A Lionsgate bemutatta Az éhezők viadala újabb előzményfilmjének első előzetesét, amely Haymitch ifjúkori történetét idézi meg. A premier jövőre várható.
Kiderült, hogy miért a világhírű volt modellel jelent meg Leó pápánál a milliárdos, és milyen kérésekkel érkezett a Szentatyához. Pákh Imre 1994 óta gyűjti Munkácsy Mihály műveit.
A 30-as éveink kulcsfontosságúak az egészséges öregedés szempontjából: a rendszeres testmozgás, a jó alvási szokások, a mértékletes alkoholfogyasztás és a tudatos táplálkozás évtizedekkel később is megőrizheti a mozgékonyságot, a szellemi frissességet és az általános egészséget.
Félelem és reszketés annál az együttesnél, amely tavasszal még a Tottenham ellen elődöntőt játszhatott az Európa-ligában, s most, története során először eljutott a Bajnokok Ligájába.
Pár napja nagy felháborodást keltett a természetbarátok körében, hogy november közepén a Tatai Öreg-tó vízszintjét mínusz 90 cm-re eresztették le. A Tatai Öreg-tó vízszintjének teljes évre vonatkozó küszöbszámait egy vízjogi engedély rögzíti, ami az összes „tóhasználó” érdekét igyekszik figyelembe venni. Igaz, van, akiét kicsit jobban. A vadludas i
Több száz pedagógus beszámolóját tartalmazó üzenőfüzetet küldtek pénteken a Tanítanék Mozgalom képviselői a belügyminiszternek, amelyben a 2024-ben bevezetett pedagógus teljesítmény-értékelési rendszer megvalósításával kapcsolatban osztották meg nem túl pozitív tapasztalataikat.
A Magyar Vöröskereszt tudomására jutott, hogy ismeretlen személyek visszaélnek a szervezet nevével. A csalók telefonon keresztül kérnek pénzt a hívott féltől a Magyar Vöröskereszt neve alatt, arra hivatkoznak, hogy mikuláscsomagokra gyűjtenek.
A hidratálás az egyik legfontosabb tevékenység, ha hosszú távon egészségesek szeretnénk maradni. Az, hogy mennyi vizet kell inni egy nap, az attól függ, mennyi idősek vagyunk.
November 25-én jön a BL-párosítás, aminek legalább akkora a múltja, mint a jelenje. Az RTL+ Premiumon élőben látható lesz a Chelsea–Barcelona. A két klub története tele van bosszúval, csodagólokkal, sípszó utáni káosszal és pár olyan BL-estével, amelyről a mai napig vitatkozunk. Ennek a rangadónak az apropóján álltunk neki a lehetetlennek: összerak
A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya szerepel az angol nyelvű World Soccer magazin decemberi kiadásának címlapján. A vele készült interjúban Szoboszlai Dominik beszél többek között a liverpooli szerepköréről, a budapesti Bajnokok Ligája-döntőről és az apaságról is.
Gyakran megfeledkezünk arról, hogy saját magunknak is kijár a dicséret. Tudd meg, miért fontos, hogy időt szánj önmagadra, és hogyan adhatod meg magadnak azt a szeretetet, amit másoknak is adsz.
Szombat délutántól újabb havazás érkezik Magyarországra, amely vasárnap hajnalig tarthat - a hegyvidéki területeken akár 20 centiméteres friss hótakaró is kialakulhat. Kékestetőn és Dobogókőn már pénteken megindult a hó gyarapodása, míg a Balaton környéke és a Dunántúl jelentős része vékony fehér lepelbe öltözött. A meteorológusok szerint a követke
A Superman képregény első száma rekordáron kelt el a Heritage Auctions csütörtöki árverésén. A rekordot eddig az Action Comics nevű kiadvány első része tartotta, amit szintén ennek az aukciósháznak az árverésén értékesítettek 6 millió dollárért 2024-ben.
A TISZA Párt politikusa szerint egy alapszabály-módosítással tolták el a tisztújítást. Úgy véli, a miniszterelnök már egy belső szavazástól is tart, ezért inkább trükközik.
Azt írták: a Dunántúlon és az északi hegyekben havas eső, tapadó hó is kialakulhat, míg másutt még jellemzőbb lesz az eső, de a határvonal szombatig fokozatosan tolódik kelet felé. Síkvidéken többnyire csak vékony, olvadozó hóréteg gyűlhet össze, a hegyekben azonban vastagabb hótakaró sem kizárt. Az északias szél sokfelé élénk, néhol erős, viharos
A beépített napelemkapacitás 1,7 százalékának tárolására van lehetőség Magyarországon, ezért további programokra van szükség energiatárolók építéséhez.
Szoboszlai Dominik, Kerkez Milos és Pécsi Ármin csapata, a címvédő Liverpool a Nottingham Forest együttesét fogadja az angol labdarúgó-bajnokság 12. fordulójának szombati mérkőzésén.
Az amerikai elnök szerint létezik a békéhez vezető út Ukrajnában, amelyet az ukrán elnöknek kell elfogadnia . Donald Trump erről a Fehér Házban beszélt újságírók előtt pénteken, arra a korábbi kijelentésére reagálva, hogy Ukrajnának jövő csütörtökig választ kell adnia az Egyesült Államok béketervére.