Csütörtökön is ködös időjárásra számíthatunk, ugyanakkor a magasabban fekvő helyeken és a délnyugati határvidéken, ahol kicsit lengedezhet a szél, kisüthet a nap. A következő napokban egyre nagyobb területen megélénkül a délnyugati szél, ezáltal szakadozhat is a felhőzet, de az északi, északkeleti tájakon borult, párás, ködös maradhat az idő.
Megszületett az első hazai Ai Guide. Vendégeink: Blaskó Nikolett, a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (Maksz) elnöke, Békés Gergely ügyvéd, a Magyar Lapkiadók Egyesülete szakértője, Mérő Ádám, a Coca-Cola Digital Acceleration Senior Directora. A mesterséges intelligencia a kommunikációs szakma szereplői számára is rengeteg kérdés
A londoni külügyminisztérium szerdai tájékoztatása szerint az intézkedéscsomag – más európai partnerországokkal összehangolt módon – 2026-ban lép érvénybe.
Jól hangzó, de hazug ürügyet ismételget, hogy ne kelljen válaszolnia a független újságírók kérdéseire. Orbán azt mondja, ellenünk harcol, de valójában minden igazságot kereső, szabadon gondolkodó, független magyar ember ellen harcol. Márpedig őket szolgálja a Telex.
Tragikus buszbaleset történt Peru déli hegyvidékén: egy autóbusz egy több mint kétszáz méter mély szakadékba zuhant, miután összeütközött egy pickuppal. A balesetben legalább 37-en meghaltak, és 26-an megsérültek, a hatóságok szerint a figyelmetlen vezetés és a túlzott sebesség gyakori okozója az ilyen tragédiáknak.
Napvilágot láttak olyan, Jeffrey Epstein által írt e-mailek, amelyekben az elítélt szexuális bűnöző azt állította: Donald Trump tudott arról, hogy kiskorú lányokat bántalmaznak, és kínálnak fel szexuális célokra. Trump mindig is tagadta, hogy bármi köze lett volna Epstein ügyeihez, vagy tudott volna ezekről.
Ezek a kérdések alattomosak, mégis izgalmasak! A történelemtől az irodalomig mindenből jut egy kicsi, és csak kevesen tudják mind az ötöt helyesen megválaszolni. Ha te közéjük tartozol, az már önmagában bravúr! A Kérdések.hu-n minden nap új napi kvízeket találsz, ahol pár perc alatt letesztelheted a tudásodat. Kattints, és tudd meg, hány pontot érs
Súlyos vadászbaleset történt Hajdú-Bihar vármegyei Sáp külterületén: nyúlra célzott, a barátját lőtte le a vadász. Rémálommal végződött a baráti vadászat Sáp határában, ahol egy férfi a sörétes puskájával véletlenül a társát találta el. A vadász ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat az ügyészség. A vádirat
Alfred Buckham olyan korban alkotott maradandót a fényképezőgépével, amikor a repülés még életveszélyes volt: a fotós sokszor derékig kihajolt a fülkéből, miközben vezette a gépet.
Egy szakértői tipp segítségével most megtanulhatod, hogyan maradhat mindig puha, könnyen kenhető és azonnal használatra kész a vaj – akár a hűtőn kívül is.
1972-ben kezdték a gyártását a különleges üdítőnek, most újra forgalomba hozzák. A Coca-Cola Company hivatalosan is bejelentette, újra piacra dobja az egyik legkülönlegesebb, sokak által hiányolt italát, a Mr. Pibb
Ha van tökéletes pillanat a beauty kedvenceink frissítésére, akkor az most van! Mutatjuk a szezon legizgalmasabb újdonságait, amiket ráadásul kedvezményesen is szerezhetsz most be!
Világsztárnak kijáró rajongással vették körül az örmény szurkolók Szoboszlai Dominikot a jereváni repülőtéren. Lerohanták Szoboszlait a repülőtéren az örmény fociszurkolók, világsztárnak kijáró rajongással vették körül a jereváni repülőtéren. Szem nem maradt szárazon, amikor megpillantották a Liverpool sztárját – adta hírül a Magyar Nemzet. Mint i
Stagnálás vagy recesszió, ez vár 23 országra az idén. Magyarország is bekerült a globálisan leggyengébben teljesítő gazdaságok közé. Tizenegy európai ország várhatóan kevesebb mint 1 százalékos reál GDP-növekedést mutat majd 2025-ben. A konfliktusok sújtotta Haiti és Mianmar néz szembe a legrosszabb növekedési előrejelzésekkel idén.
Győzni kell Jerevánban csütörtök este, és azonnal meglehet a világbajnoki pótselejtezőt érő második hely a csoportban. Egyénileg jobb játékosok a magyarok, csapatszinten be kell ezt bizonyítani.
A gondolkodás az emberi lét egyik legnagyobb ajándéka, ami lehetővé teszi a tervezést, az elemzést és a megoldások megtalálását. Azonban van egy pont, ahol ez a képesség átfordul a legnagyobb ellenségünkké, és túlgondolássá válik, amely megkeseríti az életünket. Erre különösen hajlamos 5 csillagjegy, az alábbiakban őket soroljuk fel!
Derült égből villámcsapás volt, ami drasztikusan megváltoztatja a bank pénzügyi helyzetét az elkövetkező években – kommentálta az Erste Bank elnök-vezérigazgatója az extraprofit adó duplázásának bejelentését a hitelintézet tegnapi sajtótájékoztatóján. A bank az előző évhez hasonlóan 113 milliárd forintos adózás utáni nyereséget ért el 2025 első kil
Egy nemzetközi kutatócsoport friss tanulmánya rámutat, hogy akik több nyelvet beszélnek, kisebb eséllyel tapasztalják meg az időskori gyors testi és szellemi hanyatlást. A kutatás 27 európai ország 86 ezer résztvevőjének adatait vizsgálta, és azt találta, hogy az egynyelvűek körülbelül kétszer nagyobb eséllyel öregszenek gyorsabban, mint azok, akik
Abu-Dzabiban november első hetében került megrendezésre az olajipar egyik legnagyobb éves eseménye, az Abu-Dzabi Nemzetközi Kőolaj Kiállítás és Konferencia. Az Adipec derűlátó hangulatban indult, mert a résztvevők szerint az AI