2024. augusztus 6. kedd

aug. 6
0:43
Tehéntej, szójatej, mandulatej -tudja meg, melyik tejet érdemes választania a sok közül (EgészségKalauz)
Nem mindegy, hogy a csontok egészsége, a koleszterinszint csökkentése vagy a fogyás a cél.
aug. 6
0:47
Irán kezdeményezte az Iszlám Együttműködés Szervezete rendkívüli ülésének összehívását (Magyar Hírlap)
Szergej Sojgu biztonsági titkárral tárgyalt Maszúd Peszeskján iráni elnök.
aug. 6
0:47
Halász Bence: Az ezüstéremnél is többet szeretnék! (Mandiner)
Bence a második hely elérésének hátteréről és arról is nyilatkozott a Team Hungary YouTube-csatornáján, hogy milyen rituálét vett át a portugál futballklasszis Cristiano Ronaldótól.
aug. 6
0:47
Kiderült, hány évet kaphat Agócs Tibor a kisfiú felrúgásáért (Nyugati Fény)
Hűsölhet egy darabig.
aug. 6
0:47
Sok mindent megtudhat az egészségéről, ha kinyitja a száját (EgészségKalauz)
Sok betegségre derülhet fény, ha belenéz a szájába.
aug. 6
0:51
123 éve nem volt olyan meleg és száraz a július, mint idén (Blikk)
A legmelegebb és a hetedik legszárazabb volt a július 1901 óta – írta a HungaroMet Zrt. a honlapján hétfőn. A júliusról készített összefoglaló szerint a hónap középhőmérséklete országos átlagban 24,53 Celsius-fok volt, ami 3,0 fokkal haladja meg az 1991-2020-as évek átlagát, és ezzel a legmelegebb július lett 1901 óta.
aug. 6
0:51
Sleisz Gabriella: A szőnyegen már csak egy piros és egy kék versenyzőt látok (Magyar Hírlap)
Az ötkarikás játékok történetében először magyar női bíró lép szőnyegre a Mars-mező Arénában.
aug. 6
0:51
Nem semmi: megdőlt a rúdugrás világcsúcsa! (Mandiner)
Mutatjuk a részleteket!
aug. 6
0:51
Párizs legszebb részén ünnepeltek az olimpiai bajnokok: Mutatjuk a friss magyar győzteseket! (Nyugati Fény)
Gratulálunk az összes magyar sportolónak!
aug. 6
0:51
Tévhitek a nemi herpeszről - ezeket tudják a legtöbben rosszul az állapottal kapcsolatban (EgészségKalauz)
Tudta például, hogy nem mindig okoz tüneteket?
aug. 6
1:09
Nem csak a táncparketten, de a szörfdeszkán is otthonosan mozog Stana Alexandra (Blikk)
Felejthetetlen élményben volt része Stana Alexandrának. A szépség bebizonyította, hogy nem csak a táncparketten, de a szörfdeszkán is megállja a helyét.
aug. 6
2:21
Ilyenek a magyar szurkolók Marco Rossi felesége szerint, össze is hasonlított minket másokkal (Promotions)
Nem biztos, hogy ennek annyira örülni fognak a magyar drukkerek.
aug. 6
2:27
Őrület: LED-kijelzős vízibombavető a Spyrától (InStyle Men)
A Spyra Gravity 46,8 km/h-val lövi ki a vízbombákat a még száraz ellenfelekre. A bombák ráadásul újrahasználhatók.
aug. 6
2:33
Felújítás: egyszerre vagy több lépésben? (InStyle Men)
Ha felújítást tervezünk, de még nem döntöttük el, hogy egyszerre szeretnénk „letudni” a munkálatokat vagy inkább részletekben, a következő szempontok segíthetnek.
aug. 6
2:51
A Halak ma nagyon nehéz helyzetbe kerül! 2024.08.06. (Karrier Trend)
A Bika ma kicsit bizonytalan lesz, a Mérlegnek minden önbizalmára szükség lesz! Karrier horoszkóp: 2024.08.06. Kos Ez egy pénzügyi szempontból szerencsés nap. Valamiféle bónusz ütheti a markodat. Bika A legtöbb esetben magabiztosnak érzed magad a munkádban, ám ma lehet benned némi bizonytalanság. Egy halk hang a fejedben azt súgja, legyél óvatos. I
aug. 6
3:15
A várt javulás helyett romlott a Sentix euróövezeti konjunktúraindexe (ProfitLine)
Az előző havi nagy visszaesés után augusztusban a várt javulás helyett tovább romlott és gazdasági teljesítményromlást vetít előre a Sentix gazdaságkutató intézet euróövezeti konjunktúraindexe.
aug. 6
3:21
Végzettséget sem igényel a világ egyik legfontosabb állása (Igényesférfi.hu)
Egy központi bank élén állni nem csupán ritka kiváltság, de óriási felelősség is. Egy ország monetáris politikájának kézben tartása, az árstabilitás biztosítása, az infláció visszaszorítása embert próbáló feladat, a jegybankelnökök munkája - némileg ambivalens módon - mégsem igényel releváns szakmai végzettséget.
aug. 6
3:21
Kitálalt az amerikai Pite sztárja, lejárt volna a titoktartás? Váratlan szereplő árult el titkokat a forgatásról és a kollégákról (Promotions)
Igazán megosztó film a fiataloknak készült vígjáték, amiről több titkot is elárult.
aug. 6
3:27
Magának kötött olimpiai pulcsit a brit sportoló (InStyle Men)
A harmincéves Tom Daley ezüstérmet szerzett a toronyugrók versenyében, de valami mással is felhívta magára a figyelmet.
aug. 6
3:33
Augusztusi outfitlista: 10 szett, amit minden stílusos nő visel a hónapban (InStyle)
Augusztusi outfitötleteinket olyan színesen válogattuk össze, hogy akár egy fesztiválon is megállják a helyüket!
aug. 6
3:45
Drámai életmentés a Velencei-tónál, felborult egy katamarán, többen a vízbe estek (naphire.hu)
A gárdonyi rendőrök katamaránosokon segítettek.
aug. 6
3:51
Kriptopénzügyek | rekordnyereségről számolt be a Tether (Kripto Akadémia)
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott rövid híreket foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci kitekintéssel. Lássuk mi történt az elmúlt napokban! Bybit A második legnagyobb kripto tőzsde 15 eurót fizet azért, hogy felhasználói kipróbálják az általa kibocsátott bankkártyát. A Bybit 2023
aug. 6
3:51
Megbukott a doppingteszten, mégis versenyezhet az Eb-győztes lengyel kenus (Igényesférfi.hu)
A lengyel kenus, Dorota Borowska doppingtesztjének pozitív eredménye ellenére indulhat a párizsi olimpián.
aug. 6
3:51
Megfejthették, hogy építették a legrégebbi piamist az egyiptomiak: ez a korabeli zseniális szerkezet mindent megmagyaráz (Promotions)
Az új elmélet nagyon erősnek tűnik, az egyik legnevesebb tudományos folyóiratban közölték.
aug. 6
3:51
Parázson érlelt nosztalgia – szalonnasütés nélkül nincs is igazi nyár (egy.hu)
A grill-barbeque-smoker trendek mellett vajon van-e még, aki szalonnát süt? Csak szalonnát, hagymával? Botra tűzött, nagy gondossággal bevagdosott szalonnát, ami kakastaréjként nyílik ki az izzó parázs felett? Aminek zsírja simogatja az édes hagymafejet, majd a hófehér kenyérkaréjra csöppen, és szép lassan átitatva, fenséges ízötvözetet varázsol?
aug. 6
3:51
Női olimpikonok, akik ismét bizonyították: mi nők, bármire képesek vagyunk (Igényesnő.hu)
Az olimpia az elképesztő sportteljesítményekről szól: minden atléta meg akarja mutatni a világnak, mit tud és időről időre bizonyítják, a lehetetlen tényleg nem létezik, ha az ember elég elszánt és kitartó. Terhesség, betegség és a magas életkor sem állhatott ezeknek a női olimpikonoknak az útjába Párizsban.
aug. 6
4:15
Cafatokra tépik Hosszú Katinkát a a gyűlölködők a nyílt levele után (AC News)
Olyan harcba kezdett most Katinka, amit nem nyerhet meg: Milák Kristófot pajzsként használva útszéli módon támadja az úszószövetséget.
aug. 6
4:15
Káosz lesz a fővárosban, teljesen felborul a közlekedés Budapesten a fesztiválozók miatt (naphire.hu)
A Sziget Fesztivál miatt hétfőtől jövő keddig naponta 13 órától hajnali 3 óráig időszakosan lezárják a Mozaik utcát, valamint a Budai alsó rakpartot a Mozaik utca és a Margit-híd között - közölte honlapján a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
aug. 6
4:21
Kedden ismét kisüt a nap (ATV)
Napos kedd várható.
aug. 6
4:21
Párizs 2024: vízre szállnak a magyar kajakosok, sorsdöntő női kézimeccs - a magyarok keddi programja az olimpián (Pénzcentrum)
A párizsi olimpia keddi napján a magyar sportolók számos izgalmas eseményben vesznek részt. Atlétika: Bánhidi-Farkas Petra a női távolugrás selejtezőjében indul 10:00 órakor. Kajak-Kenu: Az előfutamok során több magyar egység is vízre száll, kezdve 9:30-kor a férfi K-4 500 m-es futammal, majd különböző kategóriákban folytatódik a verseny. Kézilabda
aug. 6
4:21
Szembemegy Muskkal a legnagyobb autós szakszervezet (autopro)
A legnagyobb amerikai autóipari szakszervezet, a UAW elárulta, kit támogat a novemberben esedékes amerikai elnökválasztáson.
aug. 6
4:21
Kapu Tibor megérkezett Houstonba (Igényesférfi.hu)
Megérkezett Houstonba az Axiom Space Ax-4 küldetésének teljes legénysége - köztük Kapu Tibor magyar űrhajós -, hogy megkezdjék kiképzésüket.
aug. 6
4:21
Horoszkóp - augusztus 6: komoly próbatétel vár minden csillagjegyre ezen a napon (Promotions)
Napi horoszkóp augusztus 6-a, keddre.
aug. 6
4:21
A 2022. évinél is aflatoxinosabb lesz a kukorica (Mezőhír)
Mennyiségre jobb, minőségre rosszabb lehet az idei kukoricatermés. Erős aflatoxin-szennyeződésre van kilátás.
aug. 6
4:21
A japánok soha nem késnek és nem halmoznak. 5+1 dolog, amit érdemes átvenni tőlük (Bien)
A felkelő nap országaként szokták emlegetni, kultúrája pedig egyszerre modern és mégis nagy hangsúlyt fektet a hagyományokra. Különleges nép a japán egy különleges országban, ahova sokan vágyunk, nemcsak azért, mert gyönyörű és izgalmas a táj, a gasztronómia és a kultúra, hanem azért is, mert aki hazajött onnan, szinte mind azt meséli: lenne mit el
aug. 6
4:27
A lánya a tíz éve elhunyt Bajor Imrére emlékezik: "Nem tudom kifejezni, mennyire hiányzik apu" (Blikk)
Megszámlálhatatlan kép és emlékkép él bennünk Bajor Imréről. A Kicsihuszárról, ahogy a barátai becézték, a vérbő komikusról, az utánozhatatlan karakterszínészről, ahogy mi, nézők gondolunk rá. Hosszú volt az út a Balettcipő nevű lokáltól, ahol Verebes István felfedezte őt, az országos népszerűségig. Bajor Imréből ezalatt soha nem lett Rómeó, ám még
aug. 6
4:27
Rovarölő szer hatására még a virágillatot is kevésbé találják meg a poszméhek (Magyar Mezőgazdaság)
A rovarirtó szerek elterjedt használata miatt a kutatók egyre jobban aggódnak azok környezetre és egészségre gyakorolt hatásai végett.
aug. 6
4:27
Itt a parlagfűszezon: így védekezhetünk az allergiás tünetek ellen (Nyíregyháza)
Az allergia napjainkra valódi népbetegséggé vált Magyarországon. Egyes adatok szerint a lakosság több mint negyede küzd valamilyen allergiával, minden tizedik ember számára pedig kifejezetten a parlagfű pollenje okoz nemkívánatos tüneteket
aug. 6
4:27
A világ leggyorsabb embere végre saját cipőt akar (InStyle Men)
Az amerikai Noah Lyles megnyerte a százméteres síkfutást az olimpián, most egy kéréssel fordul az Adidashoz.
aug. 6
4:33
Összefogással megújulhat a Balaton (Vital)
Összefogással megújulhat a Balaton, így élhetőbb, szebb környezetet adhatunk tovább unokáinknak, mint amelyet mi örököltünk elődeinktől - mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton, Alsóörsön, a természetvédelem jegyében szervezett BalatonGreen 2024 Fesztivál és EXPO megnyitó ünnepségén.
aug. 6
4:33
Soha ne dobd ki a görögdinnye héját! Meg fogsz lepődni, mi mindenre jó (Femcafe)
A görögdinnye vitathatatlanul a nyár egyik legkedveltebb gyümölcse, de vajon hallottál már arról, hogy a héjától sem kéne megszabadulnod?
aug. 6
4:39
Az év, amikor a nők olimpiai történelmet írtak! Ők voltak, akik az első aranyérmekkel tértek haza az ötkarikás játékokról (InStyle)
Az 1900-as olimpián 26 ország 1226 sportolója vett részt és ebből mindössze 23 nő volt, ezért is különleges az a két történet, amiről most mesélünk majd!
aug. 6
4:45
Meghan Markle tart a gyermekeire leselkedő veszélyektől (Magyar Hírlap)
A biztonság rendkívül fontos szerepet tölt be az életükben.
aug. 6
4:45
Riasztás: itt a darázsinvázió, egyre több a halálos rovarcsípés (AC News)
Megnőtt a halálos darázscsípések száma Magyarországon, a szakember figyelmeztetése szerint augusztusra darázsinvázió várható.
aug. 6
4:45
Már csak órák kérdése, és Kamala Harris bejelenti, amire egész Amerika vár (naphire.hu)
Kamala Harris várhatóan kedd délutánra jelenti be alelnökjelöltjét, és ezzel véget vet a két hete tartó heves találgatásoknak, amelyek a novemberi elnökválasztás felé közeledve az Egyesült Államokat is lázba hozták.
aug. 6
4:51
A kormány 400 millióval támogatja a hajléktalanellátást (Vital)
A hajléktalanellátó szervezetek készülnek a téli krízisidőszakra, és a kormány biztosítja az ehhez szükséges forrásokat
aug. 6
4:51
Elkészült a nagy budapesti taxiteszt – íme, az eredmény (Infostart)
Külföldi diákok értékelték a szolgáltatásokat több szempont figyelembe vételével.
aug. 6
4:51
Tovább gyengült a kripto piac: gazdasági összeomlástól és Irán-Izrael háborútól tartanak a befektetők (Kripto Akadémia)
A kriptovaluták árfolyama az elmúlt napokban jelentősen csökkent az amerikai recessziós félelmek és az ismét kiéleződő közel-keleti helyzet hatására. A teljes, így a hagyományos mellett a kripto piacokra is kiterjedő összeomlás a múlt héten vette kezdetét, miután az amerikai jegybank szerdán továbbra is változatlanul és rekord magasan, az 5.25-5.5%
aug. 6
4:51
Ezt a virágot használd sebgyógyításra! (Agroinform)
A körömvirág gyulladáscsökkentő, antibakteriális és gyógyító tulajdonságokkal rendelkezik.
aug. 6
4:51
Felfedezték a baktériumot, amely képes elpusztítani a rákos sejteket (Igényesférfi.hu)
A King's College kutatóit alaposan meglepte, amikor rájöttek, hogy az úgynevezett fuzobaktérium - a szájban található baktériumok egyik típusa - bizonyos rákos megbetegedések esetében képes elpusztítani a tumort.

Keresés