2024. augusztus 2. péntek

aug. 2
6:42
Egy 17 éves ruandai késelte meg a Taylor Swiftre táncoló gyerekeket (Mandiner)
A rendőrség nem közölte az elkövető indítékát.
aug. 2
6:42
Az olimpián érem jár azért, ha valaki férfiként nőket ver (Magyar Nemzet)
A szomszédos ország elnökének nem tetszik az, amit Párizsban látott.
aug. 2
6:42
Íme, Signor Frei szerencsés élete a Côte d’Azurön (Forbes)
Húsz év reflektorfény és dokufilmezés után újabb húsz éve már a kávézással forrt össze Frei Tamás neve. A Café Frei hétmilliárdos üzletté nőtte ki magát, miközben ő a hatodik könyvét adta ki nemrég. Aztán elfáradt agyát világkörüli úttal pihentette. Mindennapi életében keresi a lassulást és a semmittevés mély megélését is, de fontolgatja azt is, ho
aug. 2
6:48
Pénteken érdemes lesz esernyővel elindulni: jönnek a zivatarok, kiadták a riasztást (Blikk)
Pénteken a fátyolfelhőzet mellett időszakosan erőteljesebb gomolyfelhő-képződés várható. Elszórtan valószínű zápor, zivatar. Az északnyugatira, nyugatira forduló szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 29 és 34 fok között várható. Késő estére 18 és 26 fok közé hűl le a levegő.
aug. 2
6:48
Díszpolgár lesz Kós Hubert (444.hu)
Budai kerülete hálás és büszke az olimpiai bajnokra.
aug. 2
6:48
A veszteséges működés miatt kirakja alkalmazottai 15 százalékát az Intel (444.hu)
Legalább 15 ezer ember kerülhet utcára.
aug. 2
6:48
Zápor, zivatar, viharos szél: ami most következik, abban nem lesz köszönet (Ripost)
Vasárnapig elbúcsúzhatunk a száraz időjárástól.
aug. 2
6:48
Műveltségi kvíz: Nagyon kellemetlen ha ezt a 10 kifejezést nem használod jól (Glamour)
Minden fogyatékossággal élő személy esetén vannak olyan szavak, kifejezések, amiket bátran használhatsz a jelenlétükben. Persze azt nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy senki nem sértődik meg semmin, hiszen minden ember más, de azt mindenképpen érdemes letesztelned, hogy tudod-e, hogyan illendő beszélni valakivel vagy valakiről, aki fogyatékoss
aug. 2
6:48
Jobb ha felkészülünk: az egész ország riasztás alatt a pénteki időjárás miatt (BorsOnline)
A napsütéses órák száma erőteljesen lecsökken, esernyőkre bizony szükség lesz.
aug. 2
6:48
Napi horoszkóp 2024. augusztus 2.: az Ikrek szerencsés, a Mérlegnek nem árt a pihenés (Life)
Az Uránusz és a Vénusz fényszöge kiszámíthatatlan helyzeteket teremthet, így érdemes előre felkészülni és minél inkább kerülni a konfliktusokat.
aug. 2
6:48
Ez a fajta tea segíthet gyorsan megemelni a vérnyomást (Magyar Hírlap)
Egyes teafajták segíthetnek a vérnyomás gyors emelésében.
aug. 2
6:48
Befutott a figyelmeztetés: Riasztanak a megbolondult időjárás miatt (Nyugati Fény)
Mutatjuk az időjárás-előrejelzés részleteit.
aug. 2
6:48
Bognár György a mexikói vb-t is felemlegette a ciprusi siker után (Sportal)
A Paks kettős győzelemmel jutott tovább az Aek Larnaca ellen a Konferencialiga selejtezőjének második fordulójában.
aug. 2
6:48
Megszólalt a zseniális török sportlövő, aki zsebre tett kézzel, különleges felszerelés nélkül nyert ezüstöt az olimpián (naphire.hu)
A lövészet a legtöbb nyári olimpián hagyományosan nem kapott nagy figyelmet – mostanáig. Aztán jött az 51 éves török zseni, Yusuf Dikeç.
aug. 2
6:54
Díszpolgárrá avatják az olimpiai bajnok Kós Hubertet (Blikk)
A 21 éves Kós Hubert fantasztikus hajrával nyerte meg csütörtök este a 200 méteres hátúszás döntőjét, ezzel megszerezve Magyarország első olimpiai bajnoki címét Párizsban. A fiatal úszó teljesítménye nemcsak az ország, se Budapest II. kerülete számára is különösen büszkeséget jelent, ezt pedig nem is akármivel fejezik ki. Az önkormányzat három évve
aug. 2
6:54
Változásra figyelmeztet a NAV (Infostart)
Az augusztus 20-i munkaszüneti naphoz kapcsolódó munkarendváltozás miatt változik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélszolgálatainak nyitvatartása augusztus 2-án, 3-án és 19-én.
aug. 2
6:54
Megállapodást kötött a BYD és az Uber (autopro)
A BYD megállapodást kötött az Uberrel százezer elektromos jármű telepítéséről.
aug. 2
6:54
Az Ikea legújabb kampánya az alvás fontosságára helyezi a hangsúlyt (Márkamonitor)
Az Ikea több mint nyolcvan éves tapasztalattal rendelkezik a jobb alvást elősegítő megoldások terén.   "Az emberek gyakran küzdenek a rossz levegőminőséggel, a kényelmetlen ágyneművel, a zavaró fénnyel és a rossz hőmérséklet-szabályozással, amelyek mind nyugtalan éjszakákhoz vezetnek. A pénzügyi korlátok miatt sokszor nehéz prioritásként kezelni a
aug. 2
6:54
Kvíz: ha nincs a fejedben Európa térképe, azonnal megbuktál (Promotions)
Európa földrajzát így is érdemes ismerni.
aug. 2
6:54
Hogyan javítható energiahatékony módon a lakások levegőjének minősége (KKV Magazin)
Az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kap a lakások levegőminőségének javítása, különösen az egészségügyi előnyök és az energiahatékonyság szempontjából. Mostanra megszületett a technológia arra, hogy klímaberendezésekkel javítható legyen a beltéri levegő minősége is.
aug. 2
6:54
Jamie Lee Curtis nem kegyelmezett a Marvelnek (Mafab)
Jamie Lee Curtis kétségtelenül szerzett néhány jópontot a rajongóinál a legutóbbi nyilatkozatával, amelyben keményen beolvasott a Marvelnek.
aug. 2
6:54
Új vezetővel erősít a Vitesco Technologies (MMonline)
Lukas Juranek debreceni megbízatása 2024. szeptember 30-án a végéhez ér. A gyárigazgatói pozíciót 2024. augusztus 1-től Dr. Nyéki József tölti be. A debreceni vállalat zökkenőmentesen folytatja tovább tevékenységét.A Vitesco Technologies, a tiszta mobilitást szolgáló modern hajtástechnológiák és elektrifikációs megoldások vezető nemzetközi gyártójá
aug. 2
6:54
A Samsung továbbfejlesztett 1 TB-os microSD kártyákat vezet be, erősebb teljesítménnyel és nagyobb kapacitással (newtechnology.hu)
A Samsung a fejlett memóriatechnológia élvonalbeli vállalataként bemutatja a PRO Plus és EVO Plus nagykapacitású, 1 terabájtos (TB) microSD kártyákat. A Samsung nyolcadik generációs V-NAND (V8) technológiájának köszönhetően a PRO
aug. 2
6:54
Ismét cserbenhagyta a fővárosiakat Karácsony Gergely (Magyar Nemzet)
Újabb elemmel bővült a kudarcos fővárosi fejlesztések sora: ivókútból bűzös csikktartó.
aug. 2
6:54
Rekord első félévet zárt a Budapest Airport (Helló Sajtó!)
A mindenkori júniusi rekordot megdöntve az év hatodik hónapjában több mint 1,5 millió utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Ezzel az első félév teljes forgalma elérte a 7,9 milliót, közel 7%-kal túlszárnyalva a járvány előtti rekordév, 2019 első félévét.
aug. 2
6:54
A munkatársaid nem a barátaid. 10 tanulságos történet (Bien)
Az alábbi tíz sztoriból érdemes megtanulni, hogy a kollégákat ne engedjük túl közel, különösen akkor ne, ha multinál dolgozunk.
aug. 2
7:00
A választók úgy vélik, el akarták titkolni előlük Biden egészségügyi problémáit (HírTV)
Az amerikai választók többsége úgy véli, hogy Kamala Harris részt vett abban, hogy eltussolják Joe Biden egészségügyi problémáit.
aug. 2
7:00
Órákon belül kezdődnek a forgalomkorlátozások a Sziget miatt (SzMo)
Péntek estétől lezárják a Budai alsó rakpartot, de a forgalomkorlátozás a tömegközlekedést is érinti.
aug. 2
7:00
Forgalomkorlátozásokra kell számítani a Sziget Fesztivál miatt (Magyar Hírlap)
Már péntektől több helyen változik a forgalmi rend.
aug. 2
7:00
Orbán Ráhel: Sokat beszélünk arról, hogy kié a reptér, de itt is csak van egy befektető, mint minden üzletben (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
aug. 2
7:00
Sós Csaba szerint nincs tehetségesebb úszó Kós Hubertnél a mezőnyben (Liner)
Kós Hubert gyakorlatilag 21 évesen legendává vált, és várhatóan újabb olimpiai aranyérmeket fog szerezni Magyarország számára.
aug. 2
7:00
A hétvégére is marad a kánikula, de egy kis felfrissülést hoznak majd az esőfelhők (Magyar Nemzet)
Bár napközben marad a harminc fok, éjszakánként már egyre hűvösebb lesz.
aug. 2
7:00
Smart Farm gazdaságok az állattenyésztésben: kihívások és lehetőségek (Magro)
A Smart Farm gazdaságok és a digitalizáció előretörése az állattenyésztés területén sem csupán innovációt jelent, hanem kihívásokat is állít az ágazat elé.
aug. 2
7:06
Pénteken érdemes lesz esernyővel elindulni: jönnek a zivatarok, kiadták a riasztást (Blikk)
Pénteken a fátyolfelhőzet mellett időszakosan erőteljesebb gomolyfelhő-képződés várható. Elszórtan valószínű zápor, zivatar. Az északnyugatira, nyugatira forduló szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29-34 fok között várható, késő estére 18-26 fok közé hűl le a levegő.
aug. 2
7:06
Napsütés mellett érkezhetnek a gomolyfelhők és a záporok pénteken (hirado.hu)
A nappali hőmérséklet döntően 29 és 34 fok között várható, estére azonban lehűlhet a levegő.
aug. 2
7:06
Rossz híreket kaptak a bankoktól az ügyfelek: Tovább drágulnak a hitelek és a lakossági kölcsönök (Nyugati Fény)
Jön
aug. 2
7:06
Egyre mélyebben belekeveredik felesége korrupciós botrányába a baloldali spanyol miniszterelnök (Magyar Nemzet)
A bíró másodjára, ezúttal már gyanúsítottként hallgatta ki azt a vállalkozót, aki a spanyol kormányfő feleségének ismerőseként több állami szerződést is kapott az elmúlt években.
aug. 2
7:06
Imre Bence kikerült a magyar kéziválogatott keretéből (Sportal)
Imre Bence, Palasics Kristóf és Szita Zoltán is kikerült a magyar férfi kézilabda-válogatott keretéből a mai (péntek) dánok elleni mérkőzés előtt - írja a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (Ihf) hivatalos honlapja.
aug. 2
7:08
Alaposan ki kell nyitnia a pénztárcát annak, aki meg akar szabadulni a darazsaktól (Magyar Nemzet)
Így lehet felkészülni az egyre nagyobb darázsinvázióra
aug. 2
7:10
Olyan dolog történik Mezőberényben, amire büszke lehet az egész ország (Magyar Nemzet)
Csaknem 400 millió forintból javítják az egészségügyi alapellátás infrastrukturális feltételeit a Békés vármegyei Mezőberényben.
aug. 2
7:12
Ekkora jutalmat kapnak más országokban a sportolók az olimpiai érmekért (Infostart)
Magyarország kifejezetten a gáláns jutalmazók közé tartozik, de vannak olyan országok, ahol semmilyen pénz nem jár még az aranyéremért sem.
aug. 2
7:12
Hámori Luca bátran néz a kihívás elébe (HírTV)
Hatalmas felháborodást váltott ki a biológiai teszten fennakadt Imane Khelif szereplése a párizsi olimpia női ökölvívótornáján.
aug. 2
7:12
Díszpolgári címet kap Kós Hubert (ATV)
Ezt Őrsi Gergely, II. kerületi polgármester jelentette be.
aug. 2
7:12
Mától lezárások lesznek Óbudán a Sziget miatt (444.hu)
A BKK már most arra figyelmeztet, hogy a fesztivál idején a délutáni és az esti órákban a szokottnál jóval erősebb forgalomra kell készülni a Szentendrei úton.
aug. 2
7:12
Díszpolgár lesz Kós Hubert, a friss olimpiai bajnok úszó (SzMo)
Három éve Szilágyi Áron is a II. kerület díszpolgára lett. Kós Hubert csütörtök este győzött 200 méteres hátúszásban a párizsi olimpián.
aug. 2
7:12
Mi történik a szervezettel, ha mindennap kézműves sört iszik? (Magyar Hírlap)
Felgyorsítja az anyagcsere-folyamatokat a szervezetben.
aug. 2
7:12
Megmozdultak a fiatalok Orbán Viktor hívására (Magyar Nemzet)
Megkezdődött a toborzás a Fidelitas zászlaja alá, ahogy azt a miniszterelnök meghirdette Tusványoson.
aug. 2
7:12
Kiadták a sárga riasztást az egész ország területére (Mandiner)
Háromfélre vészjelzést is kiadtak a pénteki napra.
aug. 2
7:18
Romániában most nagyon nem jó birkának lenni (Privátbankár)
A kiskérődzők pestise egyre terjed az országban, ahol a hatóságok rengeteg állat megsemmisítését rendelte el.
aug. 2
7:18
Szombaton munkanap lesz, a közlekedést is érinti (Infostart)
A munkanap-áthelyezés miatt pénteken az aznapi munkanapra, szombaton a pénteki napra érvényes menetrend szerint közlekednek a vonatok, és módosul a Volánbusz-járatok menetrendje is - közölte a Mávinform.

Keresés