2024. augusztus 5. hétfő

aug. 5
4:45
Dráma az M3-ason: büntetésből kardot szúrt a mercis a Corsába (AC News)
Büntetőfékezés után kardot rántott a luxusautó sofőrje, és átszúrta vele a kisautót, az ügyben a rendőrség nyomozást indított.
aug. 5
4:45
Drámai pillanatok Kerecsenden: két órán belül két ember akart öngyilkosságot elkövetni (naphire.hu)
A polgárőrök, a rendőrök és a mentők mindkét esetben pillanatokon belül a helyszínre siettek.
aug. 5
4:51
Csacskaság csak kopogtatni a dinnyét, mást kell igazán megnézni (Infostart)
A kopogtatással csak azt tudjuk megállapítani, hogy az adott dinnye esetleg túlérett vagy kásás, de az édességét nem. Hasznos tanácsok Lőrincz előtt dinnyevásárláshoz.
aug. 5
4:51
A Bybit kivonul Franciaországból (Kripto Akadémia)
A Bybit közölte, hogy a szabályozási körülmények változása miatt kivonul a francia piacról. A helyi felhasználók emiatt már nem is vásárolhatnak kriptovalutákat a Bybitről és nem növelhetik a határidős pozícióik méretét sem. A tőzsde a számlákra történő befizetéseket és egyéb szolgáltatások használatát szintén korlátozni kezdi. A Bybit augusztus 13
aug. 5
4:51
Kiderült: máshogy viselkednek a hangyák a városi környezetben (Agroinform)
Minél inkább urbanizált a környezet, annál agresszívebben viselkednek a hangyák.
aug. 5
4:51
MI-vel tanít humanoid robotokat az Nvidia (autopro)
Az emberformájú robotok új generációja a mesterséges intelligencia segítségével válik fejlettebbé.
aug. 5
4:51
Udvaros Dorottya újabb titkokat szivárogtatott a Nemzeti Színházról, Vidnyánszky Attila erre nem tud mit mondani (Promotions)
Ez eddig nem volt nyilvános információ, most kiderült a pontos szám.
aug. 5
4:51
A teheneket levágják, ugye? (Mínuszos)
A tejtermelő gazdaságok jövedelmezésének optimalizálását segítő szimulációs modellt készítettek a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) agrártudományi és informatikai kutatói. Az Animals című szaklapban megjelent publikáció szerint a tejelő szarvasmarha-tenyésztés egyik legfontosabb döntése napjainkban a tehenek levágási idejének helyes megválasztása. A l
aug. 5
4:51
Így csökkenthetjük a cukor káros hatásait (Magyar Hírlap)
Módjával még jót is tesz a szervezetnek, de néhány dologra érdemes odafigyelni.
aug. 5
4:51
Ezért kell komolyan venni a szoftverfrissítést (MMonline)
A hibás CrowdStrike-frissítés okozta széleskörű informatikai leállások előtérbe helyezték a szoftverfrissítések kérdését. Frissítsünk vagy inkább ne? Az ESET kiberbiztonsági szakértői most elmondják, miért fontosak a hibajavítások, és miért nem jó megoldás, ha ezeket elmulasztjuk.A számítástechnika világában kevés ijesztőbb dolog létezik, mint amik
aug. 5
4:51
Újra feltölti a műholdakat ez az űrbe szánt energiaátviteli rendszer (newtechnology.hu)
Az űrtechnológia egyik legújabb úttörője, a floridai Star Catcher Industries bejelentette ambiciózus terveit, melyek szerint létrehozza a világ első űralapú energiagazdálkodási hálózatát műholdak számára. A startup jelentős mérföldkövet ért el,
aug. 5
4:51
Te tudod, hogyan fogzanak a lovak? (Magyar Mezőgazdaság)
A kisgyerekekhez hasonlóan a lovaknál is kellemetlen időszak a fogzás, még ha mi nem is érzékeljük. Ráadásul a fiatal lovak belovaglása pont a fogváltás idején zajlik.
aug. 5
4:51
Így használd a fokhagymát a kártevők ellen a kertedben (Bien)
Akár láthatatlan kártevő terrorizálja a kertedet, akár tetten értél néhány bogarat, amint az ültetvényt dézsmálják, valószínűleg megoldást keresel a távoltartásukra. És ez a megoldás közelebb lehet, mint hinnéd.
aug. 5
4:57
Grillparty? Kerülje el az égési sérüléseket! (Vital)
Baráti hangulat, szúnyogok döngő hada, ínycsiklandó illatok. A grillezés az egyik kedvenc nyári tevékenységünk, de sajnos minden évben számos baleset, égési sérülés történik, különösen, ha egy kis alkohol is fokozza a jókedvet. Hogyan kerüljük el az égési sérüléseket? Mit tegyünk, ha megtörtént a baj?
aug. 5
4:57
Hogyan ápoljuk nyáron a szamócát? (Agrofórum)
A nyári időszakban milyen ápolási munkák merülhetnek fel a szamóca termesztése során házikerti viszonyok között? Válaszukat előre is köszönöm!
aug. 5
4:57
Megszűnt a kamatplafon: egyre drágábban kínálják a lakáshiteleket a bankok (KKV Magazin)
Több bank is emelte a lakáshitel kamatát az elmúlt napokban, így egyre gyakrabban kerülnek az ajánlatok a június végével megszűnt 7,3 százalékos kamatplafon fölé. A személyi kölcsönöknél viszont folytatódtak augusztus elején a kamatcsökkentések, ráadásul újabb nagybank emelte meg a felvehető összeg maximumát - derül ki a Bank360.hu összegzéséből.
aug. 5
4:57
Az őszi körömtrend még a nyárinál is izgalmasabb lehet (in.hu)
Egy évvel ezelőtt a "cseresznyés mokka" volt az egyik legmenőbb körömtrend, egy világos bordó árnyalat, élénk vörös alaptónusokkal, 2024 őszén egy újabb cseresznye ihlette lakktrendet üdvözölhetünk, amely némileg sötétebb és fülledtebb hangulatot áraszt majd.Fájó, de a nyár lassan a végéhez közeledik, és bár az idő még sokáig meleg lesz valószínűle
aug. 5
5:03
Szenvedni fogunk, már látják a "hőség napját" (Infostart)
Hétfőn még kellemes idő lesz, de csütörtöktől ismét szenvedni fogunk.
aug. 5
5:03
Egyre több az erőszak a vonatokon, sokat kockáztat, aki kalauzra támad (ATV)
8 napon túl gyógyuló sérülés, becsületsértés, tettlegesség. Ilyen és ehhez hasonló támadások érik egyre gyakrabban a jegyvizsgálókat. Idén az első negyedévhez képest is romlott a statisztika, 2024-ben már összesen 55 esetben érte atrocitás a kalauzokat munkavégzés közben. A közlekedési jogász szerint, mivel a jegyellenőrök közfeladatot látnak el, í
aug. 5
5:03
Fontos meccs jön a szerbek ellen férfi pólósainknak, éremfutamba juthat a vitorlázó Vadnai Jonatán – a magyarok hétfői programja (Telex)
A magyar szempontból legkarcsúbb nap jön az olimpián, atlétika lesz még a programban
aug. 5
5:15
Az év végi hajtás előtt érdemes kihasználni a nyarat, de valóban le tudjuk tenni a munkát? (ProfitLine)
A nyári időszakra tervezett teljes kikapcsolás megalapozza a második félév és az év végi hajrá teljesítőképességét, főként az értékesítésben dolgozók számára, azonban sokan nem tudnak akkor sem leállni a munkával, amikor éppen szabadságon vannak – derül ki az egyik legnagyobb, hazai alapítású tréningcég, a Comline Budapest összefoglalójából. A nyár
aug. 5
5:15
Klímaaktivisták megakadályozták a belépést Taylor Swift lengyelországi koncertjére (Magyar Hírlap)
Taylor Swift amerikai popénekes háromnapos program keretében lép fel.
aug. 5
5:15
Sokkoló tragédia: kizuhant a negyedik emeletről egy hároméves kisfiú, szörnyethalt (naphire.hu)
A gyermek nem élte túl a zuhanást, a helyszínen életét vesztette.
aug. 5
5:21
7 napos időjárás-előrejelzés: változékony hétkezdet, nyugodt hétvége (Agroinform)
A hét elején még lesznek esős napok, a hét második felében viszont újabb melegedés veszi kezdetét.
aug. 5
5:21
Kiderült az igazság Hámori Luca meccse után, erre a válaszra várt fél Magyarország (Promotions)
Hámori Luca nem sokkal a mérkőzés után adott interjút, amelyben választ kaphattunk a sokakat izgató kérdésre is.
aug. 5
5:21
Vérszívó potyautasok a mezőgazdaságban (Magyar Mezőgazdaság)
A korábban beköszöntött tavaszias idő miatt idén a szokásosnál is korábban jelenhetnek meg az őshonos, valamint az újonnan meghonosodott Hyalomma kullancsok Magyarországon.
aug. 5
5:21
Arte: Nagyon tiszták az európai természetes vizek – ha csak a baktériumokat vizsgálják, de ott vannak a vegyi anyagok is (Telex)
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség elkészítette éves jelentését a fürdővizek minőségéről.
aug. 5
5:21
A nácik hírhedt csodafegyverének gyártásába több ember halt bele, mint amennyit aztán megöltek vele (Telex)
A V–2 rakéta volt a nácik egyik utolsó próbálkozása a háború megfordítására, de a csodafegyver a legtöbb áldozatát a fogolytáborokban szedte, összeszerelés közben.
aug. 5
5:21
Értékesíthetik részvényeiket a Revolut munkavállalói (Fintech)
A Revolut közölte munkavállalóival, hogy 45 milliárd dolláros értékelés mellett értékesíthetik részvényeiket. A brit fintech várhatóan 500 millió dollárnyi részvényt vásárol fel dolgozóitól a következő hónapban. Nyerhetnek a Revolut munkavállalói A brit banki engedély megszerzését követően a Revolut lehetőséget ad alkalmazottainak, hogy értékesítsé
aug. 5
5:21
A férfiak fele szakítana a barátnőjével, ha jelentősen meghízna (Bien)
A párkapcsolatokban számos tényező befolyásolja a stabilitást, vagy éppen azt, mennyire tud hosszú távon is jól működni a szerelem. Egy új kutatás szerint viszont a férfiak véleményét egy dolog különösen nagy mértékben befolyásolhatja.
aug. 5
5:27
Kiszámolták, mikori a Berlinnél becsapódott bűzös meteorit (Infostart)
A januárban Berlin közelében talált meteorit mintegy 4,5 milliárd éves, és az aubritok ritka osztályába tartozik a Meteoritics & Planetary Science című folyóiratban megjelent cikk alapján.
aug. 5
5:27
Diana hercegné egykori asztrológusa lerántotta a leplet György hercegről: ilyen jövőt jósol neki (Joy)
Diana hercegné egykori asztrológusa, Debbie Frank, nemrégiben meglepő és érdekes jóslatokat tett a 11 éves György herceg jövőjével kapcsolatban.
aug. 5
5:27
"A recefonatot, amit díszítésre használunk, el is neveztem csárdásnak" – Mimi néninél, a Szalmakalap Múzeumban (egy.hu)
Erdély képéhez ugyanúgy hozzátartozik, mint a havasok, a rejtélyes patakvölgyek, a borvíz és a jellegzetes helyi konyha: a szalmakalap itt nem kuriózum, hanem a mindennapok nélkülözhetetlen kelléke. Erdőszentgyörgytől egy kőhajításnyira, a Küsmöd-patak völgyében él egy falu, amely többek között szalmafeldolgozó népi mesterségéről híres, és ahol e p
aug. 5
5:27
McRae egykori főnökével a főszerepben zajlott az F1 egyik legnagyobb átigazolási balhéja (Racingline)
20 éve ezen a napon jelentette be a Williams, hogy a következő évre szerződtette Jenson Buttont, ám ez végül mégsem valósult meg.
aug. 5
5:27
31 év után került elő Van Halen ikonikus gitárja (InStyle Men)
Egyelőre nem tudni, mennyit érhet az 1993-as Kanada-napon használt hangszer, de az biztos, hogy egészen egyedi.
aug. 5
5:27
Minden idők 10 legjobb magyar filmdrámája, amit egyszer mindenkinek látnia kell (InStyle)
Az elmúlt évtizedekben nem egy olyan magyar filmdráma készült, aminek híre külföldre is eljutott.
aug. 5
5:45
Most nem érdemes lakáshitelt felvenni, lokális csúcson a kamatok (Piac és Profit)
Több bank is drágított a lakáshitelein az elmúlt napokban, így egyre gyakrabban kerülnek az ajánlatok a június végével megszűnt 7,3 százalékos kamatplafon fölé. A személyi kölcsönöknél viszont folytatódtak augusztus elején a kamatcsökkentések, ráadásul újabb nagybank emelte meg a felvehető összeg maximumát - derül ki a Bank360.hu összegzéséből.
aug. 5
5:45
Bevezette az OTP Bank a lehetőséget, amire annyian vártak (Infostart)
Végre beszélgetés közben is kiderülhet, hogy az ügyfelek valóban a bank ügyintézőjével beszélnek-e.
aug. 5
5:45
Blama után bravúrérem az olimpián Kozák Danuta nélkül? Az előző három alkalommal Magyarország nyert női kajaknégyesben... (Mandiner)
Pupp Noémi 2023-ban elbukott Fojt Sárával. Most mindketten tagjai a Párizsba megérkezett magyar kajak-kenu-válogatottnak.
aug. 5
5:47
Radnai Márk TISZA-alelnök kiszállt a tűzpiros BMW-jéből, és váratlan üzenetet küldött Minden magyarnak (Mandiner)
Vadonatúj arc, legeslegelső beszélgetés – tényleg lehetne akár felvillanyzó is a műsor. De nagyon nem az. Francesca Rivafinoli írása.
aug. 5
5:51
A Morgan Stanley elkezdi értékesíteni a Btc Etf-eket ügyfeleinek (Kripto Akadémia)
A Morgan Stanley pénzügyi tanácsadói mostantól hivatalosan is ajánlhatnak Bitcoin ETF-eket ügyfeleiknek, ami az első ilyen lépés a Wall Street-i bankok között. A Morgan Stanley befektetési bank óriás pénteken közölte pénzügyi tanácsadóival, hogy hamarosan lehetővé teszi számukra, hogy bizonyos ügyfeleik számára Bitcoin ETF-eket kínáljanak – jelente
aug. 5
5:51
Fajsúlyos változással indul a 2024/25-ös tanév: döntöttek, ez vár a gyerekekre (Pénzcentrum)
A magyar kormány új rendeletet vezetett be az iskolai mobiltelefonhasználat korlátozására, amely előírja, hogy a diákoknak a tanítási idő alatt le kell adniuk mobiltelefonjaikat, és további elektronikai eszközök, mint tabletek és okosórák használatát is tiltják. Emellett szigorúan szabályozzák a szúró-vágó eszközök, alkohol, dohánytermékek, energia
aug. 5
5:51
Heteket kell várni a csúcsszezonban a klímaszerelőkre (NRGreport)
Az egyre forróbb nyarakkal egyenesen arányosan emelkedik a klímák iránti kereslet is a kánikulában, ezáltal a szerelők is hatványozottan leterheltté válnak. Nem ritka, hogy heteket, vagy akár egy hónapot is kell várni a megfelelő, általunk választott szakemberre, mely a pokoli hőségben végtelennek tűnhet.
aug. 5
5:51
365 nap fizetés nélküli szolgálat életveszélyben – az ország legerősebb önkéntes tűzoltója: Bodó László (WMN)
Ha a bajbajutottak mentésére tetted fel az életed, sok dolgot újradefiniálsz. Mást jelent majd számodra a veszély, mást jelent a halandóság, mást jelent a krízis, de mást az idő és a család fogalma is. Bodó László jól tudja ezt, hiszen munkájához ugyanúgy hozzátartozik a Balatonban eltűnt fürdőzők felderítése, mint a török földrengés áldozatainak k
aug. 5
5:51
Heteket kell várni a csúcsszezonban a klímaszerelőkre (KKV Magazin)
Az egyre forróbb nyarakkal egyenesen arányosan emelkedik a klímák iránti kereslet is a kánikulában, ezáltal a szerelők is hatványozottan leterheltté válnak. Nem ritka, hogy heteket, vagy akár egy hónapot is kell várni a megfelelő, általunk választott szakemberre, mely a pokoli hőségben végtelennek tűnhet az ügyfelek számára. Reider Péter, a Gree lé
aug. 5
5:51
A szüleim legjobb barátja hosszú idő után hazaérkezett: megölelte a barátnőmet és tudtam, hogy óriási a baj (Promotions)
Nem tudhatták, hogy látom ami történik.
aug. 5
5:51
Így készíthetünk szép nyári fotókat a mobilunkkal (MMonline)
A nyár rengeteg új lehetőséget teremt arra, hogy jobbnál jobb fotókat készíthessünk. Egyrészt a fényviszonyok is teljesen megváltoznak, másrészt többet utazunk, így számtalan kiváló képet lőhetünk. A HONOR összeszedett pár tippet ahhoz, hogy ezek a lehető legjobbak legyenek.A napfény az (egyik) legjobb barátod – A fény a fotózás egyik legmeghatároz
aug. 5
5:51
Új fejezet kezdődik az Amazon önvezető taxijának a történetében (newtechnology.hu)
Fontos mérföldkőhöz érkezett az Amazon Zoox fantázianevet viselő robotaxijának a fejlesztése. Elérkezettnek látják ugyanis a pillanatot, hogy Austin, Texas és Miami területén elkezdjék az autonóm jármű tesztelését – adta hírül
aug. 5
5:51
Nagy érdeklődés várja augusztus végétől a szója road-show-t (Agrárágazat)
A mezőgazdaság meglepetése a hazai szója-termőterület robbanásszerű növekedése. hamarosan indul a hagyományos road-show!
aug. 5
5:51
Az ég színe valójában a földi élet miatt kék (Helló Magyar)
"Miért kék az ég?” Ez az egyik legklasszikusabb kérdés, amit egy kíváncsi gyermek feltehet, de a válasz sokkal érdekesebb, mint gondolnád.

Keresés