Több órára komoly forgalmi dugókat okozott egy klímatüntetés Hágában, ahol közel 700 klímatüntetőt vett a őrizetbe a holland rendőrség. A demonstrálók tömegét vízágyúkkal oszlatták fel.
De vajon mi vezethetett odáig, hogy a fiatal, karizmatikus politikus, aki 2015-ben a harmadik helyről húzta fel a liberálisokat kormánypárttá, mostanra a legnagyobb eltántorító erő lehet a választók szemében?
A Tisza Párt nem indul el a vasárnapi időközi országgyűlési választáson Dombóváron és környékén, átengedte a terepet a többi pártnak. Kiderül, miként tud mozgósítani a Fidesz, és hogy a DK vagy a Dúró Dórát jelölő Mi Hazánk fut-e be a második helyre.
A Vészhelyzet modern verziója, kultikus japán rendező drámája és egy vadnyugaton játszódó sorozat is indul a héten, amikor streamingben is elkezdődik 2025.
Mennyit kell/érdemes/javasolt mozogni hetente felnőtteknek? – gyakran elhangzik ez a kérdés. A Mozgás Receptre program szakértői megadják a választ. A bűvös szám a 150 perc, vagyis 2 és fél óra! De ne feledjük: a 150 perc csak akkor elég, ha közepes intenzitású mozgással töltjük, és még legalább 60 perc erősítéssel is ki kell egészítenünk. Folytatj
A csinos sztáranyuka a negyedik gyermekével várandós, azonban ez a terhessége jobban megviseli, mint eddig bármelyik. Vasvári Vivien az Instagram-oldalán árulta el, hogy ezúttal milyen nehézségekkel kell szembenéznie.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Megnyerni a lottó fődíját, ráadásul milliárdos összegben valószínűleg nem eg magyar álma. Amikor a nyeremények már sok hete halmozódnak és senki sem ér el telitalálatot, egyre többen adnak fel lottószelvényt, hátha ők vihetik haza a giganyereményt. Szinte minden évben előfordul az is, hogy valamilyen rekord is megdől az Ötöslottón, a Hatoslottón va
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Az étkezés alapvető szükségletünk, ugyanakkor sokszor érzelmi szerepe is van életünkben. A haldokló számára a kedvenc ételei pedig különleges vigaszt nyújthatnak élete utolsó szakaszában.
Galileo Galilei házi őrizetben is folytatta tudományos munkásságát, és itt írta meg korszakalkotó művét a mozgás törvényeiről. Bár az inkvizíció elhallgattatta, gondolatai Hollandiában kiadott könyvével örökre megváltoztatták a világot!
"Még lőttek ’89-ben, amikor már megfordult az eszünkben, hogy nekünk vallás és oktatás, templom és iskola kell" – idézte fel Nyisztor Tinka, a Pusztinában élő néprajzkutató, hozzátéve, hogy bár voltak "időközben elmorzsolódó nagy álmok Kelet-Európában", de a magyar nyelvű mise kérdésében nem hagyta magát még a nagy ellenállás ellenére sem. A Vasárn
Miközben a kriptovaluták piaci hangulata jelenleg negatív, az Avalanche (AVAX) jelentős figyelmet kapott a befektetők és a nagy piaci szereplők (whale-ek vagyis bálnák) részéről. Az IntoTheBlock blokklánc-elemző cég adatai szerint az AVAX körüli aktivitás és tranzakciók volumene az elmúlt napokban komoly növekedést mutatott. Nagy tranzakciók volume
Az agyi képességet számos tényező befolyásolja, a génektől és neuronoktól kezdve a különböző, életünk során szerzett behatásokig. Ezek a külső tényezők azonban különösen két életszakaszban válnak igazán kulcskérdéssé, és a legérzékenyebb periódusokban akár életre szóló elváltozásokat is okozhatnak.
Elérkeztél az egy hónapos vegán kihívás harmadik hetéhez. Ha idáig eljutottál, gratulálunk, csak így tovább! Csakúgy, mint az első két héten, most is kétféle étrenddel segítünk megtervezni az étkezést. Ha most kapcsolódtál be, vagy csak felfrissítenéd az emlékezeted, hogy mi a különbség a két mintaétrend között, hogyan tudod az ételeket teljes érté
A gazdaságilag nehéz időkben a nyugdíjasok különösen kiszolgáltatottak. Sokaknak a rezsi és az élelmiszer kifizetése is probléma. Rossz belegondolni, hogy mi történik akkor, ha beüt egy nagyobb betegség, vagy ha valaki nem tudja már ellátni magát, és nincs egy támogató család sem a háta mögött.
A Los Angeles-i rendőrség keményen fellép a fosztogatók ellen a kötelezően evakuálandó területeken, az elmúlt két napban hét letartóztatást hajtottak végre – közölte Mike Lorenz kapitány, a Los Angeles-i Rendőrségtől. Mindeközben tovább emelkedett a halottak száma is, immár 16-an bizonyosan életüket veszítették a tűzvészben, ám ez a szám sajnos min
Volt szuperkatona, felderítő, aki sílécen, harckocsin de akár víz alatt, búvárként is megállta a helyét. Repülőgépről is rendszeresen kiugrált, az ejtőernyőzést családi hagyományként örökölte. Aztán a hadsereg gyakorlatait már kevésnek találta, éles bevetésre vágyott, átigazolt a rendőrséghez, természetesen az elit alakulathoz, a kommandóhoz. Ott o
Az Építési és Közlekedési Minisztériumban döntést hoztak az M9-es nyomvonala és az M91-es gyorsforgalmi út végleges nyomvonaláról, tudatta közösségi oldalán Bányai Gábor, a Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztosa.
A hét utolsó napján is számos izgalomban lehet részed, a Rákokkal például valaki nem szimpatizál, a Nyilasok világa pedig kissé a feje tetejére fordul, de vajon neked mit üzennek a csillagok? Kattints és olvasd el a vasárnapi horoszkópot!
A háztartási eszközök energiafogyasztása nagyban befolyásolja a havi áramszámlát, de kis odafigyeléssel és néhány egyszerű változtatással jelentősen csökkentheted a költségeidet.