2024. augusztus 30. péntek

aug. 30
6:21
Egyre nagyobb bajban a kereskedők, sehogy sem akarnak költeni a magyarok (ATV)
Bár július elsejétől megszűntek a kötelező akciók, a boltok többsége mégis a korábbinál több, nagyobb árengedményt adó akciót hirdet meg. A Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint ugyanis csak így lehet nagyjából szinten tartani az üzletek forgalmát. A legfrissebb adatok szerint ez még így sem sikerül, a forgalom ugyanis még a három évvel
aug. 30
6:21
Kórházba került Molnár Anikó édesanyja, segítséget kért (Ripost)
A nyilvánosságtól kért segítséget Molnár Anikó.
aug. 30
6:21
Nem kezdődött jól a Rába idei éve (autopro)
Csökkenő árbevétel mellett veszteséges volt a Rába az első fél évben.
aug. 30
6:21
A BMW-gyár a globális vérkeringésbe katapultálja Debrecent (vg.hu)
Hamarosan indul a debreceni BMW-gyár festőüzeme, s ezzel a magyarországi termelőegység is bekapcsolódik a cég globális vérkeringésébe.
aug. 30
6:21
Dr. Zádor Zsófia: "Ha szükséges, megyünk és segítünk mindenkinek" (Glamour)
Nem túlzás azt állítani, hogy az egész világ dr. Zádor Zsófiára figyelt 2023 szeptemberében, mikor a Magyar Barlangi Mentőszolgálat szakorvosa ezer méteres mélységben végzett sikeres életmentő beavatkozást Törökországban.
aug. 30
6:21
Harry Styles a Belvárosban (Márkamonitor)
Színes sajtópremierrel ünnepelte a Madame Tussauds Budapest a legújabb állandó figuráját.   Az alig harminc éves fiatalember azzal kezdte a karrierjét, hogy rövid úton kiesett a brit The X Factorból, majd visszatért a versenybe a One Direction tagjaként. A fiúbanda hihetetlen sikereket ért el, ez azonban csak az első lépést jelentette Harry Styles
aug. 30
6:21
Új szolgáltatással erősít a Volvo (Igényesférfi.hu)
A Volvo Trucks további új szolgáltatásokat vezet be az elektromos teherautók töltésére. A legújabb – Charging Management – egy olyan szolgáltatás, amely lehetővé teszi a hatékony töltést a telephelyén.
aug. 30
6:21
Laptop: a használt nemcsak olcsóbb, de sokszor jobb is lehet, mint egy új (KKV Magazin)
A jelenleg használatban lévő laptopok közül minden harmadikat vagy használtan vették vagy úgy kapták ajándékba – mutatják a számítástechnikai eszközök felújításával foglalkozó Furbify friss, reprezentatív felmérésének adatai. Ez az arány emelkedhet a közeljövőben, hiszen a magyarok többsége nyitott arra, hogy second hand laptopot vegyen. Ennek legf
aug. 30
6:21
Az emberi képességű AI már a spájzban van hála a villámgyors, fényalapú AGI chipnek (Rakéta)
A chip fényalapú chipként is igen lenyűgöző tulajdonságokkal bír, ráadásul egy nap erre épülhet majd az olyannyira hajszolt, általános mesterséges intelligencia.
aug. 30
6:21
Kultikus filmekkel és várva várt sorozattal indítja az őszt a Max (MMonline)
Indul az ősz, úgyhogy a nyári pihenés után felpörög a Max is. Kultikus filmek (Beetlejuice, Carrie), családi kedvencek (Sonic, Rango), közkedvelt franchise (Szellemirtók gyűjtemény) mellett érkezik az év egyik legjobban várt sorozata (Pingvin) és utolsó évadával érkezik Elena Ferrante regénye alapján készült sorozat is (Brilliáns barátnőm 4. évad).
aug. 30
6:21
Oroszország bent tartja az olajmagokat (Mezőhír)
Nyílt kiviteli tilalom nincs, magas exportvámok akadályozzák az olajmagkivitelt Oroszországban.
aug. 30
6:21
Nevettél ma már? A katasztrófavédelem exkluzív beszámolója mosolyt csal az arcodra (Nyugati Fény)
Humorral fűszerezték meg friss Facebook-posztjukat.
aug. 30
6:21
A befőzés selejtje, a dekoráció alapja: 6 tipp a magok felhasználására (egy.hu)
Semmi se vesszen kárba – ez lehetne a mottója a magmentő akciónak, amibe nem egy gondos háziasszony belefog nyaranta. Mert a kidobásra szánt maradványokból igenis hasznos tárgyak készülhetnek: mutatunk is rögtön hat felhasználási módot!
aug. 30
6:21
Ezekben a városokban kell a legtöbbet fizetni egy éttermi vacsoráért (Roadster)
Legdrágább az ételed!
aug. 30
6:21
Hogyan lehet megelőzni a koraszülést? (Babanet)
Min múlik az, hogy a baba koraszülött lesz, vagy sem, és mit tehetünk mi, anyaként, hogy ezt megelőzzük?
aug. 30
6:21
Ezért adjunk mézet a gyereknek - hasfájás, stressz ellen és immunerősítésre (EgészségKalauz)
A méz is az egyike azoknak a dolgoknak, amiből érdemes betárazni az iskolakezdésre.
aug. 30
6:21
Melyik őszi szín illik hozzád legjobban? Teszteld! (Bien)
Az őszi időszak talán minden más évszaknál közelebb vihet önmagadhoz. Erről árulkodik a színpreferenciád is, ami a hideg hónapok kezdetén nem csak a stílusodról, hanem a személyiségedről is sokat felfedhet.
aug. 30
6:27
Alonso megorrolt a médiára: "Nem beszélek másokról!" (m4sport.hu)
Mellre szívta Fernando Alonso, hogy félreértelmezték a Ferrari monzai esélyéről tett zandvoorti nyilatkozatát. Úgy döntött, nem felel több hasonló kérdésre
aug. 30
6:27
Élénkül a húspiac: több sertés és baromfi ment vágóhídra, kilőtt az export is (vg.hu)
Baromfihúsból termelték a legtöbbet a vágóhidak.
aug. 30
6:27
Molnár Gusztávról barátja árulta el, milyen súlyos állapotban van jelenleg, kritikus időszak következik (Promotions)
A színész komoly orvosi felügyelet alatt áll.
aug. 30
6:27
Az anya, aki egy nap tízszer telefonál (Magyar Hírlap)
Interjú Nagy-Kálózy Eszter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésszel .
aug. 30
6:27
Mindenki számára fontos változások jönnek a bankolásban vasárnaptól (Bank360 blog)
Sokkal biztonságosabbá válik a bankolás szeptembertől. Beállított limitek lesznek az elektronikus csatornákon a különböző tranzakciókra, már az átutalásokra is. Elvárás lesz minden műveletről az azonnali és ingyenes értesítés.
aug. 30
6:27
Szőlőben a peronoszpóra helyett a lisztharmat volt az úr (Magyar Mezőgazdaság)
Míg az elmúlt évet a szőlősgazdák növényvédelmi szempontból megkínlódták, küzdöttek a peronoszpóra nyomással, az idei évben kicsit fellélegezhettek.
aug. 30
6:27
Ingram győzelemre hajt a Ceredigion Rallyn, de nem az ERC-értékelésben (Racing)
Chris Ingram a Ceredigion Rallyn ismét visszatér az ERC-mezőnybe, azonban elsősorban a brit bajnoki értékelést és nem az Eb-futamot szeretné megnyerni.
aug. 30
6:33
Cukorbetegség: van, ami a genetikai hajlam ellenére is segít (Infostart)
Egy finn kutatás szerint az életmódváltás, rendszeres testmozgás akkor is csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát, ha egyébként genetikai hajlamot mutat rá az adott személy.
aug. 30
6:33
Kiegészítő szolgálati idő az egészségügyben: ki jogosult rá, hogyan vehető figyelembe? (Adózóna)
Már két évtizede, hogy egyes egészségügyi dolgozók úgynevezett kiegészítő szolgálati időt szerezhetnek. Összefoglaltuk ennek feltételeit és érvényesítési lehetőségeit.
aug. 30
6:33
A születésszám növelésével kampányolt Trump (ATV)
A születések számának növelése érdekében jelentett be intézkedési tervet Donald Trump, republikánus elnökjelölt csütörtökön Michigan államban tartott kampányeseményén.
aug. 30
6:33
Brutálisan meggyilkolt egy embert az ismert színész fia, aki egyben híres youtuber (naphire.hu)
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Daniel Sancho Bronchalot, egy neves spanyol színészcsalád sarját Thaiföldön, miután bevallotta a vád szerint elkövetett brutális gyilkosságot.
aug. 30
6:33
Nagy nyelvmodellek: jobb teljesítmény, alacsonyabb ár (ICT Global)
Változik a világ, változik a mesterséges intelligencia: a nagy nyelvmodellek teljesítménye folyamatosan nő, áruk pedig folyamatosan esik. A fejlődés annyira felpörgött, hogy július végén indult modell ára is majdnem a felére csökkent. A változással az alkalmazásfejlesztők járnak igazán jól.
aug. 30
6:39
Szamárköhögés: sokan keresik az oltást, egy patikus szerint nem tudnak mindenkinek adni (444.hu)
Már augusztus elején is hiánycikk volt.
aug. 30
6:39
Ősi várost találtak Horvátországban (AQUA)
Feltérképezték a Horvátország partjainál elsüllyedt 7000 éves víz alatti várost 3D-ben. Az ősi települést körülvevő, „gyönyörűen megőrzött” elsüllyedt táj, a folyók és torkolatok hálózata is jól látható. Tavaly felfedeztek egy közeli kőkorszaki utat 13 láb mélyen az Adriai-tenger alatt, amely egykor ezt az ősi várost a szárazfölddel kötötte össze.
aug. 30
6:39
4 jel, ami alapján felismerheted, ha pszichopata van a környezetedben (Femcafe)
A pszichopátia olyan személyiségzavar, amelyet gyakran nehéz felismerni, mert az érintett emberek képesek mesterségesen alakítani a viselkedésüket annak érdekében, hogy elérjék céljaikat.
aug. 30
6:39
Politikai értékeinek változatlanságát hangoztatta Kamala Harris első elnökjelölti interjújában (Magyar Hírlap)
Ismét ígéretet tett arra, hogy elnökké választása esetén "minden amerikai" érdekében dolgozik majd.
aug. 30
6:39
Az oroszok új önkéntes területvédelmi egységeket hoznak Kurszk védelmére (Magyar Nemzet)
Alekszej Szmirnov, a Kurszki terület megbízott kormányzója augusztus 29-én bejelentette az önkéntes különítmény létrehozását.
aug. 30
6:39
Zelenszkij kérjen bocsánatot a pápától! (Mandiner)
Arrafelé ugyanis a keresztények és a zsidók elleni barátságtalan fellépések és atrocitások megszokottak, szinte természetesek.
aug. 30
6:39
Visszavonta a Talgóra tett ajánlatát a magyar konzorcium (Telex)
A hivatalos döntést még a spanyol értékpapír- és tőzsdefelügyelet előtt is közzé kell tenni.
aug. 30
6:41
A fideszesnél csak egy rosszabb van, a Nyugatról hazagyűlölködő emigráns (Mandiner)
Természetesen azt a félmondatot, hogy a diákok unalmukban küldjenek dickpic-et a telkójukról a BM címére azt képletesen értettem.
aug. 30
6:45
Egy új óceáni hátságra és ismeretlen fajokra bukkantak - képek, videó (Infostart)
Az egy hónapot felölelő expedíció feltérképezett egy több mint 3100 méter magas, víz alatti hegységet és számos, a tudomány számára vélhetően ismeretlen élőlényt.
aug. 30
6:45
Brutális zivatarok és még brutálisabb hőség: ilyen idő várható hétvégén (Blikk)
A hétvégén sem szabadulunk a kánikulától. Továbbra is marad a brutális hőség, egész hétvégén akár 36 fokot is mutathatnak a hőmérők. Emellett többfelé várhatók záporok és zivatarok, különösen pénteken; a meteorológiai szolgálat számos vármegyére kiadta a figyelmeztetést az érkező viharok miatt.
aug. 30
6:45
Egy üveg borral ünnepli a az örömhírt Krausz Gábor és Mikes Anna (Ripost)
A rajongók majd kiugranak a bőrükből.
aug. 30
6:45
Nincs kegyelem: még eddig fog a nyakunkon maradni a pokoli hőség (BorsOnline)
Mutatjuk, hol lesz a legrosszabb.
aug. 30
6:45
Egy új tanulmány szerint a hallal kiegészített vegetáriánus étrend a legegészségesebb (Hamu és Gyémánt)
A halevéssel kiegészített vegetáriánus diéta, más néven peszketáriánus étrend egy friss kutatás szerint minden más diétánál jobban csökkenti a halál esélyét az idősebb korosztály tagjai között, írja az EurekAlert. A Loma Linda Egyetem kutatói közel kilencvenezer, a hetednapi adventista felekezethez tartozó amerikai és kanadai tesztalany ho
aug. 30
6:45
Kiszivárgott néhány izgalmas információ az új KRESZ szabályairól (Promotions)
A KRESZ új szabályaira már csak néhány hónapot kell várni, sokan meg fognak lepődni.
aug. 30
6:45
Marozsán varázsolt, de Medvegyev jobban járt, mint Alcaraz (Magyar Nemzet)
A holland Botic van de Zandschulp okozta a US Open legnagyobb szenzációját.
aug. 30
6:45
Szomszédunk tizenkét vadászbombázót vásárol Franciaországtól (Autószektor)
A szerb és a francia illetékesek összesen tizenegy megállapodást kötöttek a francia elnök kétnapos szerbiai látogatásának elején. A dokumentumok egyebek mellett az energetikára, a hadászatra, az infrastruktúrára, az egészségügyre és a tudományos fejlesztésre vonatkoznak. Aleksandar Vucic szerb elnök kiemelten fontosnak nevezte a vadászbombázók besz
aug. 30
6:45
Szeptembertől új, biztonságosabb korszak kezdődik a bankolásban (Üzletem)
Sokkal biztonságosabbá válik a bankolás Magyarországon szeptembertől. Beállított limitek lesznek az elektronikus csatornákon a különböző tranzakciókra, már az átutalásokra is – derül ki a Bank360.hu összegzéséből. Az interneten keresztül ellenőrizhető lesz, hogy tényleg banki ügyintéző hívott-e fel bennünket vagy egy csaló. Elvárás lesz az is, hogy
aug. 30
6:51
Lázár Jánosék találtak 578 milliárdot közlekedésfejlesztésre az éjjel - Vitézy Dávid a haját tépi (Menedzsment Fórum)
Közel 600 milliárdot szán a kormány két projektre a következő években.
aug. 30
6:51
5-ből 3 amerikai dolgozó fizetésről fizetésre él (HR Portál)
A jelentés szerint a munkáltatók 78%-a mondta azt, hogy alkalmazottaik anyagilag stresszesek.
aug. 30
6:51
Hamarosan jöhet az Orbán-Magyar összecsapás az EP-ben (ATV)
Orbán Viktor és Magyar Péter között először kerülhet sor verbális összecsapásra.
aug. 30
6:51
Ezzel az 5 tippel a legnagyobb szárazságban is zöldellni fog a kerted! Próbáld ki! (Agroinform)
A forrósághoz és a szárazsághoz nem csak nekünk, a kertünknek is hozzá kell szokni. Mutatjuk, hogyan segíthetsz neki.

Keresés