2024. augusztus 21. szerda

aug. 21
8:54
Piros Zsombornak már a selejtező első körében véget ért a US Open (m4sport.hu)
Amerikai riválisa nagy csatában búcsúztatta a magyar teniszezőt.
aug. 21
8:54
Nem a munkaerő kiváltása miatt fejlesztenek a cégek (MMonline)
A hazai mikro-, kis- és középvállalkozás többsége, 61 százalék tervez valamilyen beruházást a következő egy év során – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Beruházási szándék szempontjából a top helyen egyértelműen az IT fejlesztések állnak, de közel minden ötödik kkv gondolkodik gépek, illetve gépjárművek beszerzésében is.
aug. 21
8:54
Fokozatosan oldják fel a forgalmi korlátozásokat az ünnepi rendezvények után (Magyar Nemzet)
A következő két napban még számítani kell menetrendváltozásra.
aug. 21
8:54
Nagyon durva kamatcsökkentések jönnek, de az olcsóbb kölcsönnek ára van (Forbes)
A következő hetekben akciós személyi kölcsön ajánlatokkal bombáznak majd a bankok – Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint egy átlagos személyi hitel esetében akár 300 ezer forintot is tudnak majd spórolni az ügyfelek, ha a legmegfelelőbb ajánlatot választják. Mi történt? A személyi kölcsönök piaca eddig is dübörgött, a lakoss
aug. 21
8:54
Idén nyáron nyolc ember fulladt bele a Balatonba (Mandiner)
Összességében csökkent a balesetek száma a tónál az elmúlt évekhez képest.
aug. 21
8:54
Irgalmatlan csapás érte Moszkvát: ez volt az eddigi legnagyobb dróntámadás a háborúban (naphire.hu)
Az ukránok az egyik legnagyobb dróntámadást intézték Moszkva ellen szerdán, de az orosz légvédelmi egységek a drónok egy részét már Podolszk városa felett megsemmisítették - közölte Szergej Szobjanyin, a város polgármestere.
aug. 21
8:54
8 alacsony nőknek alkotott ruhamárka, amit 163 cm alatti nőknek ismerniük kell (Bien)
Miért olyan nehéz a legjobb "petite" ruhamárkákat megtalálni? A divatipar gyakran a standard méretekre koncentrál, így az alacsony nők számára készült speciális kollekciók ritkábban fordulnak elő és kevésbé ismertek. Íme 8 ruhamárka, amit a 163 cm alatti nőknek ismerniük kell!
aug. 21
8:56
A kormány nemzeti emlékhelyet fejlesztene Esztergomban 2038-ra (Magyar Nemzet)
Nagy bejelentést tett a miniszter.
aug. 21
8:56
"Nekünk miért nincs saját Orbánunk?" – váratlan helyről dicsérik hazánkat (Mandiner)
"Lehet, hogy Magyarország kicsi nemzet, de az állam érdekképviselete és saját létjogosultsága sokszor érettebb, mint a miénk" – írja a lap.
aug. 21
8:57
Majoross Gergely: történelmi tett előtt állhat a férfi jégkorongcsapat (Infostart)
Majoross Gergely, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya szerint történelmi tett előtt állhat a férfi csapat, amely jövő héten olimpiai selejtezőn bizonyíthat, és kapitányként fontosnak tartja helyreállítani a játékosok és a válogatott közötti kapcsolatot.
aug. 21
8:57
Nagy Márton: cél a magyar-kínai gazdasági együttműködés további erősítése (HR Portál)
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfőn hivatalában fogadta a Kínai Export-Import Bank vezérigazgatóját és elnök-helyettesét, Ren Shengjunt - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben az MTI-t.
aug. 21
8:57
Boeing 777X: meghibásodás miatt felfüggesztik a tesztrepüléseket (ATV)
Az amerikai repülőgépgyártó óriás, a Boeing felfüggesztette új, 777X típusú, széles törzsű repülőgépének repülési tesztjeit, miután kimutatták a hajtóművet a repülőgép testével összekötő egyik alkatrész meghibásodását.
aug. 21
9:00
Ezeket, az egészségkárosító diétákat kerülje (Magyar Hírlap)
A legtöbbször egy divatos fogyókúra rövid ideig tart.
aug. 21
9:00
Nyilvános elektromos töltőpont lett a Mooncity Budaörsön (Autószektor)
A 4 töltőállomáson összesen 7 csatlakozófej érhető el: 2 db Alpitronic Hypercharger töltőoszlop (40 kW DC és 75 kW DC), 1 db MOON Power Charger DC töltőberendezés (90 kW DC_CCS, 50 kW_CHAdeMO DC és 22 kW AC), amelyek mellett egy két csatlakozófejes 22 kW-os AC készülék is rendelkezésre áll, így nemcsak kimondottan elektromos, hanem a plug-in modell
aug. 21
9:00
Most már hivatalos: két év házasság után tényleg válik Jennifer Lopez és Ben Affleck (Sassy)
Az énekesnő beadta a válókeresetet, éppen a második házassági évfordulójuk napján. Ezúttal két évig húzták.
aug. 21
9:03
Brutális baleset a XVI. kerületben: függőlegesen állt meg az autó, csoda, hogy a sofőr túlélte (BorsOnline)
A tűzoltóknak úgy kellett kivágni a jármű vezetőjét.
aug. 21
9:03
Szandi: "...a tűzijáték kellős közepette világra jött..." – Röpködnek a gratulációk! (Metropol)
Az énekesnő közösségi oldalát ellepték a jókívánságok!
aug. 21
9:03
Gyengül a forint (Portfolio)
A rövid hét első munkanapját gyengüléssel kezdi a forint, 393 forint 70 fillérbe kerül ma reggel egy euró. A dollár kis erősödést mutat az euróval szemben. A héten az amerikai Federal Reserve eseményére figyelnek a befektetők, az hozhat nagyobb mozgásokat.
aug. 21
9:03
A saját otthonába jegyeztette be az óbudai polgármester a céget, ami megbízásokat kapott (ATV)
Kiss László személyesen biztosított székhelyhasználatot a házában egy cégnek, amelyben feleségén kívül egy olyan személy töltötte be az ügyvezető-tulajdonosi posztot, aki egy másik cégével több milliós megbízásokat kapott az óbudai önkormányzattól azután, hogy Kiss Lászlót polgármesternek választották.
aug. 21
9:05
Felrobbant a legnagyobb indiai e-robogó gyártó árfolyama (Portfolio)
Az Ola Electric Mobility tőzsdére lépése volt az elmúlt két év legnagyobb IPO-ja Indiában. Az elektromos robogó gyártó részvényei hatalmas népszerűségnek örvendenek, kevesebb mint két hét alatt pedig már közel 90 százalékkal került feljebb az árfolyam - számolt be a Bloomberg.
aug. 21
9:06
Az izraeli háború 320. napja – az USA szerint Izrael elfogadta a gázai kivonulás feltételeit (vg.hu)
Most a Hamász oldalán pattog a labda.
aug. 21
9:06
Itt egy videó a teljes augusztus 20-i tűzijátékról (SzMo)
Itt egy jó hír annak, aki nem győzte kivárni a tűzijáték este 10-es kezdését: az egészet vissza lehet nézni.
aug. 21
9:06
A Boeing cég felfüggeszti a 777X tesztrepüléseit (Magyar Hírlap)
Szakemberek kimutatták a hajtóművet a repülőgép testével összekötő egyik alkatrész meghibásodását.
aug. 21
9:09
Megkötésekkel, de nyilvánossá teszik náci kollaboránsok aktáit (Infostart)
Hollandiában jövőre szakaszosan megnyitják a feltételezett náci kollaboránsok aktáit, az ország levéltára mindazonáltal az élő leszármazottak védelmét is szem előtt fogja tartani - jelentette kedden az NlTimes című holland hírportál a kezdeményezés irányítóját idézve.
aug. 21
9:09
Magyarország után négy évvel Svájc is elindította az azonnali fizetési rendszert (Portfolio)
Svájc közelebb került a készpénzmentes működéshez, miután elindította az azonnali fizetési rendszert, amely lehetővé teszi a másodpercek alatt történő átutalást - közölte szerdán a Svájci Nemzeti Bank és a SIX pénzügyi infrastruktúra-üzemeltető. Magyarország négy és fél évvel korábban, közvetlenül a Covid előtt, 2020. március 2-án vezette be az azo
aug. 21
9:09
Kedvező folyamatokra számít az elemző szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (Pénzcentrum)
Az európai határidős mozgások alapján pozitív tartományban kezdődhet a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. A BUX 608,98 pontos, 0,85 százalékos emelkedéssel, 72 282,10 ponton zárt a legutóbbi kereskedési napon, múlt pénteken. Az árfolyamok változásáról a Pénzcentrum oldalán is lehet tájéko
aug. 21
9:12
Nagy pofonba szaladt bele Zelenszkij, elutasították kérését az uniós vezetők (Mandiner)
Úgy tűnik, mégsem táncol mindenki mindig úgy, ahogy az ukrán elnök fütyül. Kérdés, hogy ezt Zelenszkij tudomásul veszi-e.
aug. 21
9:12
Norrisék próbálták meglepni elbűvölő rajongójukat, de nem nagyon sikerült (Racing)
A McLaren versenyzői a wokingi főhadiszálláson fogadtak egy kislányt, akit viszont a jelek szerint nem a két klasszis pilóta érdekelt a legjobban.
aug. 21
9:12
A tűzijáték után felborult egy motorcsónak a Margitszigetnél (Telex)
Hárman voltak rajta, a fővárosi vízirendészek perceken belül kimentették őket. A motorcsónak vezetője ittas lehetett.
aug. 21
9:12
Az egyik legnagyobb dróntámadást indították az ukránok Moszkva ellen, állítja a polgármester (Telex)
Szerda hajnalban összesen 45 drónt semmisítettek meg az orosz erők, 11-et a főváros felett.
aug. 21
9:15
Ezért viselj otthon is cipőt – megelőzi és kezeli a fájdalmat (Mindmegette)
Bár gyerekkorunkban általában azt halljuk, legyünk minél többet mezítláb, felnőttként ez már nem mindig jó ötlet.
aug. 21
9:15
Az óbudai polgármester otthonába jegyezték be a céget, ami megbízásokat kapott az általa vezetett önkormányzattól (ATV)
Kiss László személyesen biztosított székhelyhasználatot a házában egy cégnek, amelyben feleségén kívül egy olyan személy töltötte be az ügyvezető-tulajdonosi posztot, aki egy másik cégével több milliós megbízásokat kapott az óbudai önkormányzattól azután, hogy Kiss Lászlót polgármesternek választották.
aug. 21
9:18
Európai gazdaság: a görögök most taroltak egy listán, Szalonikiben a legjobb vezérigazgatónak lenni (vg.hu)
A legnagyobb európai cégek hosszú évekre terveznek a vezetőikkel. A BusinessFinancing friss kutatása aszerint rendezte sorba az egyes városokat és országokat, hogy az ott tevékenykedő vezérigazgatók mennyi időt töltenek átlagban a cégek élén. Görögország került a lista első helyére.
aug. 21
9:18
Dobd fel a hangulatod: mutatjuk, hogyan hekkeld meg a boldogsághormonok működését (Glamour)
Néhány egyszerű, tudatos tevékenység is elegendő ahhoz, hogy meghekkeld a neuroendokrin rendszer elképesztően bonyolult működését, és beindítsd a boldogsághormonok termelődését: a dopamin, az endorfin, az oxitocin és a szerotonin hűséggel garantálni fogják a közérzeted javulását.
aug. 21
9:18
Születésnapját ünnepli Demcsák Zsuzsa: "Újraterveztem az életemet" (BorsOnline)
Sikeres a szerelemben, a munkában, a gyermekei pedig jól nevelt, egészséges felnőttek lettek. Mi az, amire még vágyhat Demcsák Zsuzsa a negyvenhatodik születésnapján? Erre a kérdésre kerestük a választ.
aug. 21
9:18
Férjhez megy Antonio Banderas és Melanie Griffith lánya: Stella kezét gyerekkori szerelme kérte meg (Life)
Stella Banderas menyasszony lett! Melanie Griffith és Antonio Banderas lánya hétfőn jelentette be, hogy hozzámegy gyermekkori szerelméhez, Alex Gruszynskihez.
aug. 21
9:18
Winston-Salem: Marozsán és Fucsovics is búcsúzott a tornától (Magyar Hírlap)
Mindkét magyar teniszező amerikai játékostól szenvedett vereséget.
aug. 21
9:18
Jéghegyek közt lavírozni (Demokrata)
Már nem állítható vissza a dollár hegemóniája a világkereskedelemben. Tatár Mihállyal beszélgettünk.
aug. 21
9:18
Olcsóbb a tojás, de jó hír, hogy megugrott a hazai kivitel (Agrárágazat)
25 százalékkal nőtt a mezőgazdaságban a tojás exportja, és ezzel párhuzamosan jelentősen mérséklődött az import.
aug. 21
9:18
Szavazás! Elon Musk közvéleményt kutat, hogy ki a szimpatikusabb, Trump vagy Harris (Magyar Nemzet)
Itt most magyarok is szavazhatnak, hogy ki legyen az Egyesült Államok elnöke. Ebben a pillanatban úgy tűnik, hogy Trump előnye behozhatatlan a "szuper tudománytalan szavazáson".
aug. 21
9:18
Nagy Márton szerint a középréteg és az átlag alatti jövedelműek túl óvatossá váltak a költéseikben (Telex)
A nemzetgazdasági miniszter az Indexnek adott interjújában azt mondta, a lakhatás jelenleg fontosabb az embereknek, mint a fogyasztás.
aug. 21
9:18
Elképesztő dolog derült ki a letartóztatott óbudai polgármesterről (naphire.hu)
A 24.hu információi szerint Kiss László személyesen biztosított székhelyhasználatot a házában egy cégnek, amelyben feleségén kívül egy olyan személy töltötte be az ügyvezető-tulajdonosi posztot, aki egy másik cégével többmilliós megbízásokat kapott az óbudai önkormányzattól azután, hogy a DK-s politikust polgármesternek válaszották.
aug. 21
9:18
Mexikói tequila koktél az augusztusi napokra: Batanga (in.hu)
A mindössze négy összetevőből álló ital a nyári pihenés remek kísérő itala lehet.A batangát állítólag az 1960-as években találta fel egy vendéglős, aki egy köpcös vendégéről nevezte el az italt (a batanga szlengben azt jelenti, hogy "vastag középen").Hozzávalók:1,5 cl tequila1,8 dl kóla1 lime-ból kifacsart 1,5 cl lésó jég Elkészítés:1. Vágj
aug. 21
9:18
Gáspár Győző nem tudja megbocsátani édesapjának, hogy az egy huszonéves nőtt vett feleségül (Sassy)
A valóságshow-sztárnak megvan a véleménye az esetről, az esküvőre sem ment el.
aug. 21
9:18
Digitálisra cseréli plasztikkártyáit a drogéria: egy hétig minden leadott Rossmann+ kártya ajándék bevásárlótáskát ér (Digital Hungary)
Új, környezettudatos kezdeményezést indít a Rossmann, mellyel arra ösztönzi a vásárlókat, hogy a Rossmann+ tagságukhoz tartozó hagyományos plasztikkártyájukat digitális megoldásra váltsák le. Az akció első üteme 2024. augusztus 26-tól szeptember 1-ig tart és azok a vásárlók, akik részt vesznek benne, ajándék Rossmann bevásárlótáskát kapnak.
aug. 21
9:18
Brigetióban nagyobb sztár volt egy római költő, mint ma Taylor Swift (kultura.hu)
Számadó Emese régész, történész, múzeumigazgató 34 éve dolgozik a Komáromi Klapka György Múzeumban. Több mint harminc éve kutatja Brigetio, a római katonai és polgárváros két évezredes maradványait. Jókai Mór nyomán motorozta körbe Erdélyt, és kedvenc múzeumi tárgya egy harmadik évszázadban készült mennyezeti tégla Ovidius portréjával.
aug. 21
9:20
Nagy Márton: Fontos, hogy a gazdasági növekedés bevonó jellegű legyen (Magyar Nemzet)
Az óvatossági motívum oldódása hosszabb időt vesz igénybe a tárcavezető szerint.
aug. 21
9:24
Baleset a Nemzetiben: ide szerződött Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó, hamarosan színpadra is lépnek (Pénzcentrum)
Egyelőre egy darabra szerződött le a Centrál Színházzal Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó - árulta el Puskás Tamás igazgató. Mint mondta, abban bízik, hogy az együttműködés hosszabb távú lesz, és a Nemzeti Színházban megsérült színészek társulati taggá válnak a Centrálban.
aug. 21
9:24
Csökkenthetik a védővámot a kínai Teslák esetében (autopro)
Az Európai Bizottság csökkentést javasol a kínai gyártású Teslákra kivetett vámban.
aug. 21
9:24
Megint veszélybe került III. Károly király és Harry herceg békülése (Magyar Hírlap)
Információk szerint a király nagyon szívesen rendezné a kapcsolatát a fiával.

Keresés