A Cikösz jelöltje, Fekete Zsigmond kapta a legtöbb szavazatot, így ő lehet a Jász-Nagykun-Szolnok megyei község új vezetője. Vavrik Géza azt mondta, meg fogják óvni az eredményt.
Végre eljött ez a nap is, elérkeztünk a Sztárbox idei évadának döntőjéhez! Ezúttal női könnyűsúlyban Kulcsár Edina és Gáspár Evelin, férfi könnyűsúlyban Miller Dávid és ifj. Schóbert Norbert, férfi középsúlyban Sziklai Mátyás és Bódi Bence, férfi nehézsúlyban pedig Molnár Gusztáv és Dudás Miklós csapott össze.
Az Mrsz a korábbi eredményes tárgyalások tapasztalatai alapján számít az érintett döntéshozókkal a konstruktív egyeztetések mielőbbi létrejöttében. A Reklámszövetség javaslatát – a sajtó számára kiadott közleményt megelőzően– a módosítót benyújtó miniszterelnök-helyettesnek és a Nemzetgazdasági Minisztériumnak eljuttatott levelében kezdeményezte.
A Hedera (Hbar) nehezen tud áttörni a kulcsfontosságú 0,20 dolláros árfolyami ellenálláson, még annak ellenére is, hogy a várva várt ETF bevezetése sem győzte meg a befektetőket. Azok a csalódott befektetők, akik októberre jelentős árfolyam-emelkedést reméltek az ETF hatására, most veszteségeik minimalizálása érdekében kiszállnak a projektből.