2024. augusztus 7. szerda

aug. 7
13:27
Elképesztő "pénzeső" esett egy országban: 31 milliárd dollárt fizettek ki, csak egy fél évre (ATV)
A Saudi Aramco a második félévben 31 milliárd dollárt fizetett ki részvényeseinek, köztük a szaúdi államnak.
aug. 7
13:27
Fejes Dániel után Adolf Balázs is reményfutamos (hirado.hu)
A kenusok számára 14.40-kor kezdődő reményfutamos szakaszban harcolhatja ki a középfutamba kerülést.
aug. 7
13:27
A birkózó Losonczi Dávid magabiztos győzelemmel negyeddöntős (Magyar Hírlap)
A 24 éves Losonczi Dávid az elődöntőért a szerbek idei Európa-bajnokával, Aleksandr Komarovval mérkőzik meg.
aug. 7
13:27
Itt az óriási fordulat az antifa támadásokhoz köthető pedofilügyben! (Magyar Nemzet)
Ilaria Salis és bűntársai embervadászata után a rendőrök gyomorforgató felvételeket találtak az egyik helyszínen.
aug. 7
13:27
Hont András beégette a szerinte "lájkkurva" Magyar Pétert (Nyugati Fény)
Talált, süllyedt.
aug. 7
13:27
Litván tolvajok fosztogattak magyar gazdákat (Magyar Mezőgazdaság)
Két litván tolvaj több tízmillió forintos kárt okozott magyar mezőgazdasági vállalkozóknak, amikor traktorjaikról GPS-antennákat és monitorokat loptak el az ország több pontján.
aug. 7
13:27
Folytatódik a nyári Nav-ellenőrzés, augusztus 1-je óta többet kockáztatnak a szabályszegők (Üzletem)
Az eddigi tapasztalatok szerint a leggyakoribb szabályszegés továbbra is a nyugtaadás elmulasztása.
aug. 7
13:27
XV. századi emberi csontvázakat találtak egy tapolcai telken (Telex)
A két teljes férfi csontváz megjelenése nem volt túl meglepő, korábban temető volt a területen.
aug. 7
13:27
Billie Eilis 100.000 Instagram követőt vesztett egyetlen óra alatt, miután kiposztolt egy fotót (Sassy)
A követői eléggé megdöbbentek a kép jellegén, erre nagyon nem számítottak.
aug. 7
13:27
Naptárt készít a nyolcadikosoknak a kamara (Gyulatelevízió)
Fali pályaorientációs diáknaptárt készít a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara a nyolcadikosoknak. A továbbtanulás előtt álló diákoknak kiemelkedően fontos év az utolsó, hiszen már szeptembertől el kell gondolkodni azon, hogy hol tanulnak tovább. Míg korábbi esztendőkben zsebnaptárt, tavaly már az osztálytermekbe elhelyezhető, nagy, fali,
aug. 7
13:27
Egyetemi fenntartásba került a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola (kultura.hu)
A Széchenyi István Egyetem fenntartásában működik augusztustól a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium. Az új struktúra számos előnyt rejt magában mindkét oktatási intézmény, illetve az oktatók és a tanulók számára.
aug. 7
13:29
Nem mindennapi jutalom: hűtő jár az olimpiai éremért (Magyar Nemzet)
Észak-Korea vezetője, Kim Dzsongun nagyra értékeli, ha egy-egy hazai sportoló jól szerepel az ötkarikás játékokon.
aug. 7
13:31
Ismét elindult az űrszakemberképzés a Debreceni Egyetemen, azonban a jelentkezőket szorítja a határidő (Magyar Nemzet)
A jelentkezőkkel már augusztus 28-án megtartják a felvételi elbeszélgetést, a képzés pedig szeptember 20-án kezdődik.
aug. 7
13:33
Újabb botrány az algériai bokszoló körül, erre senki sem számított (Ripost)
Mindig történik valami, ami újabb hullámokat ver.
aug. 7
13:33
Úgy megsértődött korábbi klubjára a világ egyik leggazdagabb focistája, hogy megvásárolná azt (vg.hu)
A dán támadó az elmúlt öt évben mintegy kétszázötvenmillió dolláros vagyonra tett szert.
aug. 7
13:33
Ronaldónál és Messinél is gazdagabb ez az olimpikon, mégsem hallott róla senki (Promotions)
Dollármilliárdos az olimpikon, mégis kevesen ismerik.
aug. 7
13:33
Az orosz fegyveres erők csapást mértek egy kijevi katonai bázisra (Magyar Hírlap)
A robbanás pillanatában akár ezer ukrán harcos is lehetett ott.
aug. 7
13:33
Ebben az esetben nyitná meg Lengyelország a belarusz határt (Mandiner)
Lengyelország tavaly a Fehéroroszország irányából érkező migrációs nyomás miatt egy kivétellel lezárta a személyforgalom előtt az összes lengyel-fehérorosz közúti határátkelőt.
aug. 7
13:33
A harmadik menetben nyerte meg első párizsi mérkőzését a magyar tekvandós (Magyar Nemzet)
Salim Omar Gergely argentin riválist győzött le.
aug. 7
13:33
Barna Sándort választották a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökének (vasárnap.hu)
Időközi püspökválasztás miatt ülésezett a Tiszáninneni Református Egyházkerület Választási Bizottsága augusztus 6-án. A gyűlésen összesítették a gyülekezetektől a két püspökjelöltre
aug. 7
13:33
SOPRON / Magyar Menyasszony tablókiállítás (kultura.hu)
.
aug. 7
13:35
Így fogadták Hámori Lucát Kőszegen (Magyar Hírlap)
Rendezvényt szerveztek a bokszoló tiszteletére.
aug. 7
13:37
Ez az étel segít megelőzni a csontritkulást (Magyar Hírlap)
Ennyit kell enni belőle naponta.
aug. 7
13:39
Újra lesz űrszakemberképzés Magyarországon (Piac és Profit)
Újra elindul szeptemberben az űrszakemberképzés a Debreceni Egyetemen.
aug. 7
13:39
Amikor nem az NBA-sztárok a legmenőbbek (Infostart)
Nem mindegy, hogy Leon vagy Lebron.
aug. 7
13:39
Újra elindul szeptemberben az űrszakemberképzés a Debreceni Egyetemen (hirado.hu)
A posztgraduális szakirányú továbbképzésre augusztus 12-ig lehet jelentkezni.
aug. 7
13:39
Csaknem 700 külföldit toloncoltak ki Romániából az év első felében (hirado.hu)
Fokozta az illegális migráció megelőzésére és megfékezésére irányuló fellépését a román bevándorlási hivatal, amely csaknem 700 törvénysértésen tetten ért külföldit toloncolt ki az év első hat hónapjában.
aug. 7
13:39
Újra megnyitotta kapuit a monzai pálya (m4sport.hu)
Elkészültek a felújítási munkálatok első fázisával.
aug. 7
13:39
A kurszki atomerőmű lehet az Oroszországba betörő ukránok célja (Magyar Hírlap)
A támadók létszáma elérhette a 900 főt is, de súlyos veszteségeket szenvedtek.
aug. 7
13:39
Negyeddöntőbe jutott a tekvondós Salim Omar Gergely (Demokrata)
A 21 éves versenyző – aki a 2021-es tokiói játékok ötödik helyezettje – immár a második olimpiáján indult.
aug. 7
13:39
Veszélyesen liberális Kamala Harris alelnökjelöltje (Magyar Nemzet)
Tim Walz pályafutását botrányok és rossz döntésék jellemzik.
aug. 7
13:39
Nagyszerű bemutatkozás: éremesélyes tekvondósunk, Salim Omar Gergely már a legjobb nyolcban! (Mandiner)
Folytatás 15:58-kor az elődöntőbe jutásért – a címvédő olasz Vito Dell'Aquila ellen!
aug. 7
13:39
Új helikopterrel erősíti szállítási feladatait a Magyar Honvédség (Autószektor)
A közlemény szerint Kutnyánszky Zsolt, a tárca védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős államtitkára a Szarajevó melletti Butmir táborban jelentette be, hogy októbertől a Magyar Honvédség egyik új Airbus H225M típusú helikoptere váltja le az EUFOR-ba légi szállítási feladatokra felajánlott Mi-17 helikoptert. Az államtitkár
aug. 7
13:45
Az érdi evangélikus lelkész szerint azért volt holokauszt, mert a zsidók elárulták Jézust (Blikk)
Döbbenetes információ kering Labossa Péter Mihály érdi evangélikus lelkész hétvégi prédikációjáról. A hírek szerint a lelkész gyakorlatilag arról beszélt, hogy a holokausztot a zsidóság tulajdonképpen magának köszönheti. Pontosabban annak, hogy elárulták Jézust, emiatt pedig Isten nem akadályozta meg a holokausztot.
aug. 7
13:45
Dráma és könnyek az olimpián, másodpercek, centik hiányoztak a magyaroknak (Metropol)
A szép sikerek mellett drámai búcsúk is jellemzik a magyar csapatot Párizsban.
aug. 7
13:45
Táskával a kormányon és kosárral a kezében tekert egy biciklis a forgalommal szemben az M5-ösön (ATV)
.
aug. 7
13:45
Az érdi evangélikus lelkész szerint azért volt holokauszt, mert a zsidók elárulták Jézust (444.hu)
Egyben úgy látja, a felvilágosodás tehet mindenről, aaz interszexuális algériai bokszolóról is.
aug. 7
13:45
Köldökig kivágott fürdőruhában fotózták a Született feleségek sztárját (BorsOnline)
Elképesztő: Teri Hatcher 59 évesen is bomba formában van.
aug. 7
13:45
Jön a micropayment a Chrome-hoz (Bitport)
Monetizálási szolgáltatással bővül a Google böngészője. A Chrome-on keresztül fizethetünk egyszerűen a tartalmakért.
aug. 7
13:45
A birkózó Losonczi Dávid magabiztos győzelemmel negyeddöntős (Demokrata)
A 24 éves Losonczi Dávid az elődöntőért a szerbek idei Európa-bajnokával, Aleksandr Komarovval mérkőzik meg.
aug. 7
13:45
Világbajnokunkra gyűlöletcunami zúdult, kifakadt a közösségi oldalán (Magyar Nemzet)
Pusztai Liza: "Sokat gondolkoztam rajta, hogy ezt leírjam-e de végül úgy döntöttem, hogy jobb ha kiadom magamból."
aug. 7
13:45
Kicsapta a biztosítékot a belügy legújabb húzása: Megszólaltak Pintérék a nagy port kavaró tervükről (Nyugati Fény)
Nagy balhé lesz még ebből.
aug. 7
13:45
Tortasütés közben szenvedett borzalmas balesetet egy nő (naphire.hu)
A nő gyümölcsszedés közben szenvedett végzetes balesete, mire rátaláltak, már semmit sem tehettek érte.
aug. 7
13:45
SOPRON / MESETARISZNYA – „1100 éves mesekönyv” – Dramatikus játékfoglalkozás Benedek Elek meséi alapján az MNMKK Országos Széchényi Könyvtár és a Cimbora… (kultura.hu)
.
aug. 7
13:51
Drámai csatában elődöntőbe jutott Losonczi Dávid (Infostart)
Losonczi Dávid magabiztos győzelemmel lett negyeddöntős a kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos súlycsoportjában. Utána, óriási csatában megverte a szerb Alekszandr Komarovot is. Elődöntős.
aug. 7
13:51
Droglabort buktattak le Óbudán a rendőrök: ilyen eszközök voltak a lakásban (Pénzcentrum)
A Fővárosi Főügyészség jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt vádat emelt egy drogkereskedő ellen, aki droglabort üzemeltetett Óbudán - közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán.
aug. 7
13:51
"Szépséged elbűvölő" – érzéki fotón a lenge ruhás Tolvai Reni (Ripost)
Rajongói odavannak Tolvai Reni friss fotójáért.
aug. 7
13:51
Miért olyan hívogató egy költséges sebészeti eljárás a kismamák számára, akiknek a gyermekük még alig múlt néhány hónapos? (Glamour)
A plasztikai beavatkozások között egy új trend ütötte fel a fejét. Az úgynevezett kismama-plasztika komplett helyreállító csomagot kínál a szülés után álló nőknek, hogy szinte azonnal visszanyerjék régi formájukat, sőt még karcsúbbak, feszesebbek, fiatalosabbak legyenek, mint szülés előtt. De kik vállalkoznak arra, hogy szülés után rögtön kés alá f
aug. 7
13:51
Iq-teszt: Csak a magas intelligenciájú emberek tudják megoldani 7 másodperc alatt (Life)
Te köztük vagy?
aug. 7
13:51
Csillagmeteorológia: A jövő hét elején meteorzápor várható (Mínuszos)
Jövő hétfőn tetőzik a Perseida meteorraj, ekkor figyelhető meg az égbolton a legtöbb hullócsillag. A Perseidák meteorraj maximuma idén augusztus 12-én 16.00 órára esik, de már vasárnap estétől érdemes az eget kémlelni. A szakemberek szerint a legtöbb, óránként 75-100 hullócsillagot hajnalban lehet majd megpillantani a hét elején. A meteorzápor megf

Keresés