A francia ügyészség nyomozást indított a párizsi olimpia nyitóünnepségének szervezőit ért komoly fenyegetések ügyében. A támadások célpontjai között szerepelt többek között Barbara Butch DJ és Thomas Jolly művészeti vezető is, akik a vitatott drag queen jelenet megalkotásában vettek részt. Franciaország elnökét rendkívül feldühítette a művészek ell
Augusztus közepétől meghosszabbodik a 75-ös trolibusz útvonala, amely mostantól a Jászai Mari tértől egészen Kőbánya központjáig közlekedik. A Sziget fesztivál miatt péntektől augusztus 13-ig lezárják a budai alsó rakpart egy szakaszát, ami erős forgalmat eredményezhet a Szentendrei úton. Emellett augusztus 6-tól burkolatjavítás kezdődik a Rákóczi
A színpadon jó ideje rockosabb hangszereléssel énekli a dalait Szandi. A gyerekkora óta ismert énekesnő azonban most egy igazi rockzenekar frontembereként próbálta ki magát, pár dal erejéig beszállt az EDDA zenésze, Alapi István gitárfenomén által alapított Alapi Power Bandbe.
Módosultak a 155 milliárd forint keretösszegű, a Ginop Plusz program részét képező KKV Technológia Plusz Hitelprogram feltételei. A fix 0%-os kamatozású hitelprogramot ezentúl alacsonyabb minimális hitelösszeg és foglalkoztatotti létszám, valamint sokrétűbb felhasználhatóság mellett igényelhetik a hazai vállalkozások.
Ha nem szeretnéd, hogy a gyilkos kór megtámadja a szervezeted, akkor érdemes minél kevesebbet fogyasztani ezekből az ételekből, a legjobb azonban az, ha teljesen kiiktatod őket.
Az egyik legismertebb gyermekorvos felszólalt a párizsi olimpián Hámori Lucát is legyőző, sokak szerint férfi identitású Imane Khelif elleni népharag kapcsán. A doktor felajánlotta orvosi segítségét az algériai sportolónak, de komoly kritikát is megfogalmazott a tisztességtelennek vélt versenykörülmények miatt. Dr. Novák Hunor ismertette az ezzel k
A Family Frost autók közeledtét jelző szignál épp annyira hozzátartozik a vidéki Magyarországhoz, mint a kakaskukorékolás. Több tulajdonosváltás után lassan tíz éve magyar kézben van a cég és sikeresebb, mint valaha. Hogy csinálják?
Túl vagyunk a 2024-es párizsi olimpia szuperhétvégéjén, amelyen sok magyar sportoló is a csúcsra ért. A Pénzcentrumon természetesen követjük is élőben a magyar vonatkozású versenyeket, és most mutatjuk a friss magyar éremtáblázatot és az olimpiai pontszerzőket (az első hat között végzettek) is.
Az év egyik amerikai horrorszenzációjában Nicolas Cage egy ördögimádó sorozatgyilkos, aki évtizedekig terrorizálja egy amerikai kisváros lakóit. A Longlegs után egészen biztosan rosszabb kedvvel távozunk a moziból, mint ahogy bementünk.
Számos előrejelzés szerint a mesterséges intelligencia fogja meghatározni a pénzügyi szektor nyerteseit és veszteseit a következő években. Ma már egyetlen vállalat sem engedheti meg magának, hogy ne vegye komolyan a technológia fejlődését és annak felhasználási területeit. A Deloitte globális tanulmánya kiemeli a mesterséges intelligencia banki és
A T Coronae Borealis különleges csillagrendszer fog kitörni, augusztusban és szeptemberben érdemes lesz kémlelni az eget. Ha lekésünk róla, nyolcvan év múlva jelentkezik csak legközelebb.
Egyre hosszabb hőhullámokra és egyre magasabb hőmérsékleti értékekre kell készülnünk a következő évtizedekben – mondta az InfoRádióban a Klímapolitikai Intézet vezető kutatója. Kovács Erik hozzátette: ha nem következik be kedvező változás a klímapolitikában, 2050-2060 után akár 45-47 fok is lehet nyaranta az Alföldön.
Olvasónk gyeddel kapcsolatban kérdezett: "Jelenleg Szerbiában, magyar állampolgárként (férfi), teljesen bejelentve dolgozom immár tavaly április óta. Terveim között szerepel a szerbiai munkaviszonyom megszüntetése és magyarországi átalányadózói egyéni vállalkozói jogviszony létesítése. Feleségem továbbra is Szerbiában dolgozna. Gyermekvállalást ter
Bár Harry herceg és Meghan Markle házassága kívülről sziklaszilárdnak tűnik, az ő kapcsolatukban is voltak nehéz időszakok. Egyszer például annyira összevesztek, hogy Meghan faképénél hagyta Harry-t, és azt mondta, soha nem fogja elviselni, hogy úgy beszéljenek vele, mint ahogy ő tette.
A tiltakozóakciók az után kezdődtek Nagy-Britanniában, hogy az északnyugat-angliai Southportban hétfőn három lányt halálra késelt és többeket megsebesített egy 17 éves fiú.
Azt írták, az elmúlt években jelentősen csökkent a közfeladatot ellátó személyek elleni erőszakos cselekedetek száma, tavaly azonban már negyvenszázalékos emelkedést tapasztaltak. Kiemelték, 2023-ban hetvennyolc alkalommal szenvedtek el erőszakos támadást a jegyvizsgálók. Idén július közepéig már ötvenöt ilyen eset történt. Ebből harminc alkalommal
Itt a nyár, lehet nyalni a fagyit, ebben a hőségben még annak is lecsúszik több gombóc, aki amúgy nem túl nagy rajongója a jeges desszertnek. Hiszen a fagylalt az elvesztett folyadékot és cukrot is pótolja, de persze fontos, hogy jó minőségű legyen.
Ennél egyszerűbben nem lehet gluténmentes zsemlét készíteni – Recept. Létezik egy olyan gluténmentes recept, ami nekünk sok-sok-sok éve megkönnyíti az életünket. Meg sem tudom számolni, hányszor, de hányszor sütöttem belőle kenyeret, kiflit, pogácsát, zsemlét, bármit. IS. Nem mérek semmit mérlegen, ha kell, cserélek gm lisztet is másik gm lisztre.
Ne nassolással próbáld megvigasztalni magad és ne is az édességekben keresd a megoldást a rossz hangulatodra! Változtass a táplálkozásodon és iktasd be a következő szokásokat, melyek nemcsak mentálisan hatnak rád pozitívan, de az emésztőrendszeredet is áthangolják, így garantáltan nem a nassolásban keresed majd a vigaszt.
Mihók Attila, a női válogatott egyik szövetségi kapitánya szerint eljött az ideje annak, hogy játékosai eldöntsék, meg akarják-e nyerni a meccseket, vagy inkább az ellenfél hibáira várnak.
Váradiné Farkas Mária óvodapedagógusként az ország legelismertebb szakemberei közé tartozik. Halmajugrán él születése óta, ahol évek óta a Szépvölgyi Napköziotthonos Óvodát vezeti. 2021-ben az év óvónőjének választották, de 2023-ban Aranypánt-díjra is jelölték.