Tűzoltóknak kellett betörni egy autó ablakát Debrecenben, miután egy kisgyerek bezárta magát a kocsiba. A kétségbeesett szülők kértek segítséget, mert nem tudták az autót kinyitni. A tűzoltók ilyen esetekben nem sokat válogatnak a módszerek között, az autó ablakát betörve szabadították ki a kicsit.
Joe Biden búcsújával indult a Demokrata Párt jelölőgyűlése. Az elnök egy hónapja kényszerült visszalépni a jelöltségtől alelnöke, Kamala Harris javára, aki az USA első elnöknője lehet. Hillary Clinton, aki szintén az lehetett volna, arról beszélt, hogy az üvegplafonon túl a szabadság vár.
Egyik egészségügyi probléma követi a másikat, pedig lélekben még a fiatal, makkegészséges önmagára emlékszik? Az idő múlásával az emberi szervezet ilyen szembeötlő változásokon megy keresztül.
A szabadság kicsiny szigeteiként működnek Afganisztánban azok a titkos szépségszalonok, amelyek sokszor átsegítik a tálib rémuralom alatt élő nőket a mindennapokon.
Régen a hónapokat többféle elnevezéssel illették. Ez a hónap a híres római császárról, Augustus Octavianusról kapta a nevét, de az évszakokhoz kötődően a Kánikula vagy a Bőség hava, illetve Nyárutó megnevezést is használták. – Válogatás a Néprajzi Múzeum fényképgyűjteményéből.
Gondoltad volna, hogy az ADHD és a falási rohamok között komoly kapcsolat áll fenn? Az ADHD számos módon befolyásolhatja az étkezési szokásaidat, általában negatívan. Egy 2017-es tanulmány kimutatta, hogy a kutatók nagyobb valószínűséggel figyelték meg a bulímiát, vagy a túlevést olyan embereknél, akik ADHD-val küzdöttek.
A kriptovaluták előértékesítése a mai pénzügyi szféra vadnyugata. Tele van izgalommal, bizonytalansággal és a lehetőséggel, hogy valaki gazdaggá válhat, hasonlóan a közelmúltban tapasztalt EarthMeta körüli felhajtáshoz – vagy olyan csapdákba sétálhatsz bele, amikről nem sokat beszélnek. Ezt a kalandos terepet többen járják be, és köztük mindig ott
A Premier League nyitó fordulójának záró találkozóján az élvonalba egy év után visszatérő Leicester City 1-1-re végzett a Tottenham ellen. A mérkőzés főszereplője a hazai csapat legendája, Jamie Vardy volt.
Ha szeretitek a különlegesebb lekvárokat, akkor a fügeszezon érkeztével próbáljátok ki ezt a fűszeres dzsemet. Nem mondom, hogy örökre le fogja taszítani a barack- vagy szilvalekvárt a trónról, de ki tudja?!
Hófehér húsa, alma alakú formája – és meghökkentően magas ára – megkülönbözteti ezt a fajtát a többi körtefajtától. De mit tud ez a japán körte, és miért rajonganak érte annyira az emberek?
A biztonság a legfontosabb, ezért folyamatosan figyelik az előrejelzéseket. Ha az időjárás kedvezőtlenül alakul, akkor nem lesz augusztus 20-án tűzijáték. Egyelőre ezt mutatják az előrejelzések.