A miniszter által irányított építőipar a két számjegyű augusztusi zuhanás után szeptemberben ugyanilyen mértékben nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva,
Fordulóponthoz érkezett Gustav Klimt festményének ügye: a bécsi ügyészség Magyarország kérésére elrendelte Gustav Klimt Az Afrikai herceg című alkotásának lefoglalását – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára pénteken a Facebook-oldalán.
Gulácsi Péter 2007-ben, 17 évesen szerződött Liverpoolba, ám a "vörösök" mindjárt a második idényében kölcsönadták néhány hónapra a harmadosztályú Herefordba, hadd kóstoljon csak bele a felnőtt futballba. Az volt ám a kultúrsokk… A Csendben a csúcsra című önéletrajzi könyvében – amelyből a Blikk olvasói kaphatnak először ízelítőt – így emlékezett a
Hogyan tudják összehangolni a vállalatnál a különböző generációk elvárásait, igényeit? HR Szubjektív rovatunkban Lambert Andrea, a Maxon Motor Hungary Kft. HR vezetője kérdez, miután válaszolt Kiss Rita, a Bakony Ipari Kerámia Kft. HR vezetője kérdésére.
Tegnap folytatódott az esés a tech papírok vezetésével Amerikában, a rossz hangulat Ázsiába is átragadt: nagy mínuszokat láthatunk. Eközben több eszköz árfolyama is egyre nagyobb nyomás alá kerül. Európában is eséssel indult a nap. Hasonló témákkal is foglalkozunk következő befektetési konferenciánkon, november 18-án jön a Portfolio Investment Day,
Yann Tiersen zongorára és elektronikára épülő szólóprodukciójával tér vissza Budapestre. 2026. február 28-án Barba Negra Red Stage színpadán Rathlin from a Distance | The Liquid Hour című, két részből álló új albumát mutatja be. A turné különlegessége, hogy a klímaválság sürgető körülményeire reagálva Yann Tiersent nem kíséri stáb, kutyája társaság
Vannak időszakok, amikor a világ zajosabb, mint ahogy arra szükségünk lenne. Ilyenkor a legnagyobb kihívás nem az, hogy meghallj másokat, hanem hogy meghalld saját magadat.
Szeptemberben az építőipari termelés volumene 16,4%-kal meghaladta az augusztusit. Az óriási emelkedés elsődleges oka, hogy a nyár végén óriásit zuhant az ágazat teljesítménye, ennek a korrekcióját láthatjuk a harmadik negyedév végi adatban. A kilátásokat javítja, hogy a KSH óriási korrekciót hajtott végre a rendelési számokon.
Ausztráliában az ország története során először a demencia vált a vezető halálokká 2024-ben - olvasható az ausztrál statisztikai hivatal (ABS) pénteken közzétett feljegyzésében, amelyből az is kiderült, hogy a betegség gyakrabban érinti a nőket.
Személyfüggő a megállapodás az orosz energiahordozókra kivetett amerikai szankciók alóli mentességről - mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orbán Viktor hangsúlyozta, a megállapodás pártpolitikától mentes, a kormánnyal az is jól jár, aki nem rá szavazott.
Cseng a kassza Mészáros Lőrinc és Szijj László érdekeltségénél, amely már így is tízmilliárdokat zsebelt be az autópályák üzemeltetése után kapott koncessziós díjból. Mi történt? A tervezettnél akár 40 milliárd forinttal is többet költhet a kormány az autópálya-koncessziókra a csütörtök esti Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint – írja a hvg
Levélszavazásra buzdít a magyar állam olyan erdélyi magyarokat is, akik már évek óta nem élnek. A rendszer csak akkor frissül, ha a család külön intézkedik.
Egy friss Nézőpont-felmérés szerint a magyarok fele Orbán Viktor győzelmét tartja valószínűnek a 2026-os választáson, míg Magyar Péter sikerére jóval kevesebben számítanak. A bizonytalanok döntése azonban még komolyan befolyásolhatja az erőviszonyokat.
Bordás Imrével, a Generali Biztosító Zrt. mezőgazdasági biztosítási területének vezetőjével történt interjúban arról beszélgettünk, miért halogatta a biztosítást ennyi gazda, mikor indul a 2026-os biztosítási időszak, és hogyan lehet elkerülni, hogy megint sokan lemaradjanak.
November 15-én, szombat délután 16 órától elindulhat a közúti forgalom a megújult déli hídon Pest irányába a Flórián térnél, mivel a felüljáró megkapta az ideiglenes forgalomba helyezéshez szükséges hatósági engedélyt. A gépjárművel közlekedők szombat délutántól egy sávon hajthatnak fel a déli hídra, amely a folytatásban két sávra szélesedik. A Sze
November 1-jétől életbe lépett a Tátrai Nemzeti Park (Tanap) szokásos téli korlátozása: május végéig tilos igénybe venni az erdőhatár feletti túraútvonalakat. Az intézkedés célja, hogy megóvják a hegyvidék sokszínű élővilágát.
Az elmúlt évek globális gazdasági és geopolitikai bizonytalanságai, valamint a hagyományos devizák, különösen az USA-dollár árfolyamának ingadozása arra ösztönözték Tajvan politikai és pénzügyi vezetőit, hogy alternatív eszközök után nézzenek nemzeti tartalékaik tekintetében. A dollárhoz való túlzott kötődés sérülékennyé teszi az országot a globáli
A Balaton vízszintje az évszázad végére akár másfél méterrel is alacsonyabb lehet a jelenleginél, ami a 2040-es évektől kezdve fenntarthatatlanná teszi a tó jelenlegi vízháztartását - derült ki az Mta Balaton-konferenciáján. A szakértők szerint azonban az alacsonyabb vízállás ökológiailag nem feltétlenül káros, sőt, bizonyos szempontból előnyös is
Megváltozik az önkéntes nyugdíjpénztárak és egészség- és önsegélyező pénztárak szabályozása – derül ki a november 13-án a Magyar Közlönyben kihirdetett kormányrendeletekből. A változtatások lényege, hogy mind belépéskor, mind kilépéskor az eddigi limitnél több pénzt lehet majd levonni a pénztártagoktól. A limitemelésre a gazdasági környezet megvált
2025 szeptemberében az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 17,6, a munkanaptényezővel kiigazított adatok alapján 15,2%-kal nagyobb volt az egy évvel korábbi, alacsony bázisnál. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 18,3, az egyéb építményeké 17,1%-kal bővült. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított ind
A Lounge Group kommunikációs ügynöksége és a Magyar Posta közös „Postásnak lenni nem küzdősport!” kampánya elnyerte az ICCO Global Awards 2025 Campaign of the Year: Europe kategóriájának fődíját a november 12-i, Mumbaiban megrendezett díjátadón.A kampány a postások ellen elkövetett verbális és fizikai támadások problémájára hívta fel a figyelmet, v
Csütörtökön gyengültek a vezető európai indexek. A páneurópai Stoxx 600 0,6%-kal, a DAX 1,4%-kal, a CAC 40 0,1%-kal, az Ftse 100 1%-kal zárt alacsonyabban.
Új párttal próbálkoznak régi ellenzékiek, Orbán Viktor Washington után bement az ATV-be, egy friss kutatás szerint pedig erősödött a Fidesz. Nyomás alatt fut neki eddigi legkomolyabb feladatának a Tisza, a következő hetek Magyar Péterék szempontjából kritikusak lehetnek. A stúdióban Bódi Mátyással, a Választási Földrajz szakértőjével elemezzük a he
A kabinet 2026. február végéig fenntartja az élelmiszerekre és drogériatermékekre vonatkozó árréskorlátozást, és december 1-jétől további 14 termékkel bővíti az érintett kör listáját.
2025 szeptemberében az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 17,6, a munkanaptényezővel kiigazított adatok alapján 15,2 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbi, alacsony bázisnál – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025 szeptemberében az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 17,6, a munkanaptényezővel kiigazított adatok alapján 15,2 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbi, alacsony bázisnál. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 18,3, az egyéb építményeké 17,1 százalékkal bővült.
Kihúzták a Hatoslottó 2025/46. heti nyerőszámait a csütörtöki sorsoláson. Lássuk, volt-e olyan szerencsés játékos, aki eltalálta mind a hat számot, elvitték-e a főnyereményt?