Portálunk szerkesztő-újságírója, polgári nevén Horváth Márton, a zenei világban is ismert volt: zenekaraival és szólóban is a hazai indie-rock világ kedvencei közé tartozott. Szerkesztőségünk egy emberként gyászolja Marcit.
Új időszámítás kezdődik az ingatlanpiacon, mert fokozatos bevezetés után január 15-én az egész országban elindul az elektronikus ingatlan-nyilvántartási rendszer. A rendszer bevezetésével visszaszorul a papíralapú ügyintézés. A digitalizációval jelentősen csökkenhet az ingatlanügyletek költsége. Emellett sokkal gyorsabbá válik az ügyintézés is
Szakmai fejlesztésre, újításra, a gazdasági kapcsolatok és a kutatási területek bővítésére ösztönzi a mikro-, kis- és közepes vállalkozásokat a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) új projektje – közölte a hivatal.
Megtudták a magyar befektetők azt a számot, ami alapján óriási pénznek kereshetnek új helyet. A friss inflációs adat szerint a Pmáp sorozatok kamata 13,9 százalékponttal csökken, ami miatt okkal aggódhat az állam, mi lesz a 7 ezer milliárd forintnyi inflációkövető állampapír sorsa. Az állomány nagy része gazdagabb privátbanki és prémium ügyfeleknél
Alexander de Croo belga ügyvezető szövetségi miniszterelnök a belga képviselőházban felszólalva az Európai Bizottság beavatkozását sürgette a közösségi hálózatok használatával szemben, mert ezekkel- véleménye szerint - destabilizálni lehet az unió demokráciáit.
Úgy tűnik, hogy a madárinfluenza egyre jobban terjed - az Egyesült Államokban a héten jelentették be az első emberi halálesetet, és a rendkívül fertőző vírus mind az 50 államban elterjedt.
Észak-koreai hackerek mintegy 660 millió dollár értékű kriptoeszközt loptak el 2024-ben – olvasható a Dél-Korea, Japán és az Egyesült Államok által kedden kiadott közös közleményben, amelyben egyúttal határozott fellépést ígérnek Phenjan ilyen jellegű tevékenysége ellen.
Új rekordon Horvátország turizmusa 2024-ben: míg 2023-ban már rekordokat döntöttek a 3,5 millió vendégéjszakával, a tavalyi évben ez a szám 3,88 millió lett, ami 8%-kal magasabb a megelőző évhez képest.…
A Nosalty.hu egyértelműen vezette a decembert versenytársaihoz képest: több mint 2,6 millió egyedi felhasználóval kijelenthető, hogy minden ötödik magyar felkereste az oldal receptjeit. Az új évben Kovács Ádám, Head of Digital Brand pozícióban is erősíti a kiadvány működését. Az előző év utolsó hónapja kiemelkedő eredményeket hozott az egyik legnép
A szentesi önkormányzat a Kulturális kategória I. díját kapta az egykori Petőfi Szálló és Tóth József Színház felújítási pályázatáért. Az épületben eredetileg étterem, kávéház, üzletek, az emeleten pedig szobák kaptak helyet, udvari szárnya vigadó volt. Jelenleg a Szentesi Művelődési Központ működteti, és a Szegedi Pinceszínháznak ad otthont - írt
A szükséges kölcsönös üzleti, pénzügyi és jogi átvilágítások lezárultával az OXO Technologies Holding és a 3TS Capital Partners véglegesítette összeolvadásának lépéseit.
A 2025-ös Tokiói Autószalon egyik legvadabb látványossága volt a GR Yaris M Concept: egy középmotoros kísérleti jármű, amelynek legfontosabb eleméről, a kétliteres turbómotorról semmi érdemi információt nem árult el a Toyota. A logika azonban azt diktálja, hogy arról a – jelenleg még fejlesztés alatt álló – soros négyhengeres erőforrásról legyen sz
Az idei, 25. alkalommal megrendezett Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás minden eddigi látogatói rekordot megdöntött, közel 60 ezer érdeklődőt vonzott. A január 9–11. között a budapesti Hungexpón megtartott rendezvényt a Kulturális és Innovációs Minisztérium, az Oktatási Hivatal (OH) és a HÖOK Hallgatói Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. s
William Li egy kínai konferencián vázolta fel ezt a jövőképet. Úgy fogalmazott, nem szeretné, ha a Nio lemaradna a "kiváló kínai társai" mögött, márpedig szerinte sok autógyártó nem fogja túlélni a jelenlegi globális autópiaci zűrzavart. Li úgy véli, hogy 2035-re a világ tíz legnagyobb autógyártója közül öt kínai lesz, és köztük lesz természetesen
Háborús veterán, pankrációs nagyágyú, oltástagadó botránypolitikus és Elon Musk - sokszínű összetételű kormánnyal vág bele második elnöki ciklusába Donald Trump. Összeszedtük, kik lesznek a 20-án hivatalba lépő amerikai elnök kulcsemberei, és mit érdemes róluk tudni.
Majdnem 40 százalék azoknak az aránya – derült ki egy kutatásból –, akik úgy vélik, az idén rosszabb anyagi körülmények közé kerülnek a tavalyinál. Leginkább az utazásokon húznák meg a nadrágszíjat a magyarok. Sokkal jobb anyagi helyzetre csak minden tízedik válaszadó számít.
Az okos fekvőrendőr csak akkor büntet, ha a megengedettnél gyorsabban közelítesz. Amíg a következő autó szabályos sebességgel érkezik, addig lényegében
Somogyvári Gergő Fanni kertje c. dokumentumfilmjében két, a társadalom peremére szorult ember valószínűtlen barátságának lehetünk tanúi: egy hányatott sorsú transznemű fiatal egy idős hajléktalan férfi kunyhójában talál évekre menedéket. Antoni Rita írása.
Több mint 300 ezer fő látogatta meg a Magyar Pénzmúzeumot a 2022. március 15-i nyitása óta, ezzel az intézmény Európa leglátogatottabb pénzügyi tematikájú múzeuma - tájékoztatta az intézmény.
Minden hajszín esetében vannak olyan árnyalatok, amik még jobban kihangsúlyozzák az adott színt, vagy pedig izgalmas kontrasztot alkotnak vele. Ha frissen váltottál szőke hajra, akkor íme egy kis segítség a gardróbod felfrissítéséhez, ezek a színek ugyanis lélegzetelállítóan jól állnak:
A Pillangókisasszony és a Nabucco opera, a Rudolf és a Shrek musical, COCO CHANEL, a divatikon élete balettelőadás, Malevo "Argentin Boys" táncelőadás, az ET., a földönkívüli, és a Psycho film-zene-koncert, Gregory Porter koncert, Maxim crossover zongorakoncert, Chico and the Gypsies koncert és az Alice Csodaországban cirkusz-show. Ez csak néhány c
A vadrózsa (Rosa canina) már évtizedek óta fontos része a természetgyógyászatnak. A növény azonban amellett, hogy értékes termését számos módon hasznosíthatjuk, jelentős problémát okozhat a növénytermesztésben mint invazív gyomfaj.
A négyszeres ralivilágbajnok Tommi Mäkinen bekerült a Finn Sporthírességek Csarnokába, mindössze a harmadik raliversenyzőként. A négyszeres ralivilágbajnok Tommi Mäkinen mindössze harmadik raliversenyzőként bekerült a Finn Sporthírességek Csarnokába. Korábban két, ugyancsak négyszeres világbajnok pilóta, az idei WRC-szezonban a Toyota helyettes csa
A munkáltató 2025. január 1-től évente 1,8 millió forinttal támogathatja a harmincöt év alatti dolgozóinak a lakhatását, az alkalmazott lakásbérleti díjához vagy a lakáscélú hitelének a törlesztőrészletéhez járulhat hozzá – hívja fel a figyelmet a Nav.
Egy repülőgép rakteréből kimentett fiatal gorilla egy isztambuli állatkertben lábadozik - közölték a hatóságok vasárnap, miközben a vadvédelmi tisztviselők fontolgatják, hogy visszahelyezik a természetes élőhelyére.
A programozó szerint ez a bizonyos probléma nemcsak a Facebook, hanem más óriáscégek hirdetési platformjain is gyakran előfordul. 2024 októberében egy biztonsági kutató, Ben Sadeghipour a Facebook hirdetési platformját elemezte, amikor egy olyan biztonsági rést talált, aminek segítségével parancsokat tudott futtatni a platform belső szerv
Az EU-ügyi miniszter szerint "az uniós források elvételével kapcsolatban politikai döntés született", és születhet ugyanilyen a reparációjukról "egyéb formában".
A novemberi 3,7%-os év/év alapú áremelkedést követően decemberben 4,6%-kal emelkedtek átlagosan a fogyasztói árak idehaza, az adat megfelelt várakozásunknak, azonban magasabban alakult a piaci konszenzusnál (4,4%).
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az Egyesült Államokban hónapok óta húzódó vita zajlik a TikTok betiltásáról, amelyet a nemzetbiztonsági kockázatok miatt tartanak szükségesnek. A Bloomberg úgy tudja, hogy a kínai kormány és Elon Musk között előzetes tárgyalások folynak a TikTok amerikai egységének eladásáról, hogy elkerüljék a videómegosztó betiltását.