Politikusi értékválasztása változatlanságát hangoztatta Kamala Harris, alelnök, a Demokrata Párt elnökjelöltje csütörtökön a CNN hírtelevízióban sugárzott előre felvett interjúban.
Már a kora reggeli órákban kisebb káosz alakult ki a MÁV több vasútvonalán. A vasúttársaság tájékoztatása szerint autóbuszos pótlás, kimaradó járat és meghibásodott mozdony nehezíti a közlekedést a vonattal utazni vágyók számára. Pest, Bács-Kiskun és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéket érintették az eddigi fennakadások.
António Guterres: Soha nem feledjük a timori ellenállás hőseinek bátorságát. Azokét az emberekét, akik mindent kockára tettek azért, hogy a függetlenség megvalósulhasson.
Felemás napok vannak Vas Gábor mögött, a tehetséges védő előbb hétfőn meglepődött Marco Rossi válogatott meghívóján, majd csütörtökön klubcsapatával egy félidőnyire volt a történelmi főtáblára jutástól. A Paks odahaza kapott ki 3-0-ra a Konferencia Liga playoffjában.
A világranglista 51. helyén álló Marozsán az amerikai nyílt teniszbajnokság 2021-es győztesétől kapott ki, a 84. helyezett Bondár számára pedig a páros verseny első fordulója jelentette a befejezést.
Jobban tesszük, ha nem nyitogatjuk gyakran a műanyag üvegek kupakjait – derült ki egy francia kutatásból.Minél többször nyitjuk ki ugyanazt a PET-palackot, annál több mikroműanyag kerülhet a szervezetünkbe – állapította meg egy francia kutatás. Ezentúl az is kiderült, hogy a laborban gyártó által közölt kettő helyett hatféle polimert találtak a pal
"Mi idén egy olyan 3,7 százalékos éves átlagos inflációval számolunk, és jövőre már egy 3,2 százalékos inflációval" - jelentette ki Varga Mihály az InfoRádióban. A pénzügyminiszter hangsúlyozta azt is: meglesz az Ecofin-ülés, az uniós pénzügyminiszterek tanácskozása Budapesten szeptember 12-13-án.
Egyre forróbb a hangulat Németországban a vasárnapi, Türingiában és Szászországban tartandó tartományi parlamenti választások előtt. Az egykori NDK-hoz tartozott két tartományban szinte napról-napra növekszik a radikális jobboldali, megalakulása óta a bevándorlás elleni harcot zászlajára tűző Alternatíva Németországnak (AfD) párt támogatottsága. Eh
Kertész Erzsi második felnőtteknek szóló művében a pszichológiai, sci-fi és bűnügyi regény elemeit vegyítve, kiváló érzékkel tartja bizonytalanságban az olvasót.
A csinos színésznő és kislánya imádnak együtt időt tölteni és programokat szervezni, bár Milla már nem is olyan kicsi, sőt nagyon úgy tűnik, hogy influenszeri babérokra tör. Köllő Babett az Instagram-oldalán árulta el, hogy van olyan esemény, ahova már a lánya viszi őt.
Adómentesség bevezetésével ösztönözné a kormány, hogy a lakosság a hosszú távú (például nyugdíjcélú) megtakarításainak egy részét inkább lakásvásárlásra, építésre, felújításra vagy hiteltörlesztésre fordítsa.
Szoboszlai Dominik klubja, a Liverpool többek között a címvédő Real Madriddal, a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató RB Leipziggel, valamint a Yaakobishvili Antallal felálló Gironával is találkozik az átalakított labdarúgó Bajnokok Ligája főtábláján.
Veled is előfordult már, hogy nem volt frissen mosva a hajad, ugyanakkor hirtelen kiderült, részt kell vegyél egy fontos eseményen vagy összejövetelen? Idő hiányában a szárazsampon ekkor az ember egyik legjobb barátjává válik, hiszen számos pozitív hatása ismeretes. Vannak azonban olyanok is, akik szerint nem tesz jót a haj állapotára nézve. Érvek
A tojásleves sokak kedvence: gyorsan elkészíthető és nagyon finom. Jó választás egy zűrös hétköznap estére, de akár egy lusta szombatra is. Összegyűjtöttük a kedvenceinket, próbáld ki akár az összes variációt!
A progresszív témák helyett az ingadozókat akarja megnyerni, ami miatt több kérdésben is szembemegy a korábbi álláspontjával. A CNN-en azért nem feszítették keresztre.
A hazai döntetlent követően csütörtökön hosszabbítás után 1-1-et játszott a Ferencváros a bosnyák Borac Banja Luka vendégeként, amelyet aztán tizenegyesekkel múlt felül a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének utolsó, negyedik fordulójában. Az eseménytelen, helyzetek nélküli mérkőzés hosszabbításában a hazai csapat szerzett vezetést szögletből, maj
Képzeljük el, hogy a régészek azonosítanak 160 000 darab feltáratlan halomsírt, melyek Szent István királyunk előtt 700 évvel élt magyar törzsfők és előkelők számára készültek. Majd ezt követően hozzájuk sem nyúlnak, mivel ezt törvény tiltja meg nekik. Nehéz ugye? Pedig Japánban ép ez történik.
Idén Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Ukrajna részvételével zajlik a régió nagyszabású, online digitáliskészség-felmérése, az IT Fitneszteszt. Májusi indulása óta itthon eddig a Dél-Alföldön és Közép-Magyarországon élő, 16-18 éves diákok töltötték ki a legtöbben a felmérést. Október végéig bárki teljesítheti a digitális készség
Egy igazán heves esőzés hatalmas károkat képes okozni. Kínában most rekord is dőlt az esőzés kapcsán, hiszen egyetlen óra leforgása alatt több mint 100 mm csapadékkal lehetett számolni.
Micimackót mindenki ismeri: ő az az aranyos medve, aki a végtelenségig imádja a mézet, és rengeteg kedves barát veszi körül a nap minden pillanatában. A Százholdas Pagony lakóiról olvashattál már könyvekben, de mesesorozat és film is készült a vicces történeteikről, amit nem csak a gyerekek, de még a felnőttek is szívesen néznek meg – akár többször