Rövid határidőt, alig több mint egy hetet hagyott a kormány a szakszervezeteknek és a munkáltatóknak is a kötelező munkaalkalmassági vizsgálat megszüntetéséről szóló törvénymódosítás véleményezésére – közölte a Magyar Szakszervezeti Szövetség. A munkavállalói jogokat súlyosan sértő, alaptörvény-ellenes tartalmat hónapokkal ezelőtt, már korábbi form
A vállalkozások többsége elszalasztja azt a lehetőséget, hogy energiamenedzsment-megoldásokkal, illetve energiatárolással hangolja össze a saját célra termelő naperőművének (SCTE) termelését az áramfogyasztási igényeivel, és a leszabályozó naperőműveik miatt naponta rengeteg energiatermelés veszik kárba, ami kivetítve egy kisebb város éves energiaf
A Magyar Evangéliumi Testvérközösség elnöke, Iványi Gábor szerint "barbár és embertelen dolog" az oktatási intézményeik nyilvántartásból való törlése, és bíróságon támadják meg a kormányhivatal erről szóló határozatát. Iványi Gábor erről a IX. kerületben, a Harsányi János Technikum egykori iskolaépületében tartott szerdai sajtótájékoztatón beszélt.
A járművek szén-dioxid-kibocsátásának csökkentésére irányuló uniós jogalkotási erőfeszítések ellenére észrevehetően hiányoznak az elektromos autók piaci elterjedésének felgyorsítására irányuló kezdeményezések mind uniós, mind nemzeti szinten. Az elektromosan tölthető járművekre vonatkozó legfrissebb ACEA-adatok megerősítik, hogy a megfizethetőség
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Éak Nonprofit Kft. 2024. szeptember 9. és szeptember 21. között ismét megszervezi a Hulladékért virágot elnevezésű akciót.
Ahogy a 2024/2025-ös tanév megkezdődik, újabb kihívások és viták kerülnek porondra az oktatásban. Tavaly a tanszerek áremelkedése, a tanárhiány és a státusztörvény miatt voltak feszült pillanatok, idén az iskolai mobiltelefon-használat korlátozása borzolja a kedélyeket. A Pénzcentrum új felmérésében arra keresi a választ, hogyan élik meg a szülők é
Visszaéltek a Fővárosi Vízművek nevével: egy a társasággal nem szerződött vállalkozás a fogyasztókat megtévesztve a cég minősített partnereként hirdette magát, és lakás-mellékvízmérők cseréjéhez ajánlotta szolgáltatásait - közölte a szolgáltató szerdán. A közleményben a Fővárosi Vízművek óvatosságra inti ügyfeleit és azt kéri: ellenőrizzék a társas
Bevezetés Magyarországon a kripto-kaszinók egyre népszerűbbek a tranzakciók kényelme és biztonsága miatt, amelyek kriptovaluták használatával történnek. Az anonim és gyors fizetések iránt növekvő érdeklődés mellett ezek a platformok sok játékos számára válnak az elsődleges választássá. Ebben a cikkben elmondjuk, hogyan válasszunk kripto-kaszinót a
Ricky Martin lesz a sztárvendége idén a Napi Mázli Szuperkoncertnek, amelyet szeptember 21-én rendeznek meg a fővárosban, a Hősök terén - jelentette be Mager Andrea, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója, a programról szóló szerdai sajtótájékoztatón, Budapesten.
Én egy baloldali diktatúrában nőttem fel, ahol a "baloldal" csak pozitív kontextusban szerepelhetett, mintha az volna mindig a "jó" és a jobboldaliság a gonoszsággal, fasizmussal, embertelenséggel lenne azonos, amit üldözni kell, és amihez nem lehet vonzódni, ezt megvallani pedig végképp veszélyes. Mintha a politikában (és visszatekintve a történel
Az élet nem egyszerű. Szeretnénk, hogy az legyen; hogy minden csak a boldogságról, örömteli pillanatokról szóljon, de ez senkinél sem így történik. Vannak nehéz napok, és akadnak nehéz időszakok is, amiket nem könnyű feldolgozni.
Az EigenDA adatelérhetőségi protokoll bejelentette, hogy mostantól támogatja a natív tokenek újrastakelését layer-2 skálázási hálózatok számára. Augusztus 26-i X-bejegyzésében az EigenDA csapata kihangsúlyozta, hogy ez a fejlesztés új lehetőségeket nyit meg a layer-2 ökoszisztéma szereplői számára, mind a biztonság, mind a hozamok szempontjából. „A
Az Extreme Trail újra megrendezi hagyományos sporteseményét az Aquarius Élmény- és Parkfürdőben. A 2024. szeptember 21-22-ei hétvégén előbb szombaton az akadályfutóké, majd vasárnap a terepfutóké a fürdő és a Sóstói erdő.
Az Európai Bizottság több mint egymilliárd euró uniós pénzügyi hozzájárulást javasolt Olaszország, Szlovénia, Ausztria, Görögország és Franciaország számára a 2023 folyamán pusztító árvizek utáni helyreállítás költéségeihez.
A krónikus vízhiány miatt az öntözetlen területeken a növények száradása állandósult, a magas Uv-sugárzás miatt a napégés és terméshullás mindennapos jelenség.
A szülei az űrben dolgoztak, a zenének köszönheti a befutását, a gimis diáktársát vette feleségül, és épp a Sátán szerepére készül. A fékezhetetlen energiájú hollywoodi sztár Jack Black az 55. születésnapját ünnepli, mi pedig összegyűjtöttünk róla egy csokornyi érdekességet.
Az Airbnb-szálláshelyek betiltásával nem fognak megoldódni a VI. kerület problémái, ráadásul ezek a vendéglátóhelyek nagy összeggel hozzájárulnak a kerület gyarapodásához – erről beszélt az InfoRádióban Schumicky Balázs, a Magyar Apartmankiadók Egyesületének elnöke.
Az osztrák nyugdíjrendszer alapelve, hogy az állami nyugdíjnak biztosítania kell a tisztes megélhetést minden nyugdíjas számára. Ezt a célt a 80/45/65 szabály alkalmazásával kívánják elérni: 80% legyen a bruttó helyettesítési ráta (az első nyugdíj bruttó összege érje el az utolsó aktív bruttó kereset 80%-át), ha az érintett nyugdíjas legalább 45 év
Idén is folytatódik a budapestiek városfejlesztő ötletei alapján a közösségi költségvetés tervezése. Augusztus 21. és október 7. között lehet szavazni arra, miket valósítson meg a Fővárosi Önkormányzat a budapestiek javaslatai…
Nem tudhatod biztosan, hogy mit fog lépni az ellenfeled, avagy mi fog történni a gazdaságban, de minden forgatókönyvre készülnöd kell válaszlépéssel – vallja a két év alatt dolgozói létszámban és kezelt vagyon tekintetében is duplájára növekő, Közép-Ázsia felé kacsintgató Gránit Alapkezelő második embere, Erdélyi Zombor.
Több közéleti szereplő is szót emelt amiatt, hogy a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium menesztette a Madách Imre Gimnázium igazgatóját. Az iskolavezető felmentésére – az oktatási kormányzat szerint – azért került sor, mert ellenszegült a digitális eszközöket kitiltó kormányrendeletnek. A Madách Imre Gimnázium most felmentett igazgatója, Mészá
Augusztus 31-én, Karcagon rendezik meg a Magyarok Világszépe fináléját. A Fásy Ádám nevéhez fűződő szépségverseny döntőjét egy 10 napos felkészítő tábor előzi meg, melynek helyszínét a Nimród Bioszálloda biztosítja. A hotel dolgozói minden igényt kielégítő körülményeket biztosítanak a szépségeknek: bioételekkel, stílusos szobákkal és rendkívüli ven