2024. augusztus 5. hétfő

aug. 5
7:51
Oh basszus, meleg vagyok! Mikor jöttél rá, hogy a saját nemedhez vonzódsz? (Bien)
Van, akinek kiskorától kezdve egyértelmű, valaki pedig csak később döbben rá, hogy más.
aug. 5
7:53
Itt az arcpirító indok, amiért még csak az esztétikai javítást sem engedi a főváros egy kerület aluljárójában (Magyar Nemzet)
Soroksáron rossz értelemben vett időutazásban lehet részük az aluljárókon átkelőknek.
aug. 5
7:55
Hazugságba bonyolódott és a szólásszabadságot támadta a franciák régi-új biztosjelöltje (Magyar Nemzet)
Négymilliárd eurós felesleges kiadást köszönhetnek az uniós polgárok Thierry Bretonnak.
aug. 5
7:57
Még közelebb lépett a 400 forintos szinthez az euró (Menedzsment Fórum)
Drágább lett az euró már megint.
aug. 5
7:57
3,5 millió visszaváltott palack naponta – reagált a MOHU a viszaváltási tapasztalatokra (Adózóna)
Már több mint 3,5 millió italcsomagolás visszaváltása történik meg naponta, ami az elmúlt hetekben folyamatosan emelkedett és emelkedik most is. Ez napi 175 millió forintnyi tranzakciót jelent, aminek a többsége a lakosságnál csapódik le, egy kisebb rész az alapítványoknál. Ugyanakkor az elmúlt hetekben több hír jelent meg a sajtóban a palackvissza
aug. 5
7:57
Egy ilyen támadássorozat tönkreteheti az embert, hagyják abba a zaklatást - üzente Imane Helif (444.hu)
Helifen nagy a nyomás, de reméli, hogy aranyat nyer a végén.
aug. 5
7:57
Ennyire hűvös lesz hétfőn a hidegfront miatt, nagy változások jönnek az időjárásban (Promotions)
Hűvös levegőt hoz hétfőn a hidegfront, mozgalmas napok elé nézünk.
aug. 5
7:57
Öt világsztár, aki profi sportolóként kezdte karrierjét (Magyar Hírlap)
A filmvászon vonzóbb volt számukra a dobogónál.
aug. 5
7:57
Mindenki Hámori Lucára figyelt a hétvégén, de volt egy másik nő is, akit a tajvani Khelif vert szét az olimpián (Mandiner)
Egy bolgár bokszolónő álmát is interszexuális versenyző törte darabokra.
aug. 5
7:57
Édes, krémes gyümölcsrizs poharas változatban (egy.hu)
Gyümölcsrizs, ahogy Borbás Marcsi készíti
aug. 5
7:57
A tökéletes nyári reggeli: karamellizált őszibarackos bundáskenyér (in.hu)
Az őszibaracknak csak rövid ideig van szezonja, és akár a fehér, akár a sárga fajtát választod, bundáskenyérrel mindkettő nyerő. Nincs is tökéletesebb nyári villásreggeli.Ajánlottunk már jobbnál jobb reggeli recepteket, de ez a mostani mindegyiket felülmúlja. Elkészítéséhez briós kenyeret használunk, de bármilyen kenyér jó hozzá, használhatsz szele
aug. 5
7:57
Ungváry Zsolt: Perbe fogták Donáth Annát (vasárnap.hu)
Al Capone a chicagói alvilág félelmetes alakja volt a múlt század húszas éveiben. Megannyi gaztett, megrendelt gyilkosság, a szervezett bűnözés
aug. 5
7:57
Egy csendesebb hét után, a jövő héten visszatér a forróság (Magro)
Hétfőn egy vastag frontális felhőzet vonul át az országon, emellett gomolyfelhők is képződnek, és több órára kisüt a nap. Szórványosan - nagyobb eséllyel és számban az északkeleti, valamint a délnyugati, nyugati tájakon - valószínű zápor, zivatar. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik az északnyugati szél, zivatarok környezetében átmeneti viharos
aug. 5
8:03
"Nézd meg, és lődd le" – bemutatjuk az ukrán drónparancsnokot (Infostart)
Vagyim Szuharjevszkij ezredest alig két hónapja nevezték ki az ukrán drónerők parancsnokának. Ő a világon az első, aki ilyen beosztást kapott egy hadseregben.
aug. 5
8:03
Nem örülnek a magyarok: nem lesz több pénz a pénztárcánkban (Ripost)
Ez most a helyzet az árfolyammal.
aug. 5
8:03
Rosszul kezdte a hetet a forint (vg.hu)
Gyengült a főbb devizákkal szemben a magyar fizetőeszköz.
aug. 5
8:03
Szolgálatban: huszonhét határsértő ellen intézkedtek az egyenruhások (Magyar Hírlap)
Az ország belsejében elfogtak két határsértőt is, velük szemben idegenrendészeti eljárás indult.
aug. 5
8:03
Csaknem tizenhatezren érkeztek Ukrajnából vasárnap (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 60 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
aug. 5
8:03
Itt az újabb botrány: Donáth Anna bilincsben? Akár nyolc évet is kaphat (Mandiner)
A bukott Momentum-elnök teljesen kiborult.
aug. 5
8:03
Egész éjszaka a lángokkal viaskodtak a tűzoltók, hulladéklerakó gyulladt ki Cegléden (Magyar Nemzet)
Az emberfeletti küzdelemnek ma reggelre látszik a vége.
aug. 5
8:03
Nemcsak agresszív, gyáva is: mégsem kért személyesen bocsánatot a karateedző a bántalmazott kisfiútól (naphire.hu)
A szolnoki napközis táborban bántalmazott kisfiú édesanyja várta, hogy A. Tibor személyesen kérjen bocsánatot, de a férfi üzenetben jelezte, hogy egy darabig ne számítsanak rá.
aug. 5
8:09
Szexi páncélok, vérengző fenevadak: 6 tévhit a gladiátorokról (Könyves Magazin)
A Gladiátor Ii és a Those About to Die történelmi tanácsadója meglepő tényekkel szolgál.
aug. 5
8:09
Szijjártó Péter is gratulált az újdonsült érmesnek (Magyar Hírlap)
A magyar diplomácia vezetője közösségi oldalán gratulált Halász Bence olimpiai ezüstérméhez.
aug. 5
8:09
Változhatnak a lakástámogatások (MMonline)
A kormány közzétette a jogszabálytervezetek között a második félévre tervezett jogalkotási munkatervét. Ezen dokumentum alapján szeptemberben módosítanának a családtámogatási és lakástámogatási rendszeren. Érintett lehet a CSOK+, a Falusi CSOK és a Babaváró is.A kormány publikálta jogalkotási munkatervét, ebből kiderül az is, hogy 2024. II. félévéb
aug. 5
8:09
Két tucat határsértőt kapcsoltak le a rendőrök a hétvégén (Demokrata)
Huszonhét határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig.
aug. 5
8:09
Rekedtség és makacs köhögés: ilyen, amikor reflux az okozója (EgészségKalauz)
A reflux ezerarcú betegség, ami sokak mindennapjait megnehezíti, miközben nem is tudják, hogy mi okozza a tüneteket.
aug. 5
8:15
Mi lesz a tűzifával? (Menedzsment Fórum)
Több helyen is hegyekben áll a tűzifa, egyelőre nincs rá kereslet.
aug. 5
8:15
Az orvosa hibásan távolította el Vajna Tímea petefészkét! Az elektromos kés szétroncsolta a petesejtjeit (Blikk)
Vajna Tímea egyre inkább felvállalja a közösségi médiában a kisbabáért folytatott harcot, amelyben évek óta vállalja a különféle kezeléseket, programokat és injekciókat. A modell fontosnak tartja, hogy a nők ne 35 éves koruk után kezdjenek el az anyaság gondolatával megbarátkozni, mert akkor már késő lehet. Elárulta, hogy az egyik orvosa miatt kise
aug. 5
8:15
A szlovák belügyminiszterre fogtak egy játékpisztolyt (Infostart)
Játékpisztolyt fogott egy 20 éves férfi pénteken a szlovák belügyminiszterre a kelet-szlovákiai Sztropkóban megrendezett szabadtéri vásáron. Matúš Šutaj Eštok biztonsági őrei lefegyverezték a fiatal férfit és a kihallgatást követően szabadon engedték. A Robert Fico miniszterelnök ellen májusban elkövetett merénylet után ez volt a második olyan eset
aug. 5
8:15
Folyamatosan csökken a spanyol munkanélküliség (HR Portál)
Spanyolországban júliusban 0,4 százalékkal, 10 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma az előző hónaphoz viszonyítva, ezzel féléve tartva a mérséklődő tendenciát - derült ki a spanyol munkaügyi minisztérium jelentéséből.
aug. 5
8:15
Olimpikonok, akik feltalálóként is bizonyítottak (ProfitLine)
Németh Miklós az 1976-os montreali olimpián világcsúccsal szerzett aranyérmet, 10 évvel később pedig piacra dobta első találmányát: egy komplex tartásjavító és mozgásfejlesztő szerkezetet. Tarics Sándor 1936-ban Berlinben tagja volt az olimpiai bajnok vízilabda csapatnak, de az ő nevéhez fűződik az első földrengésbiztos rugós acélszerkezetű épület
aug. 5
8:15
Szabadesésben a kriptopiac (vg.hu)
A kriptoeszközök a recessziótól – úgy tűnik– nem védenek meg.
aug. 5
8:15
Varga Viktor Benkő Dánielről: Ő volt az apám félig (BorsOnline)
Az énekes ismerte a világhírű lantművészt, akivel rokonlelkek voltak. Varga Viktor szerint a lantművész zseni volt, de azért volt furcsa, mert alkalmazkodott a világ igényeihez.
aug. 5
8:15
Kadirov visszatért: Zelenszkijnek térden állva kell bocsánatot kérnie az ukrán néptől (Mandiner)
A csecsen hadúr szerint az ukrán elnök nem bír legitimitással többé.
aug. 5
8:15
Magyarázkodik, de még mindig nem kért bocsánatot a kisgyereket felrúgó karateedző (Magyar Nemzet)
A kisfiúnak azt üzente, hogy szeretné, ha tudná, nagyon sajnálja, amit tett.
aug. 5
8:15
Tragédia történt egy csongrádi fesztiválon – megszólalt a mentőszolgálat (Nyugati Fény)
Mutatjuk
aug. 5
8:15
Pálinkával ünnepelte olimpiai ezüstérmét Halász Bence (AC News)
A 27-ik születésnapján olimpiai ezüstéremmel lepte meg magát a Dobó SE kalapácsvetője, aki hazai pálinkával koccintott a diadalra.
aug. 5
8:15
Az ezüstérmes Halász: Olyan volt a verseny, mint mikor ott van a szó a nyelved hegyén, de nem tudod kimondani (Telex)
A kalapácsvető remélte, előkerül egy kis házi is, ha már születésnapos.
aug. 5
8:15
Bögrés fügés süti (Street Kitchen)
Érik a füge és egy gyorsan összedobható, egyszerű sütit szeretnél? Ne keress tovább, nem kell más, csak egy 250 ml-es bögre, pár keverőtál, egy tepsi, és pikk-pakk kész ez a kevert süti.
aug. 5
8:15
Hétszer jelölték Oscar-díjra, ő mégis inkább rögbizett volna (kultura.hu)
Negyven éve, 1984. augusztus 5-én hunyt el Richard Burton, a múlt század egyik legnagyobb brit színésze, aki olyan filmekben nyújtott emlékezetes alakítást, mint a Dühöngő ifjúság, a Kleopátra, a Becket vagy a Nem félünk a farkastól.
aug. 5
8:21
Pattanásig feszülnek az indulatok, több csillagjegy is jobban teszi, ha vigyáz magára (Metropol)
Ez a hétfő sokak számára az átlagosnál is nagyobb kihívást fog jelenteni.
aug. 5
8:21
A kerti tavacska akkor igazán hasznos, ha nincsenek benne halak (Agroinform)
A kerti tóban akkor alakulhat ki igazán értékes vízi ökoszisztéma, ha nincsenek benne halak.
aug. 5
8:21
Imane Khelif: fejezzék be a zaklatást! (ATV)
Az algériai bokszoló azt mondja, nagyon fájdalmas számára elviselni az elmúlt időszak megpróbáltatásait.
aug. 5
8:21
Még mindig Volkswagenekből hoznak be a legtöbbet az országba (Autónavigátor)
Továbbra is a Volkswagen áll a legnépszerűbb importmárkák listájának az élén. Összesen 1145 darabot helyeztek forgalomba júliusban, ami egy picurka
aug. 5
8:21
Kudarc, hiba, vagy kisebb csoda a magyar gazdasági növekedés? (vg.hu)
Látványossá válik a különbség a szubjektív érzékelés és a tényleges adatok között: a magyar gazdasági szereplők ma tele pénztárcával is tudnak aggódni – írja véleménycikkében Oláh Dániel közgazdász.
aug. 5
8:21
Heti horoszkóp 2024. augusztus 5-11.: valaki nagy hatással lesz rád (Life)
A Bikák bolygója a Vénusz a Szűzbe lép, majd kedden a Holddal, csütörtökön a Merkúrral áll együtt, ezek jó hatással lesznek a közérzetükre. A Rákokat a Merkúr visszaviszi térben és időben a múltba. Íme, a heti horoszkóp.
aug. 5
8:21
Tovább bővül Szlovákia egyik legnagyobb autóalkatrész-beszállítója – az új 70 milliós befektetés közel 400 embernek adhat munkát (Autószektor)
A koreai alkatrészgyártó az új üzemet a területén belül helyezi el, amely közvetlenül szomszédos a Kia autógyártó üzemmel. A 20 500 négyzetméteres gyártócsarnok felépítése 70 millió euróba kerülhet. A tervek szerint három műszakban zajlik majd a gyártás, emellett 345 gyártó- és 36 adminisztrációs alkalmazottnak adhat munkát – számolt be róla a SME.
aug. 5
8:21
Elfogytak a szavak, döbbenetes tragédia történik Ukrajnában (naphire.hu)
Csaknem tizenhatezren érkeztek Ukrajnából vasárnap.
aug. 5
8:21
Nagy terhet vehet le a májáról, ha ezeket az élelmiszereket kerüli (EgészségKalauz)
Milyen ételeket kerüljünk, hogy tehermentesítsük a májunkat?
aug. 5
8:21
Gordon Ramsay-t majdnem meggyilkolták. 10 világsztár, akinek hajszálon múlt az élete (Bien)
A sztárok élete a csillogás, ennek azonban vannak árnyoldalai is. Az egyik az, hogy az ismertséggel könnyen őrültek céltáblájává válhatnak, ahogy az alábbi tíz esetben is történt.

Keresés