Heti streamingajánlónkban azonban nemcsak az elmúlt évek egyik legsikeresebb sorozata érdekes. Visszatér Az olajügynök és Az angoltanár, Peter Jackson pedig még mindig a Beatlesszel foglalkozik.
Szakértője vagy a romantikus filmeknek? Összeállítottuk a legnehezebb mozis kvízt, amelyben a kelléként használt luxusékszerei alapján kell felismerned a filmet. Tedd próbára a tudásodat!
Együttműködési megállapodást írt alá Hévíz önkormányzata és a Szent András Reumakórház. Ennek értelmében decembertől a város megkapja és közzéteheti a víz hőmérsékletét és mennyiségét. Ez a megállapodás is segíti az átláthatóbb működést, foglalta össze a szerződés egyik hasznát dr. Holléné dr. Mándó Zsuzsanna, a Hévízi Szent András Reumakórház és G
A megélhetés és a közösség hajtja a dolgozó nyugdíjasokat – derül ki a Whc Csoport, Magyarország egyik legnagyobb Hr-szolgáltatójának adataiból. A Whc Senior üzletága szerint a nyugdíjas munkaerőn továbbra is jól megfigyelhető a lojalitás, a megbízhatóság és az állandóság, ezt a munkamorált pedig sok munkáltató tudatosan keresi, hogy a fiatalabb ge
A 2026 közepéig érvényben lévő bankszámlastop befagyasztotta a meglévő lakossági bankszámlák díjait, miközben az elmúlt időszakban több pénzintézet is új számlacsomagokat vezetett be, amelyekre nem vonatkozik a hatályos korlátozás. A money.hu elemzése szerint a Raiffeisen, az MBH Duna Bank, az OTP és a MagNet Bank is teljesen átalakította számlacso
Az Ethernet-APL a folyamatirányító rendszer teljes életciklusa során biztosítja az átláthatóságot a biztonságos üzembe helyezéstől a zökkenőmentes dokumentáción át a proaktív karbantartásig. A FieldConnex Ethernet-APL terepi kapcsolója teljes áttekintést nyújt
"A tapasztalat azt mutatja, hogy amíg nem Krisztus ül azon a trónon, addig nincs harmónia az életünkben." A Regnum Christi missziósával jártuk körül Krisztus Király ünnepét. Interjúnk.
Max Verstappen már a rajt után az élre állt, innentől pedig igazán nem is forgott veszélyben az első helye. A második helyen Norris, a harmadikon Russell ért célba.
Rengeteg időjárással kapcsolatos magyar közmondást ismerünk, de ezek közül ma már kevés fordul elő a közbeszédben. Az alábbiakban tíz időjárással kapcsolatos közmondást hoztunk, amivel tesztelheted a műveltségedet. A tízből hányat sikerül eltalálnod? Vigyázat, erősre húztuk!
Átfogó kutatás készült a Budapestre érkező külföldi turisták tapasztalatairól. A több mint négyezer fő megkérdezésén alapuló felmérésből kiderült, hogy mi alapján döntenek a turisták, mit keresnek egy városlátogatás során, illetve az is, hogy szerintük milyen területeken kellene még fejlődnie fővárosunknak. A kutatást Budapest nyolc népszerű helysz
A modern élet ritmusa szinte kényszeríti ránk az "inkább most élek" mentalitást. Miközben megpróbáljuk kiélvezni a jelent, észrevétlenül feladjuk a jövő pénzügyi biztonságát.
Az ősz nemcsak a levelek aranyló hullását, hanem a kertek titokzatos szépségét is magával hozza. Sokak számára meglepő, hogy ebben az évszakban is akadnak virágok, amelyek lenyűgöző pompával zárják a szezont. Ezek közül kiemelkedik az őszi rózsa, amely finom eleganciájával és kitartásával képes bearanyozni még a hűvös, párás napokat is.
Ebben a felgyorsult világban nem megy csodaszámba, ha valaki rövid üzenetekkel bombáz minket. Ez lehet egy Like-jel, vagy egy szimpla ok is, azonban, ezekből nagyon nehéz leszűrni, hogy mit is akar velünk közölni az üzenet írója. Szakértők megállapították, hogy sokszor akár még félre is érthetjük ezeket a jeleket! Mi az igaz jelentésük? Az egyszerű
Ha szereted az irodalom világát, akkor ez az öt kérdés pont jó kis bemelegítés lesz. Lesz köztük könnyebb és olyan is, amin egy pillanatra el kell gondolkodni, de épp ettől izgalmas. Ideális kis teszt arra, mennyit tudsz felidézni a kedvenc könyveidből vagy az iskolai tananyagból. Készen állsz rá, hogy leteszteld magad? Nálunk a kvízkuckón mindig [
Abban is biztosak lehetünk, hogy a von der Leyen által újabban megigért, Ukrajnának szánt pénz, a 135 milliárd euró meg fog érkezni a háborúba ájult országba.
Rég nem az a kérdés, hogy mindenhova betört-e az AI, hanem hogy mihez kezdenek vele az egyházak és a hívők. Mitől lesz keresztény egy AI? Kiválthatja-e a paphiányt egy Jézus-hologram? Legyőzhetjük-e tudatátmentéssel a halált, és van-e "szellem a gépben"? Bevonható-e a lelkiségbe az AI? Interjú.
Talán saját térre van szükségünk, talán más a prioritás – de mi történik akkor, amikor egy pár szeret, elkötelezett, mégsem oszt meg egy otthont egymással? Vizsgáljuk meg a "living apart together" (LAT) választását és lehetőségeit. Együtt, mégis külön – amikor a párkapcsolat új formát ölt "Jó, ha velem van, de még jobb, ha van hová visszavonulnom
Vasárnap is várható havazás az országban. A felhőzet az ország nyugati részében szakadozhat fel. Két vármegyére adták ki a figyelmeztetést a meteorológusok havazás miatt. Győr környékén pedig riasztást a hófúvás veszélye miatt.
Nyilatkozatot fogadtak el a klímaválság és egyéb globális kihívások kezeléséről szombaton Johannesburgban a világ húsz legnagyobb gazdaságát tömörítő G20 csoport állam- és kormányfőinek tanácskozásán annak ellenére, hogy a Dél-afrikai Köztársaságban zajló értekezletet az Egyesült Államok teljes egészében bojkottálja.
Ha szereted néha megmozgatni az agytekervényeidet, akkor ez a kvíz pont neked való. Összeszedtünk nyolc kérdést, amelyek között akad könnyebb és olyan is, ami kicsit jobban próbára tesz. Nézd meg, mennyit tudsz elsőre megválaszolni, és ne lepődj meg, ha közben még a kíváncsiságod is felébred! Hajrá, teszteld le magad! Nálunk a kvízkuckón mindig tal
Kalapács alatt a halotti értesítés és az utaslista. Különleges leletek kerültek elő a Titanicról, egy olyan első osztályon utazó férfi (és örökösei) tulajdonából, aki maga is odaveszett a tragédiában.
A Bitcoin egyre inkább nem csupán spekulációs eszköz, hanem intézményi befektetők számára is komoly értékmegőrző eszközzé vált az utóbbi évek során. Ezzel párhuzamosan az bitcoin intézményi letétkezelési (custody) megoldásai is egyre komplexebbé és kifinomultabbá váltak, hogy megfeleljenek a biztonsági, kockázatkezelési, biztosítási és szabályozási
Miért ízlik mindig jobban a krumplipüré az éttermekben? A válasz nem a titkos fűszerekben, hanem a technológiában rejlik! Felejtsd el a gumis, száraz masszát!