Egy új kutatás szerint a gízai Menkauré-piramis keleti oldalán talált két üreg egy eddig ismeretlen bejárat nyomára utalhat. A leletet az egyiptomi Kairói Egyetem és a Müncheni Műszaki Egyetem kutatói a Scan Pyramids projekt keretében fedezték fel, amely a világ legismertebb ókori építményeinek belső szerkezetét vizsgálja roncsolásmentes módszerekk
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség szerint az unió területének 30 százalékát évente érinti aszály, miközben a folyók kevesebb mint 40 százaléka van megfelelő ökológiai állapotban.
Elfyn Evans és Sébastien Ogier is örül, hogy Oliver Solberg jövőre már a Toyota Rally1-es csapatában folytathatja karrierjét, szerintük a svéd versenyző képes lehet jó eredményeket elérni.
Az autóiparban a forradalmak gyakran csendesen, felhajtás nélkül zajlanak, de kézzelfogható hatással vannak a biztonságra. Ez a helyzet a szélvédők fejlődésével is, amelyek piacáról fokozatosan kikopnak a hagyományos, sötétített sávú változatok, az élvonalbeli technológiai megoldások javára. Olyan változás ez, amely észrevétlen maradhat a kevésbé f
A futball nemcsak a szépségről és a gólokról szól, hanem a nyers erőről is. Voltak játékosok, akik inkább romboltak, mint építettek – ők ezzel váltak legendává. Jöjjön öt igazi "mészáros" a zöld gyepről!
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint semmiféle kifogás nem lehet, a magyar labdarúgó-válogatottnak meg kell nyernie csütörtökön az örményországi világbajnoki selejtezőmérkőzését.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozói egyetlen nap alatt elfogták azt a 31 éves nőt, aki megtévesztett egy fiatal anyát, majd elvitte újszülött gyermekét a VIII. kerületből
Az ukrán kormány felfüggesztette tisztségéből Herman Haluscsenko igazságügyi minisztert - jelentette be szerdán Julija Szviridenko kormányfő az országban folyó korrupciós nyomozás kapcsán.
Drámai felvételek készültek Kínában, ahol összeomlott a nemrég átadott Honggi-híd Szecsuán tartományban. A hatalmas szerkezet a folyóba zuhant, de csodával határos módon senki sem sérült meg, mivel a hidat egy nappal korábban lezárták a repedések miatt.
Az új román védelmi stratégia az állampolgár, nem pedig az állam védelmét helyezi előérbe, és a szolidáris függetlenség elvére épül - jelentette be Nicusor Dan román államfő szerdai sajtóértekezletén, amelyen az elnöki mandátuma idejére javasolt új védelmi stratégia alapelveit ismertette.
Már több mint 82 millió forint gyűlt össze a palackvisszaváltási adományokból; december 31-éig a hátrányos helyzetű családok és gyermekek támogatásához járulhat hozzá az, aki a REpont automatáknál az adományozás lehetőségét választja - közölte Bacsa György, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten újságírókkal.
Boldog feleségként, háromgyermekes anyaként feküdt le aludni – ám amikor felébredt, nem látott a jobb szemére. Öt nappal az álomesküvő után a fiatal édesanya élete rémálommá vált: egy rejtélyes betegség bénította le, ami miatt ma már bottal jár, 20 gyógyszert szed naponta, és attól fél, soha többé nem látja felnőni gyermekeit.
A Forbes Deal podcast vendége Al Ghaoui Hesna, író, újságíró, reziliencia tréner volt. Az adás második felében Vaszkó Ivánnal beszéltük ki, ki volt az elmúlt időszak nyertese és vesztese az e-kereskedelmi piacon. Izgalmas black friday elé nézünk, az biztos. Al Ghaoui Hesna korábbi háborús tudósítói tapasztalatából kiindulva a bátorság és a félelem
Féltékenységből akarta felrobbantani sógorát egy férfi. A rendőrség szerint eladó feliratú táblával álcázott, zacskóba rejtett csőbombát akasztott a kapujára, így akart bosszút állni, mert azt feltételezte, hogy áldozata ki akar kezdeni a feleségével. A házi készítésű bomba felrobbant, az áldozat keze és lába súlyosan megsérült. Az eset múlt szomba
Az idei évben több fontos állattenyésztési jogcím keretösszege emelkedik – jelentette be Nagy István agrárminiszter, olvasható az Agrárminisztérium (AM) közleményében.
Az MNB kezdeményezése nyomán több itthoni utasbiztosító módosított a légijáratok késedelmével, illetve az orvosi segítségnyújtásokkal kapcsolatos egyes korábbi szerződési feltételein. A piaci szereplők együttműködésének köszönhetően a szerződéses kikötések a fogyasztók számára egyértelművé váltak.
Quanhai Li, a World Sailing elnöke és David Graham, a World Sailing vezérigazgatója is sikeresnek nevezte a World Sailing éves konferenciáját. A World Sailing Annual Conference csúcspontját két női alelnök megválasztása jelentette, ami által megvalósult a szövetség új alapszabálya által elvárt, nemi szempontból kiegyensúlyozott igazgatótanács. Soph
A januári Európa-bajnokságra készülő magyar futsalválogatott 2–2-es döntetlent játszott szerdán barátságos mérkőzésen a kontinenstorna egyik házigazdája, Litvánia ellen.
A kormányfő a keddi ATV-s interjúja után közzétett videóban reagált a lap kérésére. A Telex szerint bevételeinek több mint 90%-a hazai hirdetésekből, kereskedelmi bevételekből és olvasói támogatásokból származik, a külföldi pályázatok aránya 10% alatt van.
Megyeri Csilla hamarosan anyai örömök elé néz, miután a nyáron bejelentette, hogy párjával, Sarciá Nicolával gyermeket várnak. Most arra is fény derült, mi lesz a pici neve!
Az anya szombat este hívta a rendőrséget, miután nyolcnapos babája nyomtalanul eltűnt a VIII. kerületi otthonukból. A helyszínelők még a lakásban dolgoztak, amikor kiderült, egy nő elhelyezett egy csecsemőt egy kórházi inkubátorban. A gyanú szerint ő a gyerekrabló, másnap egy gyorsétteremnél fogták el. Azt vallotta, nem lehet gyereke, ezért lopta e
Az otthonunkban elhelyezett fotók emlékeztetnek minket a fontos pillanatokra és kapcsolatokra. Ezek a képek nemcsak dekorációk, hanem belső megerősítések is lehetnek.
A FIFA labdarúgó világbajnoki-selejtező utolsó két csoportmérkőzése következik Magyarország számára – november 13-án, 18 órakor Örményország ellen lép pályára a válogatott, míg november 16-án 15 órakor Írországot fogadja hazai pályán a nemzeti tizenegy. A közmédia sportcsatornái, az M4 Sport, az m4sport.hu, valamint a Kossuth Rádió és a Nemzeti Spo