2025. január 7. kedd

jan. 7
7:54
Testbeszéd jelzi, ha hazudnak neked: így ismerheted fel (Life)
Akarva vagy akaratlanul szinte nap mint nap előfordul, hogy nem mondunk igazat. De honnan is merheti fel a másik, ha kamuzunk, illetve mi hogy jöhetünk rá, ha hazudnak nekünk. A testbeszéd elárulja.
jan. 7
7:54
Sohasem késő (Nőiváltó)
46, 50, 60, 84 évesen, és bármilyen más korban is lehet még nyelvet tanulni, utazni, változtatni, tulajdonképpen bármit csinálni. Mert soha nem késő.
jan. 7
7:54
Jimmy Carter, a napenergia úttörője 100 évesen távozott (Öko-drive)
A százéves korában elhunyt elnök még a Fehér Házra is napkollektorokat telepíttetett.
jan. 7
7:54
Több amerikai nagyvállalat is visszavonja a kötelező sokszínűségre vonatkozó irányelveit a "változó jogi környezet" miatt (vasárnap.hu)
A "változó jogi helyzetre" hivatkozva a McDonald’s visszavonja a vállalati vezetésre vonatkozó sokszínűségi céljait az USA-ban – olvasható a Reuters cikkében. A lap mindezt egy nyílt levélre hivatkozva írja, amit a cég a  franchise-tulajdonosoknak és az alkalmazottaknak is egyaránt megküldött. A döntés sokak szerint a konzervatív lobbi eredményének
jan. 7
7:54
7 ígéretes film, amit már az év első felében láthatunk (Bien)
Elég csak az idei filmpremierek egy részére rápillantanunk, és máris azt érezhetjük, hogy 2025 egy igazán izgalmas évnek ígérkezik. Mutatunk most közülük néhányat, amelyek hamarosan a magyar mozikba is megérkeznek, és aligha lehet kérdéses, hogy legalább 1-2 órára kiszakíthatnak majd bennünket a szürke hétköznapokból! 1. Rokonszenvedés (A Real Pain
jan. 7
8:00
ORFK: Több mint ötezren érkeztek Ukrajnából hétfőn (hirado.hu)
Az ukrán-magyar határszakaszon 5194-en léptek be Magyarországra hétfőn – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden az MTI-t.
jan. 7
8:00
Gyengül a kínai deviza (Portfolio)
A kínai jüan kedden gyengült az amerikai dollárral szemben, megközelítve 16 hónapos mélypontját, annak ellenére, hogy a kínai központi bank a vártnál határozottabb iránymutatást adott. Eközben az amerikai dollár gyengült a főbb devizákkal szemben.
jan. 7
8:00
Putyin azonnal a frontra küldte kedvenc tábornokát, akkor a baj Kurszknál (ATV)
Ukrajna meglepetésszerű ellentámadást indított Oroszország területén belül, két héttel Trump beiktatása előtt.
jan. 7
8:00
Túl sok fokhagyma? Olyan nincs! – Kedvenc WMN-es főzéseink Fiala Borcsával (WMN)
Az év elején sokan kezdenek diétába. Mások inkább azt mondják, önsanyargatás helyett együnk élvezettel (és mértékkel). Ebben szeretnénk segíteni: adunk egy kis muníciót az örömteli étkezéshez, megspékelve némi Fiala Borcsa-életérzéssel.
jan. 7
8:00
Itt a tavasz, marad a meleg idő, de erős szél és ónos eső rondít bele a januári napsütésbe (Promotions)
Mutatjuk, milyen idő várható a mai keddi napon.
jan. 7
8:00
Putyin: Kiemelkedő az egyház szerepe a nemzet egyesítésében és a történelmi emlékezet megőrzésében (Magyar Hírlap)
Az elnök gratulált az oroszoknak karácsony alkalmából.
jan. 7
8:00
Autósüldözés után fogták el, nem az volt a legnagyobb bűne, hogy benzint lopott (Magyar Nemzet)
Hosszú bűnlajstroma van az elkövetőnek.
jan. 7
8:00
Elképesztő ötlete támadt Donald Trumpnak: Kanada egyesüljön az Egyesült Államokkal (naphire.hu)
Donald Trump megválasztott amerikai elnök hétfőn Justin Trudeau kanadai kormányfő lemondása nyomán a Truth Social közösségi oldalán felvetette, hogy Kanada 51. tagállamként csatlakozhatna az Egyesült Államokhoz.
jan. 7
8:00
Drágulás tapasztalható a Rolex luxusóráinál (in.hu)
Az aranyat tartalmazó termékek ára 8%-kal drágult. A svájci óragyártó az áremelést arany tavaly évi óriási, 27 százalékos áremelkedésével magyarázta.Az áremelés hatására a sárga arany Day-Date modellek 44 200 euróba kerülnek (18,3 millió forint), a szintén sárga arany GMT-Master II-es modellek pedig 44 600 euróba (18,4 millió forint) kerülnek az ed
jan. 7
8:00
Öngyilkosság a ferihegyi reptéren, megszólalt az áldozat édesanyja (Most Hír)
A férfi korábban egy kórházból tűnhetett el, édesanyja közölte a halálhírt.
jan. 7
8:06
Házasság első látásra: "De jó együtt látni titeket" – Meglepő friss fotó került ki az internetre Geriről (Metropol)
Ez ám a váratlan, ám kellemes meglepetés!
jan. 7
8:06
"Gratulálok" – Schóbert Lara nem titkolja tovább, Rubint Réka könnyekben tört ki a látványtól (BorsOnline)
A sztármami nem bírta visszatartani a könnyeit.
jan. 7
8:06
Ez a két ital véd a helytelen táplálkozás következményei ellen (Magyar Hírlap)
A bizonyos élelmiszerekben megtalálható flavanolok megvédhetik az ereket a stressz és a zsíros ételek negatív hatásaitól.
jan. 7
8:06
A nemzetközileg elismert határok helyreállítását sürgette Sikorski (Demokrata)
A lengyel külügyminiszter azért nyitva hagyta azt a lehetőséget, hogy Ukrajna részére lehessenek területi engedmények.
jan. 7
8:06
Kerkez Milosról is beszélt első New York-i napján Pascal Jansen (Magyar Nemzet)
A volt Fradi-edzőt hétfőn jelentette be új klubja.
jan. 7
8:06
Közel 1300 műtárgyat kölcsönöznek a Szépművészeti Múzeumtól, a legtöbbet az Országgyűlés Hivatala (Telex)
A múzeumokból bárki igényelhet kölcsönzésre műtárgyat, az állami szerveknek még díjat sem kell fizetniük ezért.
jan. 7
8:06
Önkormányzati randi app segít házastársra találni a japánoknak (Roadster)
2720: az év, amikorra egyetlen japán gyerek marad.
jan. 7
8:09
Az EXIM 350 milliárdos lendületet ad a magyar vállalkozásoknak – Indul a Demján Sándor program (TőzsdeFórum)
Elindult az Exim Magyarország új támogatása a Demján Sándor Program keretén belül.- adta hírül lapunk január hatodikán. A támogatási program célja a magyar gazdaság erősítése és a vállalkozások nemzetközi sikerének támogatása érdekében – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn. A támogatási kezdeményezés a kormány 21 intézkedésből
jan. 7
8:12
Újra Magyarországon a madárinfluenza: Ismét felütötte fejét a veszélyes vírus (hirado.hu)
A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírbátor közelében lévő, 115 ezer állatot számláló baromfitelepen bukkantak rá a halálos vírusra.
jan. 7
8:12
Több mint ötezren érkeztek Ukrajnából hétfőn (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 48 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
jan. 7
8:12
Kanada beolvadhatna az Egyesült Államokba (Demokrata)
Donald Trump a bukott kanadai kormányfő lemondása nyomán vetette fel a hajmeresztőnek hangzó ötletet.
jan. 7
8:12
Trump "határügyi cárja" heti jelentéseket követel a migránsok kiutasításáról (Magyar Nemzet)
Tom Homan, a Trump-adminisztráció határvédelemért felelős megbízottja heti tájékoztatókat sürget a migránsok letartóztatásáról és kiutasításáról.
jan. 7
8:12
Mostantól örökös eltiltást kockáztat az a felvásárló, aki kárt okoz a magyar gazdáknak – Nagy István a Vasárnapnak (vasárnap.hu)
Új termelővédelmi csomag védi a magyar gazdákat a monopolhelyzetben lévő felvásárlóktól, feldolgozoktól – többek között erről beszélt portálunknak Nagy István szokásos év eleji sajtótájékoztatóján. Az agrárminiszter a Vasárnapnak beszélt a magyar uniós elnökség eredményeiről és arról, a Patrióták Európáért frakciónak kötelessége kiállni az európai
jan. 7
8:14
Ami változik a nyugdíjaknál 2025-ben, és ami marad (Magyar Nemzet)
Novemberben akár nyugdíjprémium is járhat.
jan. 7
8:18
A változás szele csapja meg ezt a csillagjegyet, ezt ígérik mára a csillagok (Metropol)
Most minden csillagjegy megtudhatja, hogy mi vár rá.
jan. 7
8:18
Fontos események mozgathatják a forintot ma is (Portfolio)
Az idei év eddig nem alakult jól a forint számára, jelentős gyengülést láttunk az euróval szemben. Kedd reggel kicsivel 416 alatt kezd a forint az euróval szemben, eddig nem látunk nagy elmozdulást. Ma fontos piacmozgató adatok érkeznek, amelyek hatással lehetnek a forint árfolyamára is.
jan. 7
8:18
"Erre a képre vártam!" – záporoznak a kommentek Krausz Gábor és Mikes Anna legújabb fotója alatt (BorsOnline)
A sztárséf és táncos kedvese boldogabb már nem is lehetne.
jan. 7
8:18
Keane nem klubot, hanem szurkolókat választott (Magyar Hírlap)
A Fradi.hu-nak nyilatkozott a labdarúgó OTP Bank Ligában címvédő Ferencváros új vezetőedzője.
jan. 7
8:18
Már csapattagként dolgozik velünk a mesterséges intelligencia (MMonline)
A Gartner előrejelzése alapján 2028-ra a napi döntések 15 százalékát olyan mesterséges intelligencia fogja meghozni a munkahelyeken, amely már önálló cselekvésre is képes. Ez az agentic MI, amely gyökeresen megváltoztatja a szervezetek működését, és várhatóan 2025-ben kezdik el alkalmazni a cégek. Az OpenText szakértői szerint a vállalatok akkor tu
jan. 7
8:18
Nagy Márton magánreptetése és csúcsszállásai: két év alatt százmilliós összeg (Forbes)
Felső kategóriás szállások, több tíz milliós magángépes utak: a nemzetgazdasági miniszter közérdekű adatigénylésre felfedte, mennyibe kerültek a tárca útjai az elmúlt két évben.
jan. 7
8:18
Mesterséges intelligencia segíti az ételkészítést és a főzési folyamat videós megörökítését az Lg új háztartási gépeiben (Digital Hungary)
Az LG Electronics (LG) a 2025-ös CES-en mutatja be Signature háztartásigép-termékcsaládjának második, kibővített generációját. A kivételes készülékek a legmodernebb technológiát és a kifinomult dizájnt ötvözik azért, hogy még kényelmesebb használatot, zökkenőmentes wifi-csatlakozást és páratlan okosotthon-élményt nyújtsanak.
jan. 7
8:18
Gerald Durrell több volt, mint amatőr természetbúvár (kultura.hu)
Száz éve, 1925. január 7-én született Gerald Malcolm Durrell brit zoológus, író, akit a közönség leginkább humoros könyvei, többek között a Családom és egyéb állatfajták szerzőjeként ismer.
jan. 7
8:24
Magyarországra is megérkezett a kínai vírus (Menedzsment Fórum)
A HMPV az influenzához hasonló tüneteket okoz, de ha más kórokozó baktériumok is társulnak hozzá, akár súlyos tüdőgyulladást is előidézhet.
jan. 7
8:24
Nyugdíjasok, figyelem! Ekkor és ennyi pénzt hoz a postás (Ripost)
Januárban már emelt nyugdíj jár az időseknek.
jan. 7
8:24
Óriási változás: már ingyen szállíthatók a háziállatok a BKK járatain, több bérlettípus megszűnt (vg.hu)
Megszűntek a félhavi és a havinál hosszabb érvényességű diák, illetve nyugdíjas Budapest-bérletek. Mutatjuk a részleteket.
jan. 7
8:24
Somogyi Zoltán az előrehozott választásokról: Orbán Viktor politikai erejét azonnal lenullázná, ha megszavaznák (SzMo)
Magyar Péternek sikerült megint megragadnia a figyelmet egy fontos politikai üggyel - mondja a politikai elemző. A Tisza Párt elnöke még sokszor elmondhatja, milyen gyáva dolog, hogy Orbán Viktor nem mer kiállni ellene.
jan. 7
8:24
Színészlegendák, akiket észre sem vettél a Dallasban: még Brad Pitt is ott kezdte (Life)
A texasi magaséletet bemutató sztori sok színésznek kínált lehetőséget. Bármilyen furcsa, a Dallas epizódszereplőinek némelyikéből később igazi színészlegenda lett.
jan. 7
8:24
Már holnap a Netflixen: Erre az új skandináv krimi sorozatra könnyű lesz rákattanni (Mafab)
.
jan. 7
8:24
Hatalmas a probléma az ukrán hadseregben (Magyar Hírlap)
A Nyugat az AFU alacsony moráljára mutatott rá.
jan. 7
8:24
Ezekkel a feltételekkel vehet kedvezményesen autópálya-matricát (Magyar Nemzet)
Közel 160 ezer családot érint a lehetőség.
jan. 7
8:24
Negyedik egymást követő évben díjazza a Bridgestone Emea fenntarthatósági törekvéseit platina minősítéssel az EcoVadis (Autószektor)
Az EcoVadis négy fő területen értékeli a szervezeteket: ezek a Környezetvédelem, a Munka és emberi jogok, az Etikusság, valamint a Fenntartható beszerzés. A pontszámok a vállalat fenntarthatósági irányítási rendszereinek minőségén és az átláthatóság előmozdítása iránti elkötelezettségén alapulnak az értéklánc egészében. A Bridgestone EMEA 2024-ben
jan. 7
8:24
Jubileumot ünnepelt a dóm énekkara (Gyulatelevízió)
70 éve működik megszakítás nélkül, és 124 éves múltra tekinthet vissza a fogadalmi templom, a szegedi dóm kórusa. A vegyeskar heti rendszerességgel énekel a vasárnapi szentmisén. November 24-én Schubert G-dúr miséjével ünnepelték a jeles jubileumot. A székesegyház 1930-as befejezésére elkészült a világhírű orgonája is. Már a templom felszentelésére
jan. 7
8:24
Egyszer magas, máskor pedig alacsony vérnyomást mér? Ekkortól számít károsnak (EgészségKalauz)
A vérnyomás ingadozása önmagában természetes folyamat, de egyes esetekben az ingadozó vérnyomás már veszélyes lehet.
jan. 7
8:24
A tragédia megismétlődött – Tahlequah újra halott borját gyászolja (PlanetZ)
Tahlequah, a híres déli gyilkos bálna (J35), ismét gyászol, miután elvesztette borját, J61-et, aki mindössze egy hétig élt. A bálna 2018-ban már világszerte ismertté vált, amikor 17 napon keresztül tolta elhullott borjút az óceánon. A déli gyilkos bálnák veszélyeztetett fajok, amelyek a zsákmányhiány, a környezetszennyezés és a hajózási zűrzavarok
jan. 7
8:26
Visszatérnek a robotokhoz a fuvarmegosztók, pedig azok nem szeretik a havat (vg.hu)
Most újra az önvezetőkre fogadnak.

Keresés