Idén január 15-től minden hazai építőipari kivitelező- és tervezővállalkozásnak és egyéni vállalkozónak – például az építészmérnököknek, kőműveseknek, tetőfedőknek, villanyszerelőknek, víz-, gáz-, fűtés- és klímaszerelőknek, festőknek és burkolóknak is – kötelező felelősségbiztosítást kell kötniük – ez összesen közel 150 ezer vállalkozást érint.
Hiába a magyar konyha egyik legkedveltebb körete, sokan ódzkodva állnak neki a nokedli szaggatásnak. Pedig csak néhány apró trükköt kell bevetni, hogy a nokedli készítése ne legyen olyan nehéz.
Fölényes, 17–5-ös győzelmet aratott a Ferencváros férfi vízilabda csapata a Bajnokok Ligája csoportkörében a Nagyvárad ellen. Nyéki Balázs együttese így kettő fordulóval a vége előtt bebiztosította helyét a negyeddöntőben. Ami a nemzeti csapatot illeti, Varga Zsolt szövetségi kapitány két légióst hívott be a válogatottba, de Zalánki Gergő ismét kim
Hiába jut sok gyerek elegendő mennyiségű ételhez a mindennapokban, mégis egyre több köztük az orvosi értelemben alultáplált. Az UNICEF friss adatai szerint a világon ma több százmillió gyermek túlsúlyos, miközben nem jut elég vitaminhoz, vashoz vagy épp rostokhoz. A minőségi éhezés korát éljük, ahol a gyors, feldolgozott ételek és a rafinált market
Sem a járda, sem a buszmegálló védelmét nem oldották meg, a törmelék pedig a járda közelében hullott le. A beruházó cég azt közölte, csak helyszíni ellenőrzés után engedélyezik újra a munkálatokat.
Bőrfűzők, rojtok, szőrmék és palástok – megérkezett a középkori divat és a sztárok máris imádják! Nézd meg, hogyan viseli ezt a divattrendet Kim Kardashian, Anya Taylor-Joy és Cardi B!
A 2012-es Chelsea–Barcelona BL-elődöntő örökre a futballtörténelem része maradt: hősök születtek, akik egyetlen estén átírták a sport logikáját. Most, hogy a Chelsea és a Barcelona november 25-én ismét egymásnak feszül a Bajnokok Ligájában – az összecsapást Magyarországon kizárólag az RTL+ Premiumon láthatjuk –, újra reflektorfénybe kerülnek a csod
A forró gőz tisztítja a légutakat, a csípős fűszerek pedig felébresztik az érzékeket. Ezekkel a receptekkel könnyebben veszed az akadályokat a betegség alatt!
A bor világa változik – csendesen, de alapjaiban. Egyre kevesebben, ugyanakkor egyre tudatosabban fogyasztják az italt, mindeközben viszont a klasszikus borélmény is új formákat ölt. Erről mesél Novák Dávid, a VIRTU Restaurant sommelier-je, aki a II. Nyílt Magyar Sommelier Bajnokságon a második helyet szerezte meg, és aki szerint a jövő a könnyedsé
A TISZA Párt elnöke arról számolt be, hogy egyik jelöltjük 87 éves édesanyját telefonon keresték meg, egy másik jelölt 15 éves gyerekét pedig a házuknál kérdezgették. A politikus azt üzente Orbán Viktornak, ne küldje a "csahosait" a tiszás jelöltekre és családtagjaikra.
Ignacio Aguirre Franco, a Bitget nemrégiben kinevezett marketingigazgatója (CMO) több mint tizenöt éves tapasztalattal rendelkezik a technológia, a fintech és a blokklánc-szektorokban. Mérnöki tapasztalata és stratégiai szemlélete egyedülállóan ötvözi a technikai jártasságot és a kreatív marketingszemléletet, melynek köszönhetően tökéletes jelölt v
Két ember meghalt, egy további pedig megsebesült abban a terrortámadásban, amelyet ismeretlen fegyveresek követtek el kedd este a nyugat-nigériai Kwara államban található Ekuru város keresztény templomában, egy élőben közvetített istentisztelet közben – közölte szerdára virradó éjjel a helyi rendőrség. A közösségi médiában látható, az élő közvetíté
Továbbra sincs egyeztetés a kormánnyal Budapest pénzügyi helyzete ügyében, a főváros kész bármikor tárgyalni - mondta a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója egy budapesti háttérbeszélgetésen, szerdán az MTI tájékoztatása szerint.
Erős magyar jelenléttel zajlott az idei Agritechnica vásár Hannoverben, a Fliegl standján legalábbis mindenképp, hiszen a kiállított pótkocsik negyede teljes egészében Abdán készült.
Magyar Péter korábban többször is azt mondta, hogy a jelöltjeik orvosok, egyetemi tanárok, ápolónők, mérnökök lesznek, akik politikai múlttal nem rendelkeznek.
November 19-én megjelent a Demján Sándor 1+1 Kkv Beruházás-élénkítő Támogatási Program második ütemének végleges felhívása. A pályázatok előtöltésére november 20-án 10:00 órától november 28-áig lesz lehetőség, a támogatási kérelmeket december 1-jén lehet benyújtani. A program a vidéki, legalább 5 fős feldolgozóipari vállalkozások beruházásait támog
Nem csak krumpliból lehet szuper köretet csinálni. Az édeskrumpli is tökéletesen alkalmas rá. Ezzel a recepttel pedig a hűtő aljában kallódó zöldségeket is meg tudod menteni.
Ötszörösére emelt adóterhek és a teljes tiltás irányába mutató önkormányzati döntés után is több ezer budapesti apartmankiadó megélhetése forog kockán. Terézváros ugyanis 2026 januárjától teljesen megszüntetné a rövid távú lakáskiadást.
Az 50 éves Magyar Reklámszövetség tegnap, az RTL Ligetben megrendezett jubileumi közgyűlésén két szakembernek, Levendel Ádámnak és Dr. Nagy Bálintnak adott át Tiszteletbeli Örökös Tag életműdíjat. Egy új taggal is bővült az egyesület Elnöksége, ezzel ismét 24 fős a testület létszáma. Az ünnepi taggyűlésen a múlt eredményeinek felidézésén túl hangsú