2024. augusztus 5. hétfő

aug. 5
9:51
Kiderült, hánykor kell kelni, hogy hatékonyak legyünk (HR Portál)
Hajnali 5 óra Klub - ezt a beszédes címet kapta Robin Sharma kanadai író könyve. A szerző, aki számos top vezető tanácsadójaként is dolgozott, órára pontosan meghatározta, mikor kell reggelente felkelnünk, ha a legnagyobb hatékonyságot szeretnénk elérni. Nemcsak az időpont fontos, hanem az is, hogy mit kell tennünk a felkelés utáni első órában - sz
aug. 5
9:51
Hivatali visszaélés gyanúja: nyomozás indult Pokorni Zoltánnal kapcsolatban (ATV)
.
aug. 5
9:51
Vilmos herceg szenved: nincs kihez fordulnia, hamarosan összeomolhat (Femcafe)
Vilmos herceg mindig is híres volt arról, hogy leendő királyként kötelességtudata és elhivatottsága megingathatatlan, az utóbbi időben azonban úgy tűnik, kitartása a tűréshatár szélére került, ő maga pedig egyre jobban gyötrődik.
aug. 5
9:51
Olimpia: Kedden rajtol a kajak-kenu verseny (HírTV)
Kedden kezdődnek a gyorsasági kajak-kenu küzdelmei a párizsi olimpián, a 16 fős magyar válogatott célja, hogy legalább négy érmet, közte egy aranyat szerezzen.
aug. 5
9:51
Melyik a legjobb taxitársaság Budapesten? (Igényesférfi.hu)
A tesztben hét szolgáltatót, összesen öt kritérium alapján hasonlítottak össze: Uber, Főtaxi, Bolt, 6x6, Tele5Taxi, City Taxi, Welcome Pickups.
aug. 5
9:51
Egy menekült elmesélte, hogyan védte meg az ukrán lakosokat az orosz katonaság (Magyar Hírlap)
Az orosz katonák rohamlövegekkel harcba bocsátkoztak az ukrán csapatok harckocsijai ellen Dzserzsinszk külterületén.
aug. 5
9:51
Székhelyszolgáltatás: költséghatékony megoldás a vállalkozások számára (Mandiner)
.
aug. 5
9:51
Íme az 5 leghalálosabb munka (Helló Magyar)
Nem az extrém szakmákról beszélünk, hanem a teljesen hétköznapi munkákról. A Tied köztük van?
aug. 5
9:51
Milák edzője szerint az úszónak innentől mással kell együtt dolgoznia (Telex)
A 2021 vége óta Milákkal dolgozó Virth Balázs szerint a Párizsban arany- és ezüstérmes úszónak új impulzusokra és új edzőre van szüksége.
aug. 5
9:51
Szívesen választunk olyan partnert magunk mellé, akivel együtt téphetjük fel gyerekkori sebeinket (Bien)
Párválasztás során számtalan tudatalatti dolog befolyásol minket. A vonzalom csak egy dolog, valójában sokkal több minden játszódik le bennünk, mikor párkapcsolatba állunk valakivel. A tudatosság sokat segíthet abban, hogy már ne csak gyerekkori sebeink, sérüléseink befolyásolják választásunkat.
aug. 5
9:53
Orbánnal érvel Zelenszkij párttársa, miért fontosabb mindennél a hadkötelezettség (Mandiner)
A háború kezdete óta a vállalatok átlagosan a munkaerő 10-20 százalékát veszítették el hadkötelezettség vagy kivándorlás miatt.
aug. 5
9:55
Mekka és Medina nem lesz olyan elnéző, mint Róma (Mandiner)
A szúfik nem lesznek ilyen visszafogottak, ha iszlám vallási jelképeket gyaláznak meg.
aug. 5
9:57
Gazdag Dániel egyszerre ment a mennybe és a pokolba (Infostart)
Gazdag Dániel góljával a Philadelphia Union 1-1-es döntetlenre mentette az utolsó, vasárnapi csoportmeccsét a Cruz Azul ellen, amely aztán éppen a magyar válogatott labdarúgó hibája miatt győzött 11-esekkel a Ligák Kupája elnevezésű sorozatban.
aug. 5
9:57
Elemző: kritikus szint közelében a forint, egyre nagyobb a veszély (Portfolio)
Az elmúlt időszakban megjelent makrogazdasági adatok elemzők szerint rossz hírt jelentenek a forint szempontjából. Bár a külkereskedelmi többlet jelentős, mostanra már alacsonyabb, mint korábban volt, miközben az export és az import is visszaesik.
aug. 5
9:57
Súlyosan leszerepel az ország az újrahasznosítás terén: még tíz éve is jobb volt a helyzet (Pénzcentrum)
Az elmúlt tíz évben Magyarország visszaesett az újrahasznosítás terén, és a Mol leányvállalata, a MOHU sem tudta ezt a tendenciát megfordítani - írja a Telex.
aug. 5
9:57
Gyurcsány: Magyar Péter áruló (444.hu)
"Annak a köztársaságnak az elárulója, ami nekünk az életünk."
aug. 5
9:57
Mi történik Szlovákiában? Fegyverutánzattal céloztak a belügyminiszterre (ATV)
Fegyverutánzattal céloztak Matus Sutaj Estok belügyminiszterre a sztropkói vásáron – írta meg az Új Szó.
aug. 5
9:57
Nemzetközi díjat nyert a magyar víz, amiért Eva Mendes is rajong (MMonline)
A magyar FloeWater aludobozos vize hatalmas sikert aratott a nemzetközi piacon, elnyerve a rangos Monde Selection aranyérmet. Ez az új, formabontó termék, amely idén jelent meg a piacon, máris szakmai díjat nyert, bizonyítva kiválóságát az élelmiszer-minősítő intézet szakértői előtt.Az 1961 óta működő Monde Selection, a világ egyik legelismertebb s
aug. 5
9:57
Rengeteg autót hozunk be külföldről: Ezek most a legnépszerűbb autómárkák (Növekedés)
Júliusban a DataHouse adatai szerint 9 685 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami mind az egy évvel ezelőtti (8 485), mind az előző havi értékhez (8 491) képest 14 százalékos növekedést jelent.
aug. 5
9:57
Hiába reménykedik Zelenszkij: amíg ebben a fontos kérdésben nem lép, nem csatlakozhat a Nyugathoz Ukrajna (Mandiner)
Hiába terveznek előre az ukránok, még hosszú az út az ország előtt.
aug. 5
9:57
40 éve nem látott vérfürdő a japán tőzsdén, minden zuhan! (BitcoinBázis)
Félelem járja át a világ összes tőzsdéjét, miután hétfő reggel Ázsiától Európáig mindenhol vérfürdőt tapasztalhattunk. Az amerikai gazdaság egészségének a kérdése péntek reggel már megalapozta a kedélyeket, ugyanakkor Ázsiában csak hétfő reggel jelentkezett ez a hatás. A japán tőzsdék 1987 óta a legnagyobb veszteségeiket könyvelték el, míg az ameri
aug. 5
9:57
Használtautó-import: idén 5 százalék körüli lehet a növekedés (Üzletem)
A behozott használt autók között a legnépszerűbb márka továbbra is a Volkswagen 12,5 százalékos részesedéssel.
aug. 5
9:57
IDEA: A kormánypártok 2022-es szavazóinak 10 százalékát szipkázta el a Tisza Párt (Telex)
Az ellenzéki összefogás szavazóinak nagyjából a fele pártolt át Magyar Péter mellé.
aug. 5
9:57
Párizs 2024: holnap kezdődnek a kajak-kenu versenyek (naphire.hu)
Kedden kezdődnek a gyorsasági kajak-kenu küzdelmei a párizsi olimpián, a 16 fős magyar válogatott célja, hogy legalább négy érmet, közte egy aranyat szerezzen.
aug. 5
9:57
Augusztusi gépes hírek: digitalizáció, agráradatok és növényvédelem is a témák között (Magro)
A mezőgazdasági gépek témáihoz kapcsolódóan hoztunk híreket júliusból, hogy egy helyen összegyűjtve is böngészhetőek legyenek a tartalmak.
aug. 5
10:03
Átlépett egy határt a fiatalok jövedelme (Piac és Profit)
Rekordszintre emelkedett a második negyedévben a fiatalok személyes jövedelme: a havi nettó összeg átlépte a 200 ezer forintos határt - derül ki a K&H ifjúsági indexből, amely 2012 eleje óta vizsgálja a 19-29 évesek anyagi helyzetét. Egy évvel korábban 190 ezer forintról volt szó, öt és tíz évvel ezelőtt pedig 124 ezer, illetve 74 ezer forintot
aug. 5
10:03
Fityiszt mutatott a bíróságnak a gödi akkugyár: engedély nélkül is folyik a gyártás (Pénzcentrum)
Hiába függesztette fel a bíróság a gödi akkugyár környezethasználati engedélyét, a gyár megállás nélkül üzemel tovább írja a Népszava.
aug. 5
10:03
Kedden rajtol a kajak-kenu, négy érem a cél (Magyar Hírlap)
A magyar válogatott tizenhat olimpikonnal vág neki a küzdelmeknek.
aug. 5
10:03
Kártérítést fizet a fogyasztóknak a Manker Beauty a GVH vizsgálata után (Növekedés)
Jelentős mértékben együttműködött a Manker Beauty Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. a Gazdasági Versenyhivatallal (GVH) az eljárás során. Az együttműködést és a visszatérítés mértékét mérlegelve a GVH Versenytanácsa eltekintett a bírság kiszabásától, amennyiben a társaság pontosan végrehajtja a vállalt kompenzációt.
aug. 5
10:03
Felkészülési meccs a negyeddöntőre, avagy póló klasszikus a csoport 3. helyéért (Mandiner)
Délben jön a Magyarország-Szerbia találkozó!
aug. 5
10:03
Ingyenes élményekhez juthatunk a szállodákban, csak nem tudunk róla (in.hu)
A hotel-szakértők elárulták, melyik az a három ingyenes szolgáltatás, amit a szállodai szobádba is kiszállítanak akár − feltéve, ha kéred.Az okos nyaralók anélkül is feldobhatják szállodai tartózkodásukat, hogy kiürítenék a bankszámlájukat, és ehhez csak őszinteség és egy mosoly kell. A szobafeltöltés biztosításának alapvető elemein túl számos olya
aug. 5
10:03
Szent György-hegyi programok kicsiknek és nagyoknak (Vince)
: the_content_rss funkció használata 2.9.0 verziótól kezdődően. the_content_feed() használata javasolt helyette. in on line : make_url_footnote funkció használata 2.9.0 verziótól kezdődően. Nincs helyettesítő javaslat. in on line Szeptemberben is "kinyit" a Szent György-hegy! Borok, falatok, játékok, zenék várják a barátokat, szerelmeseket és a csa
aug. 5
10:09
A nap kérdése: milyen feltételekkel adható csekély értékű ajándék a munkavállaló iskolás korú gyermekének? (Adózóna)
Olvasónkban felmerült a kérdés, hogy ha csekély értékű ajándékot szeretne adni utalvány formájában a munkavállalóink iskolás korú gyermekeinek, és ha belső szabályzatban lefekteti, hogy kik kaphatják (munkavállalóink iskoláskorú gyermekei, tehát egyidejűleg több személy) a juttatás formája utalvány, mely beazonosítható, hogy mire (akár élelmiszer,
aug. 5
10:09
Hosszú idő után először változnak kedden az üzemanyagárak (Autónavigátor)
76 dollárig esett vissza a Brent típusú olaj hordónkénti ára, ez pedig 5 százalékos zuhanást jelent augusztus első napjaiban. A
aug. 5
10:09
"Putyin kémei és gyilkosai már eddig is rengeteg kárt okoztak" - Felvetették a határellenőrzés visszaállítását is Magyarországgal szemben a német politikusok (SzMo)
Az Orbán-kormány egyszerűsítette a beutazási feltételeket az orosz és belorusz állampolgárok számára. Többen úgy vélik, hogy a magyar lépés komoly biztonsági kockázatot jelent Európa számára.
aug. 5
10:09
Botrány tört ki Ukrajnában Zelenszkijék adóemelési tervei miatt (Mandiner)
Ukrajna brutális adóemelésre készül, hogy belülről is tovább tudja finanszírozni a háborút. A törvénytervezet akkora botrányt okozott, hogy a vezetés sietve közölte: a tárgyalások még éppen csak elkezdődtek, és semmi nincs kőbe vésve.
aug. 5
10:09
Lépésről lépésre látni, hogyan dőlt el a 100 méteres síkfutás extrémszoros döntője (Telex)
Összerakták egy látványos képre az öt ezredmásodpercen múlt verseny minden fázisát a rajttól a célfotós beérkezésig.
aug. 5
10:09
Küszöbön az újabb háború, menekülnek a külföldiek Libanonból (naphire.hu)
Felszólították a külföldi állampolgárokat, hogy sürgősen hagyják el Libanont, amely egy regionális háború frontvonalába kerülhet, mivel Irán és szövetségesei Izrael megtámadására készülhetnek.
aug. 5
10:15
Arany a cél - Indulnak a kajak-kenu küzdelmei (Infostart)
Kedden kezdődnek a gyorsasági kajak-kenu küzdelmei a párizsi olimpián, a 16 fős magyar válogatott célja, hogy legalább négy érmet, közte egy aranyat szerezzen.
aug. 5
10:15
A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető: Fremda Balázs, a Morgan Stanley budapesti irodájának HR igazgatója (HR Portál)
16 hét extra fizetett szabadság az apukáknak gyermekük születésekor, 4 hét fizetett szabadság hozzátartozó ápolása esetén. Csak két példa a Morgan Stanley munkavállalói juttatásai közül. Fremda Balázs több mint 14 éve csatlakozott a céghez, ahol több HR pozíciót töltött be, 2016 óta HR igazgató. Mint mondja, saját szakmai életének tapasztalata alap
aug. 5
10:15
Felpörgött a használt autók piaca, jelentős a növekedés egyetlen hónap alatt (Portfolio)
Júliusban a DataHouse adatai szerint 9685 import használt személyautó kapott magyarországi rendszámot, ami az egy évvel ezelőtti és az előző havi értékhez képest is 14 százalékos növekedés - közölte a JóAutók.hu hétfőn az MTI-vel.
aug. 5
10:15
Lehetőségek és korlátok: külső cloudszolgáltatók az EU-ban (Bitport)
Az öreg kontinens érett piaca a nemzetközi felhőszolgáltatók figyelmét élvezi, akik a benne rejlő potenciál miatt igyekeznek alkalmazkodni az Európai Unió által diktált feltételekhez. Igyekeznek, de vajon tudnak?
aug. 5
10:15
24 új helyszínnel bővült idén az Unesco Világörökségek listája (Hamu és Gyémánt)
Bolygónk védelme egyre sürgetőbbé válik, erre hívja fel a figyelmünket az Unesco. Ennek érdekében pedig minden évben történelmi épületekkel, kulturális szempontból jelentős nevezetességekkel és fontos természeti területekkel bővítik védett helyszíneket tömörítő listájukat. Idén is így tettek, most épp 24 új tagot vettek fel a világ minden tájáról.
aug. 5
10:15
Rekordszinten a fiatalok személyes jövedelme (Magyar Hírlap)
A havi nettó összeg átlépte a 200 ezer forintos határt a K&H ifjúsági index legfrissebb, reprezentatív kutatása szerint.
aug. 5
10:15
Újfajta jegyek jelennek meg a Volánbuszokon (Demokrata)
Az egységes helyjegy bevezetése az ország- és vármegyebérletek, illetve az azokra épülő új tarifarendszer kialakításának következő lépése.
aug. 5
10:15
Tombol az Etna, korlátozták a repülőforgalmat (AC News)
Akik Sziciliába utaznak, készüljenek fel a várakozásra, mert a vulkán elképesztő mennyiségű lávát és mérgező füstöt okád magából
aug. 5
10:15
Lakatos Tícián utolsó interjúja: "Az a célom, hogy én csináljak olimpiai bajnokot, ha én nem lehettem az" (Sassy)
A Love Island tragikusan fiatalon elhunyt sztárjának rengeteg terve volt még. Az ökölvívás volt az élete, de szeretett volna gyerekeket, családot is.
aug. 5
10:17
Kongatja a vészharangot a háborús mozgások miatt Franciaország, sürgős lépéseket javasolnak (Portfolio)
Ha Európa el akarja kerülni a lehetséges orosz agressziót, jobban kell megoldania a harckocsik, katonák és lőszerek kontinensen belüli mozgatását – mondta Bertrand Toujouse, a francia hadsereg újonnan létrehozott európai szárazföldi parancsnokságának vezetője a Politicónak. A hidegháború idején az országok rendre tervekkel rendelkeztek a katonai fe
aug. 5
10:21
Nagy vállalkozás - Jön a helyjegy a buszokon (Infostart)
A Volán újítása először a Budapestről induló és oda érkező távolsági autóbuszokon, a következő lépcsőben pedig a vidéki városok között közlekedő járatokon lesz igénybe vehető.
aug. 5
10:21
Rendkívüli közgyűlést tart az Opus Global (Portfolio)
Rendkívüli közgyűlést hívott össze szeptember 3-ra az Opus Global, melyen új igazgatósági tagot választhatnak a közgyűlési meghívó szerint.

Keresés