Az elmúlt öt évben folyamatosan fizetésemelésben részesültek a kormányzati vezetők, ám a ranglétra alján lévő kormány- és köztisztviselők illetményét összesen egyszer emelték. Gyakori, hogy ezeknek a szakembereknek havi bruttó 320 ezer forint körüli illetményekkel kell beérniük. Sokszor olyanok keresnek ennyit, akik két-három diplomával rendelkezne
Júliusban kissé emelkedhetett az infláció a Portfolio által megkérdezett közgazdászok szerint, ám még így is az MNB toleranciasávjában maradhatott. Néhány szakértő azokban úgy véli, hogy a kötelező akciózás és a korábbi árstopos termékek árkorlátozásának eltörlése a jegybank 2-4%-os célsávja fölé lökhette az inflációt. Drágultak az üzemanyagok, de
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A magyar bajnoknak nem volt reális esélye a szépítésre sem, ellenben a dánok csak azért nem tudták tovább növelni az előnyüket, mert Dibusznak újabb remek védései voltak.
A bennfentesek szerint a színésznek új kedvese van. Tom Cruise mindeddig nem nyilatkozott az ügyben, Victoria Canal pedig az Instagramon tette közzé, mi az igazság.
Az ügyészség bírósági vádbeadványa szerint Asif Merchant az iráni kormányzattal állhatott kapcsolatban, azért utazott New Yorkba, hogy politikai gyilkosságokra adjon megbízásokat.
Egyre több ember küzd a lábaikon kialakult kanyargós visszerekkel, ami ideális talaja a vénás trombózisnak, és friss felmérések szerint minden második visszeres betegnél kialakul.
Amerika a szabadság földje - legalábbis az ott élők szerint – de vannak dolgok, amik itt Európában jobban működnek, ahogyan azt az alábbi tíz személy is tapasztalta, miután ideköltözött.
Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Novák Attila elemző beszélt a közel-keleti konfliktus legfrissebb fejleményeiről. Az adás szóba került, hogy Szijjártó Péter magyar külügyminiszter közvetíthette Izraelnek az üzenetet, hogy Irán katonai csapást tervez ellenük. Eközben Joe Biden amerikai elnök is összehívta a biztonsági kabinetet, hogy felkészülj
Ha egy ipar átalakul, az bizony dönti beszállító oldalon is a dominókat. Márpedig az autóipar elindult a zöldítés útján, amibe már egyre kevésbé férnek bele a hot hatchek és egyéb sportautók. Úgyhogy akármennyire is alapvetés volt korábban, hogy egy autó kínálatának csúcsán ott csücsült egy Recaro üléses sport változat, ma már korántsem ez a helyze
Több évtizede keresik a tudósok arra a választ, hogy bizonyos országok miért sikeresebbek a többiekhez képest az olimpiai játékokon. A válasz közel sem csupán a közönség biztatásában rejlik.
Vágyunk a klasszikus olasz üdülőhelyekre, de tartunk a túl nagy tömegtől? Az ambivalens érzést feloldja az alternatíva: nagyon hasonló tavakat találunk Franciaországban, csak sokkal kevesebb turistával.
Az előírásoknak megfelelő, a határértéken jóval belüli a Sziget zajszintje, ezt mutatták a kedd késő este a III. kerületben végzett mérések - mondta a fesztivál főszervezője az MTI-nek.
A Sárkányok háza második évada nagyon trükkös volt. Az első széria végén sokan azt vártuk, hogy most aztán kitör az epikus belháború, Zöldek a Feketék ellen, táncolnak a sárkányok, ég a tűz, győz az erősebbik. Ehhez képest végig csak kóstolgatta egymást a két zászlóalj, persze voltak kisebb-nagyobb áldozatok, de az epikus küzdelem elmaradt.Az évadz
Az autógyártó egy amerikai telephelyén alkalmazta a Figure emberszerű robotját. Az első tesztidőszak lezárult, most mérik fel, milyen munkakörök lesznek alkalmasak a robotok számára a jövőben.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Kína elektromosautó-töltőállomásainak hálózata az idei év első felében tovább bővült, az egy évvel korábbi másfélszeresére nőtt június végére az elektromosautó-piac gyors növekedésével párhuzamosan.
Augusztus 7-12 között az Óbudai-szigeten tartott Sziget Fesztivál miatt augusztus 15-én 20 óráig lezárták a Budai alsó rakpart északi szakaszát a Mozaik utca és a bevásárlóközpont parkolója között, az Óbudai-szigetet pedig már korábban lezárták.
A székletben akkor is lehet vér, ha szabad szemmel nem látjuk. A székletvér vizsgálata a székletben nyomokban, kis mennyiségben előforduló vér kimutatására szolgál, ami szabad szemmel nem látható.
A Barátok közt egykori sztárjai, Deutsch Anita és Kinizsi Ottó eddig sosem beszéltek arról, milyen nehéz időszakot éltek meg anyagilag korábban. Annak ellenére, hogy ismert színészek voltak, majdnem a csőd szélére kerültek. Sok mindent fel kellett áldozniuk azért, hogy ismét ott tarthassanak, ahol ma vannak.
Ukrajna közel 4,2 milliárd euró összegű támogatásban részesül, miután az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács szabad utat adott az uniós ukrán hitelkeretből nyújtott támogatások és kölcsönök első részlete kifizetésének - közölte az uniós testület.
"Egy héten belül elítélnek" – erre figyelmeztette az angliai rendbontókat a brit kormányfő. Keir Starmer rövid időn belül a második kormányzati válságtanácskozást tartotta. A rendőrség közben 30 különböző tüntetésről kapott információt.