Tavaly márciusban robbant a hír, hogy Katalin hercegnénél rákbetegséget diagnosztizáltak. Ezt követően hosszú hónapokig teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, szeptemberben pedig bejelentette: véget értek a kemoterápiás kezelései. Most visszatért a kórházba, ahol kezelték, és elárulta, hogy érzi magát jelenleg.
Az extrém időjárási jelenségek egyre gyakoribbak, egyes kutatások szerint pedig négyből három ember megtapasztalja ezeknek az árnyoldalát a következő 20 évben. Nemrégiben több helyen is úgynevezett jégcunamiról számoltak be, ami a téli időszak egyik legkülönlegesebb természeti csodája.
Miközben az EU vezetői politikai nyilatkozataikban azt hangsúlyozzák, hogy a külső határokat "nagyon kell őrizni", súlyos bírságot szabtak ki Magyarországra, amiért őrzi a külső határait.
A Toyota két csapatfőnöke, Jari-Matti Latvala és Juha Kankkunen szórakoztatta a Tokiói Autószalon nézőit, méghozzá az előbbi saját építésű Toyota Celicájával. Jari-Matti Latvala és Juha Kankkunen képviselte a Toyota WRC-csapatát a Tokiói Autószalonon, és ha már ott voltak, egy kis időre autóba is ültek. Méghozzá nem is akármilyenbe, Latval ugyanis
Az egyik bélhormonunk hatását utánzó szereket először cukorbetegeknek adták, majd fogyasztószerként hódították meg a világot. Időközben kiderült, hogy jó hatással vannak szív- és érrendszeri betegségekre, a májra, a vesére, de a meddőség, függőségek kezelésében is eredményesek. A kutatók sem mindig tudják, mitől működnek, de figyelmeztetnek: a GLP-
Az izraeli külügyminisztérium megosztott egy biblia térképet ábrázoló posztot, ami után irgalmatlan diplomáciai botrány tört ki. Az arab világ országai ugyanis sokan a szuverenitásuk közvetlen fenyegetéseként értékelték a posztot.
Csak az út- és vasútépítés halad, de minden más stabilan áll. Sok építőipari cég szeretné megérni a nyarat, addigra talán beindul az üzlet. A kormány is ezzel hitegeti őket.
A Használtautó.hu adatai szerint a hazai autóvásárlók leginkább Skoda Octaviát és szedánokat szeretnének, de a pénztárcaméret megfizethetőbb modellek vásárlása felé tereli őket.
A francia kormány új államháztartási hiánycélt tűzött ki, ami a korábbinál magasabb deficitet irányoz elő. A jegybanki vezetője részletes terveket szürget a kiadáscsökkentésre és az adóemelésekre vonatkozóan, miközben a miniszterelnök a gazdasági teljesítmény 5,4 százalékának megfelelő hiányt céloz meg az idei évre.
Államférfi, polihisztor, közgazdász, a magyar történelem egyik megkerülhetetlen alakja – így ismerjük a legtöbben Széchenyi Istvánt. Azt viszont kevesen tudják, milyen rögös út vezetett el addig, hogy elvehesse szerelmét.
A porcsérülések és a porckopás hatékonyabb kezelési módszereinek kifejlesztését alapozhatja meg, valamint segítheti a betegek életminőségének javítását a Debreceni Egyetem szakembereinek kutatása.
A dél-kaliforniai erdőtűz az állam történetének legköltségesebb katasztrófái közé tartozik, és jelentős veszteségeket okozhat a biztosítótársaságoknak. Az előzetes becslések szerint a biztosított károk értéke akár 20-40 milliárd dollár között is mozoghat, messze meghaladva a korábbi rekordot. A biztosítók már most készülnek a várható kifizetésekre,
Elon Musk, Jeff Bezos és Mark Zuckerberg kiemelt vendégként vesznek részt Donald Trump amerikai elnök beiktatásán, amelyre hétfőn kerül sor. A techóriások cégei jelentős pénzügyi támogatást nyújtottak az esemény szervezéséhez, amelyet Trump beiktatási bizottsága koordinál. Az ünnepségen több állami vezető is jelen lesz, miközben Trump bizottsága re
Lezajlott a magyar kommunikációs tér teljes platformizációja, így napjainkban nehezen érvényesülhetnek azok a piaci vagy közéleti szereplők, akik nincsenek jelen a közösségi médiában. Egyebek mellett erről olvashatunk egy, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából készült friss kutatásban, amely minden eddiginél átfogóbb képet nyúj
A walesi hercegné egy Instagram-posztban erősítette meg, hogy gyógyulóban van a rákja. "Megkönnyebbülés, hogy most már remisszióban vagyok, és továbbra is a gyógyulásra összpontosítok. Ahogy mindenki tudja, aki átélt már egy rákdiagnózist, időbe telik, amíg alkalmazkodik az új normális állapothoz. Én azonban egy teljes értékű év elé nézek. Sok mind
Az új évben is várhatóan sokan váltanak majd állást Magyarországon, elsősorban a magasabb fizetésért, rugalmasabb munkaidőért vagy izgalmasabb feladatok reményében. Az álláskeresés, az interjú minden esetben stresszhelyzet, amire érdemes előre felkészülni. Az első leküzdendő akadály a megfelelő szakmai önéletrajz.
A rántott hús a magyarok nemzeti étele. A klasszikus vasárnapi ebédek során nem hiányozhat az asztalról a húsleves és a rántott szelet sem, ám nemcsak húsokat, hanem bizony zöldségeket is előszeretettel panírozunk. A rántott hús bundáját liszt, felvert tojás és zsemlemorzsa alkotja, ám tojás nélkül is ropogós frissensültet készíthetünk.
A műkörmök világa folyamatosan változik és fejlődik, időről-időre új innovációk jelennek meg. Bár néha nehéz elhinni, hogy jöhet még igazi újdonság, a tapasztalat azt mutatja, hogy mindig van hova fejlődni.
Az elmúlt napokban erősödni tudott a forint, annak ellenére, hogy az amerikai kötvényhozamok magasan ragadtak és a dollár ereje is megmaradt. A mai nap amerikai inflációs adatokra figyel a világ, ami a forint sorsát is meghatározhatja. A nap folyamán 400 alá erősödödött a forint az euróval szemben.
Az idei tél legalacsonyabb értékeit mérték szerdán reggel Székelyföldön, ahol mínusz 18 Celsius-fok alá süllyedt a hőmérséklet - közölte a Román Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Ideje áttérni a háborús gondolkodásmódra, ami azt jelenti, hogy további beruházások által még erősebbé kell tenni a szövetség védekező- és ellenállóképességét - jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben szerdán.