Augusztus 20-án is várja az ünneplőket a Vigadó Piano programhelyszín Budapesten, bárzongoristák és Nika fellépésével, valamint tematikus bárokkal és a Dunakorzó panorámájával.
A brit királyi család az egyik legismertebb és legbefolyásosabb család a világon, így nem is csoda, hogy a nap 24 órájában védelemre szorulnak. A rájuk vigyázó testőröknek viszont elképesztő szabályoknak kell megfelelniük.
Egészen elképesztő történet derült ki a Ferencváros új igazolásáról, Virgil Misidjanról. A suriname-i válogatott játékost korábban börtönbüntetésre ítélték, mert súlyosan megvert egy 68 éves férfit.
A makákókat családjuktól szakították el az állatkínzásra felbujtott ázsiai elkövetők, az érdeklődők pedig fizettek a sokszor halálig tartó kínzásokról készült felvételekért.
2024. szeptember 1-étől minden Magyarországon működő kereskedelmi banknak, amely rendelkezik mobilbanki alkalmazással, elérhetővé kell tennie az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0 által előírt tranzakciós lehetőségeket. A tesztidőszak infrastruktúráját egyetlen hazai cég tudja biztosítani, amely elkötelezett abban, hogy az elsők között általa megálmodo
Csaknem 1300 négyzetkilométernyi terület és 92 település került az ukránok ellenőrzése alá Kurszk régióban. A hírt Volodimir Zelenszkij elnök jelentette be.
Kínában jól járnak azok, akik most döntenek úgy, hogy lecserélik régi autójukat újra, mivel a duplájára nőtt az új autó vásárlásának állami támogatása.
Egy egyszerűbb tanfolyamot követően szoftvertesztelői munkával már 4–7 év tapasztalattal is átlagosan bruttó 1,14 milliót lehet keresni havonta. De a kezdő bér is félmillió feletti, pár év tapasztalattal közel 850 ezer forint – derül ki a PROGmasters képzési központ friss felméréséből, amely a nők ágazati szerepét is vizsgálta.
Szent István király államvezetőként döntött arról, mi tartja meg a magyar népet és teszi nemzetté, döntését az utóbbi ezer év igazolja – mondta Törő András olaszországi főlelkész a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában bemutatott ünnepi misén kedden reggel.
Életbe lépett vasárnap az Európai Unió élőhelyek természetes állapotának visszaállítását célzó jogszabálya - jelentette be vasárnap az Európai Bizottság.
Személyre szabott elektromos autókkal jutalmazta a párizsi olimpián érmet szerző román sportolókat pénteken Ion Tiriac román üzletember, egykori teniszcsillag.
Indiában 3,39 millió személyi számítógépet (beleértve az asztali számítógépeket, laptopokat és munkaállomásokat) szállítottak ki az idei második negyedévben, ami 7,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az International Data Corporation (IDC) amerikai informatikai és távközlési piackutató vállalat közlése szerint a növekedés az asztali PC-k es
Bábel Balázs a kereszt ellen titlakozó Hofher József szerzetesről úgy nyilatkozott: az egyházban csak a lényeges dolgokban van egység, ilyen a szentháromság, tehát a hittitkok, a hitletétemény, emellett mindenkinek lehetősége van a szabad véleménynyilvánításra.
Országszerte 204 Mol töltőállomáson található ingyenes chipleolvasó, ahol segítenek az elkóborolt kutyák azonosításában - közölte a Mol az MTI-vel pénteken.
A thriller filmeket a legjobb takaró alatt, egy pohár borral a kézben nézni. Hiszen mi lehetne jobb módja annak, hogy az esténket egy izgalmas film kirakósának összerakásával töltsük, miközben érezzük a feszültséget, meglepetést, várakozást és izgalmat? Legyen szó feszült nyomozásról vagy akár pszichológiai csavarról, rengeteg néznivaló akad, ami ó
Miközben a tőzsde zárva tart, a bankközi piacon kis forgalom mellett zajlik a kereskedés a forinttal. A vegyesnek mondható piaci hangulatban 394 forint környékén ingadozik az euró árfolyama.
Annyi a botrány L. L. Junior körül, hogy 15 hónap után újra a mesterséges intelligenciától kértünk magyarázatot arra, hogy miért egy romhalmaz a rapper magánélete.
Idén 25 éve, hogy mozikba került a Star Wars előzménytrilógiájának nyitánya, a Baljós árnyak, és 45 éve, hogy Magyarországon bemutatták a Csillagok háborúját.
Elképesztő felvételek készültek Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében, ahol szokatlanul alacsony a Tisza vízállása. A folyó gyakorlatilag átjárhatóvá vált, akkora az aszály. Két éve is hasonló jelenségeket okozott a hőség.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter izraeli tárgyalásai után a médiának adott hétfői nyilatkozatában bejelentette, hogy Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök megerősítette számára, hogy Izrael elfogadja az amerikai áthidaló javaslatot a gázai tűzszünetre és túszalkura, s most ezt az iszlamista Hamász terrorszervezetnek is meg kell tennie.
A hektáronkénti hozamok és a terület alapján idén összesen csaknem 5 millió tonna búza termett, ami bőven fedezi a 3 millió tonna körüli éves magyarországi felhasználást.