2025. január 7. kedd

jan. 7
9:24
Egyre jobban meglátszik, mit okoz a siralmasan teljesítő forint (Piac és Profit)
Az egy évvel korábbiakat 7,9, az előző havit 4,3 százalékkal múlták felül az ipari termelői árak. Az áremelkedésért a forint is tehet.
jan. 7
9:24
Generációváltás a munkaerőpiacon: kritikus évek előtt állunk (HR Portál)
Magyarország hamarosan olyan demográfiai kihívásokkal szembesül, amelyek alapjaiban változtathatják meg a munkaerőpiacot és a gazdaságot. Az 1960-as és 70-es években született generáció fokozatosan eléri a nyugdíjkorhatárt, tömeges kivonulásuk pedig komoly problémákat vetít előre. A megoldás kulcsa a fiatal generáció kezében van, amelynek minél hat
jan. 7
9:24
Irányt váltott a forint (Portfolio)
Az idei év eddig nem alakult jól a forint számára, jelentős gyengülést láttunk az euróval szemben. Kedd reggel kicsivel 416 alatt kezdett a forint az euróval szemben, ahonnan ugyan erősödni tudott, de nem látunk igazán jelentős elmozdulást. Kedden több fontos piacmozgató adat is érkezik, délelőtt pedig kiderült, hogy a francia infláció decemberben
jan. 7
9:24
Itt a lehetőség: Már igényelhetőek a Demján Sándor Program Exim-es termékei (Agroinform)
1400 milliárd forint megmozgatásával járulnak hozzá a hazai vállalkozások fejlesztéseihez.
jan. 7
9:24
Fontos megerősítést kapott Donald Trump: hivatalos lett az eredmény, minden akadály elhárult (Pénzcentrum)
Ezúttal nem voltak zavargások, ahogy négy éve, de a biztonsági szervek így is erős készültségben álltak.
jan. 7
9:24
"Nem tudtam, hogy a bánat ilyen is lehet" - egy műhiba miatt vesztette el lányát az édesanya (Ripost)
Nem tud belenyugodni lánya elvesztésébe az édesanya.
jan. 7
9:24
Csődhullám söpör végig Amerikán (vg.hu)
A vállalati csődök és bíróságon kívüli adósságátrendezések száma is szaporodik a tengerentúlon.
jan. 7
9:24
Biztos azt hallja, amit mondani akartam? - Amikor a félreértés üti fel a fejét a munkahelyen, abból felesleges konfliktusok alakulhatnak (Glamour)
Gyakorlatilag csak akkor kezdnünk foglalkozni a kommunikációnk hatékonyságával munkakapcsolatainkban, amikor szaporodni kezdenek a nézeteltérések. Azt gondoljuk, hogy nem mondtunk semmi olyat, ami a másikban ellenérzést válthatott ki, aztán jön a felismerés, hogy mégis sikerülhetett. Hogyan tehetünk ellene? A következő sorok körbejárják az egyik me
jan. 7
9:24
A magyar kultúra napján debütál a Dunán a Ványa bácsi (BorsOnline)
Idén is rendkívüli premierrel köszönti a magyar kultúra napját a közmédia.
jan. 7
9:24
Vatikán: Olasz apáca került vezető pozícióba (Magyar Hírlap)
Ferenc pápa egy nőt nevezett ki az egyik legfontosabb hivatal élére.
jan. 7
9:24
A családi hagyományok fontosságát hangsúlyozta karácsonyi beszédében Vlagyimir Putyin (Magyar Nemzet)
Az ortodox keresztényeket és az ország minden karácsonyt ünneplő polgárát köszöntötte Vlagyimir Putyin orosz elnök.
jan. 7
9:24
Határátkelőhely óriásfejlesztés: az M5 mellett az M6-on is könnyen meg lehet majd közelíteni Szerbiát (Helló Magyar)
Mohácsnál is készül a Duna híd, így könnyen meg lehet közelíteni onnan is az új nagyforgalmú határtkelőhelyet Szerbia felé
jan. 7
9:24
A román állam akár blokkolhatja is az MVM romániai terjeszkedését (Telex)
Attól tartanak, hogy ezzel nőne az orosz befolyás az országban.
jan. 7
9:24
Te is beszélsz álmodban? Íme az okok és mutatjuk, hogyan szokhatsz le róla (Bien)
Biztosan találkoztál már olyan emberrel, aki motyogott álmában, esetleg éppen rólad mondták, hogy megszólaltál alvás közben. Ismerős, hétköznapi jelenségről van szó, még ha furcsa is olykor, de vajon van-e bármilyen különleges jelentése, ha álmunkban beszélünk?
jan. 7
9:26
Magyarországon is megjelent a súlyos megbetegedést okozó vírus, sorra diagnosztizálják a betegeket (Portfolio)
Egyre növekvő aggodalmat kelt Kínában a humán metapneumovírus (HMPV), amely főként gyermekeket érint, és influenzaszerű tüneteket okoz. Bár a vírus általában enyhe, súlyos esetekben tüdőgyulladáshoz vezethet. Rusvai Miklós virológus elmondta, hogy a betegség már Magyarországon is megjelent.
jan. 7
9:28
Mik lehetnek a legjobb befektetések 2025-ben? Az OTP Alapkezelő szakértőit kérdeztük (Portfolio)
Finoman szólva is eseménydús évet zártak a globális piacok: Donald Trump győzelme már most átrajzolta a jövőt, ugyanis az amerikai piacok az eredmény után felpörögtek, különösen a technológiai és mesterséges intelligencia szektorok, de a közép- és hosszú távú hatások még bizonytalanok. Az inflációs nyomás nemcsak az Egyesült Államokban, hanem világ
jan. 7
9:30
Gázdrágulást hozhat a búcsúdöntés (Menedzsment Fórum)
Joe Biden az USA leköszönő elnöke aláírt egy olyan törvény, ami megnehezíti, hogy utóda, Donald Trump lehetővé tegye az olaj- és gázkitermelés gátlástalan bővítését az Egyesült Államok partjai mentén.
jan. 7
9:30
A böjti réce az év madara 2025-ben (hirado.hu)
A böjti récét választották a 2025-ös év madarának a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) által indított online szavazás résztvevői.
jan. 7
9:30
Betámadta a bankokat és alapokat a NATO-parancsnok, azonnali lépéseket követel (Portfolio)
A NATO egyik vezető tisztviselője, Rob Bauer tengernagy, élesen bírálta a nyugati befektetési alapokat és bankokat, amiért kerülik a védelmi ipar finanszírozását. Szerinte a biztonsági fenyegetések növekedésével a védelembe történő beruházások kulcsfontosságúvá váltak, és hosszú távú nyereséget hozhatnak.
jan. 7
9:30
Magyarországon is megjelent a Kínában terjedő vírus, sokan tartanak a tömeges megbetegedésektől (ATV)
Egy gyorsan terjedő légúti vírus, a humán metapneumovírus (HMPV) kelt egyre nagyobb aggodalmat Kínában.
jan. 7
9:30
Wolff elismerte, év végére nem maradt pénze a Mercedesnek a fejlesztésekre (m4sport.hu)
Toto Wolff elismerte, a Mercedesnek elfogyott a levegője év végére, és ez is meghatározta a szezonvégi teljesítményüket. A csapatfőnök értékelte is a 2024-es évüket.
jan. 7
9:30
Kacskaringós úton lett az év hala a kurta baing (Agrofórum)
A Magyar Haltani Társaság által meghirdetett „Év hala 2025” választás során érdekes történéseknek lehettünk tanúi. Az idén a dévérkeszeg (Abramis brama), a kurta baing (Leucaspius delineatus), és a vágódurbincs (Gymnocephalus cernua) szállt versenybe a címért. A közönség ezen három őshonos hal közül választhatta meg a 2025-ös év halát.
jan. 7
9:30
Halálos áldozatokat követelt a tibeti földrengés (Magyar Hírlap)
A Himalája északi lábánál fekvő régió a tektonikus tevékenység miatt hajlamos a földrengésekre.
jan. 7
9:30
Elektromos, önjáró Monarch traktor – ez lenne a válasz a munkaerőválságra? (Magyar Mezőgazdaság)
A Monarch MK-V új, elektromos traktor a mesterséges intelligenciának köszönhetően teljesen autonóm lesz, és nem csak a szűkös munkaerőpiacra kínál megoldást, de méretének köszönhetően a szűkös helyekre is befér.
jan. 7
9:30
Ipari árak: a belföldi értékesítésben 3,2, az exportértékesítésben 10,2 százalékos volt az éves emelkedés 2024. novemberben (Üzletem)
2024. novemberben az ipari termelői árak átlagosan 7,9 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbiakat; a belföldi értékesítés árai 3,2, az exportértékesítésé 10,2 százalékkal múlták felül a 2023. novemberieket – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
jan. 7
9:30
Őrjöngenek az iPhone-osok, a legújabb frissítés óta nem működik a kamera (naphire.hu)
Az Apple a múlt hónapban, december 11-én adta ki az iOS 18.2-es frissítését, ami egyelőre sok bosszúságot okoz az iPhone-osoknak, ugyanis súlyos hibákat tapasztalnak. Baj van például a kamerával, ami nehezen vag sehogy nem indul el azóta.
jan. 7
9:30
Nagy változások a budapesti közlekedési bérleteknél (Haszon.hu)
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) mától átalakítja termékportfólióját, a használati szokásokhoz igazodva több jegy- és bérlettípust is kivezet. Jön az új MOL Bubi-bérlet is. Mától megszűnik a közoktatásban tanulók félhavi, negyedéves, szemeszterre szóló és kedvezményes éves Budapest-bérlete, a felsőoktatásban tanulók negyedéves, szemes
jan. 7
9:36
Bemutatta legújabb termékeit az Nvidia, egy sor technológiai újdonsággal rukkolt el a cég (Portfolio)
Az Nvidia, a világ második legértékesebb vállalata, új termékeket mutatott be a Las Vegas-i CES 2025 technológiai konferencián. A cég többek között robotok és autók képzését szolgáló mesterséges intelligenciát, továbbfejlesztett gaming chipeket, és első asztali számítógépét is bemutatta, miközben az üzleti bővítési lehetőségeit is felvázolta.
jan. 7
9:36
Új esélyt kapott Révész Attilától a korábban a tartalékokhoz száműzött kisvárdai légiós (m4sport.hu)
A Merkantil Bank Liga tavaszi szezonjára készülő Kisvárda a honlapján jelentette be, hogy ismét az első számú csapat tagja a 2024 januárjában érkezett Bernardo Matic.
jan. 7
9:36
Piacnyitásra pattant a Telekom, éledezik a forint (vg.hu)
Nem rontotta el a hangulatot az amerikai profitrealizálás.
jan. 7
9:36
Teszt: mit látsz meg először a képen? Felfedi rejtett személyiségjegyeidet (Life)
Az alábbi képes teszt rejtett személyiségjegyeidről árulkodik. Készen állsz arra, hogy megtudd, ki vagy valójában?
jan. 7
9:36
A magas vérnyomás hangból is kimutatható (Magyar Hírlap)
új, modern, nem invazív módszert teszteltek.
jan. 7
9:36
Kedden tárgyalják az elmúlt évek egyik legnagyobb korrupciós ügyét (Demokrata)
Vesztegetési pénz átvételével és korrupcióval vádolnak több szocialista politikust.
jan. 7
9:36
Mankóval irányíthatja az edzéseket Bognár György (Magyar Nemzet)
A kupagyőztes csapat edzője esélylatolgatásra nem vállalkozott.
jan. 7
9:36
Így született meg a Toyota legrégebbi ma is létező típusa, a Land Cruiser (Autószektor)
Jóval a második világháború előtt Japánnak már volt egy apró terepjárója, a Kurogane Type 95, amely az összkerékhajtása után a Jonki ("négyszeres erő") becenevet kapta hazájában. Az 1930-as években gyártották – tíz évvel a Willys Jeep előtt – és egy 33 lóerős, 1,2 literes, kétütemű, léghűtéses benzinmotor hajtotta. Ez az alig három méter hosszú, 2+
jan. 7
9:36
Nyakunkon a felkapott HBO-sorozat folytatása, tuti megosztó lesz (Forbes)
Már nem kell sokat várni a The Last of Us második évadára. Új előzetes is jött az HBO díjnyertes videójáték-adaptációjához.
jan. 7
9:36
Miért kapnak ajándékot a spanyol és román gyerekek január elején? (Balatonica)
Talán nektek is vannak ismerőseitek Romániából vagy Spanyolországból, akik ezekben a napokban mesélnek arról, hogy ajándékozás volt náluk otthon. De miért épp most? És a két kulturális hagyomány (a román és a spanyol) összeér valahol?
jan. 7
9:36
Csodákra képes a L'Oréal új bőrelemző eszköze (in.hu)
A kozmetikai óriáscég Cell BioPrint nevű eszköze személyre szabott bőrelemzést biztosít körülbelül öt perc alatt.A L'Oreal bőrápolási óriáscég új elemző eszköze megmutatja a felhasználóknak, hogyan öregszik a bőrük, és mely kozmetikai összetevőkre reagálnak jobban.A Las Vegas-i CES technológiai kiállítás előtt bemutatott L'Oreal Cell BioPrint egy a
jan. 7
9:38
Elmaradt a várttól a francia infláció (Portfolio)
A francia infláció a vártnál kisebb mértékben emelkedett decemberben, derül ki az INSEE statisztikai hivatal előzetes adataiból. Az euróövezet más országaival összehasonlítható harmonizált mutató 1,8 százalékra nőtt az előző havi 1,7 százalékról, ami elmaradt az elemzők által várt 1,9 százalékos emelkedéstől.
jan. 7
9:38
Civilekre támadó férfit lőtt le a szerb rendőrség (vg.hu)
Egy vendég súlyosan megsérült, a hely tulajdonosa pedig életét vesztette.
jan. 7
9:42
Megbüntették az MBH Bankot és az OTP Bankot (Piac és Profit)
Az MNB összesen több mint 43 millió forint bírságot szabott ki az MBH Bankra és az OTP Bankra, mivel azok nem teljesítették maradéktalanul a felügyelet korábbi határozataiban előírt kötelezéseket a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzés terén feltárt hiányosságok orvoslására. Az OTP Bank egyebek közt nem megfelelően végezte el az előírt v
jan. 7
9:42
Elfogyott a lendület a tőzsdéken, nincs erő a piacban (Portfolio)
Többnyire pozitív tartományban zárták a hétfői kereskedést az amerikai tőzsdék, a technológiai részvények vezetésével. A befektetők azt a médiajelentést értékelték, amely szerint Donald Trump vámterve talán nem lesz olyan szélsőséges, mint attól tartottak. Trump később egy Truth Social posztban vitatta a jelentést. Ezt követően az ázsiai tőzsdéken
jan. 7
9:42
Hogyan vásároljunk pónilovat? (Háziállat)
Fontos, hogy a póni vásárlásakor bizonyos dolgokra odafigyelj, főleg ha kezdő vagy. Mutatjuk, hogy mire!
jan. 7
9:42
A Huawei technológiájával vértezi fel autóit a Honda (autopro)
A Honda a kínai piacra szánt autóiban a Huawei fejlett vezetési rendszerét fogja alkalmazni.
jan. 7
9:42
A lengyel zsoldosok már tudják, hogy mit ne tegyenek Ukrajnában (Magyar Hírlap)
Többek között azt tanácsolják a zsoldosoknak, hogy ne kommunikáljanak Donbász lakóival.
jan. 7
9:42
Rendszerváltó polgármester szobrát távolítaná el Márki-Zay Péter (Demokrata)
Átneveznék az utcát, Rapcsák András szobrát is eltávolíthatják, erről ír a Magyar Nemzet.
jan. 7
9:44
Jól indul a nap a magyar tőzsdén (Portfolio)
Bár az európai tőzsdéken inkább lefelé irányuló mozgásokat lehet ma reggel látni, a BUX index a pozitív tartományban kezdte a napot.
jan. 7
9:44
Borzalom vár Ukrajnára, ha nem tárgyal (Magyar Hírlap)
Szergej Lavrov: Oroszország kész tárgyalni a háború rendezéséről.
jan. 7
9:48
Újabb csúcson több amerikai tőzsdei index; csökkentek az olajárak (ProfitLine)
Az S&P 500 és a Nasdaq Composite hétfőn több mint egyhetes csúcsra emelkedett, amit a félvezető részvények rallyja és egy olyan jelentés támogatott, amely szerint a hivatalba lépő Trump-kormányzat a vártnál kevésbé agresszív vámpolitikát folytathat.
jan. 7
9:48
Borzalom: elütöttek egy rendőrt helyszínelés közben, kórházba kellett szállítani (Metropol)
Felsőpáhi közelében történt a baleset.

Keresés