A nagy technológiai vállalatokra a bizniszük felskálázásának bajnokaiként tekintünk, érdekes azonban melléjük tenni egyes gyorsétteremláncok teljesítményét is. Némelyikük üzletmenetben és tőzsdei teljesítményben is felveszi a versenyt a világ csúcsán lévő technológiai behemótokkal.
A Kling AI egészen új szintet képvisel a generatív mesterséges intelligencia területén, hiszen ez az első olyan nyilvánosan elérhető videógenerátor, amivel valóban professzionális minőségű videókat alkothatunk mindössze néhány begépelt szó vagy mondat alapján.
Erőss Domonkos egy jól bejárt úton is mehetett volna tovább, de kockáztatott. A Harvard mellett saját önismereti munkája is kellett ahhoz, hogy rájöjjön, mivel akar foglalkozni: legyen jól mindenki.
Az Európai Bizottság maximum 36,3%-os extra vámot vetne ki a Kínából importált elektromos autókra, de Kína szerint meg sem hallgatták őket, az EU ráadásul azóta is folyamatosan módosítgatja, hogy kire és milyen mértékű extra vámot szabna ki. Augusztus 20-án az Európai Bizottság újra felülvizsgálta a megállapított extra vám mértékét, de Peking legna
A Nemzetközi Bokszszövetség bejelentése szerint két független laboratórium is megerősítette, hogy Imane Helif és Lin Ju-ting biológiailag férfiak, miközben a NOB tudott az ügy dokumentumairól.
Rengeteg tanácsot hallhatunk azzal kapcsolatban, hogyan élik meg az elsősök a tanévkezdést, és hogyan segíthetjük őket szülőként, hogy minél könnyebb legyen az átmenet az óvoda és az iskola között. Arról azonban kevesebb szó esik, hogy szülőként milyen sokféle változással szembesülünk ilyenkor, amelyek próbára tehetik a megküzdési képességeinket.
Félrelépni, lebukni, ráadásul úgy, hogy a harmadik fél gyermeket vár, több, mint kínos. Hírességek, akik közül sokan nem is tudták titokban tartani, hogy két nő is terhes tőlük egyszerre.
Idén Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Ukrajna részvételével zajlik a régió nagyszabású, online digitáliskészség-felmérése, az It Fitneszteszt. Májusi indulása óta itthon eddig a Dél-Alföldön és Közép-Magyarországon élő, 16-18 éves diákok töltötték ki a legtöbben a felmérést. Október végéig bárki teljesítheti a digitális készség
Mennyi pénzt kapott kisregénye megfilmesítéséért Stephen King? Kiket láttak volna szívesen a gyártók Andy és Red szerepeiben és melyik jelenetekben látható a rendező, Frank Darabont keze? Öt érdekességet gyűjtöttünk össze A remény rabjairól.
Költségvetési csalással vádolják Virág Józsefet, akit a tatabányai kórház igazgatójává a múlt hónapban nevezett ki Pintér Sándor. Az orvos évek óta bíróságra jár, az ügyészség szerint Szegedi Csanád volt jobbikos EP-képviselő bűntársa volt az uniós költségvetés megkárosításában. A Belügyminisztérium és az Országos Kórházi Főigazgatóság is hallgat a
Azok a vidéken élő és munkába visszatérő szülők, akiknek gyermekei szeptember 1-től bölcsődébe járnak, újra igényelhetnek támogatást a bölcsődei térítési díjhoz – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a Facebook-oldalára feltöltött videóban hétfőn.