Akik az idei évre is éves e-matricában gondolkodnak, azoknak már csak január 31-ig van idejük a jogosultság beszerzésére, mert a tavalyi éves matricák érvényessége ezen a napon lejár. Január utolsó napja a korábban igénybe vett mentességek és a mozgáskorlátozottak számára elérhető részleges díjkedvezmény megújításának határideje is egyben. A Nemzet
Az enyhébb teleknek miatt már nem vándorol délre a túzok, inkább itthon, például a Csanádi pusztákon töltik a telet - hívta fel a figyelmet honlapján a Körös-Maros Nemzeti Park. Amelynek egyébként éppen a túzok a címerállata.
Nyugat-Európa partjainál kialakult az IVO nevű ciklon, amely viharos szelet eredményez a térségben. Bár Magyarországot nem éri el a ciklon, a következményeit érezzük, ugyanis enyhébb levegő áramlik hozzánk – írja a HungaroMet.
Ha nincs a baleset, szinte biztosan akkor is eljött volna a Nemzeti Színházból, mondja Szász Júlia, aki szerint a felépülése alatt rengeteg támogató üzenetet kapott a szakmától, de azok már kevesebben voltak, akik fel is szólaltak az ügyükben. A felépülése utáni első bemutatójára készülő színésznőt arról is kérdeztük, miért beszélt eddig keveset a
Meglepte a színházi szakma szinte egyöntetű szolidaritása a felépülése alatt, interjút pedig elvből nem szeret adni. Horváth Lajos Ottót az új bemutatója apropóján kérdeztük.
A tavalyi év végén elfogadott, idei központi költségvetési törvénybe beiktatták az „egységes intézeti gyógyszertári szolgáltatás” biztosítására a „közreműködő” fogalmát is. A felhatalmazó rendelkezések lehetővé teszik a kórházi gyógyszertárak „egyes különálló szakfeladatát képező részlegek”, így a közforgalmat is ellátó patikák kiszervezését. Az MG
Az Sz.Variáns számára 2024 szakmai sikerekben és elismerésekben gazdag év volt: a vállalat ügyvezető tulajdonosát, Szakál Jánost az Ernst & Young „Az év üzletembere” díjra jelölték, miközben a cég elnyerte a Store Insider díjat és tizedik alkalommal a Hungaropack nagydíjat is. A debreceni családi vállalkozás innovatív csomagolási megoldásaival
A kincskereső páros egy holland faluban kutatott értékes pénzérmék után, amikor hirtelen jelezni kezdett a műszerük. Maguk sem hitték volna, de történelmi jelentőségű leletekre bukkantak.
Fehér Ágnes, az Indamediához tartozó Femina volt főszerkesztője lesz a Central Médiacsoport női és életmód portfóliójának vezető szerkesztője. Egy másik változás, hogy Pácsonyi Daniella bekerül a Central Médiacsoport Vezetői Testületébe.
"Egy kisfiú rollerrel tolt egy babakocsit, miközben egy galamb nekirepült a villanyoszlopnak" Mi a legszürreálisabb pillanat, aminek tanúja voltál? A való élet olykor olyan jeleneteket kreál, amit még egy excentrikus filmrendező is megirigyelne. 1. A teve Tunéziában láttam egy dühös tevét, amely felöklendezte a gyomrát, majd visszanyelte. Később me
A február hagyományosan erős hónapnak számít a kriptovaluta-piacon, különösen a Bitcoin és az Ethereum számára. Az elmúlt tizenkét évből nyolc alkalommal a Bitcoin kétszámjegyű növekedést produkált ebben a hónapban, az átlagos emelkedés 15,6% volt a Coinglass adatai szerint. Február a Bitcoin számára: Bullish trendek A múltbeli adatok szerint csak
A részvénypiacok szépen emelkednek, ledolgozva a hét eleji esés egy részét, a forint is erősödött a 24 órával korábbihoz képest. Szerdán és csütörtökön egy sor nagy esemény jön, amelyek alaposan befolyásolhatják a kereskedést. Magasabb célár jött a Telekomra, kevesebb kamatot fognak fizetni az euróra.
Az egyszerűsített foglalkoztatás rendkívül népszerű foglalkoztatási forma, mivel az számos adózási, nyilvántartási és egyéb kötelezettség alól mentesít. Emiatt a jogalkotó gondosan körülhatárolja azon eseteket, amikor a jogszabály nyújtotta kedvezményekkel élni lehet. Cikkünkben a fő korlátokat mutatjuk be.
A Cseh Nemzeti Bank (CNB) elnöke, Aleš Michl bitcoinba fektetné ország pénzügyi tartalékainak egy részét, ami egyedülálló lépés lenne a nyugati központi bankok körében. Michl a Financial Timesnak adott interjújában nyilatkozott erről és elárulta azt is, hogy már holnap a CNB igazgatótanácsa elé kívánja terjeszteni a javaslatot, amely szerint akár a
Vádat emeltek egy szegedi férfival szemben, aki felesége halálát eltitkolva, egy évig jogosulatlanul vette fel az ápolása után járó díjakat - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán.
A magyar filmek közel egyhetes ünnepe, a hagyományokhoz híven, egy filmpremierrel nyitja meg 13 év után újra a kapuit. A február 3-i, szakmai, zártkörű eseményen, a Corvin moziban Schwechtje Mihály új filmje, a Sünvadászat először lesz látható. A rendező legújabb alkotása a túlterheltség problémáját járja körül, három főszereplőjének egyetlen nap
A kötelező visszaváltási rendszer (DRS) fél éve élesedett Magyarországon, január elejére azóta már egymilliárd italcsomagolás hasznosult újra. Jelenleg másodpercenként átlagosan 100 darab palackot váltanak vissza az emberek - tájékoztatta a MOHU hétfőn az MTI-t.
A Instagram-bejegyzésben több merész fotót is láthattok a leghíresebb magyar modellről, aki egy fürdőkádba is befeküdt a szingapúri fotós pár kedvéért.
Megtakarításaiknak 5 százalékát tennék bele a szuperkockázatos kriptoeszközbe. A döntés mögött Trump megválasztása is állhat. Mi történt? A Cseh Nemzeti Bank (CNB) vezetője, Aleš Michl kormányzó bejelentette, hogy a bank devizatartalékainak egy részét bitcoinba kívánja fektetni. Ez a lépés példátlan lenne a nyugati központi bankok körében, és jelen
Az Éjjeli ügynök jelenleg a legnépszerűbb sorozat a Netflixen a platform nyilvános rangsorolási rendszere szerint. De mi az, ami miatt tényleg érdemes megnézni?A politikai thriller Matthew Quirk 2019-es regénye alapján készült, és egy FBI-ügynök történetét meséli el, aki belekeveredik egy sötét kormányzati összeesküvésbe a Fehér Házban. A sorozat j
A Digitális Kereskedelmi Szövetség (DKSZ) bejelenti szervezeti struktúrájának megújítását, amely tovább erősíti a magyar digitális kereskedelem fejlődésének támogatását. Az átalakulás célja, hogy a szövetség hatékonyabban reagáljon a digitális kereskedelem előtt álló kihívásokra, elősegítse a hazai szereplők megerősödését és az exporttevékenység fe
Tavaly ötvenöttel több lakástűzhöz riasztották Békésben a tűzoltókat, mint 2023-ban, tájékoztatott kedden a Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A kétszáznyolcvan otthon egyikében sem volt füstérzékelő. 2024-ben összesen kétszáznyolcvan lakástűz keletkezett a vármegyében, ami ötvenöttel több, mint az előző évben, tájékoztatott Várszegi
Az Európai Unió pénzügyi szolgáltatásokért felelős biztosa, Maria Luis Albuquerque nyitott arra, hogy egy "vállalkozó kedvű koalíció" haladjon előre a tőkepiaci unió megvalósításában, anélkül, hogy minden tagállam egyhangú támogatását megvárnák. A kezdeményezés célja az európai vállalatok finanszírozási lehetőségeinek bővítése és a közel ezermilliá