Több mint tizenkét órán keresztül szoríthatunk a magyaroknak pénteken, az olimpia 14. versenynapján. Nyílt vízi úszásban, kajak-kenuban és vízilabdában lehetnek a legvérmesebb reményeink
A kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Losonczi Dávid csütörtök este kikapott dán ellenfelétől a bronzmérkőzésen, így az ötödik helyen végzett a párizsi olimpián.
Ma hajnalban tette közzé legfrissebb, második negyedéves gyorsjelentését a Mol. Elmondható, hogy ellentétes erők hatottak a társaság eredményére: a megugró olaj-és gázárak mellett ugyanis alacsonyan alakultak a finomítói marzsok és a Brent-Ural különbözet is beszűkült, azonban a Downstream szegmensben tapasztalt kereslet a szakértőket is némiképp m
Sorban búcsúznak a magyar hírességek a legendás rádióstól, Boros Lajostól. A műsorvezető halálhírét csütörtök délután tették közzé. A közösségi oldalak is roskadoznak a posztoktól, amelyekben leróják tiszteletüket a kollégái is.
A Munka törvénykönyve változásai miatt a nyugdíjszámítás is módosult. Magyarországon a nyugdíj mértékét jelentősen befolyásolja a szolgálati idő hossza, így ha ennek számítása megváltozik, az a nyugdíj összegére is jelentős hatással van.
A magyar kormány elkötelezett abban, hogy a háborús idők ellenére is megvédje a magyar családokat, és biztosítsa számukra a legolcsóbb energiaárakat Európában.
Hányattatott története van a talán legismertebb, augusztus 20-hoz kötődő nemzeti ereklyénknek. Amely – botrányos még a feltételezés is – talán nem is eredeti.
Az Ikrek új lehetőséget kaphat, A Skorpió ma jó híreket kaphat a karrierjével kapcsolatban! Karrier horoszkóp: 2024.08.09. Kos Néhány lépcsőfokot fogsz ma lépni a szakmai ranglétrán, különösen, ha a turizmus ágazatban dolgozol. Erre nem számítottál, hogy ez ilyen rövid idő alatt megtörténik. Minden erőfeszítésed és terved végre kifizetődik. Ez lehe
Jákob Zoltán hajóra cserélte a Ferrariját, és most már nem csak a szárazföldön, de a vízen is elvisz bárkit egy körre. Legalábbis a milliárdos ezt állítja.
Egy apró pillanat, egy tartalmas beszélgetés, egy sakkparti, az a bizonyos kedvenc tanár a középsuliból, vagy akár a reggeli tükörtojás is elég ahhoz, hogy elkapjon minket az ihlet. Az inspiráció nem a művészek kiváltsága: mindannyiunk életének elengedhetetlen része. Ez a belső hajtóerő folyamatosan tettekre, alkotásra sarkall, és vannak olyan embe
Eladásra került a néhai színésznő velemi otthona, ami nem csak a helyieket háborította fel, de egyes családtagokat is. Törőcsik Mari fogadott fia lapunknak elmondta: szomorú a történtek miatt, és nem szeretné, hogy anyja egykori otthona egy kiadó szállás legyen.
A kamatjövedelmekre kivetett szocho bevezetése óta 83,5 ezren nyitottak tartós befektetési számlát, több ezren NYESZ-t, hogy ne kelljen ezt megfizetni.
A fesztiválok alatt különösen fontos, hogy a szokottnál is nagyobb figyelmet szenteljünk a bőrápolásra. Mit tehetünk arcunkért és bőrünkért a fesztiválok dübörgő forgataga alatt?
Az altcoinok megjelenésével új lehetőség nyílt meg a pénzügyi piacokon. Bár ez a kereskedési forma ígéretes hozamokat kínálhat, fontos, hogy tisztában legyünk az ezzel járó kockázatokkal, valamint az alapokkal. Az altcoinok megértése Az altcoinok kereskedelmének megértéséhez elengedhetetlen a kriptovaluta kereskedés alapjainak ismerete, amely elsős
Összekapunk a kollégákkal, mérgesek vagyunk a gyerekre, s néha még a tányért is földhöz csapjuk, ha életünk párja "elveti a sulykot". A konfliktusok végigkísérik életünket, s ha higgadtan visszatekintünk a viharos napokra, döbbenten kell megállapítanunk, hogy krízishelyzetben menetrendszerűen ugyanazt a hibát követjük el.
Van abban valami egzotikus, valami egészen izgalmas, amikor a gyümölcs a sóssal találkozik. A magyar konyhától sem idegen, bár sokan berzenkednek tőle. Igazán kár lenne kihagyni, mert úgy borzolják ezek az ízorgiák az ízlelőbimbókat, mintha a távol-keleti konyhák ínyencségeit kóstolnánk. Ha ott érdekesnek és finomnak találjuk a gyümölcsöt sósan, ak
A nálunk hol Zuhanás, hol pedig Hajsza címmel megjelent Fall egy sokkoló és izgalmas dráma, mely felépítésében leginkább a 2016-os A zátonyra hasonlít. Ott a tengeren egy sziklán reked egy nő (Blake Lively) egy cápa által fenyegetve, itt pedig egy torony tetején reked egy másik nő (Grace Caroline Currey), keselyűkkel viaskodva. A film kitalált tört
Izrael fokozta légicsapásait csütörtökön a Gázai övezetben, aminek következtében legalább negyven palesztin vesztette életét - közölték csütörtökön a palesztinok lakta övezet egészségügyi hatóságai.
Akár 30 ezer forintba is kerülhet egy alaptanszer-csomag egy elsősnek Budapesten, és ezen felül további költségként jelentkezik a hátitáskák vásárlása. Kevesebb mint egy hónap van hátra a tanévkezdésig, az ingyenes tankönyvek kiszállítása már megkezdődött az iskolákba. A Szülői Hang szerint plusz költség lehet, hogy a tankönyvek mellett gyakran szü
Végre sikerült: az ausztrál Nic-In-System megszerezte az európai szabadalmat is, amely technológia alkalmazásával nem sérülnek a fiatal, szövettenyészetben előállított növények az automatizált átültetés során.
22 000 piknikező részvételével, négy színpadon, 46 koncertélmény után a hétvégén zárult a 12. Paloznaki Jazzpiknik. A szervezők 2025. július 31. és augusztus 2. közöttre hirdették a következő, immár 13. rendezvényt.
Az augusztus hónapnak sok nevét ismerjük. A meteorológusok Nyárutóként tartják számon, de korábban az Aranyasszony, vagy a bőség hava elnevezést is használták, a hónap régi katolikus neve pedig Kisasszony hava. Ismeretes még a Nagyboldogasszony hónapjának elnevezése, a Mária Szíve hónapja megnevezés, és az államalapítás miatt Szent István havának i
Sokan manapság még mindig kizárólag ár alapján döntenek, amikor vásárolnak – nem kivétel ez alól a tojás sem. Mégis, nem árt tisztába kerülnöd azzal, mit is jelentenek a jelölések, továbbá mit takar az, ha egy tojás ketreces, alternatív, vagy éppen bio tartásból származik.
Vonattal is lehet világot látni, sőt, sok esetben még olcsóbb választás is lehet, mint repülőre pattanni vagy kocsiba ülni. Ezek a külföldi városok pedig Budapestről is elérhetőek.