A legújabb mérések szerint a korábban gondoltnál több ezerrel, mintegy 16 százalékkal több erdei elefánt él Afrikában, amely jelentősen meghaladja a korábban feltételezett számokat - áll a Természetvé
A legújabb mérések szerint a korábban gondoltnál több ezerrel, mintegy 16 százalékkal több erdei elefánt él Afrikában, amely jelentősen meghaladja a korábban feltételezett számokat - áll a Természetvé
A legújabb mérések szerint a korábban gondoltnál több ezerrel, mintegy 16 százalékkal több erdei elefánt él Afrikában, amely jelentősen meghaladja a korábban feltételezett számokat - áll a Természetvé
Egy, a királyi családhoz közel álló forrás szerint András összetörne, ha volt feleségének új kapcsolata lenne. Beatrix hercegnő aggódik a szüleiért, de tudja, hogy tovább kell lépniük. Úgy tudni, Sarah Ferguson nyitott a szerelemre.
Az ünnepi időszak hagyományosan a vásárok, piacok és kitelepült vendéglátók szezonja, ahol a forgalom növekedése az élelmiszer-biztonsági kockázatokat is fokozza. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) ezért idén is országos vizsgálatsorozatot indított.
A következő három nap időjárása markáns regionális különbségeket hoz. Keleten marad a felhős, helyenként csapadékos idő, míg nyugat felé egyre több helyen szakadozik a felhőzet, naposabb és ködösebb tájak váltják egymást.
Ahogy az idő egyre hűvösebbé és borongósabbá válik, sokan szinte ösztönösen keresünk naposabb, színesebb helyeket menedékül. Jó hír, hogy a walesi Portmeirion falu nemcsak gyönyörű látványt nyújt, hanem a hangulatunkra is jótékonyan hat: a pszichológusok szerint színes épületeitől és mediterrán hangulatától még a legszürkébb napokon is jobb kedvre
A közgazdász úgy látja, hogy ha jövőre marad az Orbán-kormány, akkor nem nagyon lesz más választása, mint folytatni a mostani gazdaságpolitikát, míg egy kormányváltás esetén a Tiszának sem lesz nagy mozgástere.
Csütörtökön nem nyitottak ki az amerikai tőzsdék Hálaadás ünnepe miatt, így innen nem érkezik iránymutatás ma a befektetőknek, az ázsiai és európai tőzsdéken pedig mérsékelt, vegyes elmozdulások látszanak ma reggel. Az amerikai tőzsdén ma rövidített kereskedés lesz, Európából viszont érkezik számos makroadat, ami megmozgathatja a piacokat, például
Az egykori triatlonos és öttusázó felesége hosszan tartó betegség után hunyt el. A gyászoló férj a tragédia után agyvérzést kapott, lányuk közölte a drámai hírt.
A világűr ma még a tudósok és űrmérnökök terepe, de száz év múlva a bolygónk iparának jelentős része már nem a Földön, hanem a Föld körül vagy azon túl fog zajlani.
Újra megszólalt a híres magyar énekes, Szikora Robi, akinek véleményére sokan kíváncsiak. Marilyn Manson magyar koncertje újra felkavarta a hazai kedélyeket.
Késő este jelent meg az a kétoldalas kormányhatározat a Magyar Közlönyben, amely elvben a budapestiek védelmét szolgálná egy esetleges fővárosi fizetésképtelenség esetén. A dokumentum azonban sem konkrét intézkedést, sem anyagi forrást, sem felelőst nem jelöl meg.
A milánói ügyészség vizsgálatot indított a Monte dei Paschi di Siena (MPS) és két legnagyobb részvényese ellen a Mediobanca idei felvásárlásával összefüggésben - írja a Reuters. A hatóságok piaci manipuláció és a felügyeletek akadályozásának gyanújával nyomoznak.
Elsőre ártalmatlannak tűnnek, pedig a történelem tele van hátborzongató játékszerekkel. A veszélyes gyerekjátékok között akad olyan, ami mérgező, radioaktív, tűzveszélyes volt vagy épp kisállatok fejét csapta le, és mindez egykor teljesen normálisnak számított.
Az idei esztendőben eddig 8,5 millió tonna kőolaj és több mint 7 milliárd köbméter földgáz érkezett Oroszország irányából Magyarországra – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető hangsúlyozta: ennek az energia-együttműködésnek a fenntartása Magyarország alapvető nem
Csevegésen belüli AI-link összefoglalóval szolgál immár a Rakuten Viber. A funkció azonnal összefoglal weboldalakat, segítve a megértést és gördülékenyebbé téve a beszélgetést.
Az m4sport.hu minden héten kiválasztja a hét mérkőzését a labdarúgó Fizz Ligában. A bajnokság 15. körében a forduló zárómeccsére, a vasárnap esti Puskás Akadémia–Ferencváros mérkőzésre esett a választásunk.
Az elmúlt években a COVID "ellopta" a reflektorfényt az influenza és a megfázás elől, pedig mindkettő rendszeresen felüti a fejét az őszi-téli szezonban. Ráadásul az influenza számos egészségügyi szövődményt is okozhat, ezért érdemes rá fokozottan odafigyelni.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy Facebook-posztban reagált Karácsony Gergely főpolgármester levelére, egyben tájékoztatta a Fővárosi közgyűlés frakcióvezetőit, valamint a fővárosi cég- és szakszervezeti vezetőket is.
A streamingóriás sem számított ekkora robbanásra, a sorozat körül hatalmas nemzetközi felhajtás indult, és a kritikusok szerint olyan szintű adrenalint szállít, amit ritkán látni még Hollywoodban is.
A hagyományos pénzpiacok számára a Hálaadás a vihari előtti csend, avagy az év végi hajrá előtti csendes időszak. Az amerikai ünnep zárva tartó tőzsdéket, csökkenő kereskedési volument, alacsonyabb aktivitást és összességében visszaeső likviditást hoz magával. A Bitcoin és a kriptopiac azonban 0–24 órában működik, így ilyenkor újra és újra felmerül
A vb-címért küzdő versenyzők tetszését nem nyerte el a WRC új szezonzáró versenye, a Szaúd-Arábia Rally, mely inkább hasonlít egy Dakarhoz, mint egy rally világbajnoki versenyhez.
Csendes, késő őszi hétvégére készülhetünk: többfelé marad a felhős, helyenként csapadékos időjárás, máshol a köd feloszlása után naposabb időszakok jöhetnek, a csúcshőmérséklet pedig jellemzően 5 Celsius-fok körül alakul
A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közösen készített új vállalati konjunktúrafelmérése pontosabb képet ad a hazai vállalkozások gazdasági helyzetéről és kilátásairól. Több mint 1500 cég részvételével készült a felmérés, amely a gazdasági folyamatokat jól tükröző konjunktúraindexet is tartalmaz.
Sokáig azt gondoltam, hogy a karácsony csak akkor teljes, ha ajándékok sorakoznak a fa alatt. Aztán a családunkban kipróbáltuk az ajándékstoppot, ami teljesen megváltoztatta az ünnepi élményeinket.
Ha szereted a régi népmesék hangulatát, akkor ez a retró kvíz most igazán próbára teszi majd az emlékeidet. Egy olyan mesét mutatunk, amit főként azok ismernek fel könnyen, akik még gyerekként látták. A fiatalabbaknak már jóval nehezebb dolguk lehet — de egy próbát mindenképp megér! Na, vajon neked sikerül felismerni? Nálunk a kvízkuckón mindig tal