A BookTok-közösség Magyarországon is felforgatta a fiatalok olvasási szokásait: versek, regények és szerzők kerültek vissza a beszélgetések középpontjába. Ma már több fiatal fedezi fel az olvasás örömét a TikTokon, mint az iskolai kötelező olvasmányokon keresztül, így a platform talán többet tett az olvasáskultúráért, mint gondolnánk.
A kormány váratlanul hozzányúlna a reklámadóhoz: a korábbi évek gyakorlatától eltérően már nem egy, hanem csak fél évvel hosszabbítaná meg a felfüggesztést – vagyis 2026 második felétől újra fizetni kellene. A döntés hidegzuhanyként érte a kommunikációs ipart, amely szerint az adó visszavezetése gazdasági öngól lenne, és a válságból épphogy kilábal
Richard Ringer mögött fantasztikus évek vannak: 2022-ben – meglehetősen váratlanul – megnyerte az atlétikai Európa-bajnokságon a maratoni futást. Rá egy évre összeházasodott élete szerelmével, Nada Ina Pauerrel, és idén év elején a szintén atléta párja egy este azzal állt elé: apa leszel, drágám!
Új helyszín-specifikus műtrágyaszóró rendszert mutatott be a Rauch. A gyártó közlése szerint ez a technológia jelentős megtakarítást ígér a gyümölcsösökben és faültetvényekben, mivel kizárólag a növények közvetlen környezetében adagolja a tápanyagot - tudósított a Future Farming.
November 3-tól módosul a balatoni kompjáratok menetrendje, amely szerint hétköznap óránkénti, hétvégén pedig félóránkénti indulással közlekednek a kompok Szántód és Tihany között - írta meg a Balatoni Hajózási Zrt..
Sepsi Ádám és Szabó Benedek is kivívta részvételét a World Darts Federation (WDF) által szervezett lakeside-i világbajnokságra - adta hírül vasárnap a Magyar Darts Szövetség.
A TISZA Párt vezetője szerint a fideszes politikusok már többször érveltek a kötelező katona szolgálat visszavezetése mellett. Állítása szerint Schmidt Mária még a nőket is besorozná.
Egy héttel ezelőtt elvitték a Hatoslottó 900 milliós főnyereményét, sokáig azonban nem halmozódhatott az összeg, hiszen ma ismét volt telitalálatos, amivel egy szerencsés játékos nem kevesebb, mint 152 millió forintot nyert. A november 2-i Hatoslottó sorsoláson az alábbi számsort húzták ki: 6, 8, 18, 28, 36, 42 A soron következő, jövő hét csütörtök
Ahogy véget érnek az utószezoni nyaralások, a napsütéses városnézéseket lassan felváltja a síelés izgalma. Az alpesi üdülőhelyek csábítóak, de gyakran borsos árakkal járnak, ezért érdemes olyan helyet választani, amely valóban megéri az élményt. Szerencsére akadnak kevésbé ismert, kezdők számára is ideális síközpontok, ahol a nyugodt lejtők mellett
Az Agrárminisztérium elkötelezett a magyar szőlő- és bortermelők helyzetének javítása mellett, ezért új, egyszerűsített előírásokkal támogatja a tárca az ágazat szereplőit. Ezek célja, hogy a szabályozás jobban igazodjon a szőlő- és bortermelés gyakorlati sajátosságaihoz, egyszerűsítse a hatósági eljárásokat és csökkentse a gazdák adminisztrációs t
Kétségkívül a jordán királyné, Ránija volt a legszebb a minap Gízában, a Grand Egyptian Museum, egy régészeti múzeum megnyitóján, ahová a szintén gyönyörű lánya, a 25 éves Salma hercegnő kísérte őt el.
Sashalmon nemcsak templom és kilátó vár, de legendás zenekarok is innen indultak. A volt bánya ma a kikapcsolódás, emlékezés és közösségi élet különleges színtere.
Egy új kutatás szerint a Föld éghajlatának szabályozásában a szilikát kőzetek mállása mellett az óceáni tápanyagkörforgás is kulcsszerepet játszik, ami akár jégkorszakokat is előidézhet - közölte a Science Daily.
Ébredj egy kis laza csevegéssel! Hétfőn ismét érkezik a Vekker a Mandiner reggeli élő műsora! Minden hét első napján és csütörtökön 8:00-tól Gyürky Enikő és Szabó András Csuti ébreszt fel, hogy megvitassák veled közösen a legfrissebb közéleti témákat.
Mindhárom használtlakás – szegmensben áremelkedést mért az Otthon Centrum a tavalyi év azonos időszakához képest: a legkevésbé a családi házak négyzetméterára emelkedett, míg a házgyári technológiával épült lakások iránti kereslet kiugróan megnőtt a fővárosban.
Mikor kell kifizetni azt a munkavállalót, aki készpénzben kéri a fizetését? Ha a bérfizetési napon nincs a munkahelyén a dolgozó, mi a helyes eljárás? Az Adózóna oldalán érkezett olvasói kérdésre dr. Hajdu-Dudás Mária ügyvéd válaszolt.
Esővel és lehűléssel kezdődik november első hete, majd keddtől már nyugodt, csendes őszi idő várható csapadék nélkül. Ismét megjelennek a gyenge hajnali fagyok, a hőmérséklet csúcsértéke 12-17 Celsius-fok között alakul, de a tartósan borultabb tájakon ennél hidegebb várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el
Az elmúlt hetekben gyengélkedő Újpest 3-1-re nyert a Diósgyőr vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 12. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén. A lila-fehérek ezt megelőzően augusztusban, az ötödik fordulóban tudtak három pontot szerezni a bajnokságban..
Szeretsz rettegni? Akkor a 2021-ben bemutatott dél-koreai horrorfilmet Tae-Hyung Kim rendezésében érdemes lehet pótolni! A nyolcadik éjjel jelenleg is streamelhető a Netflixen. A történet középpontjában egy volt ördögűző áll, aki megpróbálja megakadályozni két démoni lény újjászületését, akiket 2500 évvel korábban külön koporsókba zártak. A mitológ
A nonprofit mínuszos.hu tech blogzin az informatika a, a távközlés, a tudomány, és a technikai érdekességeivel foglalkozik. Az AI-infrastruktúra iránti igény rekordmagasságba emelte a Western Digital és a Seagate Technology részvényeinek értékét.
Tóth Andi ezúttal sem tudta titokban tartani, mennyire odavan négylábú barátjáért. A közösségi oldalán megosztott fotósorozatban kutyusa, Bailey is főszerephez jutott – pedig a fotózás eredetileg egészen másról szólt.
A Fizz Liga 12. fordulójában az Újpest emberhátrányban nyert 3–1-re Diósgyőrben, Damir Krznar együttese hat nyeretlen mérkőzés után tudott nyerni és felugrott a tabella 8. helyére.
Trent Alexander-Arnold felfedte, hogy angol válogatottbeli csapattársa, Jude Bellingham „hihetetlennek” nevezte a Real Madridot, mielőtt a játékos úgy döntött, hogy a nyáron elhagyja a Liverpoolt a Bernabéu kedvéért.