Az ország egyik legjelentősebb művészeti seregszemléjén gróf Vécsey Károly aradi vértanú kardját, Picasso magyar barátjának grafikáit és Amerigo Tot eddig ismeretlen művét is kiállítják a Bálnában. Az idei Art and Antique Budapest kiállításon és vásáron (február 6-9. között) negyven galéria vesz részt, festmények, szobrok, ékszerek, értékes könyv
Azz idősebb generáció tagjainak életét is alapjaiban változtatta meg mostanra a digitális forradalom. Nem kell órákat várakozniuk a háziorvosi rendelőben egy receptért, néhány kattintással elintézhetik a közüzemi számlák befizetését, és bármikor könnyűszerrel videóhívást indíthatnak, hogy megtudják, jól vannak-e az unokák. A digitalizáció a sok poz
Ilyen például az a kicsinyített, dakaros Hino versenykamion, amit a Japán Autómobil Kollégium tanulói alkottak meg Suzuki Jimny alapokra. Kevés aranyosabb nevezője van a Dakar Rallyk történetének, mint a Hino tulajdonosa, aki már több évtizede indul a világ legnehezebb tereprali futamán, most pedig a fia vette át a stafétát, igazából komolyabb sike
Az újévi fogadalmaid között szerepel a rendrakás és a minimalizmus, de nem tudod mit kezdj azzal, amire nincs szükséged? Pazarlásnak tartanád kidobni a még használható tárgyaidat? Cikkünkben összegyűjtöttünk pár helyet, ahol adományozás által új helyet találhatsz a dolgaidnak! Mit adj tovább? Megszokott, hogy a kinőtt, megunt ruhákat eladományozz
Sokunknál nap mint nap jelentős mennyiségű konyhai hulladék gyűlik össze, gyakran csupa olyan dologgal a szemetesben, amelynek jobb helye is lehetne. Gondoltad volna például, hogy a citromhéj is rengetegféleképpen felhasználható vagy újrahasznosítható? A lényeg, hogy mindig kezeletlen, emberi fogyasztásra alkalmas héjú citromot válassz, és akkor má
Az agy jutalmazó rendszerében szerepet játszó, eddig ismeretlen agytörzsi területet fedeztek fel a HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (HUN-REN KOKI) kutatói.
A masszázsmedence mérete meghatározza a wellness élményt, igaz? Bár elsőre talán nyilvánvalónak tűnik a válasz, a jakuzzi mérete csak egyike azoknak a szempontoknak, amelyek eldöntik, hogy mennyire érzed majd magad jól a hidromasszázs alatt. Egy kis medence is kínálhat tökéletes élményt, mert a méretnél sokkal fontosabb a jetek típusa, száma és elh
Az Európa egyik legromantikusabb városának tartott Rovinjba látogatóként érkezik az utazó – és barátként távozik. Bone da bati mar – „jó a tenger legyőzésére” – mondják a horvátországi Rovinjban, utalva legbecsesebb találmányukra, a batana hajóra. A kis halászhajó régóta a helyi közösség szimbóluma, annyira kedvelik és tisztelik, hogy múzeumot hozt
Február 10-ig várja a pedagógusok, pszichológusok, kibervédelmi és kommunikációs szakértők és más, fiatalokkal foglalkozó szakterületek képviselőinek jelentkezését a Net-Coach program Újmédia pedagógia felnőttképzése. Az ösztöndíjjal támogatott kurzuson a hallgatók az online tér kihívásaival és a digitális tudatossággal kapcsolatos tanácsadó, tarta
Hiába kéri petíció, az Európai Bizottság jelezte, hogy a csatlakozás tagállami döntés és Magyarországnak nem kötelező a részvétel. A Fidesz Tisza-DK összeborulást látott.
Sólyomra vagy mókusra céloztak, aztán valahogy mindig az lett a vége, hogy fizetnie kellett a biztosítónak. Egy pár száz fős kisvárosban olyan szintre emelkedett a biztosítási csalás, hogy magánnyomozót küldtek oda, az erről forgató filmesnek pedig a ruháján nyomták el a cigit.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A 2024 őszén a botrányai miatt távozó angol játékvezető, David Coote először adott interjút a történtek óta, s elárulta, hogyan élte meg az elmúlt heteket, hónapokat, illetve bevallotta, hogy a nyilvánosság előtt idáig eltitkolta a szexualitását. Coote félt attól, hogy homoszexualitása miatt további fenyegető üzeneteket kapott volna.
Óriási felfordulást hoz a mesterséges intelligencia piacán kínai DeepSeek, amely az MI „atyja”, az amerikai OpenAI termékeivel versenyképes tudású MI modellekkel állt elő nevetséges áron.
2024. január 18-án írták a 4, 6 és 8 osztályos középiskolákba készülő diákok a központi felvételi vizsgákat matematikából és magyar nyelvből, ma vannak a pótvizsgák. Ennek apropóján összeszedtünk a nyolcadikosok feladatlapjából 10 kérdést matematikából. Te emlékszel még az általános iskolai matekra, meg tudnád oldani hibátlanul ezeket a feladatokat
Megkezdte új központjának rendszertechnológiai kiépítését a Rossmann drogérialánc, miután a fejlesztő, Panattoni Hungary és a tulajdonos, Otp Ingatlanbefektetési Alap early access keretében átadta a létesítményt. "Ez a projekt rendkívül összetett feladatot jelentett és kiemelkedő eredménynek tartjuk, hogy a beruházás a kitűzött határidőket betart
Újabb komoly elismerést kapott Szoboszlai Dominik, ezúttal a Premier League legendás csatárától, Alan Shearertől. A Liverpool magyar válogatott középpályása a 23. forduló legjobbjai közé került Shearer válogatásában.
Brit vállalkozások ezrei csatlakoztak ahhoz a pertársasághoz, amely az interchange díjak túlszámlázása miatt indult a két legnagyobb kártyatársaság, a Visa és a Mastercard ellen. A kárvallottak között jótékonysági szervezetek, egyetemek és vendéglátóipari cégek is megtalálhatók. Összesen négy milliárd dollárra becsült kártérítést követelnek. Csopor