2025. január 7. kedd

jan. 7
7:18
Rengetegen meghaltak a pusztító földrengésben (Magyar Nemzet)
53 ember meghalt, 62-en megsérültek és több épület is megrongálódott.
jan. 7
7:18
Felfüggesztették, majd visszahelyezték a fóti gyermekotthon igazgatóját, de a részletekről hallgatnak (Telex)
Páger Pál Attilát szeptemberben gyermekbántalmazás gyanúja miatt függesztették fel, de novemberben már vissza is került a pozíciójába. Az ügy részleteiről az érintettek hallgatnak. A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény.
jan. 7
7:20
Kim Dzsongun úgy érzi, ő a világpolitika színpadán is tényező (vg.hu)
Kim Dzsongun tetemes mennyiségű lőszerrel és fegyverrel segítette az oroszokat, valamint a hírek szerint szárazföldi csapatokat is küldött.
jan. 7
7:20
Rendszerváltó polgármester szobrát távolítaná el Márki-Zay Péter (Magyar Nemzet)
Átneveznék az utcát, Rapcsák András szobrát is eltávolíthatják.
jan. 7
7:24
Most jött: Rendőrök, tűzoltók, mentők állnak a magyar főúton, nagy baj történt (BorsOnline)
A tűzoltók áramtalanították a járműveket.
jan. 7
7:24
10 éve támadták meg az Isis terroristái a Charlie Hebdót – Így emlékeznek elhunyt kollégáikra a francia lap munkatársai (Blikk)
A Charlie Hebdo című francia szatirikus lap hétfőn különkiadással jelentkezik, arra emlékezve, hogy éppen 10 évvel ezelőtt támadták meg a szerkesztőséget iszlamista fegyveresek.
jan. 7
7:24
Tovább bővül a BRICS-csoport (Infostart)
Indonézia hivatalosan is teljes körű tagként csatlakozik a BRICS-országcsoporthoz - közölte a szervezet soros elnökségét ellátó Brazília.
jan. 7
7:24
Hankó Balázs: a szakképzés munkaerőpiac-érzékennyé vált (HR Portál)
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közötti együttműködés azon alapszik, hogy a magyar gazdaságot tudásgazdagabbá tegyék - mondta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter hétfőn a Vállalkozói Innovációs Tanács ülése előtt tartott sajtótájékoztatón.
jan. 7
7:24
Kvíz: Szereted az Unicumot, gyakran vásárlod? Mit tudsz a magyarok kedvenc gyomorkeserűjéről? (Pénzcentrum)
Milyen szeszes ital az Unicum? Kinek a nevéhez köthető az Unicum feltalálása? A legendák szerint melyik uralkodó gyomorerősítője volt az Unicum? Melyik évben nyilvánították az Unicumot hungarikummá? Hányféle gyógynövényt használnak az Unicum elkészítéséhez? Miben érlelik az Unicumot? Hogy nevezik az Unicum termékcsalád prémium szeszes italát? Ha sz
jan. 7
7:24
Mely kötvényeket érdemes idén vásárolniuk a befektetőknek? (vg.hu)
Jó minősítésű kötvényeket lehet olcsón vásárolni.
jan. 7
7:24
Napi horoszkóp: Az Ikrek baráti összejövetelt szervezhet, a Rák munkáját végre értékelik - január 7. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
jan. 7
7:24
Aubrey Plaza megtörte a csendet: megszólalt férje öngyilkosságával kapcsolatban (Life)
Január 3-án, pénteken délelőtt holtan találták Los Angeles-i otthonában a Jeff Baena filmrendezőt. Felesége, Aubrey Plaza röviden nyilatkozott a veszteségről.
jan. 7
7:24
Kicsoda, és mit akar a "kanadai Trump"? (Magyar Hírlap)
Pierre Poilievre-nek minden esélye megvan a győzelemre, és a magyar kormánytól is kölcsönözne ötleteket.
jan. 7
7:24
Kényszerleszállás Grazban: ez okozta a légiutas kísérő halálát (Autószektor)
Hansjörg Bacher, az ügyész szóvivője megerősítette a Keystone-SDA hírügynökség vasárnapi jelentését. A 23 éves légiutas-kísérő agya súlyos károsodást szenvedett oxigénhiány miatt, miután a hajtómű meghibásodása következtében füst volt az utastérben. A toxikológiai vizsgálatok azonban még függőben vannak. Technikai problémák miatt az utasszállító re
jan. 7
7:24
Bajba került Nagy Feró: Feljelentették a nemzet csótányát (Nyugati Fény)
Szomszédai állítólag rettegnek.
jan. 7
7:24
Ha ilyen kétszázast vagy ötvenest találsz a pénztárcádban, gazdag vagy (Helló Magyar)
Bizonyos kétszázasok akár félmillió forintot is érnek.
jan. 7
7:24
Szöveti glükózmonitor: ha diabéteszes, az életét is megmentheti! (EgészségKalauz)
A szöveti glükózmonitor pontosabb képet ad a beteg szénhidrát-anyagcsere állapotáról, a napi 24 órás monitorozással nyert adatok ismeretében pedig a vércukor-ingadozások is megelőzhetővé válnak.
jan. 7
7:24
Van egy hobbi, amivel fejlesztheted az érzelmi intelligenciádat (Bien)
Az idei évre egy dolgot fogadtam meg: többet fogok olvasni. Számomra azonban az olvasás – felnőttkorom óta – mindig összefügg a tanulással, nem igazán szoktam fikciókat olvasni. Pedig úgy tűnik, nagyon is érdemes lenen!
jan. 7
7:24
Országos botrány: Gáspár Győzőt porig alázta az édesapja és a testvére (Most Hír)
Egyre jobban elfajul a családi viszály Gáspár Győző családjában, és esély sem látszik a békülésre. Mostani tettével családja a porig alázta Győzőt. Az is kiderült, hogy a TV2 sztárja egy szerelmi ügy miatt haragszik az édesapjára.
jan. 7
7:30
Így fogadta be fia szerelmét Csepregi Éva: "Kezdetben egy picit aggódtam" (Blikk)
Csepregi Éva nagy örömmel fogadta be a családba a fia, Heatlie Dávid párját. Az énekesnő úgy véli, nem helyes, amikor a fiús anyukák a gyermekük boldogságának útjába állnak. Dóra immáron már hat éve a család tagja, és remek a kapcsolata az anyósával. Ám elmondása szerint nem szereti ezt a szót használni.
jan. 7
7:30
Munka közben tört ketté egy orosz traktor (Agrofórum)
A közelmúltban látványos incidens történt egy Kirovec K-700 traktorral, amelynek során a gép kettétört munka közben. Az esetről készült videó gyorsan elterjedt az interneten, különösen a mezőgazdasági közösségekben, és számos találgatást indított el a baleset okairól.
jan. 7
7:30
Kegyetlenül átvertek egy fiatal párt, nyelvtudás nélkül indultak Németországba dolgozni, munkába sem álltak (Promotions)
Senki ne dőljön be ezeknek a kétes hírű álláshirdetéseknek!
jan. 7
7:30
Mit látnak az emberek a klinikai halál során? (Magyar Hírlap)
A szívmegállás, amelyről korábban azt gondolták, hogy nincs visszaút, az emberi tudatosság új oldalát nyitotta meg.
jan. 7
7:30
Lábbal tiporják a lengyel demokráciát, Brüsszel mégis hallgat (Magyar Nemzet)
Donald Tusk aktívan hozzájárult ahhoz, hogy Varsóban visszatért a politikai üldöztetés korszaka.
jan. 7
7:30
Ezeket a családi villanyautókat vesszük 2025-ben (Villanyautósok)
A kisebb, olcsóbb autók után összeszedtük 2025 várható újdonságait a családi méretben is.
jan. 7
7:30
2025. január 7. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
jan. 7
7:30
Magyar Péter: 106 helyen indulunk, nem egyezkedünk a többi párttal (naphire.hu)
Magyar Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kijelentette, hogy a Tisza Párt készen fog állni, ha választás jön Magyarországon.
jan. 7
7:30
Kellemes ünnepek helyett váratlan összeomlás (Fintech)
A kanadai Bench hirtelen csődje sokkolta ügyfeleit és alkalmazottait, utána jött az Employer.com egy utolsó pillanatos felvásárlással.
jan. 7
7:30
Most jött, már Magyarországon van a rettegett kínai vírus (Most Hír)
Kellemetlen tünetekkel jár, és ha nem vigyázunk, a HMPV vírusnak akár súlyos következményei is lehetnek.
jan. 7
7:36
A mesterséges intelligenciának hála szárnyal a Foxconn (autopro)
A vártnál nagyobb mértékben nőtt a Foxconn negyedéves árbevétele.
jan. 7
7:36
Nemsokára kezdődik a zuglói korrupciós botrány tárgyalása (Magyar Nemzet)
Vesztegetési pénz átvételével és korrupcióval vádolnak több szocialista nagykutyát.
jan. 7
7:42
Öten meghaltak az Egyesült Államokban a hóviharok miatt (444.hu)
Az ítéletidő káosszal jár: több százezren áram nélkül maradtak, több ezer repülőjáratot töröltek.
jan. 7
7:42
Ilyen időjárásra számíthatunk a héten (vg.hu)
Felhős hétre számíthatunk.
jan. 7
7:42
Ukrajna többet veszített, mint Oroszország (Magyar Hírlap)
A Gazprom 2024-ben mintegy hatmilliárd dollár értékű gázt adott el Ukrajnán keresztül.
jan. 7
7:42
Kiderült az igazság: nagy bajba került Csintalan Sándor (Magyar Nemzet)
A bukfenckirály hatalma dilemma előtt áll.
jan. 7
7:48
Zelenszkij azt állítja, 15 ezer orosz katona halt meg a kurszki régióban (444.hu)
Az oroszok pedig azt közölték, hogy Ukrajna legalább 49 ezer katonát vesztett, de a halottak és sebesültek számát nem részletezték.
jan. 7
7:48
"Két hónap Kenzie nélkül. Hogyan éljünk tovább?" – a Budapesten meggyilkolt Mackenzie Michalski édesanyja szívszaggató kijelentést tett (BorsOnline)
Két hónapja a
jan. 7
7:48
Fantasztikus a különbség a két legfontosabb űrteleszkóp felvételei között (Rakéta)
Teljesen más szemmel nézi az űrt a Hubble és a James Webb Űrteleszkóp.
jan. 7
7:48
Láz, torokfájás, gyengeség, izomfájdalom? (Magyar Hírlap)
Az influenza tünetei és kezelése.
jan. 7
7:48
Hivatalosan is távozott tisztségéből Canterbury érseke (Magyar Nemzet)
Átmenetileg Stephen Cottrell, York érseke áll az anglikán világunió élén.
jan. 7
7:48
Érdekes tények a haszonállatokról, amiket csak kevesen tudnak (Prove)
A tehenek az emberekhez hasonlóan beszélgetnek egymással. A sertés a világ egyik legintelligensebb állatfaja. A tyúkok pedig képesek tanulni egymás tapasztalataiból. Olyan érdekes tényeket mutatunk, amelyek újdonságként hathatnak sokak számára, és segítenek más fényben látni a szinte kizárólag eszközként kezelt haszonállatokat. Amikor izgalmas álla
jan. 7
7:50
Meghalt a férfi, aki leugrott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér galériájáról (Magyar Nemzet)
Az édesanyja jelentette be a közösségi oldalán.
jan. 7
7:54
5 szuper mandulás sütemény, amelyek reggelire is fogyaszthatók (Mindmegette)
Ha szereted a mandulát és imádod a süteményeket akár már a reggeli első kávédhoz, az alábbi válogatás neked készült! Olyan recepteket gyűjtöttünk egy csokorba, amelyek egyszerűek, gyorsan elkészíthetők és tökéletes napindítók.
jan. 7
7:54
Napi horoszkóp január 7.: a Oroszlánoknak minden a terveik szerint alakul, a Mérlegekre a szokásosnál nagyobb teher hárul (Éva Magazin)
A keddi horoszkóp is számos izgalmat rejt, amelyről érdemes neked is megbizonyosodnod, olvasd tehát el, mit üzennek a csillagok!
jan. 7
7:54
Új innovációs központ nyílik Magyarországon (HR Portál)
Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (European Institute of Innovation and Technology, EIT) innovációs képviseletet nyitott Magyarországon - közölte az intézmény hétfőn az MTI-vel.
jan. 7
7:54
Merre indulhat a forint kedden? (Portfolio)
Az idei év eddig nem alakult jól a forint számára, jelentős gyengülést láttunk az euróval szemben. Kedd reggel kicsivel 416 alatt kezd a forint az euróval szemben, eddig nem látunk nagy elmozdulást. Ma fontos piacmozgató adatok érkeznek, amelyek hatással lehetnek a forint árfolyamára is.
jan. 7
7:54
Horváth Csenge összetörte a férfiszíveket: Elárulta, hogy áll a pasizással (Ripost)
Fésűs Nelly lánya ismét összetörte a férfiszíveket.
jan. 7
7:54
Lesz javulás? Több mint 416 forintot kértek egy euróért (vg.hu)
Erősödött a forint kedd reggelre.
jan. 7
7:54
Ez a legjobb memóriajavító a szakértők szerint: bőven elég naponta 30 percet ráfordítani (Glamour)
Meglepő eredményről számoltak be a kutatók: a mérsékelt és intenzív testmozgás jobb memóriát eredményez. Próbáljuk ki a gyors gyaloglást, a kerékpározást, az úszást vagy épp a táncot, mindenképp érezni fogjuk pozitív hatásait.
jan. 7
7:54
Szarvas Andi: Lehet rólam azt mondani, hogy pénzéhes vagyok, de mindent a magam erejéből értem el (SzMo)
A 2018-as Miss World Hungary győztese szerint a szépség hátrány is tud lenni.

Keresés