Írásunkból megtudhatja, milyen feltételeknek kell teljesülniük ahhoz, hogy egy ügylet kedvezményezett legyen, valamint, hogy milyen előnyei és hátrányai lehetnek az átalakulásnak.
A 10 legtöbbet utazó jacht 2024 első hat hónapjában 228 129 tengeri mérföldet tett meg, ami sokkal több, mint egy és két évvel ezelőtt volt. A tavalyi év első felében 151 955, míg 2022 azonos időszakában 165 ezer tengeri mérföldet gyűjtött a top 10. Az idei utak között volt olyan, amelyik a világ egyik legelérhetetlenebb
Szándékos emberölési kísérlettel és szándékos emberöléssel gyanúsítja és őrizetbe vette szerdán a bukaresti ügyészség a fővárosi Sfantul Pantelimon kórház két, intenzív osztályon dolgozó szakorvosát, akik a vádhatóság szerint gyógyszermegvonással idézték elő egyik betegük halálát.
A Franciaországba látogató magyar szakemberek azt vizsgálták, ott hogyan termesztik és értékesítik a minőségi cseresznyét rövid ellátási láncban. A Planète Terroir segítségével megismerhették a bevált gyakorlatokat, a teljes szemléletet.
Szilícium-völgyi kockázati tőkések nagymennyiségű hardvert vásárolnak fel, hogy általuk támogatott startupok könnyebben hozzáférjenek a szükséges számítási kapacitásokhoz.
Claudine Longet fiatalon igazi femme fatale volt, Vladimir Sabich pedig egy szőke, kék szemű, jóképű síelő, aki mágnesként vonzotta a nőket. Nagy lánggal indult az "aspeni álompár" szerelmi története, ami végül tragikus fordulatot vett.
Nem sokat kellett várnunk az első hivatalos előzetes megjelenése után arra, hogy megtudjuk az A Complete Unknown premierjének dátumát. A Hollywood Reporter szerint már idén karácsonykor tanúi lehetünk Timothée Chalamet átalakulásának.
Előreláthatóan még többen hagyják ott a szakmát, hiszen nemcsak a fizetés kevés, de mostantól a "kifogástalan életvitelük" ellenőrzését is vállalniuk kell a gyermekvédelemben dolgozóknak.
Napjaink legnépszerűbb streamere polgári nevén Darren Jason Watkins Jr., de milliók számára IShowSpeed néven lehet ismerős. Jelenleg 27,7 millió feliratkozóval büszkélkedhet a YouTube felületén. Leginkább az hozta meg a sikert a streamernek, hogy minden forgatása káoszba torkollik, ez pedig a magyar fővárosban tett látogatásakor sem volt másképp.
Nekem tetszett a film. Nem azt mondom, hogy ez volt 2024 legjobb filmje, de érdemes megnézni. Sokan írják, hogy unalmas. Szerintem inkább lassú tempójú, ami nem baj ebben az esetben! (A besorolást nem értem! Olvastam, hogy vígjáték, attól nagyon messze járunk, és azt is olvastam, hogy horror.) Nos, ha arra számítunk, hogy az ajtó mögött bujkáló árn
Reagált a Magyarországi Evangélikus Egyház elnöke az érdi evangélikus lelkész holokausztról szóló kijelentésére. A vasárnapi misén Labossa Péter Mihály a prédikációjában kijelentette, hogy a holokausztért a zsidók a felelősek. Fabiny Tamás, az egyház magyar elnöke elmondta, hogy megvizsgálja az elhangzottakat.
Sokan sóvárgunk a tengerparti nyaralás során találkozott gyönyörű leander bokrok után. De a lecsípett hajtással több veszélyes kórokozót is behurcolhatunk, amely aztán elterjedhet a hazai növényeken.
A migrén rengeteg ember életét megnehezíti, és ha te is küzdöttél már vele, pontosan tudod, milyen pokoli fájdalommal jár. Azonban van egy jól bevált trükk, ami pillanatok alatt elűzi ezt a szörnyű érzést.
A budapesti üzletember szerint számon kérjük a magyar társadalmon, hogy nem elég aktív, miközben a szimbolikus vezetőink többnyire arctalan és érdektelen emberek. "Tényleg annyira meglepő, hogy a magyar társadalom 1956 óta nem tette le a névjegyét a világban?" – teszi fel a kérdést. Simó György titkos nagy regényterve Losonczi Pál életéről szól,
Újabb fontos mérföldkőhöz ért a Schneider Electric fenntarthatósági programja az idei első félév végére, a társaság megoldásaival már több mint 600 millió tonna CO2-kibocsátás elkerülésében segítette ügyfeleit. A vállalat energiamenedzsment
A Gazdasági Versenyhivatal tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt versenyfelügyleti eljárást indított a Wizz Air Hungary Zrt.-vel szemben. A GVH a cég foglalási rendszerének szakmai gondosság követelményét sértő működését, valamint a szolgáltatási díjakkal kapcsolatosan lényeges információk elhallgatását gy
A pajzsmirigy egy apró nyaki mirigy, amely rendkívül fontos szerepet tölt be abban, hogy is érezzük magunkat, mennyire vagyunk egészségesek. A fő szerepe, hogy pajzsmirigyhormont termel, amely az anyagcserénktől a hangulatunkig gyakorlatilag mindenre kihathat. Mégis a legtöbben csak akkor szembesülünk vele, mennyire is fontos, amikor nem működik me
Csütörtökön zivatarfelhők érik el Magyarországot, amelynek köszönhetően az ország nagy részét elmoshatja ma az eső, helyenként erős, viharos széllökésekkel kísérve. A csapadék után estére jelentős lehűlés érkezhet az országba, s akár 8 fokot is csökkenhet a hőmérséklet. Nyugaton pár óra múlva érkezik a zivatar, már a riasztást kiadták.
A magyar férfi vízilabda-válogatott ötméteresek után 12-10-re legyőzte az olasz csapatot a párizsi olimpia szerdai negyeddöntőjében, ezzel bejutott a legjobb négy közé.
Augusztus 15-én (csütörtökön) már ötödik alkalommal fogadja Nyíregyháza a One Belt One Road Nations' Cup Hungary Országúti Ifjúsági Világkupa versenyzőit. Az egyéni időfutam miatt teljes útlezárásra kell számítani a város több pontján 16:30 órától 19:30 óráig.
A kamatjövedelmekre kivetett szociális hozzájárulási adó bevezetése óta 83,5 ezren nyitottak tartós befektetési számlát, több ezren nyugdíj-előtakarékossági számlát, hogy ne kelljen a közterhet megfizetni. Háromból két új értékpapírszámla már valamilyen adókedvezményes konstrukció. Tartós befektetési számlákon az első félév végén 5367 milliárd fori