2025. január 16. csütörtök

jan. 16
9:12
Itt van, mennyivel emeli árait idén a Magyar Telekom (Portfolio)
Egy jogszabály a hazai távközlési vállalatoknak lehetővé teszi, hogy a KSH fogyasztóiár-indexe alapján hajtsanak végre inflációkövető díjkorrekciót. A Magyar Telekom most bejelentette, hogy a jogszabállyal összhangban mekkora díjemelést hajt végre idén.
jan. 16
9:12
Díjemelést jelentett be a Telekom: mindenkit érint, zsebükbe nyúlhatnak az ügyfelek (Pénzcentrum)
2025. április 1-től 3,7% inflációkövető díjkorrekciót alkalmaz a Magyar Telekom, a Központi Statisztikai Hivatal által 2024. évre vonatkozóan megállapított és közzétett éves fogyasztói árváltozásnak megfelelően.
jan. 16
9:12
Itt az idei év második legnagyobb üzemanyagár-emelése! (Autónavigátor)
Ahogyan arról az év elején beszámoltunk, január elsejével jelentősen emelkedett a 95-ös benzin és a gázolaj kiskereskedelmi ára is. Nos,
jan. 16
9:12
"Hihetetlen, hogy egy ilyen szép, fiatal lánynak ilyen módon kellett meghalnia" – 20 éves édesanya a szerdai pincetűz áldozata (BorsOnline)
A fiatal édesanya párját még megtudták menteni.
jan. 16
9:12
Sötét titkáról vallott Elvis unokája: "Ezt még soha nem mondtam el korábban" (Life)
Tinédzserként nem mindig volt jó kislány Elvis unokája. Riley Keough 16 évesen, amíg anyja Las Vegasban volt, elszökött egy buliba, ahol aztán tizedmagával együtt letartóztatták, és börtönbe zárták.
jan. 16
9:12
Bondár Anna párosban is kiesett az Australian Openen (Sportal)
Bondár Anna számára párosban is az első forduló jelentette a végállomást a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
jan. 16
9:18
Szijjártó Péter: a gázai megállapodásnak hatása lesz a globális biztonságra is (Infostart)
A gázai túsz- és tűzszüneti megállapodás nagyon jó hír, hiszen ez a megállapodás a világ egyik háború sújtotta térségében hozza közelebb a békés élet lehetőségét az ott élő emberek számára, ráadásul ennek a megállapodásnak kifejezetten pozitív hatása lesz a globális biztonságra is - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalára
jan. 16
9:18
Az ukrán fiatalok felett lebeg Damoklész kardja (HírTV)
Az ukrán parlament szerdán május 9-ig meghosszabbította a hadiállapotot és az általános mozgósítást Ukrajnában. Érdekesség, hogy a képviselők meg sem várták, hogy a jelenleg érvényben lévő hadiállapoti rendelkezés lejárjon. Részletek Dunda György kárpátaljai tudósítótól.
jan. 16
9:18
Növekedési lehetőségek kihasználása: emeld új szintre a kripto projektedet (Kripto Akadémia)
A gyorsan fejlődő kriptovaluta és blokklánc iparban a célzott forgalom növelése elengedhetetlen a sikerhez. Legyen szó egy új token bevezetéséről, DeFi platform népszerűsítéséről vagy blokklánc alapú projekt skálázásáról, a hatékony kriptoforgalmi megoldások kiemelhetik a marketing stratégiádat. A Cointraffic.com segítségével  kifejezetten a kripto
jan. 16
9:18
Kiszivárogtatta Briatore, milyen lesz az Alpine 2025-ös festése? (m4sport.hu)
A közösségi oldalán tett közzé felvételt Flavio Briatore az Alpine csapatának marketinges megbeszéléséről. Az asztalon az autójukról készült tervek fotói hevertek
jan. 16
9:18
Kiderült, kivel folytatja az Apple a hitelkártyák piacának meghódítását (vg.hu)
A Goldman Sachsnak nem jött be a lakossági bankolás.
jan. 16
9:18
Őrülettől tartanak, elszabadul a pokol Lewis Hamilton miatt (BorsOnline)
Olaszországban rettegnek Hamiltontól.
jan. 16
9:18
Soha nem volt ilyen magas az üldözött keresztények száma a világon (Magyar Hírlap)
Minden hetedik keresztény diszkrimináció, visszaélés, fenyegetés, erőszak áldozata a hite miatt.
jan. 16
9:18
A nemzetállamok szintjén már láthatók a változások a migrációs politikában (Demokrata)
Idén tízszer annyi határsértőt fogtak el az év első két hetében, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
jan. 16
9:18
Női vállalkozóként a Balaton partján: tudásra és kapcsolatokra épít a Bent Balaton (Nőiváltó)
Egyedi utakon együtt fejlődünk- ez a mottója a BENT Balatoni Női Vállalkozói Egyesületnek, amely a Balaton környékén élő női vállalkozókat fogja össze.
jan. 16
9:20
Izraeli tábornok: Trumpnak köszönhető a tűzszünet (vg.hu)
Donald Trump január 7-én figyelmeztette a Hamászt, hogy a pokol leszakad, ha nem adják vissza a túszokat a beiktatása előtt.
jan. 16
9:24
Rendkívüli műsorváltozást jelentett be az Rtl, már mától érvénybe lép (Blikk)
Kiderült, milyen műsorváltozást hajtott végre csütörtöktől, azaz a mai naptól az RTL. A Nyerő Páros ismétlésére később kerül sor az eddig megszokottnál, helyette A mi kis falunk ismétlését láthatják a nézők 21 órától. A változások nem érintik a hétvégi műsorrendet.
jan. 16
9:24
Ettől az összetevőtől lesz másnap is légiesen könnyű, puha a szalagos fánk (Mindmegette)
A fánk a farsangi szezon elmaradhatatlan étele. Mindenkinek van egy bevált szalagos fánk receptje, ám jó ha tudod, van egy szokatlan hozzávaló, ami nélkül egyik fánk sem lesz tökéletes!
jan. 16
9:24
Növekedési lehetőségek kihasználása: emeld új szintre a kripto projektedet (Kripto Akadémia)
A gyorsan fejlődő kriptovaluta és blokklánc iparban a célzott forgalom növelése elengedhetetlen a sikerhez. Legyen szó egy új token bevezetéséről, DeFi platform népszerűsítéséről vagy blokklánc alapú projekt skálázásáról, a hatékony kriptoforgalmi megoldások kiemelhetik a marketing stratégiádat. A Cointraffic.com segítségével  kifejezetten a kripto
jan. 16
9:24
4 csillagjegy, akivel egy soha nem várt csoda történik januárban: egy őrangyal segít nekik ebben (Joy)
Az új év mindig új reményeket és lehetőségeket hoz magával, de 2025 januárjában négy csillagjegy különleges ajándékot kap az égiektől.
jan. 16
9:24
Sokkban a szülők: rengeteg diák szorulhat ki a hazai gimnáziumokból, kemény követelményeket vezettek be (Pénzcentrum)
Több iskolában konkrét elvárásként jelent meg az a központi ajánlás, amely alapján csak azokat a tanulókat lehetne felvenni, akik a központi írásbeli felvételin elérnek egy bizonyos minimumpontszámot.
jan. 16
9:24
Szijjártó Péter szerint, a gázai túsz- és tűzszüneti megállapodásnak pozitív hatása lesz a globális biztonságra is (hirado.hu)
A gázai túsz- és tűzszüneti megállapodás nagyon jó hír, hiszen ez a megállapodás a világ egyik háború sújtotta térségében hozza közelebb a békés élet lehetőségét.
jan. 16
9:24
Emeli díjait a Telekom (Azenpenzem)
Teheti, hát meg is teszi, hogy az előző évi hivatalosan kimutatott infláció mértékével emeli díjait a Magyar Telekom. Mint a távközlési szolgáltató bejelentette: 2025. április 1-jétől 3,7 százalékkal többe kerülnek majd az előfizetői szerződésekben szereplő szolgáltatások és díjcsomagok.
jan. 16
9:24
Dárdai Bence szárnyal a Bundesligában, irány a válogatott? (Ripost)
Dárdai Bencére döntés vár: elfogadja Marco Rossi meghívóját?
jan. 16
9:24
Bondár Anna számára párosban is véget ért az Australian Open (m4sport.hu)
Bondár Anna számára párosban is az első forduló jelentette a végállomást a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
jan. 16
9:24
Kiszállt a Központi Nyomozó Főügyészség az Integritás Hatósághoz (vg.hu)
A nap folyamán még várható részletesebb tájékoztatás.
jan. 16
9:24
Hatékony és korszerű megoldás hajhullás ellen - ismerd meg a fejbőr injekciózás hatásait (Glamour)
Napjaink egyik leggyakrabban előforduló problémája a hajhullás, ami már nem csak a férfiak életében van jelen: megannyi nő szenved tőle, nem is akármilyen mértékben. Szakértő mutatja be az egyik leghatásosabb módszert, ami hajhullás esetén rendkívül látványos eredményeket hoz, nemtől függetlenül.
jan. 16
9:24
Retteg bátyja trónra lépésétől Harry herceg — Vilmos herceg keményen félrállít bárkit, aki szembeszáll vele (Life)
Nagy a nyomás a walesi hercegen, egyetlen rossz lépés is negatívan befolyásolhatja a brit monarchia jövőjét. Jól tudja ezt Vilmos herceg, ezért nem is szívbajos, ha át kell lépnie valakin vagy félre kell állítania valakit, legyen az a királyi család tagja, vagy sem.
jan. 16
9:24
Az embercsempészet ma már a kábítószer-csempészettel vetekedő üzletággá fejlődött (Magyar Hírlap)
Bakondi György: Idén tízszer annyi határsértőt fogtak el az év első két hetében, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
jan. 16
9:24
Kézilabda-vb: nekünk sem indult jól, de van, ahol máris tragédiát kiáltanak (Magyar Nemzet)
A társrendező válogatottja komoly előnyt herdált el.
jan. 16
9:24
Az Európai Űrügynökség történelmi szerződést kötött a magyar Puli Space Kft.-vel (Autószektor)
A Hold az utóbbi időben kiemelt figyelmet kapott. Miután India (Chandrayaan 3, 2023) és Japán (SLIM, 2024) is sikeresen végrehajtott holdi küldetéseket, már öt ország landolt a Holdon, míg a houstoni székhelyű Intuitive Machines magánvállalat 2024 februárjában juttatott épségben űreszközt a Hold felszínére, megelőzve az izraeli Beresheet (2019) és
jan. 16
9:24
Percek alatt telt be az Iskolában az Erdő Program (Magyar Mezőgazdaság)
Kiemelkedő érdeklődés mellett egy nap alatt sikeresen zárult a regisztráció az Iskolában az Erdő Program újabb időszakára. Tavasszal országszerte újabb 30 ezer általános iskolás vehet részt erdőpedagógiai foglalkozásokon.
jan. 16
9:24
Izrael: kihirdették a tűzszünetet, órákkal később ismét 32 halott Gázában (Nyugati Fény)
Még alá sem írták, már gondot okoz a megállapodás betartása.
jan. 16
9:24
Bikiniben pózoló modellek és lapos has avagy az önsanyargatás esztétikája (vasárnap.hu)
Januárban indul a strandszezon – már ami a nyárra kötelezően elérendő bikinis test – alias beach body – kifaragását illeti. Ezt sugallják legalábbis azok a cikkek, amelyekkel a különböző magazinok bombázzák női olvasóikat. Merthogy az idealizált testkép bemutatása különösen a lányokra lehet rossz hatással, ráadásul a média által előtérbe helyezett
jan. 16
9:24
Fájó fogra szegfűszeg! 7 tipp, amire a szegfűszeget használhatod (Bien)
A szegfűszeg nem csak a nagyi kompótjából meg a gyümölcslevesből nem hiányozhat, meg fogsz lepődni, mennyi apró dologra jó a háztartásban és az egészségvédelemben, de még a szépségápolásban is hasznát veheted – bónuszként pedig egy pofonegyszerű, de remek receptet is elárulunk, ha szegfűszeggel dobnád fel a konyhádat.
jan. 16
9:26
Kijött az idei díjemeléssel a Magyar Telekom (vg.hu)
Inflációkövető díjkorrekció a Telekomnál.
jan. 16
9:28
Építőipar: egész Európa szenved, régiónk sem kivétel (vg.hu)
Az európai kilátások nem fényesek, ráfér az építőiparra az élénkítés.
jan. 16
9:30
Árat emel a Magyar Telekom (Piac és Profit)
Április elsejétől 3,7 százalékkal, a Központi Statisztikai Hivatal által megállapított 2024-es éves átlagos inflációjának mértékével emeli árait a Magyar Telekom.
jan. 16
9:30
Olasz püspöki kar: A világ legüldözöttebb vallása a keresztény (HírTV)
Az olasz püspöki kar által közzétett kimutatás szerint minden hetedik keresztény diszkrimináció, visszaélés, fenyegetés, erőszak áldozata a hite miatt.
jan. 16
9:30
Itt a NAV friss listája - Ezek a munkaadók nem jelentették be dolgozóikat (HR Portál)
Az adóhatóság a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listáját is közzétette.
jan. 16
9:30
Ha hígtrágyát juttatsz ki, jó ha tudsz erről az újdonságról! (Agroinform)
A Fliegl bemutatta új Top Line Plus vákuumos tartálykocsiját, melyet kifejezetten a modern gazdaságok igényeihez fejlesztettek ki.
jan. 16
9:30
Tizenegy év után átadja a Forbes főszerkesztői székét Galambos Márton (Telex)
Galambos Márton a kiadó vezérigazgatójaként folytatja a munkát, a lap új főszerkesztője Zsiborás Gergő, a Forbes.hu eddigi vezető szerkesztője lesz.
jan. 16
9:30
Még életbe sem lépett az Airbnb-tilalom, több száz lakásnál már kitalálták, hogy játsszák ki azt (Telex)
Terézváros betiltotta az Airbnb-zést, a kerület egyik épületében viszont a jövőben is kiadhatóak lesznek a lakások.
jan. 16
9:30
Dél-Korea nem tér magához a sokkból az elnök letartóztatása után (naphire.hu)
Dél-Korea történelmet írt azzal, hogy Jun Szogjol elnököt drámai körülmények között letartóztatták.
jan. 16
9:30
Érkezik a Doktor House az Rtl műsorára (Digital Hungary)
Január 16-tól minden hétköznap délután a Drága örökösök, míg január 24-től sokak kedvenc orvosi drámája, a Doktor House látható a Barátok közt epizódjai után az RT csatornán.
jan. 16
9:36
Erős Antónia 15 éves fia, Matyi valódi rocksztárként püfölte a dobokat az Illés zenekar születésnapi koncertjén (Blikk)
Erős Antónia fia, Tóth Mátyás Iván igazi rocksztárként lépett színpadra a legendás Illés zenekar 60. születésnapi koncertjén. A 15 éves Matyi és zenekara, a Street Sixteen zárta az estét, sikert aratva a közönség körében. A grandiózus eseményen a magyar zenei élet kiemelkedő alakjai is tisztelegtek az Illés együttes előtt.
jan. 16
9:36
Főszerkesztői és vezérigazgatói kinevezést jelentett be a Forbes (Kreatív Online)
Galambos Márton, a Forbes Magyarország alapító-főszerkesztője a kiadó vezérigazgatójaként folytatja pályáját. Zsiborás Gergő és Kocsis Attila karrierjében is változásról számolt be oldalán a magazin.
jan. 16
9:36
Növelni tudta eladásait a Renault 2024-ben (Portfolio)
A Renault autógyártó vállalat 2024-es eladási adatai mérsékelt növekedést mutatnak az előző évhez képest - derült ki a cég közléséből.
jan. 16
9:36
Tétlenül nézte a magyar nő, amint a medencében fuldoklik a hároméves ikerpár (Femcafe)
A nő 2022 júliusában egy horvátországi nyaralóhelyen tartózkodott: miközben az apartman udvarán lévő medencében a gyermeke fürdött, egy hároméves ikerpár is a vízbe merészkedett, ők azonban nem tudtak úszni...
jan. 16
9:36
Ennek sokan nem fognak örülni: brutális áremelést jelentett be az egyik legnagyobb hazai szolgáltató (BorsOnline)
A cégcsoport inflációkövető áremelést jelentett be.

Keresés