A Monad kezdettől fogva ígéretes blokklánc-projektként hirdette magát, miközben nem győzték hangsúlyozni a közösség kiemelkedő szerepét. Most, hogy a tokenomika nyilvánosságra került, sokan átverve érzik magukat, mivel a közösség nagy részét adó kiskereskedőknek a korábbi igéretekkel szemben mindössze a tokenek pár százalékát osztják ki. Lelkesen t
Valamit elrontott az emberiség, ez kétségtelen, hiszen a gonosz igencsak betüremkedett életünkbe, s megmagyarázhatatlanná tette a korábban megmagyarázhatót.
A magyar labdarúgó-válogatott Örményország elleni idegenbeli világbajnoki selejtezője előtt az M4 Sport Jerevánban tartózkodó szakértőjével, Bozsik Péterrel beszélgettünk.
Simán jó film, bár az összes kritikai hangnak igaza van. Akkor tehát (nagy levegő): Predator, aki első mondatával többet hörög értelmesen, mint az egész eddigi filmben az összes fajtársa. Biztos azért, mert kis csökött. A Predator családi dráma bevezetése, ami annyira fals, mint az... Az android lány vicceskedése, ami rohadt világidegen, bár ez így
Gyerekkoromban sok gofrit ettünk, mai napig emlékszem, hogy a sütőnek volt egy éles, fütyülő hangja, amin mindig nevettem. Aztán felkaptam a fejem a frissen sült, gőzölgő gofri illatára.
Télen is érdemes Görögország hegyvidéki tájait felkeresni, amikor a közkedvelt tengerpartok helyett a csendes falvak és eldugott települések kerülnek előtérbe. Az off-season időszakban kevesebb a turista, az árak is kedvezőbbek, így az évszak ideális arra, hogy a szigetek helyett felfedezzük az ország belső vidékeit is, ahol az élet még mindig nyug
Marco Rossi válogatottjának idegenben győznie kell az örmények ellen, ha ki akar jutni a jövő évi futball-világbajnokságra. A magyar futball válogatott csütörtökön 18 órakor lép pályára Örményországban, és győznie kell, ha ki akar jutni a világbajnokságra. Vasárnap pedig a mieink Írországot fogadják. Szoboszlai Dominik és Varga Barnabás kirobbanó f
Egy, szinte a háborús gazdaság minden szektorát érintő korrupciós botrány rázta meg Ukrajnát. A nyomozás - amelyben már az Ukrán Biztonsági Szolgálat is részt vesz - szálai az elnöki hivatalhoz, illetve magához Volodimir Zelenszkij elnökhöz is elvezethetnek, lévén hogy a fő gyanúsított Timur Mindics üzletember, aki egykor annak közeli munkatársa vo
A 9. Magyar Klipszemlén idén is a legjobb hazai videóklipeket ünnepelték. Beton.Hofi négy díjat vihetett haza, de Pogány Induló, KKevin és Mehringer Marci is elismerést kapott. A mesterséges intelligencia egyre nagyobb szerepet kap a klipkészítésben – most először külön kategóriát is szenteltek neki.
Tilly Norwood után újabb mesterséges színészek érkeznek. A Xicoia stúdió már 40 különböző AI-karakteren dolgozik, és egy teljesen új digitális filmes világot terveznek létrehozni.
Ebben az évszakban minden zöldségespulton hegyekben áll ez a finom és egészséges szezonális zöldség. Mutatjuk, mely gyakori fajták közül választhatunk!
A superfood latte új szintre emeli a kávézás élményét: ez a színes, tápláló ital nemcsak gyönyörű, de energiát is ad a naphoz. Kurkumával, matchával, vagy céklával készítve mindig más arcát mutatja - mégis mindegyik egyformán egészséges és kényeztető.
A mai nap is bővelkedik majd izgalmakban, azt azonban, hogy pontosan mit tartogatnak számodra a csillagok, csak akkor tudhatod meg, ha néhány percet szánsz a szerdai horoszkópra!
Petr Pavel cseh elnök figyelmeztetett, hogy a NATO-nak határozottan kell reagálnia az orosz repülőgépek vagy drónok betöréseire, mondván, Moszkva a visszafogottságot gyengeségnek, nem pedig erőnek tekinti.
Az érzelmi intelligencia a sikeres kapcsolatok és a mélyebb emberi kötelékek kulcsa. A jó hír, hogy fejleszthető, így mindig adott a lehetőség, hogy magasabb szintre emeljük. Chris Schembra, a hálakultúra szakértője megosztja, hogyan válhatunk a valódi kapcsolatok építésének mestereivé!
Yann Tiersen zongorára és elektronikára épülő szólóprodukciójával tér vissza Budapestre. 2026. február 28-án Barba Negra Red Stage színpadán Rathlin from a Distance | The Liquid Hour című, két részből álló új albumát mutatja be. A turné különlegessége, hogy a klímaválság sürgető körülményeire reagálva Yann Tiersent nem kíséri stáb, kutyája társaság
A magyar felnőttek csaknem fele autóval indul munkába, de az Alföld települései ma is Európa élvonalába tartoznak a kerékpározásban – derül ki a Mobilissimus elemzéséből, amely a 2022-es népszámlálás közlekedési adatait dolgozta fel. Az országos kép egyszerre mutatja a növekvő autóhasználatot, a budapesti agglomeráció kombinált közlekedését és az a