Szombaton a Fehér Házban adta át Joe Biden, az Egyesült Államok leköszönő elnöke az ország legmagasabb civil kitüntetését, az Elnöki Szabadság Érdemrendet (Presidential Medal of Freedom).
A három vagy több gyermeket nevelő családok, valamint a mozgáskorlátozott parkolási igazolvánnyal rendelkezők kedvezményesen vásárolhatnak autópálya-matricát Magyarországon. A díjkedvezmény éves matrica esetén akár 25 ezer forintos megtakarítást jelenthet, de a jogosultság regisztrációhoz kötött.
Georgia állambeli szülőhelyén megkezdődött szombaton Jimmy Carter egykori amerikai elnök több napon át tartó hivatalos állami búcsúztatása, amelynek során a néhai politikus koporsóját Atlantában és Washingtonban is nyilvános ravatalra helyezik.
Január 4-től bárki törvényesen lecserélheti az autója lámpáiban használt halogén izzókat LED-re, miután megjelent az erről szóló rendelet. Az új autókban már jó ideje elterjedt technológia így a régebbi járművekbe is beépíthető, de fontos, hogy csak minősített fényforrásokat lehet használni. Az autók világítása hosszú utat járt be az elmúlt minteg
Bejelentette lemondását a kancellári tisztségről és az ÖVP elnökségéről is Karl Nehammer, miután az Osztrák Szociáldemokrata Párttal (SPÖ) is kudarcba fulladtak a kormányalakítási tárgyalások azt követően, hogy pénteken a liberális NEOS visszalépett a tárgyalásoktól. A fejleményekről Alexander Van der Bellen elnököt is tájékoztatták.
Katalin hercegné és Vilmos herceg rendkívül nehéz időszakot tudhatnak maguk mögött, az új év elején azonban újabb tragédiáról értesültek. Terrortámadásban hunyt el Vilmos és Harry egykori dadájának mostohafia, Edward Pettifer. A megrázó hírt a walesi pár a hivatalos Instagram-oldalán kommentálta.
A 2025-ös év első Gasztrohegy hétvégéjén a bolondozásé, a februárba bekúszó színeké, a vidámságé és természetesen a fánkoké lesz a főszerep Badacsonyban! Tartogassatok a finom falatokra a február 8-9-i hétvégéig.
Ilyenkor esik jól igazán egy szívet és testet egyaránt felmelegítő ital. A forralt bort és társait leginkább karácsonyi hangulatú fűszerekkel ízesítjük, amiktől a tél bármely napján ünnepi hangulatunk lehet. Íme, négy egyszerű recept, amit te is könnyen elkészíthetsz!
Egy idős férfi december 24-én esett össze az utcán, a bejelentők és a mentőszolgálat gyors cselekvésének köszönhetően viszont szerencsére nem történt nagyobb baj. Az esetről az Országos Mentőszolgálat nemrégiben számolt be Facebook-oldalán.
A brüsszeli elitnek és kiszolgálóiknak hirtelen sürgős lett az előrehozott választás, Magyarországon azonban politikai stabilitás van - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője szombat este közzétett Facebook-bejegyzésében.
Az Oroszországban található Fekete Delfinben több, mint 700 elítélt tölti börtönbüntetését, köztük pedofilok, kannibálok, csecsemőgyilkosok és terroristák.
Keleti Ágnes temetése idején – amely az ötszörös olimpiai bajnok 104. születésnapján lesz – fekete zászló lobog majd a Deák Téri Evangélikus Gimnázium bejárata fölött is - írja közösségi oldalán Fabiny Tamás.
A turisztikai szálláshelyek, az ipari termelés és az ipari termelői árak, valamint a kiskereskedelem tavaly novemberi adatait teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal a jövő héten.
Zac Efron új pankrációs filmjéhez, a Vaskaromhoz elképesztő izmokat növesztett. Ehhez a kemény edzések mellett, speciális étrendet is követnie kellett, amely főleg sovány húsokból, zöldségekből és jó minőségű szénhidrátokból (pl. édesburgonya, quinoa) állt. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a színész ne kedvelné a kevésbé alakbarát finomságokat. Csa
Akár azonnal ki is rúghatták volna, ezt mondta Lázár János arról a MÁV-nál dolgozó kutyapártos aktivistáról, aki nemrég akciózott a batidai vadászkastélynál. A férfi december 27-én Lázár és János névnapon festette fel az úttestre, hogyan lehet eljutni az építési és közlekedési miniszterhez köthető, pazar épülethez.
Holtan találtak rá Los Angeles-i otthonában Jeff Baena amerikai filmrendező és forgatókönyvíróra, Aubrey Plaza színésznő 47 éves férjére. Baena a hatóságok szerint öngyilkos lett. A szívszorító híreket A Fehér Lótusz sztárja, aki az elmúlt közel tizennégy évben számos projektben együttműködött kedvesével, egyelőre nem kommentálta - tudta meg a Blik
Brazíliában nyomozást indítottak egy izraeli turista ellen háborús bűnök vádjával, a férfi már elhagyta az országot – jelentette az izraeli katonai rádió vasárnap reggel.
1935-ben Erwin Schrödinger osztrák származású ír fizikus egy gondolatkísérletet írt le, amely rávilágított a kvantummechanika középpontjában álló, égbekiáltó problémára. Bár a paradoxon a mai napig fennáll, lehetséges, hogy néhány elméleti fizikusnak most sikerült megoldást találnia rá, írja a Science Alert.
Keszthely téli farsangi mulatsága, a Keszthelyi Városi Karnevál, immár huszonnegyedszer kerül megrendezésre. A maskarás felvonulás színes és vidám esemény a téli időszakban, kiváló lehetőség a farsangi hangulat megélésére a Balaton partján.
A dél-koreai Hyundai és Kia célja, hogy 2025-ben 7,39 millió járművet értékesítsenek, 2%-os növekedést elérve, miután 2024-ben csökkentek az eladásaik. A gyártók a lassuló gazdaság és a politikai bizonytalanságok közepette próbálnak új stratégiákat kidolgozni a kereslet élénkítésére.