Hétfőn még szórványosan előfordulhat zápor, zivatar, majd csökken a csapadék esélye, és visszatér a jellemzően napos idő gomoly- és fátyolfelhőkkel. A hét közepétől ismét melegedés kezdődik: a hőmérséklet csúcsértéke a hét végére ismét 30 Celsius-fok felett alakul. A hajnalok azonban frissítőek lesznek - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
A magyar méhészek megélhetése szempontjából kulcskérdés, hogy az európai piacokon uralkodó, tisztességesnek nem nevezhető versenyfeltételek újra egyenlők legyenek.
A következő nyolc évben várhatóan mindkét ágazat megduplázza bevételeit, így 1,5 ezer milliárd dolláros piac jön létre. A turizmus jövője a sport és a zene.
Itthon a legtöbben Palvin Barbi férjeként ismerik, pedig Amerikában nem ez alapján azonosítják. Dylan Sprouse éppen augusztus 4-én ünnepli születésnapját, mi pedig összegyűjtöttük a legfontosabb pillanatait!
Az izlandi árus a bejegyzés szerint a világ végén árulja a különleges csemegét, amely eredeti magyar recept alapján készül, de a feltétek már a helyi ízléshez igazodnak.
A természetes vízben sportolók könnyebben betegedhetnek meg az átlagos fürdőzőknél, noha a vízminőséget befolyásoló határértékek mindenkire egyformán vonatkoznak.
Dmitrij Medvegyev korábbi orosz elnök, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese vasárnap megfenyegette a nyugati-orosz fogolycsere keretében kiszabadult orosz ellenzékieket.
Gyümölcs- és zöldségnyárs, nyári főzelék, grill húsok, házi készítésű fagylalt. A változatos és vitamindús étrend mind hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek a vakáció alatt is energikusak és egészségesek legyenek.
A WhatsApp for Windows legújabb verziójának egyik sérülékenysége lehetővé teszi Python és PHP mellékletek küldését. Nem blokkolja a windowsos WhatsApp a Python és PHP szkripteket. Ezek a fájlok figyelmeztetés nélkül lefutnak, amikor a felhasználó (címzett) megnyitja azokat. A BleepingComputer tesztjei megerősítették, hogy a szoftver nem blokkolja a
Dmitrij Medvegyev korábbi orosz elnök, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese vasárnap megfenyegette a nyugati-orosz fogolycsere keretében kiszabadult orosz ellenzékieket.
A második helyen kiemelt Bondár Anna nyerte a németországi Hechingenben rendezett, 60 ezer dollár (22 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornát.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés folyamán Balaton környéki vendéglátóhelyeket is vizsgáltak. A július második hetében végzett ellenőrzések során a hatóság mintegy 245 kg terméket vont ki a forgalomból. Négy esetben még eljárást is indítottak.
A vezető fizetési platform, a PayPal bejelentette globális hackathonját a PYUSD stabilcoin népszerűsítése érdekében. Az eseményre augusztus 12. és szeptember 16. között kerül sor, amely során 40 000 PYUSD összdíjazás várja a leginnovatívabb projekteket a Solana blokkláncán. A PayPal Globális Hackathonja: Új lehetőségek a PYUSD számára A PayPal Tech
A magyar női vízilabda-válogatott ötméteresek után 14-12-es vereséget szenvedett Ausztráliától a párizsi olimpia csoportküzdelmeinek vasárnapi zárófordulójában.
Súlyosan megrongálták egy Triumf légvédelmi rendszer négy kilövőállását Szevasztopol kikötőjében, és ugyanott sikeresen eltalálták az orosz fekete-tengeri flotta Rosztov-na-Donu tengeralattjáróját, amely a helyszínen elsüllyedt.
Még csak egy hét telt el a Belga Nagydíj óta, de több versenyző máris belevetette magát a nyaralásba, miközben Lewis Hamilton Snoop Dogg társaságában egy nem a mainstreambe tartozó sportág helyszínén tűnt fel az olimpián.
Egyre több magyar híresség dönt úgy, hogy külföldön próbál szerencsét. Ám hiába az irigylésre méltó életvitel, gyakran hazalátogatnak, például Polgár Tünde is.
Halálra késelt egy hetvenéves nőt egy palesztin merénylő, három másik járókelőt pedig súlyosan megsebesített Izraelben vasárnap reggel. A támadót agyonlőtték.