A skizofrénia világszerte több tízmillió embert érint, a krónikus mentális betegség élethosszig tartó gyógyszeres kezelést és pszicho-szociális támogatást igényel. A hatékony, célzott terápiák fejlesztéséhez elengedhetetlen, hogy pontosan megértsük, milyen változások zajlanak az érintett agyterületek idegi hálózataiban. Ezen a területen ért el áttö
A Mercedes-Benz több tízmilliárd forint értékű beruházással létrehozza az első magyarországi kutatás-fejlesztési központját, amelynek a nyomán tovább erősödik hazánk szerepe az autóipari forradalomban - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Kecskeméten.
Alapvetően továbbra is jó a hangulat a világ tőzsdéin, a befektetők az erős vállalati gyorsjelentéseknek is örülnek, az emelkedést az elmúlt napokban segítették az amerikai kormányzati leállás elmúltáról szóló hírek is. Az európai tőzsdék jellemzően emelkednek csütörtökön.
A szerdai esti válságértekezleten részt vett Boris Pistorius (SPD) védelmi miniszter, az Unió és az SPD frakcióvezetői, Jens Spahn (CDU) és Matthias Miersch (SPD), valamint mindkét frakció védelmi szakértői is ott voltak.
Tömeges megbetegedés történt az Egri Bölcsődei és Óvodai Intézmény Joón János Tagóvodájában: közel 40 gyermeket és három dolgozót érintett hányással és hasmenéssel járó rosszullét, hárman kórházba kerültek. Az intézményben megtörtént a fertőtlenítés, az egészségügyi hatóság pedig helyszíni vizsgálatot tart az eset kivizsgálására.
Meglepően erős trend rajzolódik ki a harmadik negyedéves gyorsjelentések alapján azoknak a platformoknak a felemelkedéséről, amelyek nem csak pénzt mozgatnak, hanem ökoszisztémát építenek a fizetések köré. A fizetésiinfrastruktúra-szolgáltatók és a beszerzési piacterek nem a feltűnő mesterséges intelligencia bejelentésekkel, hanem a likviditásgazdá
A Bagázs „Hátsó padban” kampánya a hátrányos helyzetű roma gyerekek iskolai nehézségeire és korai lemorzsolódására hívja fel a figyelmet. A szegregált telepeken élő gyerekek ingerszegény környezetből érkeznek, ami jelentős akadályt jelent az oktatásban. A kampány podcastokkal, eseményekkel és installációval dolgozik a társadalmi érzékenyítésért.
Épp túl vagyok életem első EREV, azaz hatótáv-növelős villanyautó tesztjén, amit egy Leapmotor C10 REEV modellben tehettem meg. Akár 140 km-es villanyos, és közel 1000 km kombinált hatótáv. Nincs több hatótáv para, a rendszer pedig döbbenetesen hatékonynak bizonyult. Szóval most felkapom a fejem minden hírre, ami a technológiával kapcsolatos, és úg
Az eddigi "kulturális értékek" passzust cserélték ki. A szakmai szervezetek azért is tiltakoznak, mert szerintük túlságosan "iskolásítják" az óvodákat.
A mérsékelt égövi lombhullató fák, így a mi gyümölcsfáink is lombtalan állapotban vészelik át a zord téli időszakot. Ahhoz, hogy a következő tavasszal zavartalanul tudják folytatni élettevékenységüket, nagyon fontos, hogy áttelelő szerveik kellőképpen fagytűrők legyenek, és ne károsodjanak az erőteljes téli lehűlésektől. Mik a fő szignálok? A körny
Spanyolország utazók millióit fogadja a nyári időszakban, a téli hónapokat viszont már kevesebbek veszik fontolóra. A figyelem ilyenkor inkább a Karib-térségre vagy Délkelet-Ázsiára irányul, pedig Spanyolországban is bőven kijuthat nekünk a D-vitaminból – ráadásul a repülőjegyek árai is kedvezőbbek, mintha valamelyik trópusi úti célt választanánk.
Az ellenzéki politikus szerint a hatalom ki akarja mosni a vagyonőrt, aki Hatvanpusztán szándékosan a kocsijának hajtott, majd felborult. A Bicskei Rendőrkapitányság ugyanis azt állapította meg, nem történt bűncselekmény, nem volt veszélyeztetés, amit az őr tett. Interjú.
Uniós támogatással javítják a sajátos nevelési igényű (SNI), a tartós gyógykezelés alatt álló és a pedagógiai szakszolgálati ellátást igénylő gyermekek oktatásának feltételeit a Szegedi Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben, Óvodában és Általános Iskolában, valamint a Csongrád-Csanád Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat int
Nagy emelkedést hozott a kínai akkumulátorgyártók részvényeinél a CATL óriásmegrendelése. A Beijing Hyperstrong 200 GWh energiatároló akkumulátort kötött le a következő három évre, ami fél évnyi teljes CATL-termelést is kitesz, írja a Bloomberg. Hasonló témákkal is foglalkozunk következő befektetési konferenciánkon, november 18-án jön a Portfolio
Tíz éve hunyt el Fülöp Márton, a magyar válogatott kapusa. A család, a barátok és korábbi csapattársai közösen emlékeztek a fiatalon elhunyt játékosra, aki nemcsak a pályán volt példakép. A nevével fémjelzett alapítvány ma is fiatal sportolóknak segít.
Hat és fél év után vették elő a triatlonszövetség támogatásainak ügyét, amelyben még 2019 áprilisában rendeltek el nyomozást, de az még mindig nem zárult le. A jelek szerint a nyomozás azt követően kapott átmeneti lendületet, hogy az egyik érintett csatlakozott Magyar Péter mozgalmához programkoordinátorként, csak ezután hallgatták ki gyanúsítottké
A hatóságok új információkat hoztak nyilvánosságra Michael Duarte, a népszerű kaliforniai gasztroinfluenszer halálával kapcsolatban. A @FoodWithBearHands néven ismert alkotót november 8-án lőtte le egy rendőr a Texas állambeli Castroville-ben, miután a rendőrség egy zavartan viselkedő illetőről kapott bejelentésre vonult a helyszínre. Duarte a kórh
Andrej Babis, az októberi cseh parlamenti választásokon győztes ANO mozgalom elnöke szerdán a Prágai Várban találkozott Petr Pavel államfővel. A megbeszélés után Babis újságírók előtt megerősítette: az Agrofert holding tulajdonlásából fakadó összeférhetetlenségi ügyét a cseh törvényekkel és az Európai Bizottság álláspontjával összhangban fogja rend
Harminc felett egészen máshogy kezdünk viszonyulni önmagunkhoz. Már nem annyira jelentős, hogy kívülről visszajelzéseket kapjunk, és nem annyira erős bennünk a fajta bizonyítási vágy sem, ami huszonévesen hajtott. Ilyenkor kerül előtérbe valami sokkal mélyebb: a valódi önbecsülés. De mitől lesz ez stabil, és honnan tudhatjuk, hogy tényleg a helyén
Dr. Jesús Martín-Fernández idegsebészt egy közeli rokona elvesztése indította el az úton, amelynek során megalkotott egy Ai-on alapuló tesztet, amely segít az agydaganat-műtéten átesett pácienseknek megőrizni a személyiségüket. Amikor nem műt, akkor szimfonikus zenekaroknak komponál darabokat, és vezényelni tanul.
Az antibiotikum-rezisztencia, vagyis a szuperbaktériumok terjedése az egyik legsúlyosabb egészségügyi kihívás napjainkban. Pál Csaba és Papp Balázs evolúcióbiológusok az MTA Tudományünnep+ előadásán bemutatták a probléma hátterét és a lehetséges megoldásokat, mint az antibiotikum-kombinációk és a bakteriofág vírusok alkalmazása.
Az ősz beköszöntével már érezhető a karácsonyi előérzet, ami arra ösztönöz, hogy időben kezdjük el az ünnepi készülődést. Így elkerülhetjük a decemberi kapkodást, és valóban megélhetjük az ünnep nyugalmát.
A hidrogénmeghajtás a repülés fenntartható jövőjét ígéri, csökkentve a károsanyag-kibocsátást. Magyar kutatók a HUN-REN SZTAKI SCL laboratóriumában a légiközlekedés legfontosabb szereplőivel együtt dolgoznak a technológia fejlesztésén, amely a hosszú távú repülésben lehet igazán meghatározó.
A hatóság kéri az állattartókat, hogy amennyiben a sertésállományban hirtelen lázas megbetegedést, elhullást, vérzéses tüneteket észlelnek, 24 órán belül értesítsék az állategészségügyi szolgálatot.
Többek között már az igénylő testvére is szerepelhet a hitelben adóstársként. Az éjszaka megjelent a Magyar Közlönyben az Otthon Start feltételeinek további pontosítását tartalmazó kormányrendelet.
Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.