Egy gondosan előkészített, ötletes zárójelenet még egy kevéssé emlékezetes filmet is megfűszerezhet, hiszen a néző retinájába sokszor az utolsó képkockák égnek bele igazán.
A K&H fenntarthatósági index legújabb adatai rávilágítanak arra, hogy a magyarországi vállalatok többsége továbbra is elmarad a karbonkibocsátás csökkentését célzó törekvésekben. A cégek jelentős része nem méri, és nem is tervezi mérni a kibocsátását, miközben a karbonsemlegességre való törekvésük is tovább csökkent. Messze még a karbonsemlegessé
Tudatos vásárlóként figyelünk az egészségünkre, és mindig alaposan áttanulmányozzuk az élelmiszerek összetételét, mielőtt megvásárolnánk azokat? Talán nem hinnénk, de könnyen lehet, hogy a legveszélyesebb anyagokat nem is a kosarunkban szállítjuk haza, hanem a csapvízből kerülnek a szervezetünkbe. Legalábbis erre enged következtetni egy egészen agg
Ha már Berlinig eljutottunk, onnan csak egy ugrás. Annyi látnivalót kínál, hogy egy nap alatt képtelenség lenne bejárni, de kaphatunk ízelítőt a szeszélyes rokokóból, a "gondtalanság" életérzéséből és a történelem súlyos pillanatainak mementóiból is. Az egykori porosz királyi székhely pompás építészeti emlékei, elegáns parkjai, a város hangulata ne
Az öntöttvas serpenyők és lábasok strapabírók ugyan, de azért a megannyi előny mellett akadnak hátrányai is egy ilyen edénynek. Van, amit jobb, ha sosem főzöl vagy sütsz meg benne!
2024-ben is bevásárolt exkluzív autókból a hazai tehetős réteg. A legdrágább magyar rendszámot kapott modell tavaly egy Ferrari 812 Competizione volt, amelynek ára elérte a 250 millió forintot. A legkülönlegesebb magyar beszerzés pedig egy elektromos Rolls-Royce Spectre, amely kb. 166 millió forintba került. Az országba érkezett exkluzív modellek k
Már a hatvanas-hetvenes években is divatosnak számított a filodendron, majd néhány éve újra népszerűvé vált, hiszen könnyen beszerezhető, gondozása kezdő kertészek számára is egyszerű, ugyanakkor az izgalmas levélzetű új fajták rendkívül mutatósak.
Az orosz csapatokat segítő észak-koreai katonákat fogtak el Kurszknál az orosz területre behatoló ukrán csapatok - jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton.
Vasárnap a Dunántúlon és északkeleten felhős idő valószínű hosszabb-rövidebb napos időszakokkal, míg másutt napos idő várható a kevés felhő mellett. Délnyugaton legkésőbb délelőttre a zúzmarás köd mindenhol feloszlik. Legnagyobb eséllyel északkeleten fordulhatnak elő hózáporok.
A fővárosi trolibuszhálózat-fejlesztéshez kapcsolódva jelentős felsővezeték-építési és -felújítási munkák valósulnak meg a XIV. kerületi Kacsóh Pongrác út–Állatkerti körút–Hermina út csomópontban, amelyet állatkerti deltának is neveznek.
Ügyfelünk az építőiparban tevékenykedik. Magánszemély részére épít házat, a magánszemély a teljes ellenértéket – kb. 40 millió forint – készpénzben szeretné kifizetni a munka elvégzése után. Jelenthet-e ez problémát az építési vállalkozónak, illetve terheli-e őt vagy a könyvelőirodát bármilyen bejelentési kötelezettség? – kérdezte olvasónk. Pölöske
A Rák telihold energiái felkavarják év elején az állóvizet, azonban ha tudod, mire kell figyelned, akkor szerencsés energiák léphetnek az életedbe. Asztrológusunk elárulja, mik ezek!
Az Investigation Discovery, a világ vezető bűnügyi tévécsatornája bejelentette várva várt dokusorozata, a Diddy bukása premierjét. A négyrészes dokusorozatot az Emmy-jelölt Maxine Productions (Csend a forgatáson – A gyerektévé sötét oldala) gyártotta saját riportokkal, az Emmy-díjas Rolling Stone Filmsszel együttműködésben. A Diddy bukása január 27
A hatvanas években helyezték üzembe a Skynet-1A nevű műholdat, mely csak néhány évig volt használatban. Évek múlva azonban sokkal messzebbre került az eredeti helyzetéről. Arról viszont, hogy ki és hogyan irányította a szerkezetet, arról a mai napig nincs feljegyzés. 1969-ben, alig néhány hónappal a holdra szállás után indították el a Skyn
Az LG B4 képviseli Magyarországon a belépő szintet az OLED tévék csodálatos világába. Megnéztük és megmértük a kvalitásait, hogy megtudjuk, mit kaphatunk a pénzünkért, ha ilyen kategóriás készülékre váltanánk.
Időközi országgyűlési választást tartanak január 12-én, vasárnap. Az októberben elhunyt Potápi Árpád mandátuma üresedett meg a Tolna vármegyei 2-es számú választókerületben. A kérdés, hogy mit mutatnak a tavaly június 9-e utáni eddigi időközi választások eredményei.
A fürdőszoba általában az otthonunk egyik legkisebb helyisége, mégis elképesztő mennyiségű felesleges dolgot vagyunk képesek felhalmozni az itt található szekrényekben és polcokon. Ideje tüzetesebben is átnézned a fürdőszobai holmikat, mert szinte biztosan találsz olyat, amitől ideje volna búcsút venned!
"Európa zsarnokának" nevezte szombaton Elon Musk amerikai milliárdos az Európai Bizottság uniós belső piaci ügyekért felelős korábbi tagját, a francia Thierry Bretont, aki korábban külföldi beavatkozásnak minősítette, hogy Musk kinyilvánította támogatását az Alternatíva Németországért (AfD) pártnak.
Január 10-én újra olaj szivárgott a Fekete-tengerbe a decemberben pórul járt orosz tankerből. Ukrajna a „szörnyű környezeti következményekre” figyelmeztetett. Nehéz fűtőolaj terítette be több száz kilométer hosszan Oroszország déli partja mentén és az elcsatolt Krím-félszigeten a strandokat, mióta december 15-én két elöregedett orosz olajszállító h
Mostanában te is úgy érzed, mintha mindig álmos és lomha lennél? Bár időnként bármelyikünkkel könnyen megeshet, hogy túlterheljük magunkat, de egy orvos nemrég arra hívta fel a figyelmet, hogy akár egy bizonyos betegség is állhat a fáradtság hátterében.
Ha már végignézted az összes kedvenc sorozatodat, és valami újdonságra vágysz, a Netflix e heti kínálata tartogat számodra néhány izgalmas premiert. A műfajok között mindenki találhat kedvére valót: történelmi dráma, futurisztikus thriller és egy sötét, romantikus krimi is debütál. Ráadásul mindegyik olyan sztorit ígér, amitől nehéz lesz elszakadni
Egy német vállalat és tajvani partnere olyan újgenerációs lítium-kerámia akkumulátort (LLCB) fejlesztett ki, ami jelentősen javíthatja az elektromos autók hatótávolságát és töltési idejét. Az innovatív akkumulátor anódja 100 százalékban szilícium-kompozit
Zirarj Sagojan sem váltotta meg a világot Debrecenben, a középpályás nyolcszor is csereként lépett pályára az ősszel, ezeken a bajnokikon összesen egy félidőnyi játék sem jutott számára.
Kiadós, olcsó étele volt a régi időknek a disznótoros, különösen a hurka, amely a disznóvágásnál keletkező aprólékot dolgozta fel (bele) a hurkába. Meglehet ma már sokan idegenkedve tekintenek erre a megoldásra és erre a fogásra, de ne feledkezzünk mag róla, hogy volt az az idő, amikor a túlélés volt a tét. Minden falat számított. A
Évek óta halljuk, hogy az ülés éppen olyan rossz az egészségünknek, mint a dohányzás - de egy új kutatás szerint azzal sem teszünk jót magunknak, ha egész nap talpon vagyunk. A Medicine & Science in Sports & Exercise című szaklapban közzé tett friss tanulmány megállapította, hogy a hosszabb ideig tartó állás a munkahelyen a vizsgált…
A szakértó kifejtette: Maga az Európai Központi Bank korábbi vezetője, Mario Draghi is elismerte, hogy az eurót kritizáló közgazdászoknak igazuk volt, és hogy a közös valuta valójában egy euroföderalista politikai projek.
Csaknem ötven éve hunyt el, miközben az emléke mit sem halványult: könyvei, darabjai és a történeteiből írt filmfeldolgozások révén Agatha Christie máig a krimikedvelők mindennapjainak része.
Napjainkban igazán nem panaszkodhatunk a terményfajták beszerzési lehetőségeire, hiszen nemcsak az erre szakosodott boltokban, kertészetekben, de az élelmiszer- és barkácsáruházakban is óriási a kínálat szaporítóanyagokból.