Aranyérmet szerzett a bor fővárosában megrendezett borversenyen. 2023 márciusa után újabb bravúrt ért el az alkoholmentes Törley pezsgő. A Londonban zajló Drinks Business, Global Low and No Alcohol Wine Masters
El sem hittük volna, hogy valaha eljön az az idő, amikor már kifejezetten cikinek számít az ikonikus piros rúzs. Nagyon úgy tűnik, hogy a sztárok 2025-ben másra esküsznek!
2025-ben is bizonytalan lehet a gazdasági környezet a világban, amit rövid távon leginkább Donald Trump vámpolitikája okoz, mivel az mind a növekedési, mind az inflációs folyamatokra nagy hatással lehet.
A kétezres évek elején az Egyesült Államokban még rutinszerűen alkalmaztak hormonpótló kezelést a menopauza tüneteinek enyhítésére és az egészség hosszú távú védelmére, tévesen. Az életkort figyelmen kívül hagyó alkalmazás kockázataira később nagy esetszámú klinikai vizsgálatok hívták fel a figyelmet. Melyek ezek a kockázatok? Kinek ajánlható hormo
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (Vosz) szerint a magyar gazdaság fejlődésének jelenlegi szakaszában szükség van a vendégmunkások alkalmazására, mert így több beruházás valósul meg és több munkahely jön létre a magyar munkavállalók számára; a szervezet ezért fontosnak tartja, hogy adminisztratív korlátozó intézkedésekkel ne szűkítsé
A napokban több száz milliárd forint kamatot kapott és kap kézhez a Prémium Magyar Állampapírban megtakarító lakosság, aminek egy részét ismét befektetné. Ráadásul a kamatforduló után már csak siralmas kamatot adó PMÁP-ból is sokan kiszállnának. Egyre többen várnak az állam kamatemelésére, közben a nemzetgazdasági miniszter óvatosságra int. Összesz
A kezdő sofőrök be tudnak pánikolni, ha meglátnak egy szirénázó autót a hátuk mögött, de most a mentősök a tapasztalt vezetőknek is adtak egy tanácsot.
A viktoriánus londoni illegális boksz veszélyes világában játszódó új sorozatot Steven Knight írta, akinek a nevéhez több világsikerű film és sorozat is kötődik.Az „Ezer bokszütés” (A Thousand Blows) valóságon alapuló történet, az 1880-as évek Londonjában mutatja be a kegyetlen East End-i bűnbandák túlélésért folytatott küzdelmét. A sorozat nem csu
A médiában megjelent adatok szerint 68 ezer nyolcadikos tanuló számára indult új időszámítás az elmúlt hétvégén. A felvételi előtt időszakot felváltotta a felvételi után időszaka. Varga Mónika a hozdkiazellenorzot.hu szakemberének, a Beírás felnőtteknek című könyv szerzőjének írása.
Minden háziasszony találkozott már azzal a kihívással, hogy a csirkemell elkészítése során könnyen kiszáradt. Ez az egyik leggyakoribb probléma, hiszen a sovány hús különösen érzékeny a túl hosszú sütési időre vagy a nem megfelelő technikára – egy bizonyos praktikának köszönhetően azonban ezt a gondot is gyerekjáték megoldani.
A kínai Fucsien tartományban található Zhangzhou atomerőmű egyik reaktorát nemrégiben csatlakoztatták a hálózathoz, és sikeresen üzemeltették is 168 órán keresztül.
A Magas-Tátra egyszerre kínál aktív kikapcsolódást, családi programokat és lenyűgöző természeti szépségeket. Akár a sportok szerelmese vagy, akár csak egy kis feltöltődésre vágysz, itt mindenki megtalálja a kedvére valót. És a legjobb? Mindez karnyújtásnyira van Magyarországtól.
Hétfő óta hivatalosan is Donald Trump az Egyesült Államok elnöke – ő pedig a korábbinál jóval felkészültebben, és egy olyan csapattal a háta mögött vág neki második elnöki ciklusának, amely a törekvéseit és a választási tervét végig támogatta.
Az IAB Hungary Dokumentumtárából ingyenesen letölthető Omnichannel Retail Media Kalauz az IAB Europe 2024. októberben megjelentetett kiadványának magyar nyelvű változata, amit az IAB Hungary Retail Media Munkacsoportja készített el. Ahol hasznosnak ítélték meg, ott az eredeti anyagot kiegészítve praktikus magyarázatokat fűztek az egyes szakkifejezé
Az amaránt, ez az ősi álgabona, évezredeken át Dél- és Közép-Amerika egyik legfontosabb tápláléka volt. Bár Európában sokáig ismeretlen maradt, az egészséges életmód térhódításával egyre népszerűbbé vált, hiszen tele van értékes tápanyagokkal, ráadásul gluténmentes.
Idén ismét divatosak az elegáns, luxus hatású műszőrme bundák, köszönhetően a mob wife, vagyis maffiafeleség öltözködési trendnek. Egy szép bundával különlegessé teheted a szettedet, ráadásul kényelmes és meleg viseletben vészelheted át a zord téli napokat. Ha még nincs műszőrme kabátod, segítünk a keresésben, ugyanis összegyűjtöttük a mi 10 kedven
A Vízöntő gyermekek különleges egyéniségek, akik szabadságra, intellektuális kihívásokra és sokoldalú érdeklődésre vágynak. Fontos, hogy a nevelésük során ezeket a jellemvonásokat figyelembe vedd! Mutatunk néhány tippet, amik segítségedre lehetnek a Vízöntő gyerekek nevelése során!
Új év elején sokan fogalmaznak meg valamilyen fogadalmat, tervet az évre. Akár közéjük tartozol, akár nem, az kétségtelen, hogy az új esztendőben rejlő lehetőségeket izgatottan és nagy reményekkel várjuk. Csakhogy a kiegyensúlyozottabb, egészségesebb, aktívabb vagy csak boldogabb hónapokért tennünk is kell, ez a felelősség pedig nyomasztóan hathat.
Amikor a termelékenység és a fenntarthatóság kéz a kézben jár. Alacsonyabb energiafelhasználás és kevesebb károsanyag-kibocsátás mellett is lehet növelni a termelékenységet, – ezt bizonyítják a leginkább fenntartható működésükért díjazott gyárak,
Idén 36 éve, hogy január 22-én megünnepeljük a magyar kultúrát, hiszen ezen a napon, 1823-ban fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz kéziratát. A magyar kultúra napja nem csupán irodalmi, zenei vagy képzőművészeti ünnep, hanem az élet minden területén megnyilvánuló magyar szellemi örökség tisztelete. Miért fontos a kultúra? A kultúra az összetartozás
Az újévi fogadalmakkal kéz a kézben járó lelkesedés január közepére már kezd kikopni, ám pár praktika bevetésével tartós lehet az életmódváltás. Fontos például, hogy ne legyél túl szigorú magaddal szemben, és találd meg az új keretek között is a bűntudatmentes, mégis kényeztető falatokat. Javában zajlik már a Veganuár kihívás, és teljesen természet
Ha nem érkezik jobb inflációkövető kötvény az állampapírunk lejáratáig, kamatfizetéséig, akkor is van mentsvár, vannak más változó kamatozású kötvények. Ezek hozama kedvező esetben sokkal többet tehet hozzá az inflációhoz, mint a jelenlegi inflációkövető papíroké. Új papírokra azonban mindenképpen számíthatunk.
Sokan kizárólag a remegést és a lassú mozgást azonosítják be a Parkinson-kór tüneteként, holott ennél kevésbé feltűnő jelek is utalhatnak a kezdődő betegségre.
Változatlanul az egyik legtöbb fejtörést okozó probléma a kedvezményes nyugdíjra, azaz a nők40-re jogosultságot szerzett hölgyek számára az, hogy mikor érdemes igényelniük ezt a kedvezményes nyugellátást.