A fiatal TikTok-sztár, Zsigmond Angéla korábbi munkája sokakat meglepett: az influenszer most először beszélt őszintén arról, hogy mivel foglalkozott a hírnév előtt.
A Polgári Magyarországért Alapítvány és a Patrióták Európáért Alapítvány újraindította "Europe Uncensored", azaz Európa Cenzúrázatlanul eseménysorozatát. Brüsszelben László András, a Patrióták Európáért Alapítvány elnöke kérdezte Jordan Bardellát, a Patrióták Európáért képviselőcsoport elnökét. A francia politikus elmondta, tiszteli Orbán Viktort,
Megjelent a friss rendelet a Magyar Közlönyben, ami szerint hideg élelmiszerre is elkölthetővé válnak a SZÉP-kártya egyenlegek decembertől 1-től jövő év április 30-ig. Nagyon sok embernek van Magyarországon SZÉP-kártyája, így az azt érintő legfrissebb változások sokakat érdekelnek, hogy jól kihasználhassák az előnyeit. Korábban mi is írtunk arról a
Farkas András nyugdíjszakértő hírlevelében a 2026. évi nyugdíjakkal kapcsolatos tudnivalókat foglalta össze. Most ebből idézzük a legfontosabb pontokat.
Finoman szólva sem kapott jó kritikákat a jogi széria, amelyet gyorsan a legrosszabb sorozat jelzővel illettek emiatt. A Hulun mégis nagyon sokan megnézték és készül belőle a 2. évad.
Amint arról mi is beszámoltunk, tegnap egy afgán menekült kezdett lövöldözésbe a Fehér Háznál. A támadásban két nemzeti gárdista sérült meg, egyikük a 20 éves Sarah Beckstrom az éjjel meghalt.
Az elmúlt két év hozam- és kamatkörnyezeti fordulatai teljesen átrendezték a magyar lakossági befektetők gondolkodását: már nemcsak az állampapírhozamok és a banki ajánlatok határozzák meg a döntéseiket, hanem a globális gazdasági környezet változásai is. A Portfolio és az MBH Befektetési Bank friss kutatása azt vizsgálja, hogyan alakítja át a port
Egy új, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) kutatói által kifejlesztett, kombinált hatóanyagot tartalmazó fájdalomcsillapító tapasz piaci hasznosítása érdekében kötöttek együttműködési megállapodást Pécsen.
2025 októberében a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 674 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 217 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék volt.
A Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) új vezetője szerint egyre súlyosabb problémát jelentenek a hedge fundok tőkeáttételes állampapírpiaci ügyletei, különösen úgy, hogy az ügyletekben gyakran a biztonsági "haircutok" sincsenek alkalmazva.
A párizsi Louvre 45 százalékkal megemeli a belépőjegy árát a nem európai látogatói számára 2026-tól. Az intézkedés, amelyet a szakszervezetek elítéltek, a francia kormány szerint a világ egyik leglátogatottabb múzeumának anyagi támogatását szolgálja.
Adrien Fourmaux, majd Ott Tanak tudott szakaszt nyerni péntek reggel Szaúd-Arábiában, így tovább élesedett a csata a győzelemért, miközben a vb-címért harcolók még nagyobb hátrányba kerültek.
Az inváziós fajok, köztük az ázsiai tigrisszúnyog európai megjelenése nemcsak közegészségügyi, hanem ökológiai szempontból is komoly kihívást jelent. Míg a kórokozó-terjesztésük jól ismert, az őshonos szúnyogfajokra gyakorolt ökológiai hatásaik kevésbé ismertek.
Az adventi időszak varázsa nem csak a karácsonyfa alatti meglepetésekben rejlik, hanem azokban az apró, meghitt pillanatokban, amelyeket a szeretteinkkel élünk át. Mutatunk 15 olyan ötletet, amelyet könnyedén, otthon, különösebb előkészületek nélkül is megvalósíthattok.
A masszív alvázas felépítés, a 3,5 tonnás vontathatóság, a nagy teherbírás és a fejlett biztonsági rendszerek gondoskodnak arról, hogy az Isuzu D-Max a legkeményebb napokon is partner legyen.
A Publicus Intézet novemberi felmérése szerint jelenleg a DK jelöltje a legnépszerűbb politikus a kerületben, míg a Tisza Párt potenciális jelöltje egyelőre kevésbé ismert a választók körében. Ugyanakkor a pártok versenyében Magyar Péterék vezetnek.
Az Európai Központi Bank vezetői egyre gyakrabban szólalnak meg klasszikusan politikai témákban – a védelempolitikától az uniós döntéshozatal reformjáig. Miközben az infláció visszatért a 2% közeli szintre, a jegybankárok egyszerre próbálnak örökséget építeni, felkészülni az EKB vezetésének átalakulására, és közben megőrizni intézményi függetlenség
A Mol orosz kőolajfüggése az elmúlt években újra erősödött, 2025 első felére rekordközeli, 92 százalék fölötti arányra emelkedett. Bár az olcsóbb orosz olaj jelentős - több mint 1500 milliárd forintos - nyereséget hozott a magyar és szlovák finomítóknak, ennek haszna főként adókon és árpolitikán keresztül szűrődött tovább. A kedvezmény ellenére a m
Több vásárló is arra panaszkodik, hogy rendkívül hideg van a székesfehérvári Merx áruházban; a bolt szerint a fűtési rendszer meghibásodott, a kazáncserén dolgoznak, és várhatóan néhány napon belül helyreáll a fűtés.
Azért utazok Moszkvába, hogy télre is, és a következő évre is biztosított legyen Magyarország energiaellátása, megfizethető áron - nyilatkozta Orbán Viktor miniszerelnök a közmédiának. A Fidesz elnöke pénteken hajnalban indult Moszkvába, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozzon.
Az FBI Los Angeles-i irodája lefoglalt egy mintegy 13 millió dollárra értékelt, nyitott tetejű Mercedes-Benz CLK-GTR roadstert a Ryan Wedding-ügy részeként - írta a ZeroHedge.
2025 októberében a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 674 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 217 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék volt – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A szakember szerint a rossz gazdasági helyzet és egy karizmatikus vezető felbukkanása is a kormányváltás felé mutat. Azonban a győztesnek azonnal az EU-pénzekért és az euróért kellene harcolnia.
A téli estéken a nappalink válik a legfontosabb menedékünkké. Egy csésze forró tea, egy puha takaró, egy jó film, és máris megvan a tökéletes program egy fárasztó nap után. Ehhez azonban nem árt egy megbízható okostelevízió sem, amely kiszolgálja igényeinket. Most összegyűjtöttünk néhány készüléket, ami nem mellesleg karácsonyi ajándéknak is tökéle
A Magyar Telekom is csatlakozott az Európai Hulladékcsökkentési Hét programjaihoz, amely fókuszában idén az elektronikai hulladék csökkentésének problémaköre áll. A vállalat a fenntarthatóság jegyében egy különleges nyereményjátékkal hívja fel a figyelmet a körforgásos gazdaság fontosságára: Szoboszlai Dominik felújított telefonja talál új gazdára.