A babád mozgásfejlődése összetett és fokozatosan zajló folyamat: az idegrendszer, az izmok és az érzékszervek összehangolt munkája segíti őt a különböző mozgások elsajátításában. A pici mind az érzékszervi tapasztalataiból, mind a környezetével való interakciókból okul, sokszor érdemes tehát segíteni őt a nagy út során.
Több mint másfél éves előkészítő munka után megnyitotta első "zászlóshajó" márkaüzletét a 4iG csoporthoz tartozó One Magyarország hétfőn a budapesti Westend City Center bevásárlóközpontban a korábbi Vodafone márkabolt helyén.
Nő a nyomás az Európai Bizottságon, hogy Elon Musk amerikai milliárdos és félhivatalos Trump-kabinettag, valamint Alice Weidel, a német szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt vezetője közös élő adásra készül. Brüsszel vizsgálja, hogy a tervezett esemény sérti-e az EU Digitális Szolgáltatási Törvényét (DSA). Az Európai Parlament képv
2025: Mit kell tudniuk a növénytermesztőknek, állattenyésztőknek, kertészeknek, erdőgazdálkodóknak, méhészeknek, haltermelőknek az adminisztrációról és határidőkről?
Az év eleje sokszor hoz magával melankóliát. A hosszú, hideg nappalok, az ünnepek utáni csend és a kihívásokkal teli újévi fogadalmak mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy levertséget érezz. Ez az érzés teljesen természetes, de szerencsére vannak egyszerű módszerek, amelyekkel javíthatsz a hangulatodon. Íme a szakértők tanácsai, hogy könnyebben induljo
Számos tengerentúli bulvárlap máris kész tényként kezeli, hogy Hollywood egyik legkedveltebb álompárja nemsokára összeházasodik, de vajon tényleg ez a helyzet?
Az alkalmi munka adójának drasztikus emelése hatalmas csapást mérhet a magyar mezőgazdaságra. Néhány évvel ezelőtt még csupán 500 forint körül mozgott a napi adóteher, mára azonban a fokozatos emelkedés olyan mértéket öltött, amely sok gazda számára már szinte megfizethetetlenné teszi az idénymunkások alkalmazását.
Hamarosan megérkeznek az első megemelt fizetések a vízügyi dolgozók számláira; a kormány döntése alapján 2025-ben átlagosan 30 százalékos béremelést kapnak az ágazat szakemberei.
Az elektromos járműveket (EV) gyártó kínai XPeng és a Volkswagen kínai egysége (Volkswagen Group China) szándéknyilatkozatot írt alá szupergyors töltőállomás-hálózat kiépítéséről Kínában.
A MÁV-csoport idén is folytatja járműfiatalítási programját, amelynek keretében dízelüzemű és hidrogén meghajtású autóbuszokat szereznek be – jelentette be a hírt a társaság hétfőn. A fejlesztés célja a közlekedési szolgáltatások színvonalának emelése és a környezetbarát közlekedés elősegítése. Új autóbuszok beszerzése A 10,5 milliárd forint értékű
A kriptovaluta-tulajdonosok többsége úgy véli, hogy a Bitcoin 2025-ben eléri vagy meg is haladja a 200.000 dolláros értéket – derül ki a BITmarkets kriptovaluta-tőzsde nemzetközi felméréséből. Ezt a várakozást a válaszadók 58 százaléka osztotta, míg 18 százalékuk nem tartja ezt valószínűnek. A kitöltők közel egynegyede (24%) bevallotta, hogy bizony
„Ma este megnéztem az ATV-ben Magyar Péter beszélgetését Rónai Egonnal. A legfontosabb, hogy ma leszámoltam az eddigi fenntartásaimmal, miszerint többször is kételkedtem abban, hogy ez a ,,figura” nem a Fidesz ,,agytrösztjének” a találmánya (azzal a céllal, hogy verje szét az ellenzéket). Akit érdekel, nézze meg felvételről az említett beszélgetést
Az amerikai cégcsődök száma 2024-ben elérte a globális pénzügyi válság óta mért legmagasabb szintet, köszönhetően a magas kamatlábaknak és a gyengülő fogyasztói keresletnek. Az év során legalább 686 amerikai vállalat jelentett csődöt, ami 8 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest – írja a Financial Times.
Ferenc pápa Simona Brambilla olasz nővért nevezte ki egy vatikáni hivatal vezetőjévé, a Megszentelt Élet Intézményeinek és Apostoli Élet Társaságainak Dikasztériuma prefektusává.
A szerb rendőrség terrorizmusellenes különleges egységének tagjai lelőttek egy férfit, aki hétfő este a dél-szerbiai Jagodina egyik kávézójában tüzet nyitott az ott tartózkodókra, aminek következtében egy vendég súlyosan megsebesült, a hely tulajdonosa pedig életét vesztette - közölte Ivica Dacic szerb belügyminiszter.
Az MNB összesen több mint 43 millió forint bírságot szabott ki az MBH Bankra és az OTP Bankra, mivel azok nem teljesítették maradéktalanul a felügyelet korábbi határozataiban előírt kötelezéseket a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzés terén feltárt hiányosságok orvoslására. Az OTP Bank egyebek közt nem megfelelően végezte el az előírt v
Dróth Zoltán, a négyszeres magyar bajnok és ötszörös kupagyőztes Haladás VSE futsalcsapatának játékosa szerint a klub nehéz időszak elé néz, ha a továbbiakban sem javul a helyzete.
1955 január 6-án született Rowan Atkinson, akinek a neve összeforrott Mr. Bean karakterével. A brit színész, humorista életműve ennél sokoldalúbb, nézzük, mennyire ismered!
Bár mostanában enyhén szólva is csendes volt a Batman 2 háza tája, a film premierjét ráadásul 2026. októberéről elhalasztották egészen 2027-ig, most maga Matt Reeves erősítette meg, hogy idén végre megkezdik a munkálatokat.
Mark Zuckerberg egyre jobban pozicionálja a vállalatát a konzervatívok felé, ezt mutatja az is, hogy Donald Trump közeli barátját, Dana White-ot is igazgatósági tagnak nevezték ki.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közös célja, hogy a magyar gazdaságot tudásalapúbbá tegyék – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter hétfőn, a Vállalkozói Innovációs Tanács ülése előtt tartott sajtótájékoztatón. Hankó hangsúlyozta, hogy az elmúlt évek során jelentős e
Sokak szerint azonban ez csak rövid ideig tart és Trump beiktatása után “helyreáll a rend”. Az Usa lakói lokálpatrióták, ha a sörökről van szó. Legalábbis így volt ez egészen 2023-ig.
A kiállítások digitális transzformációja paradigmaváltást hoz a képzőművészetbe. A Walter’s Cube virtuális tereiben a tárlatok mindenhonnan elérhetőek.
Az Egyesült Államokban gyors ütemben terjed a madárinfluenza-vírus, amely súlyos hatásokat gyakorol a mezőgazdaságra, az állatkertekre és most már az emberek egészségére is.