Sahra Wagenknecht az ukrajnai fegyverszállítások leállításával kampányol, a centrumpártok félnek, hogy a baloldal üdvöskéje háborús referendummá változtatja a voksolást.
Az Agrárminisztérium az államalapítás ünnepe alkalmából tartott ünnepségen állami kitüntetéseket és szakmai elismeréseket adtak át. Az agrárminiszter az Életfa Emlékplakett Ezüst fokozatát adományozta Dóró Katalin, a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. nyugalmazott kontrolling osztályvezetője részére, csaknem öt évtizedes elhivatott munkája, vezetői t
A reklámok ma már a mindennapi életünk részét képezik, és befolyással vannak nem csak a döntéseinkre, de a fogyasztásunkra is. A pénzügyi intézmények marketingjét szigorú szabályok határozzák meg – a pénzügyi reklámok az ügyfelekért vannak, kidolgozásuk során az ügyfelek érdekeit maximálisan figyelembe kell venni. Cikkünkben a pénzügyi marketing ko
Személyre szabott elektromos autókkal jutalmazta a párizsi olimpián érmet szerző román sportolókat pénteken Ion Tiriac román üzletember, egykori teniszcsillag.
A Mol három jelentős gáztalálatot ért el Pakisztánban abban a blokkban, amelyet 25 éve működtet operátorként, és ahol 19 éve termel szénhidrogént - tájékoztatta a vállalat pénteken az MTI-t.
Első ránézésre a képen egy normális pajtát látunk, de ha közelebbről szemügyre vesszük, felfedezhetünk egy részletet, ami egyáltalán nem illik oda. Meg tudod találni?
Rekord második negyedéves bevétel mellett az AutoWallis ledolgozta az első negyedévben kialakult külső okok miatti lemaradást, így a társaság árbevétele az idei első hat hónapban 195,2 milliárd, míg EBITDA-ja 9 milliárd forint volt. A Csoport Nagykereskedelmi Üzletágának árbevétele elsősorban bázishatások és a tengeri szállítások nehézségei miatt c
Letisztultabb és modernebb kinézetet kap a SimplePay online fizetési felülete. Az újítást több lépcsőben, augusztus végétől teszik elérhetővé a felhasználóknak. Nyár végétől megújult SimplePay online fizetési felülettel találkozhatnak a vásárlók egy-egy webshopos megrendelés vagy internetes számlafizetés során. Az OTP Mobil ugyanis öt év és több mi
Tarolt a kormányfő a leginkább fiatalok által használt TikTokon, ahol Karácsony még éppen elcsípte a dobogót, Gyurcsány Ferenc nem túl népszerű, Magyar Péter pedig le van maradva.
Életbe lépett vasárnap az Európai Unió élőhelyek természetes állapotának visszaállítását célzó jogszabálya - jelentette be vasárnap az Európai Bizottság.
A malajziai hatóságok 985 bitcoin bányászgépet semmisítettek meg mintegy 1,98 millió malajziai ringgit (452 500 dollár) értékben – jelentette a helyi média -, mivel az ország folytatja a bitcoin bányászati tevékenységhez kapcsolódó áramlopás elleni fellépését. A Malaysia Gazette beszámolója szerint a Perak Tengah kerületi rendőrség hétfőn gőzhenger
Minden nagyobb változás előtt küzdünk félelmekkel és bizonytalanságokkal – ez alól a karrierváltás főleg nem kivétel. Ha mostanában többször is megfordult a fejedben, hogy felmondj, akkor már biztosan találkoztál ezekkel az érzésekkel!
"A magyar kormány ötpontos közlekedési akciótervet hirdet a mai nappal" - jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter pénteken Budapesten a tárca sajtótájékoztatóján, "a közlekedési infón".
Idén már 10 éves a BalatonBor projekt, amely arra hivatott, hogy összefogják a helyi termelőket egy alulról jövő szövetség kötelékében - árulta el a Spirit FM Veszik vagy isszák? című műsorában Dobosi Győző, a Balatoni Kör elnökségi tagja, a BalatonBor projekt vezetője.
A karitatív szervezet önkéntesei szombatig az Interspar hipermarketekben gyűjtik a vásárlók által megvett és a rászorulók számára felajánlott tanszereket.
Szeptember 14-én lesz Molnár Ferenc talán leghíresebb, világsikert aratott darabja, a Játék a kastélyban premierje a budapesti Centrál Színházban. Molnár legszemélyesebb komédiáját Alföldi Róbert, Balla Eszter, László Zsolt, Puskás Samu és Schmied Zoltán főszereplésével, Puskás Tamás rendezésében láthatjuk. A briliáns logikával szőtt előadásból meg
Sokan 5-6 órája vártak a tűzijátékra Budapesten, különösen sokan voltak azok, akik vidékről vagy a határon túlról érkeztek. Őket kérdeztük várakozás közben.
Az Extinction Rebellion (XR) klímavédelmi csoport aktivistái a világ legnagyobb tengeri zsilipjéhez láncolták magukat a hollandiai IJmuiden város kikötőjében vasárnap, ezzel tiltakozva az óceánjáró-turizmus okozta környezetszennyezés ellen. Az NL Times című…
Sulyok Tamás köztársasági elnök megszabadul a Sándor-palota régi autóitól. Nem akárki segít neki autót eladni. Mi történt? A kegyelmi botrányba belebukott Novák Katalin utódja, a márciusban hivatalba lépett Sulyok Tamás köztársasági elnök nekilátott a hivatala autós flottájának lecseréléséhez. Ehhez el kellett adnia a meglévő gépparkból jó pár dara
A Red Eléctrica, a spanyol villamosenergia-hálózat átviteléért és működtetéséért felelős Redeia-vállalat négyszinkronkompenzátorokra vonatkozó megrendelést nyújtott be az ABB-nek, hogy megerősítse a villamosenergia-hálózatot, javítsa az ellátás minőségét és fokozza a Kanári-szigetek és a Baleár-szigetek energetikai átállását.
Az Afganisztánt uraló tálibok megtiltották Richard Bennettnek, az Ensz afganisztáni emberi jogi jelentéstevőjének, hogy belépjen az országba. Erről a tálib kormány szóvivője számolt be szerdán, és azzal indokolta a döntést, hogy a jelentéstevő "propagandát terjeszt" az országban.
Már zajlik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország szervezésében, amellyel az iskolás gyermekeket nevelő, rászoruló családokat lehet támogatni.
Leskovics András gyűjtő ókori fizetőeszközeiből nyílt kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők szeptemberben a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban.
A napenergia-termelés az elmúlt időszakban hatalmas növekedésnek indult, elsősorban a magasabb energiaárak miatt. 2022-ben 245 GW új napelemet telepítettek világszerte. Tavaly az új létesítmények termelőkapacitása 424 GW-ra nőtt, és 2024-ben a telepítések várhatóan meghaladják az 520 GW-ot.
Tombol a nyár, ilyenkor szinte mindannyian tervezünk rövidebb, illetve hosszabb utazásokat. Az odafele vezető úton sokan választják az éjszakai vezetést, hiszen minél hamarabb szeretnének az úti célhoz érkezni. A sofőrök ilyenkor hajlamosak figyelmen kívül hagyni testük szükségleteit, ami az alvásszakértők szerint kifejezetten ártalmas lehet.
Ukrajna nemrégiben elindította az eddigi legnagyobb erejű támadását Moszkva ellen - jelentette a Reuters az orosz védelmi minisztérium által kiadott közlemény alapján.
Az összes nyugati ország eddigi összes megközelítése, támogatási rendszere nem hozta meg a várva várt fordulatot az egyes országok demográfiai statisztikájában.