2024. augusztus 7. szerda

aug. 7
6:33
Szenvedve fejlődtek a hazai magánklinikák - Mire elég a 100 eurós vizitdíj Magyarországon? (Portfolio)
Több oldalról is prés alatt vannak a Magyarországon működő legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatók. Miközben tevékenységükből fakadóan egyedi kockázatot futnak (egészségről, gyógyításról és végső soron emberéletekről beszélünk), a szektor nyereségessége a legutolsó adatok alapján inkább romlik. Ez pedig alapvetően abból fakad, hogy nemcsak a bete
aug. 7
6:33
Lángolt egy budapesti mélygarázs, óriási a kár (ATV)
Tűz volt egy budapesti mélygarázsban, az anyagi kár jelentős - közölte a katasztrófavédelem.
aug. 7
6:33
"Már az öltözőben megmondtam" - így juthat tovább a Fradi a BL-ben (Ripost)
Pascal Jansen vezetőedző nem esik kétségbe.
aug. 7
6:33
Itt az újabb inflációs sokk? Az elemzők már drágulási hullámról beszélnek (vg.hu)
Csütörtökön teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal a legújabb inflációs adatokat, amelyek ezúttal nem sok optimizmusra adnak okot.
aug. 7
6:33
A Budapest Parkban ünnepli három évtizedes fennállását a Brains, óriási bulira készülnek (SzMo)
Augusztus 18-án az összes eddigi korszakukból játszanak majd dalokat, a kezdeti időket is ideértve.
aug. 7
6:33
Kutatás: a magyarok nagy része szórakozás céljából használja az internetet, és csupán minden negyedik intézi az ügyeit online (Mandiner)
Tanulásra is kevesen, mindössze a felhasználók ötöde használja a világhálót – elvileg.
aug. 7
6:33
Trump lehetett a célpontja a pakisztáni férfinak (Magyar Nemzet)
Amerikai tisztségviselők elleni merényletek szervezése miatt emeltek vádat egy pakisztáni férfi ellen New Yorkban.
aug. 7
6:33
A brutális október 7-i terrortámadás kitervelője lett a Hamász első számú vezetője (naphire.hu)
A Hamász iszlamista palesztin szervezet Jahja esz-Szinvárt, a szervezet gázai övezeti vezetőjét nevezte ki a múlt héten Teheránban meggyilkolt politikai vezető, Iszmail Haníje utódjának.
aug. 7
6:33
Elon Musk Kaliforniából Texasba költözteti a Space X-et (ICT Global)
A multimilliárdosnak elege lett Kaliforniából, és piacvezető űrvállalatát Texasba költözteti. Egyelőre csak a menedzsmentet, és kérdés, hogy egy ekkora cég működését mennyire zavarja meg a többlakiság. A Boeing példája nem jó ómen.
aug. 7
6:35
Döntőbe jutott a férfitestű Imané Helif, a harmadik nőt is elverte (Mandiner)
A NOB nem állítja meg, más meg úgy tűnik, nem tudja.
aug. 7
6:39
Csepegtető öntözőrendszer készítése sörösüvegből (Édenkert)
Ha néhány napig elmegyünk otthonról és nincsen, aki megöntözné a növényeinket, akkor készítsünk csepegtető öntözőt sörösüvegből.
aug. 7
6:39
Megfelel a Sziget fesztivál a zajszintelőírásoknak (hirado.hu)
Erről beszélt a fesztivál főszervezője.
aug. 7
6:39
Tovább szigorítanak Velencében (AQUA)
Megtiltották az idegenvezetőknek a megafon használatát, és 25 főre korlátozták a csoportjaik létszámát. A csoportok méretére vonatkozó új szabályok már hatályba is léptek, hozzátéve azt, hogy a két év alatti gyermekek, az iskolai csoportok és az oktatási célú kirándulások a tilalom alól kivételt képeznek. A módosítások Murano, Burano és Torcello sz
aug. 7
6:39
Ez lehetne a lakás legtrendibb pontja, mégis legtöbbször üresen áll (Femcafe)
Ez az új irányzat nem csupán merész és kreatív, hanem egyedülálló módon képes teljesen megváltoztatni egy szoba hangulatát és karakterét.
aug. 7
6:39
Úgy tűnik, a csimpánzok képesek a beszédre (Hamu és Gyémánt)
Egy új kutatás során régi felvételek vizsgálatának köszönhetően egy tudósokból álló csoport rájött, hogy megfelelő körülmények között a csimpánzok talán képesek megtanulni beszélni. A Scientific Reports magazinban közölt tanulmány szerint a csimpánzok agya, akárcsak egy beszélni tanuló kisgyereknek, képes felfogni és kiejteni az első szavakat. A ne
aug. 7
6:45
Óriási nóvakitörés közeleg, szabad szemmel is lehet majd látni (Infostart)
Legutóbb csaknem nyolcvan éve történt hasonló égi jelenség. Szabó Olivér Norton csillagász az InfoRádióban elmondta: a normál körülmények között szabad szemmel nem látható nóva a robbanást követően hirtelen felfénylik majd az Északi Korona csillagképben, és távcső nélkül is látszik majd egy ideig.
aug. 7
6:45
Szerdán tovább melegszik az idő, ám este jön a hidegfront, ami sok mindent megváltoztat: mutatjuk a részleteket (Blikk)
Szerdán tovább melegszik, napos, száraz idő lesz. Hűsítő zivatarok csak este, késő este érkeznek az országba, ám erre is csak a nyugati, északnyugati tájakon lehet számítani. Két vármegyére zivatarok miatt elsőfokú figyelmeztető előrejelzést adtak ki. Mutatjuk az érintett területeket.
aug. 7
6:45
A Közlekedési Múzeum hivatalos székhelyét Debrecenbe helyezték át, bár hivatalosan még nem jelentették be a költözést (444.hu)
A BMW-gyár melletti külterületen építenek múzeumot 150 milliárdért egy csak autóval megközelíthető helyen.
aug. 7
6:45
Tesztelték, mennyire lesz hangos a Sziget, íme az eredmény (ATV)
Az előírásoknak megfelelő, a határértéken jóval belüli a Sziget zajszintje, ezt mutatták a kedd késő este a III. kerületben végzett mérések - mondta a fesztivál főszervezője.
aug. 7
6:45
Kinevezte új vezetőjét a Hamász (444.hu)
Yahya Sinwar az egy héttel ezelőtt Teheránban megölt Ismail Haniyeh helyébe lép.
aug. 7
6:45
Dupla riasztást kapott az ország, a következő napokban minden a nyakunkba szakad - Időjárás (BorsOnline)
Jön a kánikula, és vele együtt a zivatarok!
aug. 7
6:45
Az EU 4,2 milliárd eurót folyósít Ukrajnának (Magyar Hírlap)
Fontos a pénz mielőbbi átutalása, tekintettel Ukrajna nehéz költségvetési helyzetére.
aug. 7
6:51
Kezdődik a Sziget fesztivál, a környéken lezárásokra és erősebb forgalomra figyelmeztet a BKK (hirado.hu)
A Sziget CityPass by Budapest Card karszalaggal idén is díjmentesen vehető igénybe a közösségi közlekedés a fővárosban – közölte a BKK.
aug. 7
6:51
Kellemes napos idő várható, majd estére érkezhetnek a zivatarok (hirado.hu)
Csapadék késő estig nem valószínű, majd a nyugati határt elérhetik záporok, zivatarok.
aug. 7
6:51
Újabb fordulatot tartogat az időjárás: az ország nagy része veszélyjelzést kapott! (Ripost)
A kánikula mellett erre is fel kell majd készülni!
aug. 7
6:51
Messziről jött a kijózanító pofon a magyar részvénypiacnak (vg.hu)
Már-már történelmi ralin van túl a BUX index.
aug. 7
6:51
Így változtatta meg az életem egyetlen kanál almaecet étkezés előtt - igen, tényleg lehetséges ez az eredmény (Glamour)
Az almaecet egyre inkább népszerűvé válik az egészségtudatos emberek körében, ami nem csoda, hiszen valódi csodaszer! Nemcsak saláták ízesítésére alkalmas, hanem számos jótékony hatással is bír az egészségünkre nézve. Cikkünkben eláruljuk, miért érdemes minden étkezés előtt egy kanál almaecetet elfogyasztanod.
aug. 7
6:51
Idén augusztusban is sok külföldi repül hozzánk a Sziget hetében (Márkamonitor)
A Kiwi.com foglalási adatai alapján a Sziget Fesztivál alatt Budapestre repülővel utazók többsége júliusban vette meg a repülőjegyét, amikor a repülőjegyek átlagára 149 euró volt. Júniusban is sokan foglaltak, ekkor átlagosan 173 euróért lehetett hazánk fővárosába repülőjegyet vásárolni.   A legforgalmasabb nap a Sziget Fesztivál első napja, azaz a
aug. 7
6:51
Szellemek tették tönkre Houdini és a Sherlock Holmes írójának barátságát (Könyves Magazin)
Akár több mint 6000 fontért kelhetnek el  Sir Arthur Conan Doyle levelei egy angol aukción. Az írásokból kiderül, hogy mit gondolt a Sherlock Holmes írója a spiritualizmusról.
aug. 7
6:51
Napi horoszkóp 2024. augusztus 7.: Különleges találkozásban lehet részed (Life)
A Bikáknak szerdán végre megnyugszik a lelkük, az pedig Ikreknek optimista és vidám hangulatok lesz. Íme, a napi horoszkóp.
aug. 7
6:51
Napos idő lesz kevés felhővel (Magyar Hírlap)
Csapadék késő estig nem valószínű.
aug. 7
6:51
Vadonatúj, szemüveg méretű holografikus headsetet fejlesztettek (newtechnology.hu)
A Stanford Egyetem mérnökeinek munkáját dicséri az a teljesen új kiterjesztett valóság (AR) headset, ami több iparágat is forradalmasíthat (nem beszélve az oktatásról), a gamingtől az egészségügyig.  A mesterséges intelligenciával
aug. 7
6:51
Riasztanak a meteorológusok: Mutatjuk, hol fogunk tócsákban gázolni szerdán (Nyugati Fény)
Mutatjuk az időjárás-előrejelzés részleteit.
aug. 7
6:51
Buszbalesettel kezdődött a szerda, mentő a helyszínen (Autószektor)
A 89-90-es kilométer között történt balesethez, a komáromi ipari parkhoz a város hivatásos tűzoltóit riasztották. - A raj megszünteti a forgalmi akadályt, az esethez mentő is érkezett - írt a katasztrófavédelem honlapja 6 óra 9 perckor. Hat perccel korábban egy másik balesetről adtak hírt: összeütközött két kisteherautó az M1-es autópálya Budapest
aug. 7
6:51
A befektetők kihasználják az Ethereum visszaesését: Az ETF beáramlások növekedésnek indultak (BitcoinBázis)
Az intézményi befektetők kihasználják az Ethereum áresését, mivel a spot Ethereum tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) ismét pozitív beáramlást mutatnak. Ezt azonban nem lehet elmondani a Bitcoin alapokról. Ethereum ETF-ek beáramlása növekszik Az Egyesült Államokban az Ethereum ETF-ek pozitív beáramlást tapasztaltak a jelentős piaci zuhanás után. Az
aug. 7
6:51
Őssejtekkel végzett kutatások a csontregeneráció területén (Helló Sajtó!)
Jelentős eredményeket ért el a Debreceni Egyetem kutatócsoportja, amely a bölcsességfog eredetű őssejtek fogászati célú hasznosítását kutatja. A kutatások szerint őssejtek felhasználásával egyszer majd nemcsak szuvas fogakat lehet betömni, hanem akár csontot vagy maradandó fogakat is újra lehet növeszteni.
aug. 7
6:51
Így készíts isteni cukormentes szilvalekvárt (Bien)
Bár a különböző lekvárok elkészítése nem éppen a türelmetlenek kedvenc időtöltése, és valljuk be, a hőség sem áll az oldalunkon, már ami a pozitívumokat illeti, de mégis, a nyári rituálék egyik közkedvelt momentuma a lekvárfőzés. Az ínycsiklandó gyümölcslekvárokkal számos dolog ízesíthető, sütemények és édességek tucatjai állnak rendelkezésünkre, m
aug. 7
6:57
Sorra küldik börtönbe a tunéziai ellenzék elnökjelölt-aspiránsait (Infostart)
Tunéziában két hónappal az elnökválasztás előtt újabb lehetséges ellenzéki jelölteket ítéltek börtönre, illetve tiltottak el választásokon való indulástól.
aug. 7
6:57
Több mint tizenkétezren érkeztek kedden Ukrajnából (hirado.hu)
A beléptetettek közül a rendőrség 34 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes.
aug. 7
6:57
Brutális tűz tört ki az éjjel egy budapesti mélygarázsban (naphire.hu)
Tűz ütött ki egy budapesti mélygarázsban, három személyautó kigyulladt - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel szerdán.
aug. 7
6:57
Átnézésre ajánljuk az erdőgazdálkodók Ekáer-rel kapcsolatos teendőit (Magro)
Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (Ekáer) az erdőgazdálkodók széles körében ismert, azonban hasznos lehet az erre vonatkozó ismeretek felfrissítése.
aug. 7
7:03
GKI: A digitális felkészültségen is múlik a gazdasági felzárkózás (hirado.hu)
A magyar lakosság 70 százaléka vásárolt egy éven belül az interneten, elérve ezzel az uniós átlagot.
aug. 7
7:03
Egyre közelebb a Közlekedési Múzeum Debrecenbe költözése (ATV)
Még nem jelentette be hivatalosan a kormány, de a múzeum székhelye átkerült Debrecenbe.
aug. 7
7:03
A Hamász az október 7-i támadás kitervelőjét nevezte ki új vezetőjének (ATV)
A Hamász iszlamista palesztin szervezet Jahja esz-Szinvárt, a szervezet gázai övezeti vezetőjét nevezte ki a múlt héten Teheránban meggyilkolt politikai vezető, Iszmail Haníje utódjának.
aug. 7
7:03
Így hat Párizs gazdaságára az olimpia (MMonline)
Pozitívan hatnak az olimpiai játékok a párizsi kereskedelemre a Visa, adatai alapján. A párizsi kisvállalkozások 26%-os árbevétel növekedést tapasztalhattak az elmúlt év hasonló időszakához képest, a Visa kártyabirtokosok vásárlásai alapján, az olimpiai játékok első hétvégéjén. A költésekben a legjelentősebb növekedés a színházakban és múzeumokban
aug. 7
7:03
GKI: A digitális felkészültségen is múlik a gazdasági felzárkózás (Magyar Hírlap)
A vállalatok közül viszonylag sokan szerveznek az alkalmazottaiknak informatikai képzéseket.
aug. 7
7:03
Autók lángokban: tűz ütött ki egy budapesti mélygarázsban (Mandiner)
Az anyagi kár jelentős.
aug. 7
7:03
Tunéziában újabb lehetséges ellenzéki elnökjelölteket ítéltek börtönre, illetve tiltottak el a választásoktól (Magyar Nemzet)
Több elnökjelöltet életre szólóan eltiltottak közhivatal viselésétől.
aug. 7
7:03
Pedofilnak hitte a szomszédait, ezért kezdett el lövöldözni egy amerikai anya, de közben rendőrt is ölt (Telex)
A nőnél lőszerraktárat, testpáncélokat, gázálarcokat, készételeket, álcázó ruhákat, kormányellenes propagandát is találtak
aug. 7
7:03
Magyar Építők: Nyíregyháza legrégebbi iskolája új épületszárnnyal bővül (Nyíregyháza)
Több ütemben készül el a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium épületének új udvari szárnya. A beruházó, az egészséges környezet kialakítását is szem előtt tartotta – írja a Magyar Építők.

Keresés