2025. január 5. vasárnap

jan. 5
9:42
Olaszország: rendkívüli intézkedést vezettek be – vörös zóna alá vonták Európa egyik legnagyobb pályaudvarát (vg.hu)
Az illegális bevándorlók eltávolítása az egyik cél.
jan. 5
9:42
Sulyok Tamás azt ígérte, hogy nem szól bele a pártpolitikába, most mégis Magyar Péterrel vitatkozik (Telex)
Korábban azt mondta, hogy köztársasági elnökként nem foglalhat állást politikai kérdésekben. A Tisza Párt elnökét most mégis primitíven arrogáns hergeléssel vádolja. Magyar szerint Sulyok úgy viselkedik, mint egy fideszes pártkatona.
jan. 5
9:48
Ez tényleg a legegyszerűbb és a legfinomabb édesség: így készül a lusta asszony körtés rétese (Mindmegette)
Ha szeretnél kevés munkával egy mennyei finom desszertet készíteni, jó helyen jársz! A lusta asszony rétese pont ilyen: csak beleszórod a hozzávalókat a tepsibe és már mehet is a sütőbe ez a puha, túrós sütemény.
jan. 5
9:48
Újabb veszteség érheti a Fradit, az edző után a válogatott középpályás is távozhat (Metropol)
Mohamed Ali Ben Romdhane Egyiptomba tart.
jan. 5
9:48
Több mint 6800-an érkeztek szombaton Ukrajnából (hirado.hu)
A beléptetettek közül a rendőrség 50 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes.
jan. 5
9:48
Ez az európai ország már 2030-tól betilthatja a full hibrideket (Autónavigátor)
Mivel Nagy-Britannia már nem része az Európai Uniónak így a 2035-ös tilalom sem vonatkozik az országra, amely 10 év múlva
jan. 5
9:48
Vészjóslóan meleg volt Magyarországon (Infostart)
A 2024-es év a legmelegebb volt 1901 óta Magyarországon, és a 2023-as, csapadékos évet követően ismét aszályos - írta a HungaroMet Zrt.
jan. 5
9:48
Elárulta a hosszú élet titkát egy szakember, erre sose gondoltunk volna (BorsOnline)
Meglepő dolgot mondott a hosszabb élet eléréséről.
jan. 5
9:48
Orbán Viktor szövetségese kerülhet kormányra Ausztriában (Magyar Nemzet)
Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt elnöke Nehammer kancellár lemondását logikusnak, de kései lépésnek tartja.
jan. 5
9:48
Van (varázs)élet a Harry Potteren túl? 5 fantasy könyvet ajánlunk, amelyek más világokba csábítanak (InStyle)
J.K. Rowling története visszavonhatatlanul beírta magát a fantasy műfaj világába, hiszen Harry Potter történetéből mára egy egész univerzum született, amely világszerte több százezreket hódított meg minden korosztályban.
jan. 5
9:54
Szívszorító: így emlékezik Liptai Claudia Gesztesi Károlyra (Ripost)
Megható sorokkal emlékezett volt férjére a műsorvezető.
jan. 5
9:54
A Sanét felpofozó horvát sikeredző, Klopp jobbkeze és az ír legenda – trénerek, akiket eddig szóba hoztak a Ferencvárossal (m4sport.hu)
Pascal Jansen váratlan távozásával beindultak a Ferencváros új vezetőedzőjével kapcsolatos találgatások, mi pedig egy csokorba gyűjtöttük a klubbal szóba került trénereket, s mit érdemes tudni róluk.
jan. 5
9:54
A tél eddigi leghidegebb reggelére ébredtünk vasárnap (SzMo)
Az országos fagy mellett északon mérték a leghidegebbet: Vizsolyban -12 fokig süllyedt a hőmérséklet.
jan. 5
9:54
5 rossz szokás az edzés során, amely az orvos szerint megbetegít (Life)
Az edzés kulcsfontosságú szerepet játszik az egészséges életmód fenntartásában, hiszen nemcsak a fizikai erőnlétet javítja, hanem a mentális állapotunkra is kedvezően hat. Azonban nem árt, ha tudjuk, hogy néhány – edzés során alkalmazott – rossz szokással kockára tehetjük az egészségünket.
jan. 5
9:54
Musk egy képpel gúnyolta ki Sorost (Magyar Hírlap)
Az Elnöki Szabadság Érdemérem az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetése.
jan. 5
9:54
Az LG új projektora új értelmet ad multifunkció fogalmának (Mínuszos)
Két új otthoni projektort is bemutat a 2025-ös Consumer Electronics Show (CES) kiállításon az LG Electronics (LG). Az LG új projektorai teljesen új koncepcióval érkeznek: úgynevezett életmód-projektorok, amelyeket a helytakarékosság jegyében terveztek meg. A PF600U fantázianevű készülék egyszerre projektor, Bluetooth-hangszóró és LED hangulatlámpa,
jan. 5
9:54
A pápa hóhérja 517 embert végzett ki karrierje során (Helló Magyar)
A pápa hóhérja első kivégzését mindössze 17 évesen hajtotta végre, majd 68 éven át szolgálta a pápai államokat, és pályafutása során összesen 517 embert végzett ki.
jan. 5
9:54
Globális felmelegedés: a 2024-es év volt a legmelegebb 1901 óta (Magyar Nemzet)
A XX. század kezdete óta a tíz legmelegebb év listáján csak 2000 utáni év szerepel, és az utóbbi tíz évből nyolc rajta van ezen a listán.
jan. 5
9:54
A legjobb évindító a veganuár! Az újdonság, amit megéri megtartani egész évben (Bien)
Július neve már összenőtt a műanyagmenteséggel és néhány éve a január tudhatja magáénak a veganizmust, valamint a növényi étrendet. idén te is próbáld ki!
jan. 5
9:54
Drámai időjárás-változás érkezik: Mindjárt lecsap ránk, 24 óra alatt minden megváltozik (így érint téged) (Most Hír)
Időjárás: Vasárnapról hétfőre óriási felmelegedés lesz Magyarországon, de ez nem minden. Utána ugyanis újabb csavar lesz. A meteorológusok előrejelzése szerint december 5-én, vasárnap napközben sokfelé megnövekszik a felhőzet, az ország északi felén többfelé előfordulhat kisebb vegyes halmazállapotú csapadék: hó, havas eső, ónos eső, eső egyaránt.
jan. 5
10:00
Olaszországban a zsidók több mint kilencven százalékát érte agresszió tavaly (hirado.hu)
Az olaszországi zsidó közösség tagjainak kilencvennégy százalékát érte verbális vagy fizikai agresszió tavaly, a Hamász terrorista szervezet 2023-as támadása óta négyszáz százalékkal emelkedett az antiszemita megnyilvánulások száma az internetes felületeken – derült ki a Setteottobre nevű egyesület legfrissebb adataiból.
jan. 5
10:00
"Meglepetésekre kell számítani" – Putyinhoz készül a német kancellár? (ATV)
Egyre több jel utal arra, hogy Olaf Scholz Moszkvába készül, vagy találkozót szervezhet Putyinnal.
jan. 5
10:00
Az elmúlt év volt a legmelegebb 1901 óta (hirado.hu)
Az eddigi legmelegebb 2023 volt, évi középhőmérsékletét 0,7 fokkal haladta meg a 2024-es.
jan. 5
10:00
A New Orleans-i merénylet egyik áldozatának kapcsolata a volt brit királyi családdal (Magyar Hírlap)
Vilmos herceg és Katalin hercegné is részvétét fejezte ki Ed Pettyfer halála miatt.
jan. 5
10:00
Nincsenek szavak: Liptai Claudia szívszorító posztban emlékezett meg Gesztesi Károly haláláról (naphire.hu)
Liptai Claudia apák napján, az évfordulókon és a születésnapokon is meg szokott emlékezni egykori férjéről, és így tett most is, a halálának az évfordulóján.
jan. 5
10:00
Csapadék jön, de hol a hideg? Kártevőinvázió kilátásban. (Magro)
Az elmúlt hetekben hazánk időjárása a szokásosnál enyhébb és változékonyabb volt. Az éjszakai hőmérsékletek ritkán süllyedtek -10 fok alá, ami nem elegendő a kártevők és kórokozók jelentős gyérítéséhez. A jelenlegi előrejelzések szerint tartós hidegre továbbra sincs kilátás. Az elmúlt napokban tapasztalt gyenge fagyok mellett csapadékos időszak köv
jan. 5
10:00
Már az utcán sem lehet cigarettázni ebben a városban (Haszon.hu)
Milánóban január 1-től már semmilyen közterületen nem szabad idén rágyújtani, még az utcán sem. A városi tanács ezzel a lépéssel a levegő minőségét szeretné javítani. A szabályok megszegését 40 és 240 euró (nagyjából 16 ezer - 100 ezer forint) közötti bírsággal sújtják a CNN összefoglalója szerint. A tilalom az e-cigarettára és a vape-re ne
jan. 5
10:06
Figyelem! Az Ügyfélkapu megszűnése hatással lesz a Nébih szakrendszereire is (Agroinform)
Minden érintett mielőbb aktiválja a két megmaradó azonosítási lehetőség valamelyikét.
jan. 5
10:06
Csalódnia kellett fiatal feleségében a 80 éves magyar politikusnak (Infostart)
Alig több mint két éve vette el Kunhegyes akkor 78 éves polgármestere, Szabó András a nála 60 évvel fiatalabb aráját.
jan. 5
10:06
Mezítláb menekültek Lajosék: a vácegresi családnak mindene odalett a tűzben (BorsOnline)
Pár héten belül ez a második mindent felemésztő tűz a családban.
jan. 5
10:06
Kerkez Milos megállíthatatlannak érzi magát, ezt üzente csapattársainak a gólpassza után (Magyar Nemzet)
November vége óta nem kapott ki a bajnokságban a Bournemouth.
jan. 5
10:06
Autós üldözés Budapesten, hét ember megsérült (Autószektor)
Összeroncsolódott személyautók a főváros XXII. kerületében, a 6-os út és a Növény utca kereszteződésénél, ahol a két gépjármű összeütközött 2025. január 5-én hajnalban. A balesetben hét ember sérült meg. MTI/Mihádák Zoltán Csécsi Soma elmondta, a BRFK járőrei a XI. kerületben intézkedés alá akartak vonni egy személygépkocsit, a vezetője azonban a j
jan. 5
10:06
Gyurcsány Ferenc: Levelet írunk minden fideszes parlamenti képviselőnek (Nyugati Fény)
Oszlassuk fel a parlamentet, legyen új választás, döntsön a nép! – sürgette Gyurcsány Ferenc.
jan. 5
10:12
Idős, ősz hajú néni a képernyőn, szívdöglesztő díva az életben a Squid Game sztárja - döbbenetes fotó (Blikk)
Csak úgy tarol a hazánkban Nyerd meg az életed címmel futó Squid Game második évada. A dél-koreai sikersorozat folytatása kicsit több mint egy héttel ezelőtt debütált, de már most elképesztő nézettségi rekordokat döntött a Netflix felületén. A széria friss epizódjaiban nemcsak új izgalmak, hanem új karakterek is vártak a nézőkre. Itt mutatkozott be
jan. 5
10:12
Vége a Csináljuk a fesztivált! válogatóinak – A 30 legjobb magyar slágerrel folytatódik a showműsor (hirado.hu)
Korda György születésnapjának megünneplésével vette kezdetét a Csináljuk a fesztivált! szombati adása.
jan. 5
10:12
A Nyugat a saját csapdájába esett (Magyar Hírlap)
Egyre jobban látszik mennyire erősen túlgondolták az ukrajnai eseményeket.
jan. 5
10:12
Gyurcsány Ferenc levélben kéri a fideszes képviselőket, hogy oszlassák fel a parlamentet (Telex)
Megkérdezi a kormánypárti képviselőket, hogy miért járna jól Magyarország, ha továbbra is ők kormányoznák az országot.
jan. 5
10:12
Projektor, lámpa és hangszóró egyszerre: multifunkciós, három az egyben projektort mutat be az Lg (Digital Hungary)
Két vadonatúj otthoni projektort is bemutat a 2025-ös CES kiállításon az LG Electronics (LG). A modellek teljesen új koncepcióval érkeznek: úgynevezett életmód-projektorok, amelyeket a helytakarékosság jegyében terveztek meg. A CES innovációs díját kiérdemlő PF600U egy sokoldalú készülék, amely egyszerre projektor, Bluetooth-hangszóró és LED hangul
jan. 5
10:12
Létezik két bor, ami minden csokoládéhoz passzol (Vince)
Hihetetlen, de van két bor, ami bármelyik csokoládéhoz kitöltve fokozni tudja az élményt. A The Daily Meal gasztronómiai szakportál arra volt kíváncsi, vajon melyik bor illik legjobban egy olyan bonbonválogatáshoz,
jan. 5
10:18
Segítünk, hogy előre tudja tervezni a hosszú hétvégéket (Menedzsment Fórum)
Két munkaszüneti nap is hétvégére fog esni, de a karácsony ötnapos hétvégét hoz.
jan. 5
10:18
Így emelkednek a nyugdíjak! (ProfitLine)
Az új év nyugdíjemelést is hoz, januártól 3,2 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, februárban pedig érkezik az emelt összegű 13. havi nyugdíj is - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára a kormány Facebook-oldalán szombaton közzétett videóban.
jan. 5
10:18
Rendkívüli biztonsági zónát vezetnek be Rómában (hirado.hu)
Az intézkedés a Termini pályaudvart és környékét érinti, amely Róma legforgalmasabb csomópontjának számít.
jan. 5
10:18
Zámbó Szebasztián a második fiáról mesélt, különleges nevet kapott a pici (BorsOnline)
Zámbó Szebasztián kétgyermekes apukaként vágott az új évbe.
jan. 5
10:24
Micsoda páros! 22 évvel a közös filmjük után újra összeállt Jennifer Lopez és Ralph Fiennes: fotó (Blikk)
Több mint két évtizeddel az Álmomban már láttalak bemutatója után Jennifer Lopez és Ralph Fiennes ismét együtt álltak a reflektorfénybe, ezúttal a Palm Springs-i Nemzetközi Filmfesztiválon. A közönség ujjongva fogadta a két sztárt, Fiennes pedig egy megható, mesébe illő beszéddel idézte fel közös filmjüket. Lopez könnyek között hallgatta egykori ko
jan. 5
10:24
Dárdai Blanka bölcselkedés közben villantott óriásit (Ripost)
L.L. Junior szerelme érdekes képpel üzente meg a világnak, hogy jól érzi magát a bőrében.
jan. 5
10:24
Ariana Grande a botoxnak is köszönetet mondott, miután díjat kapott (SzMo)
Az énekesnő bedobta a humort a "feltörekvő sztár" kategória győzteseként. Az is lehet, hogy nem viccnek szánta.
jan. 5
10:24
A lázadás és a szolidaritás szimbóluma – A choker nyaklánc minden korban hódított (Life)
A különböző, a nyakat szorosan körülölelő nyakpántok és láncok rendszeresen megjelennek a divat forgószínpadán. A choker nyaklánc története viszont jóval korábban kezdődött.
jan. 5
10:24
Zelenszkij kijózanító pofont kapott Amerikától (Magyar Nemzet)
A háborúpárti Biden-adminisztráció is elismeri, hogy egyelőre nincs esély a területek visszaszerzésére.
jan. 5
10:24
Dróntámadás végzett egy orosz újságíróval Ukrajnában (Telex)
Az oroszok szerint a jármű, amiben az újságíró utazott, messze volt az ukrán és orosz erők frontvonalától.
jan. 5
10:24
Hogyan működik a szerencse? Tedd ezt, hogy idén szerencsés éved legyen (Bien)
Mindenkinek van olyan ismerőse, akit folyton megtalál a szerencse, mind a magánéletben, mind a munkájában, pénzkeresési lehetőségeiben, vagy egyszerűen csak folyamatos szerencséje van a játékokban, mondjuk mindig nyer kisebb összegeket a lottón. Vannak olyan ismerőseink is, akire az a mondás jellemző, hogy szegény embert még az ág is húzza. Miért s

Keresés