Frissítette és a mai napon közzétette honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a katára, illetve a társasági adózásra vonatkozó legfontosabb szabályokat összesítő információs füzeteket.
Vitézy Dávid közlekedési szakértő szerint a Lázár János által bejelentett vasúti intézkedéscsomag nem tartalmazza a korábban ígért átfogó vasútfejlesztéseket, helyette kisebb, látszólagos problémamegoldásokra fókuszál. A Podmaniczky Mozgalom vezetője úgy véli, hogy a magyar közlekedéspolitika jelenlegi iránya nélkülözi a hosszú távú víziót, és az e
Donald Trump január 20-i visszatérését a Fehér Házba azonnali, nagy horderejű rendeletek aláírása kísérheti, amelyek a kriptopiacra is jelentős hatást gyakorolhatnak.
Ennek a katonai tevékenységnek az a célja, hogy fokozzuk a balti-tengeri jelenlétünket és a szövetségünk számára fontos területek ellenőrzését - mondta Mark Rutte NATO-főtitkár.
Az Európai Bizottság hivatalos közleménnyel csatlakozott az élénkülő nemzetközi tiltakozáshoz, ami az amerikai kormány újonnan bevezetett átmeneti AI-szabályozása ellen zajlik. A leköszönő Biden-adminisztráció „Interim Final Rule” (IFR) rendelete globális szinten
A Magyar Nemzet publicistája azt sugallja, hogy Magyar Péter kedvéért kihúztunk egy félmondatot egy cikkünkből. Spoiler: nem húztunk ki, csak soha nem is ott volt, ahol keresi.
Bár a piaci szereplők abban reménykednek, hogy a várható forrásbővülésnek köszönhetően idén az újépítésű ingatlanok és a felújítások száma jelentősen növekedhet, továbbra is jelentős hiány mutatkozik az építőiparban a szakipari munkások, például a kőművesek esetében , és persze az energiaárak sem csökkennek majd. A megoldás egy régi-új trend lehet:
Ötvenmilliárd forintból épít új gyárat Hatvanban a motorokba szükséges állórészek előállításában piacvezető kínai Xinzhi. A kínai cégnek nehéz lesz a toborzás a Bosch gyára mellett, de lehet, hogy nem véletlenül választották a Heves vármegyei helyszínt.
A hazai e-kereskedőknek mindössze 13,5 százaléka kínál retail média szolgáltatásokat beszállítóinak, és csak 1,8 százalékuk nyitott külső hirdetők felé is. Ez az arány – különösen a nemzetközi trendek tükrében – nagyon alacsony, ami a szektorban rejlő jelentős növekedési potenciált jelzi. A PwC Magyarország az IAB Hungary szakmai közreműködésével c
A sportújságírók szavazatai alapján 2024-ben a magyar női kézilabda-válogatott lett az év csapata, az Eb-bronzérmes együttes szövetségi kapiátnya, Golovin Vlagyimir pedig az év edzője. A szakvezető az InfoRádióban elmondta: a sikerek elsősorban annak a szellemiségnek köszönhetők, amit az elmúlt három évben kialakítottak a csapaton belül.
Az ezredfordulón Putyin még úgy fogalmazott, hogy Oroszország a demokráciát választotta, kész megvédeni a civilizáció értékeit, és segítséget nyújtott a terrorizmus ellen küzdő Egyesült Államoknak. Azóta radikálisan megromlott a nyugati világ és Oroszország viszonya. Az okokat Bendarzsevszkij Anton elemezte az ATV-ben.
Az idei tél leghidegebb éjszakáján vagyunk túl: általában mínusz 10 és mínusz 4 Celsius-fok közé süllyedt a hőmérséklet hajnalra, kora reggelre - közölte a Hungaromet Zrt. a Facebook-oldalán kedden.
2025-ben különleges programsorozattal ünnepli az Anna Grand Hotel és a GLAMOUR magazin az idén 200 éves Anna-bál hagyományát. Az Annák éve powered by GLAMOUR címmel induló eseménysorozat minden hónapban egy-egy neves "Anna" vendéget hív meg, hogy beszélgetős estek keretében osszák meg gondolataikat és történeteiket a közönséggel Balatonfüreden. Az
A naplóírás népszerűsége évtizedek óta töretlen és ez nem is csoda. Az írás egy nagyszerű módja annak, hogy betekintést nyerj a problémáidba, kapcsolatba kerülj önmagaddal és egyben egy szórakoztató módszer is arra, hogy megismerd azokat az érzéseket és gondolatokat, amelyek benned vannak.
Január végéig ingyenes lesz a parkolás a Tópart utcában, a jogellenesen telepített parkolóautomaták eltávolítása után. Februártól ismét fizetni kell majd, de a bevételek Velence önkormányzatát gazdagítják.
Soron következő videónkban Olajosné Lakatos Boglárkával készített interjút az Agrofórum, aki vízügyiszakértő-jelölt doktoranduszként a vízmegtartás, aszály, árvíz aspektusairól osztja meg velünk gondolatait.
A harmadik éve tartó emelkedő ütemnek megfelelően 2024-ben újabb rekordévet zártak a magyar turisták Horvátországban, létszámuk és a vendégéjszakák száma egyaránt 8 százalékkal növekedett - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselete kedden az MTI-t.
A királyi szakértőnek sikerült megfejtenie Vilmos nejének titkát, és mint kiderült, Katalin nem csupán természetes szépségének köszönheti azt, hogy minden fotón csodásan fest.
Autómentes lehet a Városliget, de a tervek megvalósítását egyelőre megakasztotta a BKK. Hiányos tervezésre és figyelmen kívül hagyott fejlesztési projektekre hivatkoznak, miközben a projektcég lezárta a tervezési szerződést.
Pert indított a Ryanair egyik utasuk ellen, mert fegyelmezetlenül viselkedett az egyik tavaszi járatukon. A légitársaság figyelmeztetett: nem ez lesz az utolsó alkalom, hogy bíróság elé idézik azokat az utazókat, akik elfogadhatatlanul viselkednek gépeiken. Ezzel párhuzamosan a vállalat a jövőbeni incidensek elkerülése végett azt is megszabná, hogy
Remény - Önéletrajz címmel új önéletírása jelent meg kedden Ferenc pápának, aki decemberben töltötte be a 88. évét. A könyvben arról számolt be, hogy egészségesnek érzi magát, és nem áll szándékában lemondani a katolikus egyház vezetéséről.
A Taxisok Érdekvédelmi Szervezete január 15-én tüntetést szervez Budapesten. Bár a pontos helyszínt még nem közölték hivatalosan, a Világgazdaság információi szerint a demonstráció a Hősök terén lesz. A tiltakozás célja az élhetőbb adózás, a zöldebb és biztonságosabb fővárosi közlekedés, valamint a tisztességes megélhetés biztosítása - számolt be a
A miniszterelnök sajtófőnöke a Telexnek küldött válaszában arról is is írt: "Sajnáljuk, hogy Magyar Péter éppen aktuális hazugságának újra áldozatává váltak".
Az UniCredit kutatásai szerint a kkv-k a közép- és kelet-európai gazdaságokban nagyobb mértékben járulnak hozzá az árbevételhez, a foglalkoztatáshoz és a Gdp-hez, mint társaik az Eu-ban. Ugyanakkor alacsonyabb a termelékenységük, mint a nagyobb vállalatoké. Összhangban az UniCredit küldetésével, hogy Európa jövőjének bankja legyen, a mikro- és kis
A hárompárti szlovák kormánykoalíción belül egyre gyakoribbak a nézetkülönbségek és növekszik az ezekből adódó feszültség. Egyre többször hangzik el az előre hozott választás lehetősége, melyről már maga Robert Fico miniszterelnök is szót ejtett. A bizonytalannak tűnő helyzetet kihasználva a szlovák ellenzék összes pártjának vezetője bejelentette,
A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve a hősöket, akik bátran szembenéztek a sivatag kihívásaival. Az idei verseny emlékezetes pillanatokat tartogatot
Mi az autó honosítás menete 2025-ben? Tudd meg, hogyan zajlik és mennyibe kerül az autó honosítása, a forgalomba helyezés Magyarországon. Februártól nagyon megdrágul az ügyintézés.
Az Allee karácsonyi jótékonysági felhívása nemcsak a pénzbeli adományokat, hanem a közösség erejét is megmutatta, miközben három alapítvány munkáját segítette.
A szenzortechnológia alapjaiban alakítja át mindennapi életünket: nyomon követi sporttevékenységeinket, megkönnyíti eszközeink használatát, ellenőrzi a levegő minőségét, hogy csak néhány példát említsünk. A Bosch Sensortec érzékelői egyre okosabbak. Stefan Finkbeiner, a Bosch Sensortec vezérigazgatója hangsúlyozta: „A Bosch innovatív, élvonalbeli s
Te is rendszeresen érzed azt, hogy hosszú napod volt, és csak arra vágysz, hogy ledőlhess pihenni? Manapság rengetegen folyamatosan túlterheltnek érezzük magunkat, ezáltal pedig hamar elérhet minket a letargikus fáradtság. Na de mit tehetünk ebben az esetben? Természetesen egy kiegyensúlyozottabb és nyugodtabb életvitelre való törekvés ideális cél