A Szeged zárt kapuk mögött 42–26-ra nyert Komlón, míg a Veszprém 38–31-es győzelmet aratott a NEKA ellen a férfi kézilabda NB I szombati játéknapján. Az ETO University HT Dean Bombac nélkül lépett pályára a Szigetszentmiklós ellen.
Az olyan keménykedés, mint a március 15-i poloskázás vagy a Pride betiltásának belengetése eddig kontraproduktívnak bizonyult. Orbán Viktor és Magyar Péter is elsősorban a bizonytalan szavazókhoz beszélt Győrben, abban volt eltérés köztük, hogy milyen témákra koncentráltak.
Ahogy véget ért a kormányzati leállás az Egyesült Államokban, Trumpnak megint az Epstein-üggyel kell foglalkoznia, amitől minden igyekezete ellenére sem tud megszabadulni. Egy képviselőházi bizottság olyan emaileket tett közzé, amikben Epstein az ismerőseinek írt Trumpról. Az elnök szerint az egész ügy kamu, a demokraták csak a figyelmet akarják el
Vannak olyan télálló futónövények, amelyek könnyen kezelhetőek, mutatósak és a kertészkedést hosszabb távon egyszerűbbé teszik. Igényeinknek megfelelően beszerezhetünk színes virágokat, vagy örökzöldeket is, így a kertünk szépségével egész évben elégedettek lehetünk.
Ebben a vegyes kvízben már négy pontot szerezni is komoly teljesítmény. A kérdések nem könnyűek, de pont ez teszi igazán élvezetessé a játékot. Ha szereted a kihívásokat, ez a kvíz neked való. Próbáld ki, hány pontig jutsz! A Kvízguru kvízei azoknak szólnak, akik szeretik megdolgoztatni az agyukat. Minden kérdés egy apró szellemi tréning, ami fejle
Ebben a napi kvízben öt olyan kérdés vár rád, amelyek valóban próbára teszik a tudásodat. Aki hibátlanul teljesít, annak nemcsak jó az általános műveltsége, hanem a memóriája is kiváló. Nincs időhöz kötve, de annál inkább gondolkodást igényel. A Kérdések.hu oldalon naponta új napi kvízek jelennek meg, hogy mindig legyen egy új kihívás, amivel edzhe
Meddig tűr még a magyar társadalom? Meddig lehet hibáztatni az áldozatot egy olyan rendszerben, amely maga is bántalmazó logikára épül? Zsolt Péter szociológussal arról beszélgetünk, hogyan vált az adatlopási botrány a hatalom újabb eszközévé, hogyan fordul át a felelősség a valódi áldozatról – több mint 200.000 érintett emberről – a politikai komm
Győr polgármestere tervezett ide miniszterelnök-jelölti vitát. Pintér Bence helyettese és kabinetfőnöke is tiszás képviselőjelöltnek jelentkezett, de Magyar még nekik se árulta el, hogy kiválasztották-e őket.
A számítástechnikai termékeket forgalmazó Aqua határozatlan időre bezárta mindhárom üzletét, ezt a vállalat a honlapján is megerősítette. „Expressz szaküzletünk határozatlan ideig zárva tart!” – olvasható az Aqua.hu oldalán. A boltok elérhetőségei már eltűntek a weboldalról, ugyanakkor a webshopon keresztül továbbra is gond nélkül lehet rendelni. E
Ez a kőkemény vegyes kvíz a legjobb formádat követeli meg. Aki hat pontot elér, már rendkívül büszke lehet magára. A kérdések alaposan próbára teszik a tudásodat és a logikádat is. Nehéz, de annál izgalmasabb kihívás vár rád! A Kvízguru kvízei azoknak valók, akik szeretnének tanulni, fejlődni és közben frissen tartani az agyukat. Egy kis napi […]
A magyar médiapiac soha nem látott átalakuláson megy át: a kormánypárti médiabirodalom úgy terjeszkedik, mint egy mindent felfaló kisgömböc. De meddig lehet ezt fenntartani? Kipukkadhat-e valaha ez az óriási, közpénzből hízlalt struktúra? A Klikk TV Mélyvíz című adásában Polyák Gábor médiakutatóval megnézzük, hogyan szippant be mindent a rendszer:
A zsenik kvíze most is itt van, hogy próbára tegye az éles elmét és a tudást. Ha sikerül a kérdések hatvan százalékára helyesen válaszolnod, máris a legjobbak között vagy. A feladványok sokrétűek, így garantált a szellemi felfrissülés. Mutasd meg, mit tudsz! A Kvízgurun minden nap egy újabb szellemi kihívás vár. Néhány kérdés, ami segít formában […
Ez a kvíz elsőre könnyűnek tűnhet, de a kérdések között több igazi gondolkodtató is van. Csak kevesen tudják mind az öt kérdést hibátlanul megválaszolni, de éppen ez adja a kihívás izgalmát. Próbáld ki, és tudd meg, hány helyes válaszra vagy képes. A Kérdések.hu minden nap új kvízeket hoz el, hogy szórakozva fejleszthesd a tudásodat. Töltsd […]
Kellemes zűrzavar várható. Bárki, aki természeténél fogva túl komolynak gondolja magát, kénytelen lesz újragondolni a dolgot. Az élet szép, és hamarosan még jobb lesz.
Mesterséges intelligencia, politikai manipuláció és jogi felelősség – meddig mehet el a hatalom a választások előtt? A Visszaszámlálás új epizódja sokkoló példákon keresztül mutatja be, hogyan használja a Fidesz az AI-t a kampányban, és miért veszélyes, ha valaki politikai fegyverként vet be egy technológiát, amelyet az emberek többsége még felisme
Mint ismert, a Debrecen 33–26-ra kikapott a francia Metz otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének nyolcadik fordulójában. A lefújás után a vendégektől Szilágyi Zoltán, míg a hazaiaktól Emanuelle Mayonnade értékelt.
Ez a friss agykarbantartó kvíz csak az igazi kvízguruknak való. Legalább hatvan százalékot elérni már komoly eredmény, de a hibátlan megoldás igazi bravúr. A kérdések izgalmasak és elgondolkodtatók. Készen állsz, hogy belevágj? A Kvízguru kvízei kiváló lehetőséget kínálnak arra, hogy fenntartsd a gondolkodás élességét. Pár perc naponta elég, hogy a
A KlikkTV Tíz című műsorában Bolgár György beszélget Haraszti Miklóssal, aki író, volt országgyűlési képviselő és az EBESZ sajtószabadság-felelőse. Őszintén beszél arról, hogyan omlott le a magyar demokrácia, és milyen esélyei vannak egy valódi, békés politikai fordulatnak. Haraszti nemcsak az Orbán-rendszer természetét elemzi, hanem azt is, miért
„Magyarország belépett a háborúba Oroszország oldalán.” Egy mondat, ami azonnal felrobbantotta a stúdiót. Németh Péter vendége ezúttal Csintalan Sándor, aki nem finomkodik: nyíltan kimondja, amit sokan csak gondolnak. A publicista kendőzetlenül beszél Orbán Viktor rendszeréről, a háborúval kapcsolatos képmutatásról, a mesterséges intelligenciával g
A norvég csatár felidézte milánói emlékeit, elutasította a világ legjobb csatára címkét, és vállalta a felelősséget, hogy a skandinávokat a világbajnokságra vezesse.
Az X-Faktor második élő műsora ezúttal is sok izgalmas pillanatot tartogaott. Az előző adásban rendhagyó módon 13 versenyző állt színpadra, ám az este végén kapásból négyen távoztak is a műsorból. A maradék 9 versenyző igazán odatette magát, annyira, hogy a mentorok minden versenyzőnek adtak széket, így gyorsan cserélődtek a biztos továbbjutók az e
A Klikk TV Mélyvíz című adásában kiderül, mi zajlik valójában a fővárosi döntéshozatal kulisszái mögött: lesz-e idén Sziget Fesztivál, miért lett a tűzijáték a legforróbb politikai ügy Budapesten, és hogyan fonódik össze a város pénzügye a pártpolitikai játszmákkal. Az adás első felében Béres András, Óbuda alpolgármestere, a Fővárosi Közgyűlés tag
A szombati, Szenegál elleni 2–0-ás győzelmet követően a brazil szövetségi kapitány, Carlo Ancelotti a sajtótájékoztatón nem fukarkodott a dicsérettel a Chelsea 18 éves támadója, Estevao felé.
A KlikkTV műsorában Trencséni Dávid, Pusztai Erzsébet, Lattmann Tamás és Szanyi Tibor vitatják meg a Sziget-ügy politikai és gazdasági hátterét. Mi történt valójában a Fővárosi Közgyűlésen? Kinek az érdeke, hogy a Sziget fesztivál válságba kerüljön — és kinek a haszna, ha mégis „megmentik”? Karácsony Gergely, Gerendai Károly és Magyar Péter döntés
A 2026-os nyugdíjemelés már most nagy vitát vált ki: a kormány a 3,6%-os inflációs előrejelzéshez köti az emelést, miközben több szakértő szerint ez alábecsüli a várható pénzromlást. Nézzük a részleteket!