2024. augusztus 27. kedd

aug. 27
21:45
Profilváltásra, váratlan karbantartási és belsőépítészeti munkálatokra hivatkozva hajtották el a World Press Photo kiállítást a múzeumok (Telex)
Minden megkeresett helyszínen akadt valami kis probléma.
aug. 27
21:47
Kormányhivatal: A Fővárosi Törvényszék jogsértőnek találta Horn Gyuláról elnevezni egy sétányt (Telex)
Hatályon kívül helyezték a Fővárosi Közgyűlés rendelkezését.
aug. 27
21:49
Törölte nyilvántartásából Iványi Gáborék iskoláit és óvodáját a fővárosi kormányhivatal (Telex)
A kormányhivatal azt írta, gondoskodnak róla, hogy a diákokat más iskolákba és óvodákba helyezzék át.
aug. 27
21:51
Ne maradj le róla! Ezért állj már most neki a karácsonyi kaktusz és a krókusz nevelésének! (Agroinform)
Igazán szívhez szóló ajándék lesz belőle, ha időben kapcsolsz! Most még nem késő!
aug. 27
21:51
Magyar Péter: A kórházak után most elkezdjük járni az iskolákat és a MÁV vonalait (ATV)
Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke részletesen beszélt a Völner-Schadl ügyben indított nyomozás megszüntetéséről, valamint arról, hogy milyen jogi lépéseket tervez tenni az ügy folytatása érdekében. Szóba került a digitális gyóntatószék és az is, hogy milyen eredményei vannak a kórházlátogatásainak. Magyar azt is
aug. 27
21:51
Teljesen kiégett egy autó az M7-esen (Autószektor)
Teljesen kiégett egy gépkocsi az M7-es autópálya 34-es kilométerszelvényénél, Kajászó térségében, a Budapest felé vezető irányban, a leállósávban. A három utas időben el tudta hagyni a járművet, amelynek lángjait a váli önkormányzati tűzoltók oltották el egy vízsugárral. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
aug. 27
21:51
Magyar Péter benyújtotta a Schadl–Völner-ügyben tett felülbírálati indítványát (Telex)
A Tisza Párt elnöke szerint több trükköt is bevetett az ügyészség, hogy eltussolják az ügyet.
aug. 27
22:00
Ilyen is csak Romániában történhet meg: felfoghatatlan, miket művelt az álrendőr (Femcafe)
Évekig zseniálisan játszotta Romániában a szerepét egy álnyomozó, aki ügyekben is részt vett, de még kihallgatásokat is levezényelt.
aug. 27
22:00
A kétgyermekes édesanya horgolt táskáira már Ördög Nóra is felfigyelt, és ez még csak a kezdet (Glamour)
Szerénység és alázat. Ezzel a két szóval jellemezhetnénk Légrádiné Bodó Évát, az Evees Design ötletgazdáját, tulajdonosát. Éva egy betegség miatt nyúlt vissza kedvenc, gyermekkori elfoglaltságához, a horgoláshoz: táskái mára a Nekem A Balaton Nánásiék (Csücsök) polcain is megtalálhatók. Hogyan indult az Evees Design útja, és hogyan tud Éva lépést t
aug. 27
22:15
Nagyon kellemetlen hírek érkeztek a magyar időjárásról (Portfolio)
Az elmúlt egy hét meleg, nagyrészt száraz időjárása tovább fokozta a július eleje óta tartó szárazságot hazánkban - írja a HungaroMet. Jelenleg az ország kétharmadán tapasztalható súlyos vagy nagyfokú aszály. Bár nyári kapás növényeink terméskilátásain már egy kiadós eső sem segítene, a repce lassan aktuálissá váló vetéséhez óriási szükség lenne a
aug. 27
22:15
Magyar Péter a kórházak után az iskolákat és a vasutat is körbe akarja járni (Telex)
A Tisza Párt elnöke az ATV-ben arról is beszélt, hogy szerinte már a kórházlátogatásaival is elért kisebb eredményeket.
aug. 27
22:15
Kínai hekkerek hónapokig csücsültek amerikai szolgáltatók rendszereiben, és figyelgették a netezők millióit (Telex)
A szokatlanul agresszív, ám kifinomult támadások nagyságrendekkel durvábbak voltak a korábbiakhoz képest.
aug. 27
22:21
Két szibériai tigrissel bővült a népszerű állatkert: ekkortól lehet látogatni őket (Pénzcentrum)
Egy hím és egy nőstény szibériai tigrissel bővült a ljubljanai állatkert; az állatok még szokják a környezetüket, így csak szeptember közepétől tekinthetik meg őket a látogatók - közölte az intézmény.
aug. 27
22:30
Magyar Péter és csapata a kórházak után az iskolákat és a Máv vonalait kezdi el bejárni (SzMo)
A Tisza Párt erre a két területre fókuszál, mert szerintük akcióik elindítottak változást az egyészségügyben is.
aug. 27
22:33
Jön a hidrogénhajtás? Összefog a Toyota és a BMW az ügyért (Infostart)
A Toyota és a BMW 2012 óta működik együtt az üzemanyagcellás járművek terén, most új szintre emelik a partnerséget.
aug. 27
22:33
Toto Wolff szerint jobb, ha ezt intő jelként kezeli a Red Bull (Infostart)
A Mercedes csapatfőnöke úgy véli, hogy a konstruktőri bajnokság már "teljesen nyitott", miután Lando Norris "megsemmisítette" az egész mezőnyt a Holland Nagydíjon.
aug. 27
22:33
A NATO több tízmillió euró értékben rendelt különleges haditengerészeti drónokat (Infostart)
A vadonatúj eszközök meglehetősen koros, az 1980-as években készült aknakeresőket váltanak le a belga és holland haditengerészetnél.
aug. 27
22:35
Nagyon sokba kerül a hollandoknak ez a tiltakozás (Infostart)
Amszterdami hatóságok: több százezer eurónyi kárt okoz az óceánjáró-turizmus ellen tiltakozó klímaaktivisták kikötői blokádja
aug. 27
22:45
15 hónap után tartott szünetet a jegybank (Üzletem)
Az elemzői várakozásokkal összhangban 6,75 százalékon tartotta az alapkamatot az Mnb Monetáris Tanácsa az augusztus 27-i kamatdöntő ülésen.
aug. 27
22:51
Az oroszok a hadititkaikat, a trumpisták a szólásszabadságot féltik az orosz Zuckerberg elfogásától (Telex)
Pavel Durov párizsi őrizetbe vétele aggályokat kelt a szólásszabadság védelmezőiben, a francia hatóságok szerint viszont a Telegram tele van gyerekpornóval, szélsőséges és terrorista tartalommal. De ezt használja sok elnyomott ellenzéki is.
aug. 27
22:57
Az autóját több versenyen is odacsapó Logan Sargeant-t szezon közben cserélte le a Williams (Telex)
Helyét a szezon végéig Franco Colapinto veszi át.
aug. 27
23:00
Balassagyarmaton katasztrofális állapotokat hagyott maga mögött a vihar (SzMo)
A nap vesztese egyértelműen a Nógrád megyei település. A légzuhatagként tomboló zivatar komoly károkat is okozott.
aug. 27
23:27
Egy gyerek véletlenül összetört egy 3500 éves leletet egy izraeli múzeumban (Telex)
A korsót védőüveg nélkül állították ki a bejárat közelében.
aug. 27
23:36
"Láthattam ma este a gyermekemet összeomolni, azóta is zokog" – fogalmuk sincs az Iványi Gáborék iskoláiba járó gyerekek szüleinek, mi lesz (SzMo)
Este a kormányhivatal külön kocsikat küldött hozzájuk, hogy értesítsék őket, hat nappal az iskolakezdés előtt bezárják az iskolákat.
aug. 27
23:51
Potenciális terroristát lőtt agyon a német rendőrség (Demokrata)
A klevei ügyészség elrendelte egy gyilkossági nyomozócsoport felállítását az ügyben a duisburgi rendőrségnél.

Keresés