2024. augusztus 7. szerda

aug. 7
14:03
Tóth Gabinak elege lett, feljelentést tesz (Magyar Nemzet)
Az énekesnő a TikTokon üzent.
aug. 7
14:03
A rendőrnő, aki csőmaxon fogja nyomni az utolsó lovaglós öttusaversenyen (Telex)
Gulyás Michelle-nek vb-ezüstje már van, érzelmes versenyre, nagy összeborulásokra számít a párizsi olimpián, ahol utoljára lovagolnak.
aug. 7
14:03
Beismerte a Magyar Nemzet, hazudott Perintfalvi Ritáról (Media1)
Valótlanságra épült a kormánypárti lap „A Soros-szervezetek Civilizáció koalíció néven mentek neki a szuverenitásvédelmi törvénynek” című cikke.
aug. 7
14:03
A zárt kapuk mögött is zajlik a munka a könyvtárban (Gyulatelevízió)
Az egyesével letisztított lámpabúrák kerülnek vissza az emeleti olvasóteremben található, harmadik csillárra ezeken a szerdai felvételeken. Ez a munkafolyamat is érzékelteti, hogy miért zár be a bibliotéka közel egy hónapra, bár könyvet kölcsönözni ebben az időszakban is lehet, az írásban elküldött kéréseket ugyanis teljesítik, a köteteket pedig a
aug. 7
14:03
Tanulás helyett a magyarok többsége szórakozásra és kapcsolattartásra használja az internetet (Liner)
Mindössze 20 százalékuk vesz igénybe online tananyagokat, tanfolyamokat, s podcastokat sem hallgatnak sokan, a híroldalakat viszont többen olvassák.
aug. 7
14:03
SOPRON / Foglyok | filmvetítés és közönségtalálkozó Sodró Elizával (kultura.hu)
.
aug. 7
14:05
Czomba Sándor: Már közel 9 ezren helyezkedtek el az aktivitást növelő munkaerőpiaci programokkal (Magyar Hírlap)
Csaknem 77 ezer álláskereső és inaktív munkaerőpiaci beilleszkedését támogatja a kormány a következő időszakban.
aug. 7
14:09
Újra lesz űrszakember-képzés Magyarországon (Piac és Profit)
Újra elindul szeptemberben az űrszakemberképzés a Debreceni Egyetemen.
aug. 7
14:09
Demszky Gábor elköltözött, végleg elhagyta Magyarországot: "Adieu Budapest" (Blikk)
Adieu Budapest, vagyis viszlát Budapest! – így köszönt el Demszky Gábor a magyar fővárostól. Demszky 1990-től húsz éven át volt a magyar főváros főpolgármestere, ám úgy érzi, megcsömörlött Budapesttől, ezért úgy döntött, átteszi a székhelyét a szomszédos Horvátországba. A Blikknek részletesen is mesélt új életéről.
aug. 7
14:09
Támogatás a legjobb innovációs gyakorlatokat bemutató rendezvényekre (Adózóna)
A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) 30 millió forinttal támogatja a legjobb innovációs rendezvényeket.
aug. 7
14:09
Egy fehéroroszországi lengyel újságírón múlik a teljes határzár (ATV)
Andrzej Poczobut fehéroroszországi lengyel újságíró és kisebbségi aktivista szabadon bocsátásától tette függővé Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter a lengyel-fehérorosz határátkelők megnyitását - jelentette szerdán a lengyel média a Zerkalo fehérorosz független hírportálra hivatkozva.
aug. 7
14:09
Holland rendőrök is segítik a BRFK munkáját a Sziget fesztiválon (hirado.hu)
Nyilatkozta a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.
aug. 7
14:09
Elhunyt Ebedli Ferenc (m4sport.hu)
A Ferencváros egykori játékos 72 éves lett volna szeptemberben.
aug. 7
14:09
Mozipremierek a héten: 4 film, Csak a mozikban láthatsz ezen a héten (Mafab)
Négy izgalmas újdonság is érkezik a mozikban ezen a héten. Na jó, pontosabban három újdonság és egy immár négy évtizedes éves klasszikus, hiszen újra megnézhetjük a mozikban az 1982-es Panelkapcsolat című magyar drámát is.
aug. 7
14:09
A tekvondós Salim Omar Gergely negyeddöntős (Magyar Hírlap)
Ezúttal már nem az összpontszám döntött, hanem két menetet kellett megnyerni a győzelemhez.
aug. 7
14:09
Az aszályokat nem ússzuk meg, de még van mit tenni ellenük (Agrárágazat)
A mezőgazdaság legfőbb problémájává nő az aszályok menetrendszerű ismétlődése – a leghatékonyabb válasz a vízmegtartás.
aug. 7
14:09
Losonczi Dávid elődöntős az olimpián, óriási magyar siker Párizsban (Liner)
Losonczi Dávid nagyon keveset pihenhetett a negyeddöntője előtt, viszont megvolt benne a kellő erő ahhoz, hogy ugyanolyan keményen küzdjön.
aug. 7
14:09
Világbajnokhoz méltóan: magabiztosan kezdett Losonczi Dávid, már elődöntős (Mandiner)
A 24 éves magyar világbajnok az olimpiai döntőért léphet szőnyegre a bolgár Szemen Novikov ellen.
aug. 7
14:09
Az elmúlt húsz év legjelentősebb lépése a vízügyben az egységes irányítás (Magyar Nemzet)
V.Németh Zsolt szerint akkor tudnak a vízzel kapcsolatban hatékonyan gazdálkodni, ha a felelősségi körök össze vannak hangolva.
aug. 7
14:09
Valter Attila csapatában folytatja a hegyikerékpár női olimpiai bajnoka (Sportal)
Az országúti mezőnyversenyben friss ötkarikás negyedik Valter Attilát foglalkoztató Visma-Lease a Bike-ban folytatja pályafutását a női hegyikerékpár olimpiai bajnoka, Pauline Ferrand-Prévot.
aug. 7
14:09
Ismét a polgármestert gyászolják a Mosoni-Duna menti faluban (Telex)
Újraválasztott, fiatal polgármesterét veszítette el egy hete a szigetközi Dunaszentpál, ahol 2003-ban is elhunyt az akkori településvezető. A szomszédos Mecséren árvízi védekezés közben, a gáton veszítette életét a polgármester 2009-ben.
aug. 7
14:11
Omlett és Hamlet (Sportal)
undefined
aug. 7
14:13
A birkózó Losonczi Dávid elődöntős (Sportal)
A kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Losonczi Dávid a negyeddöntőben óriási csatában legyőzte szerb riválisát, így bejutott az elődöntőbe szerdán a párizsi olimpián.
aug. 7
14:15
Földgáz interkonnektor építéséről írt alá memorandumot a román és a szerb kormány (ProfitLine)
Földgáz interkonnektor építéséről írt alá memorandumot a román és a szerb kormány - írja az economedia.ro a bukaresti energiaügyi minisztérium közleménye alapján hétfőn.
aug. 7
14:15
Bár Magyar Péter kipécézte, Kiss Ambrus elvállalná főpolgármester-helyettességet, ha felkérnék (444.hu)
Ha kell, a Fidesszel is kompromisszumot lehet kötni - mondta Karácsony jelenlegi helyettese.
aug. 7
14:15
Leclerc tanácsa Bearmannek: Ne fél hibázni (m4sport.hu)
A fiatal versenyző főnöke már szigorúbb az újonchibák kapcsán.
aug. 7
14:15
Katalin miatt megtörhet a hagyomány a királyi családban (BorsOnline)
Különös helyen bukkant fel Katalin, elkezdődtek a találgatások.
aug. 7
14:15
Férgek nyüzsögtek a párizsi olimpiai faluban kapott ételükben, állítja a brit úszó, Adam Peaty (Life)
Adam Peaty olimpiai ezüstérmes úszó szerint a párizsi olimpiai faluban felszolgált étel rossz minőségű és nem szolgálja a sportolók eredményes versenyzését.
aug. 7
14:15
A kávé csökkentheti a demencia kockázatát? (Magyar Hírlap)
Ha ennyi kávét iszik, rengeteg pozitív hatása lehet.
aug. 7
14:15
A lengyelek továbbra is fontos szövetségesüknek tartják Magyarországot (Demokrata)
Az Egyesült Államok, Németország és az Egyesült Királyság után hazánkat tartják a legfontosabb partnernek.
aug. 7
14:15
A forró nyár a locsolást is átírja (Köpönyeg)
Forró nyár = locsolás. Ez egy igen egyszerű egyenlet, nem is nagyon kell magyarázni. Legalábbis akkor, ha az érzékenyebb kerti és cserepes növényeinkről van szó. De mi a helyzet a fákkal?
aug. 7
14:15
Mára kiderült, minden kritikánk jogos volt, amelyet Józsefváros baloldali városvezetésével szemben megfogalmaztunk (Mandiner)
Százméteres sorok az egészségközpont előtt, kiszáradó, "parknak csúfolt", milliókba kerülő igénytelen ládikák és sittes konténerek, drog és szemét a közterületeken.
aug. 7
14:15
Holland rendőrök is járőrőznek majd a Sziget Fesztiválon, civil ruhás nyomozók figyelnek majd a rendre (Magyar Nemzet)
A külső és a belső biztosítás mellett a Dunán is jelen van a rendőrség.
aug. 7
14:15
A hétvégén szakmai fórum és a lóerők viadala Hajdúböszörményben! (Magyar Mezőgazdaság)
A 2024. augusztus 9., pénteken kerül megrendezésre a Kelet-magyarországi Agrárfórum "Virentis Hajdonicalium"-A virágzó Hajdúság szlogennel!!
aug. 7
14:15
Marko újabb magyarázatot adott Pérez megtartására (Racing)
A Red Bull tanácsadója megfogalmazta az elvárásokat Pérez felé, és tagadta, hogy a Liberty Media közbenjárására tartották meg.
aug. 7
14:15
Korábbi bosnyák korosztályos-válogatott védőt igazolt a Fehérvár (Sportal)
A labdarúgó Nb I-ben szereplő Fehérvár hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Ivan Milicevicet. A 26 éves védő az előző szezont Görögországban töltötte.
aug. 7
14:15
Kern András döbbenetes vallomást tett: bőven kijut neki az öregkor nehézségeiből (naphire.hu)
Meglepő vallomást tett élő adásban sokak egyik kedvenc színésze, Kern András. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja elárulta, hogy 76 évesen elkezdte magán észre venni az öregedés árnyoldalait.
aug. 7
14:15
Kiderült: a 8 óra alvást a férfiaknak találták ki! De mennyit kell aludnia egy nőnek? (Sassy)
Jól hangzott a 8 óra alvás, mint általános ajánlás, de már megint kiderült, hogy a tudomány számára a felnőtt ember a férfiakat jelenti.
aug. 7
14:15
Fiatalok, tehetségesek, és piszok jól táncolnak (kultura.hu)
Az ország minden tájáról érkeztek fiatalok az idei Gyermek Néptáncantológiára, ahol újra kiderült, hogy a néptánc egy nagyon is élő hagyomány.
aug. 7
14:17
"Idén nyáron sem dőlhetünk hátra" – fontos üzenetet küldött Lázár János (Mandiner)
"A közlekedés területén is van bőségesen fejleszteni és tennivaló" – jelentette ki a tárcavezető.
aug. 7
14:17
Varsó egy Belaruszban bebörtönzött lengyel újságíró szabadon bocsátásától teszi függővé a határ megnyitását (Magyar Nemzet)
Az újságírót tavaly ítélte a bíróság nyolc év börtönbüntetésre.
aug. 7
14:21
Hirtelen megszólalt a minisztérium a kormánytisztviselők bérével kapcsolatban (Menedzsment Fórum)
Cáfolják a szakszervezetet.
aug. 7
14:21
Egy stúdiólakásért is legalább 140 ezer forintot elkérnek Budapesten (Piac és Profit)
A nyár egyik legnagyobb figyelemmel kísért történése mindig az a pillanat, amikor kihirdetik a következő tanévre a felsőoktatási intézmények felvételi eredményeit. A diákok és a hozzátartozók öröme mellett ilyenkor alaposan felbolydul az ingatlanpiac is, elsősorban az albérleti kereslet ugrik meg kiemelkedő módon. Mivel ilyenkor nagyon sokan rohamo
aug. 7
14:21
Gazdag Dániel túl drága a Celticnek (Metropol)
Gazdag Dániel túl drága az 54-szeres skót bajnok Celticnek
aug. 7
14:21
Jó kilátásokkal, teli raktárral indul a vetési szezon: pozitív őszre számítanak a gazdák (Pénzcentrum)
Megfelelő mennyiségű őszi kalászos vetőmag áll rendelkezésre a vetési szezon előtt - tájékoztatta a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szerdán.
aug. 7
14:21
Őrület, ami a magyarok befektetéseinél folyik – Mutatjuk, hova mennek a százmilliárdok (Portfolio)
Folytatódik a befektetési alapok és az állampapírok csatája: előbbiek állománya az első félévben több mint 1300 milliárddal nőtt, az állampapírok 600 milliárdos növekményét egyelőre a bankbetétek is megelőzik. De nem szabad leírni az állampapírokat: van pár szám, ami azt mutatja, korántsem szerepelnek olyan rosszul. Mindeközben a bankok állampapír-
aug. 7
14:21
15 éves autista fiú kötötte el az utasokkal teli buszt (Ripost)
A tinédzser átszáguldott az egész városon.
aug. 7
14:21
Elképesztő gólyahír a királyi családban: Megszületett Zsófia bajor hercegné első gyermeke, már a pici nemét és a nevét is tudjuk (Glamour)
Zsófia bajor hercegné és Lajos bajor herceg 2023 májusában mondták ki egymásnak a boldogító igent, most pedig megszületett az első közös gyermekük. A pár a hivatalos Instagram-oldalukon osztotta meg a gólyahírt, a poszt alatt pedig csak úgy özönlenek a gratulációk.
aug. 7
14:21
Ezt nem tudja megbocsátani III. Károly király Harry hercegnek (Magyar Hírlap)
Hatalmasat csalódott az uralkodó.
aug. 7
14:21
Történelmi lépcső épül újjá (Magyar Nemzet)
Újabb elemét jelentették be a Nemzeti Hauszmann Programnak.

Keresés